Próbálkozunk

Múlt hét végére kritikusra fordult a kapcsolatunk az Antival. Az egész egy apróságon bukott ki, vasárnap. Már hét közben közölte az Anti, hogy a hétvégén ő autót akar szerelni, illetve az apjának segít a Gréti szobáját csinálni. Elfogadtam (tényleg!), csak annyit kértem, hogy vasárnap jöjjön el velünk az Erikához, mert születésnapja volt és fel akartuk köszönteni, illetve ő is fel akarta köszönteni az Antit a névnapja alkalmából. Azt beszéltem meg az Erikával (és ezt az Anti is tudta), hogy ha az Orsi felébred a délutáni szunyából (olyan 1/2 3-3 felé), akkor összeszedjük magunkat és indulunk, 3-4 között nála leszünk. Anti egész nap autót szerelt, délután is, amikor Orsi felébred 3/4 3-kor, kimentem, hogy szóljak. Azt mondta fél óra múlva kész van. Fél négykor kimentünk újra, hogy "halló, már 1/2 4 van", de még mindig az autó alatt feküdt. 4 óra előtt 5 perccel fogtam a gyereket és elindultam. Akkor szedelődzködött befelé, és még neki állt feljebb, hogy most akkor mi elindulunk! Pedig még csak befelé pakolt, aztán még fürödni is akart, stb... lett volna 1/2 5/5, mire odaértünk volna Erikához. És ami a legszarabbul esett, az az, amit mondott: "Majd ha legközelebb miatttad késünk valahonnan, akkor azt is felírjuk!" - hát azt hiszem egy kézen meg lehet számolni, hogy a 11 év alatt, amióta együtt vagyunk, hányszor késtünk miattam valahonnan is... Na de hogy hányszor késtünk, na azt már nem lehet olyan könnyen kiszámolni... és hát így kizárásos alapon ezek a késések őmiatta voltak. Szóval nem pont ezt kellett volna a fejemhez vágni. Meg hogy az Erikának nem mindegy, hogy mikor megyünk? Hát nem! Én nem akarok mások idejével játszani, utálom azt is, ha az enyémmel játszanak. Persze, különösebb dolga nem volt, de nyilván ha tudja hogy 3 óra helyett 5-re érünk oda, akkor ő is el tudja tölteni tartalmasan az időt.
Szóval elmentünk ketten az Orsival, én persze végigbőgtem az utat, az Orsi meg persze rögtön azzal nyitott az Erikánál: "Anya meg apa veszekedtek, és anya sírt az autóban". Úgyhogy egy-két dolgot elmondtam neki, mondtam, hogy utánajártam már albérleteknek meg ilyenek, amire ő mondta, hogy nem kellene albérletbe menni, nála lakhatnánk. Igazából nem is az albérlettel lenne a nagyobb gond - szerintem a fizetésemből, ha szűkösen is, de ki tudnánk jönni az Orsival - hanem az Orsi felügyeletével. Azt, hogy ki menne érte, még csak-csak megoldható lenne, de ha beteg lenne, az már sokkal nehezebben - de már ezen is gondolkoztam.
Hazamentünk, Anti úgy viselkedett lényegében, mintha semmi sem történt volna. Este elmentem lefeküdni (egyedül), de persze nem tudtam aludni. Aztán végül fogtam magam és kijöttem a nagyszobába az Antihoz, és elmondtam neki, hogy milyen szarul érzem magam az utóbbi hónapokban miatta is, az anyjáék miatt is, és hogy próbáljunk meg ezen változtatni, vagy akkor mondjuk ki hogy kész, vége, ennyi volt. Úgy tűnt, hogy megértette a dolgot, bár persze olyan "Antisan" fogta fel és értelmezte, meg az sem esett túl jól, amikor kijelentette, hogy egyedül én képtelen lennék az Orsival ketten élni. Erre azért közöltem vele, hogy higgye el, elég komolyan utánajártam már a dolgoknak (ne érezze már magát olyan fene nagy biztonságban), és különben sem azt mondtam hogy egyedül menne, hanem azt, hogy nélkülük menne. Ezen azért egy kicsit fennakadt, láttam, bár nem mondott semmit...
A vége az lett, hogy akkor most első körben megpróbálunk jobban odafigyelni egymásra. Ez most egy hete tart, és tényleg működik, kérdés, hogy mi lesz egy hónap múlva... hát majd meglátjuk. De ti majd tudni fogtok róla...

Semmi esélyem

Semmi esélyem anyósékkal szemben. Egyszerűen az Orsi semmibe vesz, ha ők is itt vannak. Az elmúlt három hétben ugye az Orsi itthon volt a műtét miatt, de nekem délután sem jutott belőle szinte semmi. Illetve ez nem igaz: megetethettem és lefektethettem. Annyira vágyom rá, hogy vele legyek, de egyszerűen hozzá sem férek. Ha ott a mama vagy a papa, akkor mintha nem is léteznék. Ma is: hazaértem munka után (kivételesen időben), gondoltam fürdünk egyet a medencében. De persze egész délután a mamával fürdött, így már nem lett volna valami nagy meglepetés. Na de mindegy, azért mégis. Persze mama lenn volt, én még a medencébe sem rakhattam bele! Bejöttem, mert nem bírom nézni, hogy ott vagyok, én, az anyja, de nem is kellek neki. Nincs is rám szüksége, de nem is igényli, hogy velem legyen.
Az Anti meg csak kiabálni, veszekedni képes velem, hogy miért nem megyek ki, mert akkor legalább látna, meg néha szólna hozzám (amit nem tesz; konkrétan rám se néz); így meg biztos ez lesz később is. Ahelyett, hogy netán eszébe jutna, hogy az apjáékat leépítse. Miért nem lehet megkérni őket, hogy ha hazaérek, akkor menjenek fel? Miért nem lehetek csak én vele egy órát legalább? Az udvarra sem tudunk kimenni, mert állandóan ott vannak! Látja rajtam, hogy milyen szarul vagyok, de kurvára nem érdekli.
Egyre többet gondolok arra, hogy ki kellene vegyek egy albérletet Pécsen, egyedül, az Orsival. Nagyon úgy néz ki, hogy a mi kettőnk kapcsolatának befellegzett, legalább a gyerekemmel valót meg kellene valahogy menteni. Nagyon nehéz lenne, és segítség nélkül megoldhatatlan, de én már ezt így nem bírom tovább. Antival élünk egymás mellett, mint két idegen, állandóan csak megbántjuk egymást (ő legalábbis engem szinte naponta, van, hogy még csak válaszra sem méltat), szinte semmi testi kapcsolat nincs köztünk.
Meddig küzdjek még? Csak én? Meddig érdemes?
NAGYON SZARUL VAGYOK!!!!

Anya, feleség, dolgozó nő

Nincs mit szépíteni a dolgon, nem megy a három együtt. Maximum kettő, de inkább másfél. És ez szörnyű. Munkából nagyon ritka, hogy eljöhetek 5-kor, inkább fél hat, bár a héten háromszor is hét óra előtt estem haza. Szinte semmi időm nem maradt az Orsira. Röpke negyedóra, félóra játék, aztán már ment is vacsizni, fürödni és aludni. Ez hihetetlenül rossz érzés! Egy anya, aki nem látja a gyerekét. Csütörtökön és pénteken szerencsére időben haza értem, és tudtam vele lenni jó másfél órát, aminek nagyon örültem, de ez is olyan kevés! Igaz, ez minőségi együttlét, ha értitek, mire gondolok. Mert ilyenkor tényleg csak vele foglalkozom, együtt játszunk, mesét olvasunk. És az is igaz, hogy úgy látom, amióta dolgozom, sokat javult az Anti és az Orsi kapcsolata. Hiszen sokat vannak kettesben (főleg ahhoz képest, amennyit előtte voltak), és olyan jól elvannak! Anti azt mondja, hogy alig hisztizik az Orsi, és amikor jövök haza, akkor is sokszor látom, hogy játszanak, birkóznak, nevetnek együtt, szóval ebből a szempontból jót tett, hogy elkezdtem dolgozni.
Na de a mi kapcsolatunk az Antival igen megsínylette a dolgot, és tegnapelőtt este volt is egy nagyon rossz esténk. Nem tehetek róla, de estére én már hullafáradt vagyok. A napközbeni fáradságérzetem elmúlt, mert a munkahelyen állandó pörgés van, viszont amint letesszük az Orsit aludni este, az energiaszintem olyan 20%-ra csökken le. Már hétfő óta tervezem a vasalást, és még mindig nincs kész! Egyszerűen arra nincs erőm, hogy felkeljek a kanapéról! Van, hogy már kilenckor lefekszem. Közben meg az Antira rájött a "szerethetnék", ami tök jó, mert elmondta, hogy hiányzik az, hogy együtt legyünk, összebújjunk, beszélgessünk. Csakhogy én még ehhez is fáradt vagyok! Pedig tényleg jó lenne, de egyszerűen nincs hozzá erőm. És tegnapelőtt estére megbeszéltünk egy "randit" itthonra. Csak épp mire letettük az Orsit, megvacsoráztunk, megfürödtem, megfürdött, már 10 óra lett (igazság szerint én el is aludtam a kanapén, amíg azt vártam, hogy végezzen a fürdéssel). Bejött, és elkezdett simogatni, én meg végig csak arra gondoltam, hogy essünk már túl rajta, és menjünk lefeküdni. Abszolút semmi kedvem nem volt a szexhez, sőt, inkább még rosszul is esett az érintés, de nem akartam mondani, gondoltam túlélem a dolgot, főleg, hogy elég régen voltunk együtt utoljára. Aztán hasra fordultam, hogy majd úgy csináljuk, és kérdezte az Anti, hogy miért nem simizem magam közben (mert általában így szokott történni). Mondtam, hogy most inkább nem, de attól még nyugodtan csinálhatjuk. Erre ő rávágta, hogy hát így neki sem jó. Meg azt mondta: "Na, majd legközelebb!" és felugrott és kiment a fürdőbe. Én meg elmentem lefeküdni és bőgni egy sort. Utána egy csomót gondolkoztam azon, hogy lehet egyszerűbb lett volna színlelni, de az sem jó megoldás, és igazából megvallva még ahhoz is fáradt voltam. Persze az Antinak talán nem lett volna rossz érzés, csak hát akkor nemigen tudtam erre gondolni.
És hát az is hozzá tartozik a dologhoz, hogy sokszor az Antinak sem "jön össze" a dolog úgy, hogy együtt vagyunk. És tudom, hogy ez is miattam van. Csak ugye engem mindig bekenünk előtte Lidocaine-nal, közben meg nem is vagyunk együtt, mert nem sikerül, és mindig arra gondolok, hogy nyilván ez azért nem túl szerencsés, hogy hetente egyszer-kétszer belidocaine-ozunk engem, főleg úgy, hogy még értelme, eredménye sincs. És szinte mindig ez van, ha bekenünk, akkor nem jön össze. Néha mondom az Antinak, hogy ne kenjünk, de azt meg ő nem akarja, mert akkor meg nekem fáj a dolog. Nincs jó megoldás.
Szóval a lényeg az, hogy elég rossz esténk volt, tudom, az Antinak is, és tudom azt is, hogy én vagyok az oka. De két és fél év után kezdtem el dolgozni, és igencsak megváltozott közben minden, kis türelemre lenne még szükségem, hogy akklimatizálódjak. Mondom ezt úgy, hogy lényegében tényleg egy szavam sem lehet az Antira, mert sokat segít, sokkal többet, mint eddig, egyrészt Orsi dolgokban, másrészt pedig a háztartásban is. Nem tudom. Lehet, hogy nekem kellene egy kicsit jobban megerőltetnem magam. Csak még egyelőre nem megy.

Iwiw

Le lettem cseszerintve. Anti által. Ebéd közben megjegyezte, hogy mindig azt mondja az anyjáéknak, hogy ne kérdezgessenek állandóan, hogy hogy vagyok meg az Orsi hogy van, erre kiírom az iwire, hogy ügyeleten voltunk, meg ilyenek (akik ezt a blogot olvassák, azok pontosan tudják, hogy mit írtam ki, nem volt benne semmi olyan info, amit apósék ne tudtak volna, talán csak az, hogy szarul érzem magam az egész helyzet miatt, de ezt meg nem velük fogom megosztani). És hogy a Totó meg a Csöre (anyós testvére meg felesége) kérdezték hogy mi van az Orsival, mert olvasták az iwiwen, hogy beteg... És az Anti kifakadt, hogy ő két irányból kapja a dolgokat, mert egyrészt én panaszkodom neki, hogy anyósék (főleg persze após) így meg úgy, ő meg most onnan visszakapja az egészet. És hogy minek irogatok ki mindent az iwiwre, hagyjam ezt abba, vagy csináljak egy olyan profilt, ahol csak azok vannak, akikkel tényleg tudatni akarok dolgokat. Valahol megértem őt is, DE: 1. most már jó, hogy nem az iwiwemet is másokhoz mérten fogom használni! Megjegyzem kitöröltem a Csörééket az ismerősök közül, így nem látják a hozzászólásaimat. 2. Jó, hogy rohadtul idegesít, amikor már két hónapja nem alszunk, mert minden egyes éjszaka Orsi kétszer, háromszor felkel, és após MINDEN EGYES REGGEL megkérdezi, hogy aludt Orsika!!! Főleg úgy, hogy néha hozzáteszi: "Hallottam megint felkelt éjjel az Orsika" Mert hogy azért felhallatszanak dolgok. Aztán minden egyes munkainterjú után megkérdezte: "Na, sikerült?" Nem tudom, hol él, azt hiszi, hogy rögtön közlik, ha felvesznek valahova?!?! Ja, és amikor elkezdtem dolgozni, első nap megkérdezte: "Na, milyen volt az első nap?" Második nap megkérdezte: "Na, milyen volt a második nap?" Remélem még 5 hónap múlva is minden egyes nap meg fogja kérdezni!! Fú, most megint annyira felhúztam magam!!! És ezt csak néhány dolog. Após egyre inkább elviselhetetlen számomra. Nem tagadva a tényt, hogy iszonyat nagy segítség, hogy Orsira ennyit vigyáznak, már lassan eljutok odáig, hogy megbánom, hogy összeköltöztünk velük. Tudom, hogy mindent csak jóindulatból, szeretetből csinálnak, de hát mint tudjuk: "The road to hell is paved with good intention."
És persze már ezerszer megfogadtam, hogy nem fogok az Antinak panaszkodni rájuk, de hát csak nem tudom megállni. Persze most azért majd változik a helyzet, hiszen eddig másfél évig Orsival és apóssal hármasban voltunk egész nap (persze nem egész nap, de direktbe, naponta többször kaptam a hülyeségeit), most, hogy elkezdtem dolgozni, szinte nem is leszek velük négyszemközt. Amit nem is bánok. És hát megpróbálom az idegesítő dolgokat inkább ide leírni, mint hogy az Antit terheljem vele. Mert mondom, őt is meg tudom érteni.

A fotel

Tegnap kicsit felkaptam a vizet az Antira, bár nem igazán mutattam. Beszéltük ugyanis, hogy Orsi szobájában megszüntetjük a pelenkázó komódot, mert már csak nagyon ritkán hagyja, hogy azon pelenkázzuk vagy öltöztessük, és hogy esetleg a "szoptatós fotelemet" is kivinnénk a nagyszobába, így több hely maradna a játékainak. Erre közölte az Anti, hogy ő meg szeretne egy olyan fotelt, amilyen az apjáéknak van. Ez lényegében hasonlít arra, ami a Jóbarátokban a Joeynak és a Chandlernek volt, hogy a fotel támlája hátradönthető és egy lábtámasz részt van hozzá, ami kinyílik, amikor hátradöntöd a fotelt. Az apjáék ezt a görcsönyi turiban vették, és már meg is beszélte vele, hogy hétfőn az apja lemegy, és megnézi, hogy van-e. Annyira ideges lettem! Nem a fotelt sajnálom tőle, de basszus, nincs pénzünk arra, hogy az összes csekket kifizessük, és most vegyünk fotelt!!! Hihetetlenek! De az apjával egyetemben! Én nem veszek flittereket meg gyöngyöket, hogy új hastáncos szerkóm legyen, pedig ingyen meg is csinálnák nekem, de vegyünk fotelt! Egyszerűen nincs ilyenekre pénzünk!!! Már csekkekkel is el vagyunk maradva! Nem is egyel! Arról nem is beszélve, hogy most lesz a harmadik házassági évfordulónk 13-án, és még csak egy redvás vacsira sem tudunk elmenni! Annyira rossz, hogy nincs lóvénk! De ha csak extra dolgokra nem lenne, de már a számlákat sem tudjuk rendesen fizetni. Erre az Antitól meg annyi a válasz: Majd szerzünk pénzt. DE HOGYAN????!!!!

Tesókérdés, alvás, szülői értekezlet, szülinap

Hát, csak a címben szereplő dolgokról akarok írni, szóval nem hiszem, hogy túl rövid bejegyzés lesz :) Na de menjük sorban:
1. Tesókérdés
Egyik este olvastam a Zsebi füzetet, és valahogy olyan rossz érzés tört rám. Főleg, hogy Noémi barátosném is nemsokára szül, és van még egy barátom, aki szintén babát vár. Valahogy most jön ki rajtam, hogy mi is volt az Orsival. Nem az, hogy szegény az intenzíven feküdt három hétig, mert mivel semmi baja nem lett, viszonylag hamar túltettem magam az egészen. Hanem az, hogy mivel két hónappal előbb érkezett, a legizgalmasabb része maradt ki a terhességemnek: az igazi babavárás, babakelengye összeállítása, szoba kialakítása... és hát a szülés. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy hatalmas trauma ért azzal, hogy császárral szültem és nem rendesen, de így utólag már sajnálom. És az is rossz, hogy nem voltam mellette a legfontosabb időszakban. És hát a szoptatás is... szóval iszonyatos hiányérzetem van. Főleg, hogy az volt életem legszebb időszaka, amikor Orsival terhes voltam. És én ezt a csodát még egyszer át akarom élni! Újra kisbabát akarok tartani a kezemben! Persze tudom, hogy most még nem lehet, hiszen anyagilag a teljes összeomlás szélén állunk, és Orsi mellett most még nem is bírnék egy másik lurkóval. De 35 éves koromig nekem kell még egy gyerek! Szóval az ominózus Zsebibaba füzet után odamentem az Antihoz, odabújtam, és egy-két dolgot elmondtam, de igazából csak a rossz érzéseket. Erre tipikusan Antis választ kaptam: "Erről most inkább ne beszéljünk, mert ha ő most elkezd nekem válaszolni, akkor én még rosszabbul fogom magam érezni". Hát, már ettől a mondattól rosszul éreztem magam. Tudom, hogy még az Orsival is nehezen birkózik meg, tudom, hogy időt kell neki hagynom, de azt is tudom, hogy a gyerekvárás egy olyan csodálatos érzés, hogy ezt nem fogom kihagyni az életemből. Annyi mindent kihagytam már, azt érzem, elrepül mellettem az élet, az életem sem úgy alakult, ahogy én azt elképzeltem magamnak, és nem mondom, hogy mindez miatta van, de van része benne neki is bőven. Szóval rossz szájízzel mentem lefeküdni. Erre másnap a bababörzén látom, hogy babaörzőt nézeget. Kérdezem, hogy ezt most minek. Mert használjuk az Orsinál a légzésfigyelős-babaörzőt most is. Hát hogy nem a 40.000 Ft-os örzőt kellene tönkretennünk a használattal, mert az jó lesz majd a következő gyereknek. Mondom neki, hogy ez némiképp ellent mond az előző napi megnyilvánulásával, amire az volt a válasz, hogy igaz, hogy most nem akar egy újabb gyereket, de lehet, hogy fél év múlva, vagy két év múlva már másként fog gondolkozni, szóval ezért tartja úgy, hogy fölösleges erről beszélni. Én is tudom, hogy fölösleges erről beszélni, főleg vele, mert csak felidegesíti a téma, de hát én szinte csak vele találkozom, hát kivel beszéljem meg?! Tudom, így, veletek, a hálón keresztül. Meg is próbálok ezentúl erre szorítkozni.
2. Alvás
Igazság szerint teljesen összefolynak számomra az éjszakák, már nem is tudom, hogy mikor hányszor megyek be az Orsihoz. Néminemű reményre ad okot, hogy már két éjszaka egymás után nem kelt fel az éjszaka közepén, csak olyan 10 körül, de akkor még ébren voltunk. Tegnapelőtt ugyan 3x is felsírt, de abbahagyta, így nem kellett bemenni hozzá. Szóval felcsillant a remény, hogy a dolgok visszaállnak az eredeti kerékvágásba.
3. Szülői értekezlet
Tegnap voltam. Nagyon fura érzés volt! Még emlékszem, hogy nem is olyan nagyon rég az én szülői értekezletemre jártak! Most meg már nekem kellett mennem, bár az Orsi csak szept. 27-én kezdi az ovit. Egyből be is irattam angolra, meg kézműves szakkörre. Aztán megtaláltuk az első ütközési pontot gyereknevelési kérdésben az Antival. Ez pedig a hittan. Ott volt egy pap is a szülőin, aki hetente egyszer jár majd a gyerekekhez, persze csak akiket beiratnak. És hát ez nem is hittan, inkább csak játékos beszélgetés. Én úgy gondoltam, menjen az Orsi is, ismerkedjen a témával. Mi ugyan abszolút ateisták vagyunk mind a ketten, de attól én még toleráns vagyok a vallásosok iránt, és ha nem is hiszünk ebben az egészben, úgy gondolom, ez az alapműveltség része is. Anti szerint meg baromság az egész. És majd eldönti, hogy mit akar, ha nagyobb lesz. Alapvetően én is így gondolom (mármint hogy eldönti, ha nagyobb lesz), de attól még szerintem nem árt, ha megtudja, kik azok a fekete ruhás emberek :)
4. Szülinap
26-án vasárnap tartjuk az Orsi szülinapját nagy családi összeröffenés kíséretében. Katicás tortát terveztem csinálni (reméljük sikerül is). Mivel meghívtuk az összes közeli rokont, gondoltam azért illene anyáméknak is szólni, hiszen mégiscsak a nagyszülei az Orsinak, és ez a nap nem rólam szól, hanem a kislányról. Így vasárnap, mintha a fogamat húznák, felhívtam apámat. Egész normálisan elbeszélgettünk, bár közölte, hogy vasárnap délután meccse van, így biztos nem tudnak eljönni, de hívjam fel anyámat, beszéljük meg, hogy akkor mikor köszöntik meg az Orsit. Így tettük le a telefont. Hát mit gondolt?! Hogy majd én fogom még anyámat is felhívni, hogy mikor méltóztatnak felköszönteni az egyetlen unokájukat, ha már a "hivatalos" időpont nem jó nekik?! Teljesen megint belelovaltam magam a dologba. Hétfőn erre hívott apa, hogy akkor majd ők vasárnap délelőtt jönnek ki. Jöjjenek. Mondjuk sütit nem fognak kapni, mert nem fogom a tortát megbontani, amikor délután lesz az igazi ünneplés. Meg egyébként is, délután itt leszünk majdnem tizen, nekem azért készülnöm kellene délelőtt, de hát nekik akkor kell jönni. Egyáltalán nem gondolkodnak megint. És abban igaza van az Antinak, hogy nem igaz, hogy egy meccset nem tud lemondani. Jó, hogy ő az edző, de ő is lehet beteg, vagy ilyesmi. És hát nem gyerekekről van szó, el lehetne intézni, ha igazán akarná. Na mindegy. Minden esetre remélem nem gondolja azt, hogy itt majd nagy családi összeborulás lesz, mert arra várhatnak. Udvarias, semmitmondó csevegéssel készülök, azt ennyi. Orsi miatt jó lenne tartani valami kulturált kapcsolatot, erre törekedni fogok, de kivonom magam a családi játszmákból. Úgyhogy lehet, hogy csalódni fognak.

Nyaralás

Pénteken jöttünk meg a nyaralásból, ami szerintem nagyon jó volt. Igazi családos, csak mi hárman. Egy szépséghibája volt csak, az időjárás, na de mindent csak szép sorban.

Szóval augusztus 1-től 8-ig foglaltam szállást Siófokon (vasárnaptól vasárnapig). 7000Ft volt hármunkra, szóval egész jó áron találtam, bár a Bazárban volt, így semmit nem tudtunk róla, csak amit a mammer a telefonban elmondott: Amerikai konyhás nappali, teljesen felszerelt konyha, 2 szoba, fürdő, Wc, kocsibeálló, terasz. Jól hangzik, nem? Csak azt felejtették el leírni, hogy a takarítás nem jellemző. Odaértünk, és tiszta retro volt az egész, ami önmagában még nem is lenne baj. A bútorok, elrendezés old-style, de ez nem zavart volna. Hanem! Tiszta dzsuva volt minden, még az asztalon is morzsa volt! Szóval takarítással kezdtük. A teljesen felszerelt konyhába pedig nem voltak egyforma evőeszközök meg edények, látszott, hogy mindent odabaszkodtak, ami nekik már nem kellett - az edények alján állt az ezeréves odaégett zsírréteg, a késre még rá volt írva, hogy CCCP. Gáztűzhely volt, amihez nem volt semmiféle tűzcsiholó eszköz.
A második meglepetés akkor ért minket, amikor este a szomszédok elkezdtek mocorogni. Ugyanis a házrészünk egybe volt építve egy nagyobbal. Valamikor a kettő egy ház lehetett, mert felfedeztünk egy boltíves, semmire sem használható, bepolcozott "szekrényt", amiről kiderült, hogy egy boltíves bejáró volt a másik részhez, csak "befalazták". Na mármost, a befalazást valószínűleg ultravékony gipszkartonnal tették meg, aminek következtében minden, de minden áthallatszott: pakolás, WC lehúzás, mosogatás, fingás, és még amit el lehet képzelni. Az első szomszédok viszonylag hamar lecsöndesedtek, mert ott is volt két kis gyerek, de 2 napra rá jött egy ukrán bagázs, 2 felnőtt és 4 kamasz. Nos, ők nap közben nem sok vizet zavartak, egyáltalán nem voltak otthon, viszont este olyan 11 felé értek mindig haza, nagy hangzavarral. Illetve ez nem is igaz, nem ők voltak hangosak, mert nem kiabáltak, viszont csapkodták az ajtókat, bútorokat huzogattak (?), pakolásztak, és mindezt teljesen tisztán lehetett hallani. Szerencsére Orsi az első éjszakát leszámítva úgy aludt, mint akit fejbevertek (ezt szerencsére az apjától örökölte), de én nem tudtam. A harmadik éjszaka hajnali fél egykor kipattantam az ágyból, felöltöztem és átdzsasztáztam hozzájuk: "Hello. We have a little baby!!! And you are SO loud! Could you be...?" És használt! Na nem némultak el, de lényegesen csökkent a zajszint. És az Anti azt mondta, büszke rám, mert azt hitte, megint csak magamban fogok dühöngeni, és igencsak megleptem azzal, hogy átmentem.
Ezt és az időjárást leszámítva feledhetetlen volt az együtt töltött idő. Fürödni sajnos nem sokat tudtunk, csak hétfő délután, kedd délelőtt és szerda délután, mert elég fostalicska idő volt. De az Orsi tiszta vizipók! Nagyon élvezte a Balatont, és "úszni" kellett vele! Ráfektettük a kezünkre, és ő a lábával kapálózott. Haláli volt! A parton pedig megtanult németül is: miután körülbelül az ötödik kukoricaárus is elhaladt, lányunk megszólalt: "Meis, bitte!" Majd, hogy fokozza: "Tessék meis bittét enni!"
Szerdán délelőtt úgy határoztunk, hogy elmegyünk a veszprémi állatkertbe. Nagyon jó döntés volt, Orsinak nagyon tetszett. Főleg az elején volt még nagyon aktív, nagyokat sikongatott egy-két állat láttán. Aztán persze kicsit lohadt a lelkesedése, meg vinni is sokat kellett kézben, de ez nem is csoda, hiszen összesen négy órát töltöttünk ott.
Amit még nagyon élvezett az Orsi, az az volt, hogy végre az apjával lehetett. Folyton kereste a társaságát, és az Anti is nagyon jól vette az akadályt. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy Orsi nagyon kiegyensúlyozott, apja szerint "happygolyó" volt, minimálisat hisztizett csak. Szerintem nagyon egymásra hangolódtak, végre az Anti is élvezte, hogy hárman vagyunk. Az Orsi meg rákapott arra, hogy ha nem találta az Antit, mert mondjuk WC-n volt, akkor elkezdett kiabálni neki: "Apa!" és ha nem kapott választ: "Anti". Mondjuk ez nem annyira tetszett apának :)
Elkezdtük azt is, hogy együtt, hármasban eszünk. Eddig mindig megetettük az Orsit, majd lefektettük, de mivel már egész ügyesen kanalazik egyedül, ezért vele ettünk mi is.
Ja, és még egy dolog: a 101 kiskutyát kb. 20x láttuk, Orsi mindig azt akarta nézni.
Összefoglalva nagyon jól éreztük magunkat, csak a rossz idő miatt másfél nappal előbb hazajöttünk. De így legalább ez a másfél nap nem rontja el az előző 5 nap emlékét.

"Apa"

Tegnap reggel nagyon mérges voltam az Antira. Az Orsi mostanában visszatért a reggel 6-os keléshez, ami nekem is nagyon rossz, hiszen a reggeli "magamhoz térési rituálé" elmarad, és ez igen frusztrál. Mondjuk azt találtam ki, hogy ilyenkor bemegyek hozzá, viszek inni, majd megmondom, hogy nagyon korán van még, betakarom, és megkérem, hogy aludjon még egy kicsit. Tegnap a továbbalvás 3/4 7-ig tartott. Én pont a budin ültem, amikor hallottam, hogy hív, nyöszörög, de már úgy rendesen. Még mielőtt "beültem" szóltam az Antinak, hogyha felébredne az Orsi, menjen be hozzá. Szóval ülök a budin, hallom, hogy a gyerek nyöszörög, az Anti meg csak nem hajlandó felkelni. Na, ekkor kiszóltam neki, hogy legyen szíves menjen be hozzá. Erre beront a gyerekszoba ajtaján, és elkezd tök mérgesen, bunkón az Orsinak magyarázni: "Miért nem lehet tovább aludni?!" "Nincs, anyuka, elvitte a cica!" "Bőgjél csak, hisztizzél csak!". Annyira ideges lettem, meg is mondtam neki, hogy megértem, hogy rossz, ha korán fel kell kelni (már két napja este 9 után ért haza munkából), meg fáradt, de azért talán nem kellene bunkózni a gyerekkel. Azt már nem tettem hozzá, hogy ha ennyire útban vagyunk neki, akkor keressen nekünk egy másfél-kétszobás albérletet, amit szépen minden hónapban kifizet, és akkor mi elhúzunk, aztán csinál, amit akar! Annyira mérges voltam! Tudom, hogy nem könnyű neki, tudom, milyen problémái vannak, már többször átbeszéltük, próbálok én is toleráns lenni. De azt nehezen tűröm, hogy így bánjon a gyerekemmel. Főleg, hogy a gyerek már két napja egyáltalán nem látta, és ilyenkor annyira menne hozzá, produkálja magát neki, "beszélget vele".
Aztán szerintem magába szállt, mert bár bocsánatot nem kért (ezt sosem teszi, ezt tudom, a tíz év alatt, amióta együtt vagyunk csak egyszer tette-azt is egyébként egy hasonló Orsis dolog miatt), próbált a helyzeten javítani. Elmosogatott, rendet rakott a konyhában, aztán játszott az Orsival is egy kicsit, sőt, át akarta alakítani a kiságyát - amit már vagy egy hónapja mondok. Tudom, nem bocsánatkérés, de azt is tudom, hogy ő így fejezi ki, ha megbán valamit. Szóval végül átsiklottam a dolog felett, és nem csináltam belőle egetverő veszekedést.

Anyám tegnap háromszor hívott, persze egyszer sem vettem fel. Apám ma kettőnél tart, de még csak fél kettő van. Úgy azért kíváncsi lennék, hogy mit mondanának, bár még azt is eltudom képzelni anyámról, hogy ő cseszne le engem, hogy ilyen bunkó vagyok, hogy nem veszem fel a telefonját meg nem hívom őket fel. Simán kitelik tőle.
Anti szerint esetleg apuval beszélhetnék, mert amikor felment hozzájuk azon az ominózus vasárnapon, akkor vele egész "normálisan" el lehetett beszélgetni, meg lényegében ő is csak "anyám áldozata", és ő azért viselkedik így, mert nem tehet mást, hiszen ő lakik vele. Csakhogy: az Anti nem ismeri eléggé. Hányszor jött már apám "nagybeszélgetést" tartani, ami arról szólt, hogy mi milyen bunkók vagyunk anyuval, teljesen tönkretesszük stb, stb, és az Anti is mekkora egy paraszt. Szóval én ismerem aput, az elején még tényleg nagyon rendes meg normális volt, de az anyám mellett eltöltött évek igencsak meglátszanak rajta.
Egyébként pont olvasom Csernusnak a Ki nevel a végén? című könyvét (mellesleg anyámnak sem ártana elolvasnia, annyi minden van benne, ami olyan, mintha a mi helyzetünkről írták volna - de persze ő ezt nem ismerné fel), és abban olvastam reggel a következő idézetet:

"Egy gyerek elfogadhatja a szüleit úgy, ahogy vannak, hisz nem az ő dolga, hogy ítélkezzen. Szeretheti Ezeket az embereket. De megteheti azt is, hogy egy határon túl nem tűri el azokat a viselkedési formákat, amellyel ártanak neki."

Ma reggel úgy döntöttem, hogy átmegyünk Orsival Görcsönybe az oviba. Már egyszer voltunk. Olyan fél kilenc felé értünk oda, és tizenegyig maradtunk. Kezdem átlátni a viszonyokat, melyik dadusnéni, ovónéni kihez tartozik. Egész jól elbeszélgettem az egyikkel, aki majd az Orsival is lesz. Orsi az elején csak mellettem volt, bár néha pár lépést arrébb sétált (kinn voltunk az udvaron), aztán amikor már pont menni készültünk, akkor kitalálta, hogy ő homokozni akar. Úgyhogy egy jó negyed órát még homokozott, és egészen önállóan, nem is kérte, hogy én is menjek vele játszani. Szóval nagyon örültem neki, és talán nem lesz túl nagy gond a beszoktatásnál. Amikor eljöttünk, kérdeztem az Orsitól, hogy jó volt-e a bölcsiben, mire azt mondja: "Jó volt". És ez nagy szó, mert most szinte akármit kérdezünk tőle, mindenre azt mondja: "Nem".

Amikor az ember saját magát veri át :)

Az én férjem megint megszivatta saját magát! Új telefonja van, és már említette egy párszor, hogy csöng a telefonja, ismeretlen szám, de ha felveszi, nem szól bele senki. És hogy ez a telefon hibája, vissza is fogja vinni. Azt tudni kell, hogy nagyon kritikus a műszaki cuccokat illetően, én ilyenkor már nem is szólok semmit. Meg hát azon is csodálkoztam, hogy nem az üldözési mániája jött elő, és nem azt gondolta, hogy valaki zaklatja (csak egy példa: amikor beköltöztünk az új házunkba, egyik reggel azt vettük észre, hogy az ajtóról vöröses-barnás lé "csurog" lefelé. Anti első reakciója: "Vérrel lelocsolták az ajtónkat!!!" Aztán persze kiderült, hogy rosszul volt lefestve, és a páclé folyt elő a fából :) :) :) ). Visszatérve a telefonra: Voltak ezek a hívások, mígnem észre nem vette, hogy az egyik gombra alapból be van programozva az 'álhívás' funkció. Azaz ha azt megnyomja, a telefon felhívja saját magát. Hát, rég nevettünk akkorát, mint amikor ez kiderült :)