Munka, munka, munka

Azt hiszem, túl részletesen még nem írtam az új munkámról, hát gondoltam, most bepótolom - Orsi alszik, Anti valahol Szekszárd felé jár, így van egy kis időm.
Bár nem hiszem, hogy nem tudnátok, de egy lakástextillel foglalkozó cégnél lettem beszerzési asszisztens. Immár lassan három hónapja. A munkával kapcsolatos érzéseim kb naponta változnak, a siker- illetve kudarcélmények arányán alapulva. Alapvetően tetszene is a munka, már ami a beszerzés részét illeti, egy gond van csupán, hogy arra van a legkevesebb időm. Viszont ez miatt kapom a legnagyobb lebaszarintásokat. Lényegében hozzám tartozik kb 20 beszállító (zömével európaiak), és tőlük kell rendelnem - főleg függönyt - az árufogyás figyelembe vételével. Ebbe viszonylag hamar bele is lehet tanulni, csakhogy e mellett megnyertem a számlákat is. Na és az nagy szopás. Bejön az áru, majd a számla is hozzá. Vagy az áruval, vagy valamikor utána postán, dhl-lel, galamb által, stb. Ezt fel kell vinnem a cég által használt rendszerbe. Majd a számla mögé kell tennem minden olyan papírt, ami az ügylethez tartozik, úgy mint szállítólevél/CMR (ezzel van a legtöbb gondom - ugyanis nem mindig kapom meg, ha meg visszáruról van szó, akkor ne is álmodjak ilyenekről), vámhatározat, vámbefizetést igazoló papír, fuvar- és vámolási számla (ez meg mindig később jön meg). A legnagyobb probléma az egésszel, hogy a papírok nem egyszerre érkeznek, így egy csomó utánajárással, bíbelődéssel jár, hogy mindent egyberakjak. És a pénzügyi vezető, aki felé az egész pakkot továbbítanom kell minden hónap nyolcadikáig, egy igazi hárpia. Feláll a hátamon a szőr is, ha bejön az irodánkba, mert gondolom, hogy megint engem jött cseszegetni. Mikor odamentem, biztosított, hogy mindenben segít, nyugodtan kérdezzek -ehhez képest ha kérdezek, sírontúli hangon értetlenkedik, hogy mi a problémám, és hallom a hangján, hogy tiszta hülyének néz - és ilyenkor sajnos így is érzem magam. Miatta már kétszer bőgtem a klotyón, nagyon gáz az egész. Tudom, hogy nekem is fel kell pörögnöm, csak még egyszerűen nem találtam meg azt a rendszert, amivel ezt az egészet felgyorsíthatnám. Én mondjuk érzem, hogy hónapról hónapra jobban megy a dolog, de hát ezt más nem láthatja. Ja, és a legjobb az egészben, hogy a csajszi, akitől átvettem az egészet, (Á.) más pozícióba került, és az elején "sosem volt ideje" velem foglalkozni, és egy csomót szívok miatta. És utólag csöpögtet információkat, pl. két ünnep között közölte, hogy a költségszámlák összegét a gépen le kell osztani a termékekre is. És mivel nekem ezt elfelejtette mondani, ezért ez október óta nincs megcsinálva - és ki tudja, előtte csinálta-e valaki. Szóval ilyenkor leginkább pofán vágnám, de persze tudjuk, mennyire nem tudok konfrontálódni... és sajnos ez itt nagy hátrány, és meg is kell tanulnom, mert különben egy kis alamuszi hülyének fog nézni mindenki.
Eddig hárman voltunk a beszerzésen, V. már 2 éve, ő a "főbeszerző", nagyon tudja, mit csinál, csak ő is állandóan el van havazva (vagy legalább is úgy tesz), szóval nem egyszerű bepréselődni egy-egy kérdéssel az idejébe, de egyébként nagyon segítőkész. P. az egyetemen csoporttársam volt, kb. 2 hónappal előttem került oda, és nagyon sokat segített nekem az elején, csakhogy 1 hete felmondott, és már csak egy hétig vagyunk. És hát nagyon úgy néz ki, hogy minden feladata az én nyakamba fog szakadni. Úgyhogy már most fosok rendesen.
Tényleg az a legnagyobb problémám, hogy annyi dolgom van, hogy kapkodok összevissza, és semmit sem fejezek be rendesen. És ezért aki kívülről nézi, nem lát mást, mint egy hatalmas káoszt az asztalomon (állandóan be vagyok borítva papírokkal), és akármit kérdeznek, azt mondom: Majd szólok, ha kész - nem azt, hogy már kész van.
És hát a másik hatalmas probléma, hogy most már több, mint egy hónapja beteg vagyok. Orsi hazahozza az oviból, én meg folyamatosan elkapom. Vagy, ami még valószínűbb, hogy ki sem gyógyulok igazából belőle. Persze nyilván az sem segít, hogy radiátorok híján reggelente 9 fok van az irodában, amit kb 1 óra alatt tud olyan 18-19 fokra felmelegíteni a két olajradiátor. December 13-i héten egy hétig nagyon szarul voltam, de persze nem tudtam itthon maradni, mert év végi zárás miatt minden decemberi számlát gépre kellett vinnem péntekig - amit persze kedden közöltek velem. Utána volt a karácsonyos hét, ott egy hétig kb úgy-ahogy jól lettem, aztán újra megbetegedtem, megint elég rendesen, a szilvesztert úgy szenvedtem végig barátainknál - tényleg nagyon-nagyon szarul voltam, de persze megint csak nem tudtam eljönni valami fontos feladat miatt - amikor meg már eltudtam volna, addigra nagyjából meggyógyultam. Most pedig péntekre megint szarul lettem, de most elmentem a dokihoz, aki azt mondta, hogy jó lenne 5 napot egyhuzamban itthon tölteni. Hát nem tudom. Mindenesetre pénteken nem mentem be, és hétfőn sem fogok, aztán meglátom a keddet. Igazából nagyon köhögök, és tudom, hogy nekem ki kell az ilyen betegségeket feküdnöm/pihennem, különben sosem gyógyulok meg rendesen. Szóval most még egy kicsit itthon vagyok, de akkor meg persze a pénz miatt eszem magam. Persze tudom, nem megoldás, ha teljesen lerúgom a szervezetem, mert annak előbb-utóbb meglesz a böjtje.
Összefoglalva, egyelőre maradok :) Nincs kedvem új munkahely után nézni, és bár nehéz meg sok, de alapvetően tetszene. Persze vannak problémák, de hol nincsenek? Egy dolog aggaszt csak: nehogy kirúgjanak! Mert akkor nem tudom, mi lesz velünk. Most egy kicsit azért jobban vagyunk anyagilag, hogy én is dolgozom, de nem tudom, mikor tudunk egyenesbe jönni. Talán úgy 5-10 év múlva :) De erről majd egy következő bejegyzésben.

Első napok az új munkahelyen

Igazából úgy gondoltam, hogy majd az első nap után (szerdán) rögtön írok, nem vasárnap, hogy frissen számolhassak be az új élményekről, benyomásokról, de még nem igazán sikerült utolérnem magam, és hát sűrűn is alakult a hétvége. Nem úgy, ahogy elterveztük. De kezdem az elejéről.
Szóval szerdán reggel gyereket bevágtam a kocsiba, elszáguldottunk az oviba - mert szerencsére (akkor még úgy gondoltam) mehetett hétfőtől - aztán irány az új munkahely (Orsi egyébként egész héten nagyon okosan viselkedett, egyszer sem sírt, amikor otthagytam, és bennt is nagyon okos állítólag - szerda óta pedig apa hozza haza). Nekem tökjó helyen van a Rovitex, 20 perc alatt nagyon kényelmesen beérek, és parkolni is lehet. Asztalt még nem kaptam (még pénteken sem volt, ott nyomorgok egy srác mellett, aki szintén angol szakos volt, úgyhogy szegről-végről ismerjük egymást), meg túl sok felvilágosítást sem arra vonatkozólag, hogy mit fogok csinálni. A három nap alatt egy csomó dologról elmondták, hogy ezt, meg ezt, meg ezt is te fogod majd csinálni, csak épp azt nem mutatták meg, hogyan kell ezeket csinálni. Első napon már jött egy beszállító, akinek én leszek majd az új kontaktja állítólag, le kellett mennem bemutatkozni neki, ami teljesen rendben is van. Második napon azonban tök egyedül kellett "tárgyalnom" egy magyar cérnabeszállítóval, mert a csaj, aki eddig tartotta velük a kapcsolatot, épp Pesten volt. Hát, gondolhatjátok, nagy tárgyalás volt. Konkrétan hozzá sem tudtam szólni a dolgokhoz, csak okosan néztem ki a fejemből. Persze még azt sem mondták el, hogy hogyan-miként kellene majd intéznem a megrendeléseket feléjük, de hát majd csak eszébe jut valakinek. A "főbeszerzős" csajszi kb. minden nap elmondta, hogy ma délután már lesz egy kis időm rád, és átbeszéljük a feladatokat, de ez egyik nap sem történt meg. Amit eddig csináltam, az a számlák rögzítése a rendszerükben, meg a dokumentáció összeállítása. De hogy ebben mekkora káosz van! Amire megértettem, hogy milyen papírokat hova kell tűzni, eltartott egy kis ideig, de csak az miatt, mert ezek össze-vissza pakolják a papírokat! Állítólag mindenki nagyon elfoglalt és nincs ideje semmire, ezért van ez, de halomban hevernek a papírok, és csodálkoznak, ha a pénzügy cseszegeti őket. Szóval ezt a részét kezdem már picit átlátni, és nem is baj, hogy az én feladatom lesz, mert talán rendet tudok majd teremteni a káoszban - ha csak nem okozok még nagyobb káoszt :)
A három nap alatt csak egyszer bőgtem itthon, a második nap után, ami nagy szó, mert általában az első után szoktam. Igazából szerintem egy dolog hozta ki, bejött a nagyfőnök a nap végén, mindenkihez odament, így hozzám is. Kérdezte, hogy mit csinálok. Mondtam, hogy az Éva megmutatta a számlarögzítést meg miegymást. Erre ő: "És akkor holnap már beszerzel?" Anti szerint viccből kérdezte, bár elég komolynak hangzott, és le is hangolt. Ahhoz talán valakinek fel kellene homályosítani, hogy mit kéne beszerezzek és kitől, meg mennyiért, na de szerencsére "főbeszerzős Aranka" lekezelte a helyzetet.
Szóval remélhetőleg alakulnak majd a dolgok, mert valószínűleg tetszene, bár nagyon oda kell majd figyelnem, mert hajlamos vagyok a figyelmetlenségekre, és ez itt nagy gikszereket tud okozni, ami egyenes út a kirúgáshoz...

És ami nem munka: Orsi. Már csütörtök este észrevettük, hogy fura pöttyök vannak a testén, de nem igazán tulajdonítottunk neki nagy jelentőséget, mert azt gondoltuk, csak az izzadástól van, mert az oviban nagyon felöltöztetik. Aztán péntek estére ezek a pöttyök elterjedtek, majd fürdés után tiszta vörös meg pöttyös lett foltokban a kis teste, a térdén pedig jó 3 körömnyi hatalmas, szunyogcsípés szerű duzzanat alakult ki. Adtunk neki egy fél Calcimuscot, és irány az ügyelet. Egy arab doki volt benn, megvizsgálta, és mondta, hogy valószínűleg ételallergia lehet, de hát nem tudtam megmondani, hogy miket evett, mert ugye bölcsiben volt. Calcimusc, meg Fenistil cseppek, ezt mondta, meg azt, ha belázasodna, akkor újra vigyük be, mert akkor lehet valami más. Na másnapra, szombat estére belázasodott. Lefekvés előtt 37,6 volt a hője, de azzal még nem akartuk bevinni, így az X-faktor után bementem, felébresztettem, és megmértem a lázáz, ami már 38,1 volt. És nagyon ijesztően elkezdett köhögni, köhögések között pedig alig kapott levegőt. Kocsiba be, újra ügyelet. Orsi végigköhögte az utat, én meg jó szokásom szerint kezdtem pánikba esni. Egy nagyon aranyos doktornő volt. Kiderült, Orsinak gégegyulladása van. Azonnal injekciót kapott, és fél órát kinn kellett ülnünk vele a hideg levegőn. Ahogy én kivettem, azon gondolkodott a doktornő, hogy benn tartsa-e az Orsit a kórházban, mert hát ez a dolog tud veszélyes is lenni (bedagad a torka (gégéje) és nem kap rendesen levegőt). Szerencsére a szuri és a levegőzés jót tett, Orsi jobban lett, így hazajöhettünk.
Mint kiderült, több dolog is összejátszott. Egyrészt ez a gégegyulladás 2 és 4 éves kor között elég gyakori. Másrészt Orsi igazán ki sem gyógyult az előző betegségéből (írtam is az előző bejegyzésben, hogy még köhög), egész héten folyt az orra és köhécselt. Ez mondjuk lehet attól is, hogy a körzeti gyerekorvosunk egy hét szünet után ugyanazt az antibiotikumot írta fel neki (amire a bacik vagy vírusok nyilván kezdtek rezisztenssé válni). Az ügyeletes doktornő szerint most nem is kell neki antibiotikum. Kell viszont neki legalább két hét itthon, hogy tejesen kigyógyuljon mindenből, és kellene neki egy jó hónapos probiotikum kúra, hogy a kis immunrendszerét rendbe tegye. Továbbá a szobája hideg legyen (optimális a 19-20 fok alvásra - nálunk ez kb 23 fok, de azért tartottunk ennyit, mert az Orsi nem takarózik be és nehogy megfázzon), és hidegpárásítás is szükséges. Lecsekkoltuk, a gyerekszoba ideális páratartalma 60-70%, Orsinál van 27%. Szóval beindítottuk a párásító gépet, amit még Pécsen vettük, és most járatjuk ezerrel.
Egyébként szörnyű érzés, hogy nem tudok az Orsival itthon maradni, de nyilván ha három nap munka után eljönnék két hét táppénzre nem lenne hova visszamenni dolgozni. De akkor is. Főleg, hogy apóssal lesz itthon kettesben a Törpi. A második hétre valószínűleg anyós kiiratja magát táppénzre, de nem szeretem, ha ennyit velük van. Egyrészt össze-vissza etetik mindenféle szarral, másrészt ilyenkor az Orsi nagyon elutasító velem. Nem jön oda hozzám, ha megjövök, sőt, ha én odamegyek, ellök magától. És ez nagyon rossz érzés. De hát túl kell éljem valahogy, mert különben a teljes anyagi összeomlás fog bekövetkezni. Szóval dolgoznom kell, és tartani magam. Az utóbbi lesz a nehezebb.

Van munkám

Az történt, amit éreztem: megkaptam a Rovitexes melót. Igaz, hétfő helyett kedden hívtak fel, de enyém az állás. Nem akarom újra részletezni a pro és kontrákat, igent mondtam, főleg miután a fizetést is megmondták, ami pécsi viszonylatban nem rossz. Aztán majd meglátjuk, hogy fogom bírni. Biztos, hogy az elején jó párszor ki fogok borulni, és lesz bőgés dögivel. Hiszen vissza kell szoknom abba, hogy dolgozom, meg kell szoknom, hogy 8-17 óráig ülök egy helyben, meg kell szoknom, hogy alig látom a lányom, és azt is, hogy amit eddig munka nélkül csináltam (gyereknevelés, takarítás, főzés, mosás, stb), azt most mind munka mellett kell elvégeznem. Muszáj lesz persze most az Antit is jobban belevonni a dolgokba, bár rá nem lehet panaszom, ha kértem, eddig is mindig segített (nyilván jobban esne, ha kérés nélkül jutnának eszébe dolgok, na de pasi, szóval szerintem már ez is óriási dolog tőle). Após meg majd örülhet, mert végre nyüzsöghet rendesen. Hiszen ő lesz az, aki a beteg Törpét ápolni fogja, én tuti nem vehetek ki szabikat az elején (ami egyébként már most baromi rossz érzéssel tölt el). Tudom, hogy csak segíteni akar, amikor mondja, hogy majd ő hozza-viszi a gyereket a bölcsibe, meg itthon jól ellesznek, ha beteg, de engem idegesít. Roppant módon. Az én gyerekem, én akarom bölcsibe vinni! Haza meg hozza az apja! Persze a munkájából kifolyólag Anti biztos egy csomószor nem tudja majd elhozni a bölcsiből, és rájuk leszünk utalva, de majd beszélek vele, hogy próbáljuk meg mi felnevelni a gyerekünket. Szóval már most tele vagyok aggodalommal.
És van rá még egy okom: Orsi már megint beteg. Hétfőn még volt bölcsibe, ott is aludt (mondjuk azt a fél órát túlzás alvásnak nevezni), de kedden már az orvosnál voltunk, és pénteken megyünk vissza kontrollra. De még mindig elég csúnyán köhög (csütörtök van), és én jövő szerdán kezdem a munkát. Direkt kértem így, mert úgy gondoltam, hogy hétfőn, kedden még tudom vinni-hozni, de nem vagyok biztos benne, hogy a doki elengedi hétfőn. És mivel még be sem szokott rendesen, ezért jó lett volna, ha legalább két napot még együtt tudunk végig csinálni.
Jó lenne, ha nem lenne beteges. Persze tudom, hogy ha közösségbe kerül a gyerek, akkor összeszed minden szart és állandóan beteg, mi meg ráadásul ebben az őszi betegségszezonban kezdtük el a beszokást, de akkor is. Minden egyes nap, amikor após viszi majd az orvoshoz, meg marad vele itthon, amikor beteg, szívszakadás lesz számomra. És persze nő majd az ellenszenv após iránt. Nem tehetek róla, de ez lesz, ismerem magam. Pedig ő csak segíteni fog, nem is keveset.

Bölcsi - második felvonás; próbanap

Azzal kezdeném, hogy Orsi 4 nap bölcsi-ovi után egy hetet itthon töltött, betegen. Velem együtt. Mert hogy én is elkaptam tőle. Ezen a héten kedden mehettünk újra, és arra számítottam, hogy elölről kell kezdeni az egészet. De nem. Sőt, kedden már ott is hagytam majdnem egy órára, szerdán két és félre, csütörtökön és pénteken (ma) pedig már ott is ebédelt. Jövő héten már ott is fog aludni. Ági néni azt mondta, hogy még 10 ilyen gyereket kíván magának, mint az Orsi. Igaz, hogy szerdán és ma úgy jöttem el, hogy sírt, de állítólag két perc után megnyugszik, és utána egész nap szépen eljátszik. Sokat van körülötte, meg ül az ölében, szóval már megszerette őt is, vagy legalább is elkezdett kötődni.
Tudom, hogy ez jó az Orsinak, mert már nagyon unatkozott itthon. Kell az is, hogy gyerekek között legyen. De azt az érzést, amikor otthagyod a síró gyereket a bölcsibe... hát azt nem kívánom senkinek. Emellé jön még a bűntudat, hogy a kétéves gyereket ilyeneknek teszem ki... Szerintem engem jobban megvisel ez az egész, mint az Orsit. Mindig is tudtam, hogy kötődés-problémáim vannak, ez az Attilával és az Antival való kapcsolatomon gyönyörűen megmutatkozott, de az évek múlásával jelentősen javult. De most újra előjött, az ovi kapcsán.
Amihez még egy dolog hozzájárult. Ez pedig a munka. Behívtak ugyanis a Rovitexhez próbanapra, tegnap voltam. Két delikvens maradt, ebből én vagyok az egyik. És azóta egészen rossz passzban vagyok. Mert egyrészről nagyon pozitív a benyomásom: amellett persze, hogy ijesztő megint új helyen dolgozni, új emberek közé beilleszkedni, a munka tetszene (már amit eddig láttam belőle); egyrészt kihívás lenne, másrészt hatalmas fejlődés is ahhoz képest, amit eddig csináltam. Nem is beszélve arról, hogy referenciának sem utolsó. A másik oldalon viszont ott van a munkaidő: nyolctól ötig. Ami azt jelenti, hogy fél hatra érnék legkorábban haza. És itt most nem arról van szó, hogy nincs, aki addig az Orsival legyen, mert majd az Anti szépen hazahozza az oviból (szerintem még jót is fog tenni a kapcsolatuknak), vagy ha ő sem ér időben haza, akkor apósék. Csak épp eddig 24 órában együtt voltunk Törpivel, most meg jutna belőle 1 óra reggel és 2 este. És ezt nagyon nehéz megemészteni. Anti soha nem is fogja megérteni. De annyira szar, hogy a rohadt pénz miatt ilyen helyzetbe kerültünk! Mert ha nem vállalom el, akkor persze tuti, hogy nem mostanában kapok másik állást. Az eddigi tapasztalatokból kiindulva viszont ha elvállalom, egy héten belül két helyről is visszajeleznek, hogy mehetek. Azt meg nem akarom csinálni, amit az Anti mond, hogy próbaidő alatt felmondjak, ha kapok jobb ajánlatot. Úgyhogy most minden a fizetésen áll vagy bukik. Mert arról még sajnos nem beszéltünk. Hétfőn hívnak vissza, úgyhogy addig megpróbálom nem túlspilázni a dolgot - bár a fentiekből gondolom kiderült, hogy ez nemigen megy. Ha jó pénzt ajánlanak, elvállalom, ha keveset, akkor nem. Mindenképpen fogok kérni 1-2 nap gondolkodási időt, aztán meglátjuk, mi lesz.

Dilemma

Tegnap hívtak a baksai suliból. Ma be kell mennem hozzájuk, úgy néz ki ugyanis, hogy felajánlanak egy állást. Akár nagy hurrát is kiabálhatnék most, csak egy bökkenő van: óraadóként. Az összes angol órát megkapnám, ami lóvéban végül is nem lehet olyan rossz, hiszen majdnem teljes óraszám, csak hát nyárra, illetve egyéb szünetekre nem jár fizetés. Ami ugye a mi helyzetünkben nem megengedhető. Mármint hogy nyáron 2-3 hónapig semmilyen pénzt ne kapjak. Persze az első nyarat ki lehetne bekkelni, mivel a Manufakturától még van 51 nap szabim, amit ki kell fizessenek, ha felmondok, és ami két hónap, tehát még túlvészelnénk az első nyarat. De utána? Meg kell kérdeznem, hogy van-e arra reális esély, hogy esetleg később felvegyenek. Vagy legalább határozott idejű szerződésem úgy legyen, egyik nap lejár, másnap kötünk újat.
Na de persze ott a másik oldal. Orsi. Beszoktatás bölcsibe, első év, mindenféle nehézség, betegség... És ha ezt a munkát elvállalnám, az csak néhány órás délelőtti elfoglaltságot jelentene (meg persze a felkészülést, de azt lehet akár itthon is). Ha csak ezt nézném, mindenképp elvállalnám. De nem nézhetem csak ezt. Nagyon szarul állunk anyagilag, az Anti fizetése elmegy a hitelekre. Ha a szülei és a Gréti nem segítenének, nem is tudom mi lenne velünk. Jó lenne már egy kicsit lazábban élni.
Na és persze arról már ne is beszéljünk, hogy nincs egy hete, hogy határozottan kijelentettem, tanári állást csak akkor vállalok idén, ha határozatlan idejű szerződést kapok. Mert nem szeretnék már jövő júniusban újra munkát keresni. Persze ez egyébként is előfordulhat, de tudni nem akarok róla.
És van még egy dolog, ami miatt valószínűleg nemet fogok mondani Baksára: a Radnótiban is keresnek tanárokat, és ott nagyon szeretik a volt tanulókat, igazából a tanári karnak legalább a fele ott tanult korábban. Igaz, angol-németest keresnek, de keresnek mellette szakmai tanárokat is. Mondjuk nem tudom, mi a feltétele, hogy valaki közgázt vagy külkert tanítson, (a hirdetésben mondjuk egyetem szerepel), de nekem van némi munkatapasztalatom. És hát lehet nagyképűség, de nem gondolom, hogy ha megkapom az anyagot, ne tudnék megtanítani szinte bármit (na jó, fizikát, kémiát, kínait talán mégsem). Szóval oda mindenképp pályázni akarok, méghozzá egy szívhez szóló motivációs levéllel.
Nem tudom, mi lesz. Első körben ma megyek Baksára, aztán majd meglátjuk.

UPDATE: Nos, meghallgattam az igazgatónőt. És már megint az történt, hogy feleslegesen előre rágörcsöltem a dologra. Az van ugyanis, hogy összesen 9 órát kapnék. Hmmm. És ezzel vége is a történetnek. Hiszen 9 óra az semmi. Valahol sajnálom, mert mindig nosztalgiával fogok visszagondolni a baksai sulira, meg az ottani kollégákra, de ezt így nem vállalom.
Egyébként igen érdekes elképzelései vannak az igazgatónőnek a nyelvoktatásról. Eleve csak negyedik osztálytól akarja az angol oktatást, és kimenő rendszerben, azaz teljesen meg akarja szüntetni. Kifejtette a véleményét, hogy a gyerek tanuljon meg először jól magyarul, és aztán az idegen nyelvet. Mert egy elsős, aki még írni, olvasni sem tud, az ne tanuljon angolul (!). Egészen furcsa hozzáállás egy pedagógustól, bár nem egyedi. Pont arra kellene törekedni, hogy legyen választása a gyereknek vagy a szülőnek, így meg németet tanulhat és kész - vagy nem tudom, lehet, hogy azt sem, nem mondta, a némettel mi lesz. És hogy először írni-olvasni tanuljon meg? Szerintem a gyerekek ezt teljesen a helyén tudják már kezelni 6 évesen, nekem sem volt vele semmi problémám a II. Gyakorlóban. Na mindegy, a dilemma megoldódott, legalább nem idegesítem magam vele.