Azt hiszem, kezdek depis lenni. És ezt nem csak úgy mondom, nem csak úgy általánosságban használom. Nagyon rossz passzban vagyok. Napok óta folyamatos bőghetnékem van, és nem tudok ellene tenni. Persze most minden összejött.
A munka oltári nehéz. Sokáig benn kell lenni - a hivatalos munkaidő 8-5-ig, de elég ritka, hogy 5-kor felállok és eljövök. Aztán ott az a sok új ember. Vissza kell szokni abba is, hogy újra dolgozom, hogy folyamatosan oda kell figyelni valamire. És maga a feladat is... oltári bénának érzem magam, szerintem hamarosan ki fognak rúgni. Úgy érzem, nagyon lassú vagyok, és egyszerűen nem tudok ennyi mindent fejben tartani. Beszerző vagyok, és az új leosztás szerint kb 15 beszállító tartozik hozzám, akiknek az árukészletéért teljes mértékben én vagyok a felelős - egy hónap után, úgy, hogy igazából nem volt betanítás. És itt a beszerző dönti el, hogy mikor, miből mennyit rendel. Ilyet én még sosem csináltam, arról nem is beszélve, hogy a felelős döntések önálló meghozatala sosem tartozott az erősségeim közé. Már várják az eredményeket, amiket nem tudok felmutatni. Mindenkinek rohadt sok munkája van, nem tud nekem segíteni. És a beszerzés mellett megkaptam még a számlákat is, ami már önmagában marha nagy meló, legalábbis nekem. Be kell vinni őket a gépbe, és az egy ügylethez tartozó összes dokumentumot, számlát, iratot egy kupacba rendezni - ezek természetesen nem egyszerre kerülnek hozzám, úgyhogy úgy kell összepuzzlézni őket - vagy még nem jöttem rá, hogy lehet jobban csinálni.
Munka után hazajövök, és van kb. 1 órám a gyerekemből. Ami eleinte lényegében sokkal jobb volt, mert csak egymással foglalkoztunk, Orsi jó kedélyű volt. Mostanság viszont elég hisztis, és a nap végén egyszerűen nincs türelmem a saját gyerekemhez ilyenkor, ami persze iszonyú lelkiismeret-furdaláshoz és éjszakai bőgéshez vezet. Anti egy szó nélkül mindent megtesz, hogy segítsen, mosogatógépet pakol folyamatosan ki-be, takarít, még főz is néha, és leköti Orsit, és én nem tudok neki cserébe semmit sem adni. Egyszerűen nincs erőm. Orsit letesszük 8 órakor, én leülök, és az energiaszintem kb. 20%-ra esik le. Még felkelni is alig van erőm. És persze úgy tűnik, mintha tévét néznék, pedig valójában csak bámulok ki a fejemből, és 9-kor legtöbbször már alszom. És ha az Anti csak egy kicsi kis (teljesen jogos) megjegyzést is tesz (pl. a levest alatt azért lezárhattam volna a gázt), akkor felkapom a vizet és tök bunkón szólok vissza neki.
Jó lenne már valahogy kikeveredni ebből a mélypontból, csak nem tudom mikor és hogyan fog sikerülni. Főleg úgy, hogy iszonyatosan frusztrál az is, hogy Orsi szinte folyamatosan itthon van apóssal, mert beteg. Már írtam azt hiszem apóssal kapcsolatos érzéseimről. Ami mostanában hihetetlen módon idegesít, az az, hogy mindig megjegyzést tesz az Orsi hisztijére, és ő akarja megoldani. Legutoljára szombaton jöttünk haza Erikától, és a kocsiból kiszállva Orsi elkezdett hisztizni (mondjuk már egész nap ilyen volt, amitől eleve tök ideg voltam már). Após persze pont az udvaron "dolgozott" (bár ennyi idő alatt egy várost fel lehet építeni, nem egy emeleti szintet, de ez más tészta, de mindenképp megér majd egy külön bejegyzést), és oda kellett jönnie hozzánk (mindig jönni kell, ha hazaérünk, vagy indulunk valahová -ÁÁÁÁÁÁ). "Orsika egész nap ilyen?" "Mi a baja Orsikának?" Kezemben a hatezer szatyor, a földön a hisztiző gyerek, ő meg nekiáll bájcsevegni. Na de amikor közölte: "Majd én beviszem Orsikát", na az kiverte a biztosítékot. Mondtam neki, hogy majd én beviszem, nem a legszebb hangsúllyal. Végre értett a szóból, és elhúzott. De nem ez az első, hogy az Orsi hisztizik és ott van, és nem hagy minket egyedül. Olyan, mintha szerinte nem tudnám megoldani a helyzetet. (Ami sokszor tényleg úgy van, de arra ugrok, ha valaki azt képzeli, jobban ismeri a gyerekemet, mint én. Ha nem húzom fel magam, nagyon könnyen lekezelem az Orsi hisztijét, csak mostanában, mint említettem, nagyon feszült vagyok). Ja, és a másik: amikor reggelente megjegyzi: "Hallottuk este Orsika fenn volt. Mi baja volt?" Az este, az hajnali kettő. Oké, hogy hallják, oké, hogy érdekli, DE NE KÉRDEZZE MEG ÁLLANDÓAN!!! Ha nem laknánk így együtt, ezekről nem is tudnának, miért nem lehet úgy csinálni, mintha nem hallanának semmit?!?! Már önmagában az is elég idegesítő, hogy a gyerek hajnali kettőkor közli, hogy ő nem álmos és nem alszik, és fél óráig tart meggyőzni, hogy igenis aludni kell, és ha erre még valaki reggelente emlékeztet is, az roppant idegesítő.
Azt hittem, ha elkezdek dolgozni, majd jobb lesz a helyzet, mert majd szinte alig találkozunk, de persze mivel az Orsi többet van otthon vele mint az oviban, ezért minden egyes reggel vele kezdődik a napom - ami már önmagában egy élmény. Erre még rájön a munkahelyi, naponta átlagban 15x rámtörő érzés, hogy ez nekem nem fog menni mert egy idióta hülye vagyok, majd este hatkor a hisztis Orsi, majd én, aki kiabál a gyerekkel, végül az Anti egy félmondta, hogy már megint csak ülök és tévézek - az egész eredménye pedig az, hogy rohadtul rosszul érzem magam a bőrömben.
Arról meg ne is beszéljünk, hogy milyen érzés egy anyának, ha nem lehet otthon a beteg gyerekével. És más viszi orvoshoz.
Kicsit csapongtam, ezért elnézést mindenkitől, aki olvassa, de ez van. Így érzem magam, és azt is kb. 3 napja tervezem, hogy leülök és ezt mind leírom.
A munka oltári nehéz. Sokáig benn kell lenni - a hivatalos munkaidő 8-5-ig, de elég ritka, hogy 5-kor felállok és eljövök. Aztán ott az a sok új ember. Vissza kell szokni abba is, hogy újra dolgozom, hogy folyamatosan oda kell figyelni valamire. És maga a feladat is... oltári bénának érzem magam, szerintem hamarosan ki fognak rúgni. Úgy érzem, nagyon lassú vagyok, és egyszerűen nem tudok ennyi mindent fejben tartani. Beszerző vagyok, és az új leosztás szerint kb 15 beszállító tartozik hozzám, akiknek az árukészletéért teljes mértékben én vagyok a felelős - egy hónap után, úgy, hogy igazából nem volt betanítás. És itt a beszerző dönti el, hogy mikor, miből mennyit rendel. Ilyet én még sosem csináltam, arról nem is beszélve, hogy a felelős döntések önálló meghozatala sosem tartozott az erősségeim közé. Már várják az eredményeket, amiket nem tudok felmutatni. Mindenkinek rohadt sok munkája van, nem tud nekem segíteni. És a beszerzés mellett megkaptam még a számlákat is, ami már önmagában marha nagy meló, legalábbis nekem. Be kell vinni őket a gépbe, és az egy ügylethez tartozó összes dokumentumot, számlát, iratot egy kupacba rendezni - ezek természetesen nem egyszerre kerülnek hozzám, úgyhogy úgy kell összepuzzlézni őket - vagy még nem jöttem rá, hogy lehet jobban csinálni.
Munka után hazajövök, és van kb. 1 órám a gyerekemből. Ami eleinte lényegében sokkal jobb volt, mert csak egymással foglalkoztunk, Orsi jó kedélyű volt. Mostanság viszont elég hisztis, és a nap végén egyszerűen nincs türelmem a saját gyerekemhez ilyenkor, ami persze iszonyú lelkiismeret-furdaláshoz és éjszakai bőgéshez vezet. Anti egy szó nélkül mindent megtesz, hogy segítsen, mosogatógépet pakol folyamatosan ki-be, takarít, még főz is néha, és leköti Orsit, és én nem tudok neki cserébe semmit sem adni. Egyszerűen nincs erőm. Orsit letesszük 8 órakor, én leülök, és az energiaszintem kb. 20%-ra esik le. Még felkelni is alig van erőm. És persze úgy tűnik, mintha tévét néznék, pedig valójában csak bámulok ki a fejemből, és 9-kor legtöbbször már alszom. És ha az Anti csak egy kicsi kis (teljesen jogos) megjegyzést is tesz (pl. a levest alatt azért lezárhattam volna a gázt), akkor felkapom a vizet és tök bunkón szólok vissza neki.
Jó lenne már valahogy kikeveredni ebből a mélypontból, csak nem tudom mikor és hogyan fog sikerülni. Főleg úgy, hogy iszonyatosan frusztrál az is, hogy Orsi szinte folyamatosan itthon van apóssal, mert beteg. Már írtam azt hiszem apóssal kapcsolatos érzéseimről. Ami mostanában hihetetlen módon idegesít, az az, hogy mindig megjegyzést tesz az Orsi hisztijére, és ő akarja megoldani. Legutoljára szombaton jöttünk haza Erikától, és a kocsiból kiszállva Orsi elkezdett hisztizni (mondjuk már egész nap ilyen volt, amitől eleve tök ideg voltam már). Após persze pont az udvaron "dolgozott" (bár ennyi idő alatt egy várost fel lehet építeni, nem egy emeleti szintet, de ez más tészta, de mindenképp megér majd egy külön bejegyzést), és oda kellett jönnie hozzánk (mindig jönni kell, ha hazaérünk, vagy indulunk valahová -ÁÁÁÁÁÁ). "Orsika egész nap ilyen?" "Mi a baja Orsikának?" Kezemben a hatezer szatyor, a földön a hisztiző gyerek, ő meg nekiáll bájcsevegni. Na de amikor közölte: "Majd én beviszem Orsikát", na az kiverte a biztosítékot. Mondtam neki, hogy majd én beviszem, nem a legszebb hangsúllyal. Végre értett a szóból, és elhúzott. De nem ez az első, hogy az Orsi hisztizik és ott van, és nem hagy minket egyedül. Olyan, mintha szerinte nem tudnám megoldani a helyzetet. (Ami sokszor tényleg úgy van, de arra ugrok, ha valaki azt képzeli, jobban ismeri a gyerekemet, mint én. Ha nem húzom fel magam, nagyon könnyen lekezelem az Orsi hisztijét, csak mostanában, mint említettem, nagyon feszült vagyok). Ja, és a másik: amikor reggelente megjegyzi: "Hallottuk este Orsika fenn volt. Mi baja volt?" Az este, az hajnali kettő. Oké, hogy hallják, oké, hogy érdekli, DE NE KÉRDEZZE MEG ÁLLANDÓAN!!! Ha nem laknánk így együtt, ezekről nem is tudnának, miért nem lehet úgy csinálni, mintha nem hallanának semmit?!?! Már önmagában az is elég idegesítő, hogy a gyerek hajnali kettőkor közli, hogy ő nem álmos és nem alszik, és fél óráig tart meggyőzni, hogy igenis aludni kell, és ha erre még valaki reggelente emlékeztet is, az roppant idegesítő.
Azt hittem, ha elkezdek dolgozni, majd jobb lesz a helyzet, mert majd szinte alig találkozunk, de persze mivel az Orsi többet van otthon vele mint az oviban, ezért minden egyes reggel vele kezdődik a napom - ami már önmagában egy élmény. Erre még rájön a munkahelyi, naponta átlagban 15x rámtörő érzés, hogy ez nekem nem fog menni mert egy idióta hülye vagyok, majd este hatkor a hisztis Orsi, majd én, aki kiabál a gyerekkel, végül az Anti egy félmondta, hogy már megint csak ülök és tévézek - az egész eredménye pedig az, hogy rohadtul rosszul érzem magam a bőrömben.
Arról meg ne is beszéljünk, hogy milyen érzés egy anyának, ha nem lehet otthon a beteg gyerekével. És más viszi orvoshoz.
Kicsit csapongtam, ezért elnézést mindenkitől, aki olvassa, de ez van. Így érzem magam, és azt is kb. 3 napja tervezem, hogy leülök és ezt mind leírom.
