Azt mindannyian tudjátok, hogy Orsi állandóan beteg volt. Igazából mióta elkezdte az ovit, azaz 8 hónapja az átlagunk 1 hét ovi, 2 hét itthonlét. A leghosszabb idő, amit egy huzamban járt, az 2 hét 2 nap volt. Persze tudjuk, hogy a beszoktatás betegeskedéssel jár, na de ez szerintem, szerintünk már túlzás. És mindig ugyanaz a forgatókönyv. Egészségesen hétfőn elvittük oviba, csütörtök táján elkezdett folyni az orra, majd vasárnap körül jött a köhögés. Azért még következő hétfőn bevittük, mert lázas sosem volt, de általában már kedden, vagy legkésőbb szerdán szóltak, hogy a gyereket ne vigyük, mert annyira köhög.
És hát ez ugye 2 okból is nagyon rossz volt. Egyrészről biztosan nagyon leterhelte a kicsi szervezetét ez az állandó taknyosság és köhögés. A dokink nem antibiotikum párti, így szerencsére nem sokszor kapott azt, de azért az orrcseppet, köptetőt - nem túlzok - szinte heti rendszerességgel használtuk.
És aztán persze ott volt a dolog rám gyakorolt lelki hatása is. Mert persze kivel volt itthon a gyerek ilyenkor: papával. És olyan jól összemelegedtek (meg persze délután már mama is volt), hogy amikor én végre hazaértem munkából, akkor leginkább levegőnek voltam nézve a gyerek által.
A körzeti dokink már pedzegette egy ideje, hogy szerinte ki kellene venni az orrmanduláját az Orsinak (és hát ezt másoktól is hallottuk már, hogy utána szinte "varázsütésre" javultak a dolgok), de amikor fülgyulladás miatt a fülészeten voltunk (mert persze ilyenünk is volt), akkor a doktornő azt mondta, hogy még ráérünk vele, annyira nincs megnagyobbodva. Ezután elvittük a rendes fül-orr-gégére egy dokihoz, aki szintén azt mondta, hogy ha nyáron is folytatódik ez a betegeskedés, akkor ősszel menjünk vissza. Ez áprilisban volt, a gyerek két napra rá beteg lett. Ekkor a dokink azt mondta, hogy menjünk el magánrendelésre egy dokihoz, mert neki az a tapasztalata, hogy az utóbbi időben még azokat sem műtik, akiknél igazán indokolt lenne.
Így elmentünk K. dokihoz, aki megnézte (ráadásul azt mondta, hogy az Orsinak a füle sem "szelel" rendesen, amit szintén okozhat az orrmandula), és érdekese módon rögtön kaptunk időpontot műtétre (10.000 Ft-ért), 2 és fél hétre rá. Na de persze jött a nagy kihívás, hogy akkor teljesen egészségesnek kell lenni. Így csak egy hétig engedtük Orsit oviba, utána inkább itthon tartottuk, noha (kivételesen) semmi baja sem volt.
Szerdán kellett menjünk vizsgálatokra, kórlapírásra, csütörtökön olt a műtét.. Anti is, én is kivettünk 3 nap szabit. Szerdán azzal kezdődött, hogy nekem egy csomó papírt alá kellett írnom (beleegyezem ebbe meg abba), majd jött a vérvétel, illetve a vizsgálat, hogy altatható-e Törpi. Na, a vérvétel nagyon durva volt. Szegény Orsinak nem találtak vénát, kétszer megbökték a kis könyökhajlatát, majd vagy háromszor a csuklójánál, de nem találtak semmit. Orsikám nagyon hősiesen tűrte, hüppögött csak, de nem rugdalózott, nem csapkodott, csak feküdt okosan. Ezután hívtak egy másik dokit, aki még vagy háromszor próbálkozott, mire sikerült vért venni a kis szivemtől.
És a doki, hogy Beer anyukára is ráhozza a frászt, közölte, hogy hall egy kis szívzörejt. Így át kellett mennünk a kardiológiára is; EKG, szívultrahang... szerencsére semmit sem találtak, azt mondták, hogy ez egy ártalmatlan, jóindulatú szívzörej, mely a gyerekek nagy részénél megvan, majd valószínűleg kinövi. Így 3 óra múlva távozhattunk is. Igazából Orsit látszólag nem viselte meg ez az egész, vérvétel után fél órával már rohangászott, mintha mi se történt volna. Délután "jutalomként" elmentünk vele az állatkertbe, hogy felejtsen egy kicsit, de mondom, igazán nem is volt mit felejtsen.
Aztán jött a műtét napja. Negyed nyolcra kellett mennünk. Kaptunk egy rácsos ágyat egy hétágyas kórteremben. Átöltöztünk pizsibe, Orsi még jó bulinak is találta az egészet. Kapott 2 szirupot, amik nyugtató-bódító hatásúak voltak. Elég mókás volt az elején, olyan volt, mint egy két és fél éves részeg. Alig bírt beszélni, és bár amíg a másik kiscsajt teljesen kiütötte a "cucc" és nyugodtan feküdt, a mi örökmozgó kislányunk még így "betépve" is ugrált az ágyon, meg vigyorgott nagyokat, szóval kihívás volt, hogy ne törje össze magát. Orsi előtt még bevittek a műtőbe egy valamivel idősebb kislányt, viszont a szirupot egyszerre kapták meg. És amire a kislányt visszahozták, az Orsiból szerintünk már távozott a hatása - legalább is egy része. Pont elkezdett hisztizni, hogy márpedig ő ki akar szállni az ágyból, közben visszahozták a kislányt, aki nagyon sírt, mire az Orsi is elkezdett, és így vitték be a műtőbe. Na, AZ egy nagyon szar pillanat volt, bőgtem is egy nagyot utána.
Maga a műtét kb fél-háromnegyed órát tartott, és valamennyire ébren volt, amikor visszahozták. Sírt nagyon, de semmi sem volt jó neki. Orsi egyébként is ilyen. Ha hisztizik, vagy valami baja van, nagyon ritka, hogy jön bújni, inkább lerendezi egyedül a dolgot, sőt, még vissza is utasít minket. Most is ez volt, sírt nagyon, de nem hagyta, hogy felvegyük, be akart menni az ágyba, aztán ki, aztán megint be, majd pisilni... semmi sem volt jó. Egy jó félórát végigszenvettünk így, majd végül nagy nehezen magamhoz tudtam venni, és aludt rajtam egy jó órát, majd felébredt, apához akart menni, és ott is pihent még egy fél órát.
Ezután nyugodtabban ébredt fel, de nagyon kómás volt szegény. Déltől lehetett (volna) innia, de ahogy felült, hányt egy nagyot. Fél óra múlva, az ivás következő kísérleténél szintén boázott egyet. Egy fél óra múlva újra megkíséreltük, akkor úgy tűnt, minden rendben van, ivogatta a hideg vizet. Aztán egyszer csak az egészet visszahányta - de ez már szinte csak víz volt. Valószínűleg túl gyorsan ivott sokat (már az altatás utánhoz viszonyítva). Kapott egy Dedalon kúpot, majd elölről kezdtük az egészet. Szegény nagyon szomjas volt, állandóan ivott volna, de csak 1-1 kortyot szabadott 5-10 percenként. Nem is adtam többet, mert féltem, ha újra hány, akkor benn tartják éjszakára.
Olyan fél hat felé jött be az operáló doki, megnézte, majd elengedett minket. Pécsen kellett maradnunk, így anyámékhoz mentünk fel. Ekkor már viszonylag jól volt, labdázott, játszott, engem meg a frász kerülgetett, hogy a nagy ugrálásban mikor kezd el vérezni a sebe. Hamar ágyba kerültünk, Anti a földön aludt, én az Orsival az ágyban. Kicsit izgultam, hogy hogy fog így aludni, mert amióta megszületett még egyszer sem(!) aludtunk együtt, de aztán nem volt semmi gáz. Kicsit éberebben aludt, és sokszor kért inni, de tudott ő is, és mi is pihenni egy kicsit. Másnap reggel már felé indultunk is haza. Azóta jól van, csak az a rossz, hogy fújnia nem szabad az orrát, illetve nagyon az ugrálást sem kellene erőltetni. Na de tiltsa meg valaki ezt egy örökmozgónak, ha az már jól érzi magát :)
Nagyon remélem, hogy ez a sok szenvedés megérte, és tényleg kevesebbet lesz beteg a kiscicám. Mindenképp jó, hogy most volt a műtét, mert talán így később nem fog rá emlékezni (Anti szerint már most sem igazán emlékszik rá).
Nagyon-nagyon büszke vagyok a lányomra. Igazi kis hős volt, nagyon jól tűrte a dolgokat, sokkal jobban, mint a másik kislány, aki pedig még idősebb is volt. És büszke vagyok a férjemre is, mert végig mellettem/mellettünk állt, és foglalkozott Orsival. Tényleg, nem csak úgy csinált. Láttam a kórteremben 2 apukát, akik a közelébe sem értek az Antinak, sokat nőtt most a szememben, mert tényleg törődött az Orsival, csak azt nézte, hogy neki jó legyen. És nagyon jó volt ezt látni.
És hát ez ugye 2 okból is nagyon rossz volt. Egyrészről biztosan nagyon leterhelte a kicsi szervezetét ez az állandó taknyosság és köhögés. A dokink nem antibiotikum párti, így szerencsére nem sokszor kapott azt, de azért az orrcseppet, köptetőt - nem túlzok - szinte heti rendszerességgel használtuk.
És aztán persze ott volt a dolog rám gyakorolt lelki hatása is. Mert persze kivel volt itthon a gyerek ilyenkor: papával. És olyan jól összemelegedtek (meg persze délután már mama is volt), hogy amikor én végre hazaértem munkából, akkor leginkább levegőnek voltam nézve a gyerek által.
A körzeti dokink már pedzegette egy ideje, hogy szerinte ki kellene venni az orrmanduláját az Orsinak (és hát ezt másoktól is hallottuk már, hogy utána szinte "varázsütésre" javultak a dolgok), de amikor fülgyulladás miatt a fülészeten voltunk (mert persze ilyenünk is volt), akkor a doktornő azt mondta, hogy még ráérünk vele, annyira nincs megnagyobbodva. Ezután elvittük a rendes fül-orr-gégére egy dokihoz, aki szintén azt mondta, hogy ha nyáron is folytatódik ez a betegeskedés, akkor ősszel menjünk vissza. Ez áprilisban volt, a gyerek két napra rá beteg lett. Ekkor a dokink azt mondta, hogy menjünk el magánrendelésre egy dokihoz, mert neki az a tapasztalata, hogy az utóbbi időben még azokat sem műtik, akiknél igazán indokolt lenne.
Így elmentünk K. dokihoz, aki megnézte (ráadásul azt mondta, hogy az Orsinak a füle sem "szelel" rendesen, amit szintén okozhat az orrmandula), és érdekese módon rögtön kaptunk időpontot műtétre (10.000 Ft-ért), 2 és fél hétre rá. Na de persze jött a nagy kihívás, hogy akkor teljesen egészségesnek kell lenni. Így csak egy hétig engedtük Orsit oviba, utána inkább itthon tartottuk, noha (kivételesen) semmi baja sem volt.
Szerdán kellett menjünk vizsgálatokra, kórlapírásra, csütörtökön olt a műtét.. Anti is, én is kivettünk 3 nap szabit. Szerdán azzal kezdődött, hogy nekem egy csomó papírt alá kellett írnom (beleegyezem ebbe meg abba), majd jött a vérvétel, illetve a vizsgálat, hogy altatható-e Törpi. Na, a vérvétel nagyon durva volt. Szegény Orsinak nem találtak vénát, kétszer megbökték a kis könyökhajlatát, majd vagy háromszor a csuklójánál, de nem találtak semmit. Orsikám nagyon hősiesen tűrte, hüppögött csak, de nem rugdalózott, nem csapkodott, csak feküdt okosan. Ezután hívtak egy másik dokit, aki még vagy háromszor próbálkozott, mire sikerült vért venni a kis szivemtől.
És a doki, hogy Beer anyukára is ráhozza a frászt, közölte, hogy hall egy kis szívzörejt. Így át kellett mennünk a kardiológiára is; EKG, szívultrahang... szerencsére semmit sem találtak, azt mondták, hogy ez egy ártalmatlan, jóindulatú szívzörej, mely a gyerekek nagy részénél megvan, majd valószínűleg kinövi. Így 3 óra múlva távozhattunk is. Igazából Orsit látszólag nem viselte meg ez az egész, vérvétel után fél órával már rohangászott, mintha mi se történt volna. Délután "jutalomként" elmentünk vele az állatkertbe, hogy felejtsen egy kicsit, de mondom, igazán nem is volt mit felejtsen.
Aztán jött a műtét napja. Negyed nyolcra kellett mennünk. Kaptunk egy rácsos ágyat egy hétágyas kórteremben. Átöltöztünk pizsibe, Orsi még jó bulinak is találta az egészet. Kapott 2 szirupot, amik nyugtató-bódító hatásúak voltak. Elég mókás volt az elején, olyan volt, mint egy két és fél éves részeg. Alig bírt beszélni, és bár amíg a másik kiscsajt teljesen kiütötte a "cucc" és nyugodtan feküdt, a mi örökmozgó kislányunk még így "betépve" is ugrált az ágyon, meg vigyorgott nagyokat, szóval kihívás volt, hogy ne törje össze magát. Orsi előtt még bevittek a műtőbe egy valamivel idősebb kislányt, viszont a szirupot egyszerre kapták meg. És amire a kislányt visszahozták, az Orsiból szerintünk már távozott a hatása - legalább is egy része. Pont elkezdett hisztizni, hogy márpedig ő ki akar szállni az ágyból, közben visszahozták a kislányt, aki nagyon sírt, mire az Orsi is elkezdett, és így vitték be a műtőbe. Na, AZ egy nagyon szar pillanat volt, bőgtem is egy nagyot utána.
Maga a műtét kb fél-háromnegyed órát tartott, és valamennyire ébren volt, amikor visszahozták. Sírt nagyon, de semmi sem volt jó neki. Orsi egyébként is ilyen. Ha hisztizik, vagy valami baja van, nagyon ritka, hogy jön bújni, inkább lerendezi egyedül a dolgot, sőt, még vissza is utasít minket. Most is ez volt, sírt nagyon, de nem hagyta, hogy felvegyük, be akart menni az ágyba, aztán ki, aztán megint be, majd pisilni... semmi sem volt jó. Egy jó félórát végigszenvettünk így, majd végül nagy nehezen magamhoz tudtam venni, és aludt rajtam egy jó órát, majd felébredt, apához akart menni, és ott is pihent még egy fél órát.
Ezután nyugodtabban ébredt fel, de nagyon kómás volt szegény. Déltől lehetett (volna) innia, de ahogy felült, hányt egy nagyot. Fél óra múlva, az ivás következő kísérleténél szintén boázott egyet. Egy fél óra múlva újra megkíséreltük, akkor úgy tűnt, minden rendben van, ivogatta a hideg vizet. Aztán egyszer csak az egészet visszahányta - de ez már szinte csak víz volt. Valószínűleg túl gyorsan ivott sokat (már az altatás utánhoz viszonyítva). Kapott egy Dedalon kúpot, majd elölről kezdtük az egészet. Szegény nagyon szomjas volt, állandóan ivott volna, de csak 1-1 kortyot szabadott 5-10 percenként. Nem is adtam többet, mert féltem, ha újra hány, akkor benn tartják éjszakára.
Olyan fél hat felé jött be az operáló doki, megnézte, majd elengedett minket. Pécsen kellett maradnunk, így anyámékhoz mentünk fel. Ekkor már viszonylag jól volt, labdázott, játszott, engem meg a frász kerülgetett, hogy a nagy ugrálásban mikor kezd el vérezni a sebe. Hamar ágyba kerültünk, Anti a földön aludt, én az Orsival az ágyban. Kicsit izgultam, hogy hogy fog így aludni, mert amióta megszületett még egyszer sem(!) aludtunk együtt, de aztán nem volt semmi gáz. Kicsit éberebben aludt, és sokszor kért inni, de tudott ő is, és mi is pihenni egy kicsit. Másnap reggel már felé indultunk is haza. Azóta jól van, csak az a rossz, hogy fújnia nem szabad az orrát, illetve nagyon az ugrálást sem kellene erőltetni. Na de tiltsa meg valaki ezt egy örökmozgónak, ha az már jól érzi magát :)
Nagyon remélem, hogy ez a sok szenvedés megérte, és tényleg kevesebbet lesz beteg a kiscicám. Mindenképp jó, hogy most volt a műtét, mert talán így később nem fog rá emlékezni (Anti szerint már most sem igazán emlékszik rá).
Nagyon-nagyon büszke vagyok a lányomra. Igazi kis hős volt, nagyon jól tűrte a dolgokat, sokkal jobban, mint a másik kislány, aki pedig még idősebb is volt. És büszke vagyok a férjemre is, mert végig mellettem/mellettünk állt, és foglalkozott Orsival. Tényleg, nem csak úgy csinált. Láttam a kórteremben 2 apukát, akik a közelébe sem értek az Antinak, sokat nőtt most a szememben, mert tényleg törődött az Orsival, csak azt nézte, hogy neki jó legyen. És nagyon jó volt ezt látni.
