Kettesben

Hét végén Antival kettesben lementünk anyósék mohácsi nyaralójába. Nagyon jó volt! Két napon keresztül csak enni bújtunk ki az ágyból, aludtunk, filmeztünk. 1/4 10-ig aludtam reggel, ami nálam azért is furcsa, mert amikor még nem volt az Orsi, akkor sem aludtam ilyen sokáig. Persze az eredeti cél is az volt, hogy kipihenjük magunkat, mivel Orsi az utóbbi 1-1,5 hónapban éjjelente többször is felébred (ma pl. 3x), ami eddig nem volt jellemző, és hát engem eléggé kikészít. Én ilyenkor ugyanis nagyon nehezen alszom vissza, kell egy jó fél óra, óra. Ha egyáltalán megy. Tegnap ugyanis a negyed ötös kelés óta talpon voltam. Nem tudjuk, mitől van, de remélem, hamarosan vége ennek az időszaknak, mert Beer anyuka teljesen kikészül :)
Szóval visszatérve a hétvégére. Szex is tervbe volt véve, mivel ez volt a "szexhét" hétvégéje, és a "minden nap szexelünk" egészen keddig tartott ki, amikor közös megegyezéssel úgy döntöttünk, hogy egy kicsit szüneteltetjük. Szombaton azért rádobtunk kettőt, amitől a heti 7 szexből lett heti 4. Azért elég elszomorító, hogy így életünk derekán nem vagyunk képesek hét nap egymás után összebújni, de hát a már korábban ecsetelt problémák, macerák miatt ez valahol érthető. Na mindegy, azért így is kétszer (vagy négyszer) annyit szexeltünk, mint egy átlagos héten, szóval azért van ok bizakodásra.
Kipihenten értünk haza, ami nagyon jó érzés volt, és érzem azt is, hogy talán újra tudok türelmes lenni az Orsival, mert az utóbbi egy hétben robbantam már minden apróságra, de tudom, hogy ez csak a fáradtság miatt volt. Talán vissza tudunk térni a régi, megszokott kerékvágásba.

Az a fránya szex

Sokat gondolkoztam azon, hogy írjak-e erről a dologról is, de mivel ez a blog végső soron egy napló saját magamnak, amit megosztok azokkal az emberekkel, akiket szeretek és akikben megbízom, ezért végül úgy döntöttem, leírom ezt a (nem is olyan kicsi) problémát. Sokan már úgyis tudjátok, miről van szó. Azért előre szólok, hogy akik nem akarnak ilyen szinten belemélyedni az életembe, azok most hagyják ki ezt a bejegyzést.
Szóval a szex. Nagyon-nagyon régen kezdődött, sőt, mióta az eszemet tudom, ez van. Fáj a szex. Mindig. Minden egyes alkalommal. Nem számít, mennyire nedvesedek be magamtól vagy hány vödör sikosítót kenünk rám. Fáj. 10 éve fáj.
Időszakosan váltogatják egymást azok az időszakok, amikor belenyugszom ebbe, és amikor próbálok tenni valamit. Csak hát elég nehéz 29 évesen belenyugodni abba, hogy azért még van legalább 20 évem, amit így kell leélnem. Eleinte rengeteget jártam nőgyógyászhoz (valójában Pécs nőgyógyászainak nagy részét láttam már), de valójában senki sem talált semmit. Jobb híján mindig felírtak valami kúpot vagy kenőcsöt. Aztán találtam egy dokit, aki elkezdett foglalkozni a dologgal. Volt egy kisebb műtétem (a szűzhártyán ejtettek egy kisebb bemetszést, mert arra gondolt, hátha nem szakadt át rendesen, és az a probléma), majd amikor az sem segített, Lidocaine-t fecskendezett a bundám alá a hüvelyem külső falánál. Na, az volt az egyetlen alkalom, amikor megtudtam, hogy milyennek kellene lennie a jó szexnek. Csak hát a Lidocaine hatása pár óra múlva elmúlt... Mint ahogy a doki is; rám jellemző módon ugyanis meghalt.
Utána pár év "nem törődöm vele, nekem ez jutott és kész" hozzáállás jött, csak hát nehéz kívánni olyan dolgot, ami fáj az embernek. Anti nagyon megértő, de hát érthető módon ez igen nagy probléma a kapcsolatunkban. Ő nem akar nekem fájdalmat okozni, én meg azt nem akarom, hogy a fájdalom miatt ne szexeljünk (persze csak miatta). Szóval patthelyzet.
Aztán az Orsi születése után jóban lettem valakivel, akit nem hagyott nyugodni a dolog, és utána nézett az interneten, hogy mi lehet ez (egyébként én is mindent az interneten nézek, a mai napig nem értem, erre miért nem kerestem rá), és talált egy betegséget, melyre teljesen ráillenek a tüneteim, és az a neve, hogy vulvodynia. Felbuzdulva ezen elmentünk a legújabb nőgyógyászhoz, akinél az Orsi is született, és elmondtam neki a kálváriámat, panaszaimat, mindent. És ő rögtön rávágta, hogy ez vulvodynia (mielőtt én említettem volna neki!). Ő volt az második, aki érdemben foglalkozott vele és konkrét dolgot mondott. Aztán amikor megvizsgált, azt is mondta, hogy van egy kis vaginizmusom is. (Na ennek utána néztem már, és ez talán még jobban illik rám, bár nem a nagyon komoly változata) Azt javasolta, hogy keressünk egy szexuálpszichológust, mert ennek a hátterét kell kideríteni, hogy mitől alakult ki, illetve keressek még egy intim tornával foglalkozó személyt. És írt fel Lidocaine kenőcsöt, hogy mielőtt szexelünk, ezzel kenjük be a puncimat. Sajnos dokikat nem tudott ajánlani, és hát nem is álltunk, állunk úgy anyagilag, hogy megengedhessünk egy magán pszichológust (nem bízom abban, hogy sima rendelésen ezzel érdemben foglalkoznának), így szakemberrel azóta sem sikerült beszélni. De a Lidocaine-t szorgalmasan alkalmazzuk.
Csakhát... elég lohasztó, hogy bekenünk engem, aztán negyed órát malmozunk, amire elkezd hatni. Arról nem is beszélve, hogy én csak fekhetek közben, mert különben kifolyik. És ha előre felé folyik, akkor érthető módon azt a bizonyos testrészemet is érzésteleníti, aminek az ingerlésétől nekem jó lehet a szex. Szóval olyankor ugyan nem fáj, de nem is jó. És ha ezeken túl is lépünk (ami egyébként elég nehéz, nekem is, meg az Antinak is), akkor is ott van a feljemben: ez csak ideiglenes megoldás. Nem hiszem, hogy hosszú távon jót tesz, ha hetente 2x (jobb esetben) bekenjük a hüvelyemet Lidocaine-nal. Sőt, azt sem tudom, nem okozhat-e ez problémát, ha majd szeretnénk még egy babát. De mondom, nagyon lohasztóan is hat. Már ott tartunk az Antival, hogy a szeretkezés nyűg, sokszor neki sem állunk. És még csak 29 éves vagyok!
Persze ha a lelki hátterét nézzük a dolognak, akkor azért lehet sejteni, hogy mi áll a háttérben. A legelső alkalom nem volt valami felemelő érzés. Igazából nem is akartam. Azért feküdtem le annak idején az első barátommal, Attilával, hogy ne veszítsem el, pedig igazából mást sem akartam, mint megszabadulni tőle. Tudom, érthetetlenül hangzik, nehéz is elmagyarázni. Nagyon nagy problémáim vannak a kötődéssel. Szinte mániákusan ragaszkodom valakihez, akit szerethetek és aki szeret, csak hogy ne legyek egyedül. És ez abban az időszakban volt a csúcsponton. Két nappal előtte közöltem vele, hogy nem igazán szeretem (ami igaz volt), de aztán olyan szinten lettem rosszul attól, hogy egyedül maradok, hogy inkább lefeküdtem vele, csak hogy bebizonyítsam, hogy mégis szeretem (ami nem volt igaz). Tudom, hülye voltam. De hát tudjuk, hogy súlyos problémáim vannak szeretet, kötődés, konfliktuskezelés terén.
Az Antival persze folyamatosan próbáljuk helyrerakni ezt a dolgot, de hát elég nehéz. Most épp azt határoztuk el (illetve egy fogadásnak lett a végeredménye), hogy egy héten keresztül minden nap szexelünk, tegnap volt az első. Gondoltam, most ne Lidocaine-nal, próbáljuk meg anélkül. Hát, mit ne mondjak, nem volt egy felemelő élmény. Korábban vett már az Anti kis "kiegészítőket", hogy feldobjuk a szexuális életünket, csak hát igazából nem feldobni kellene. Néha annyira kívánom én is a szexet! Szeretnék önfeledten szeretkezni vele, kipróbálni új helyzeteket, vagy csak hirtelen leteperni... De a következő gondolatom az, hogy fájni fog, és akkor máris elmegy a kedvem az egésztől. Elég elkeserítő. Eléggé magam alatt is vagyok ez miatt.
Nem tudom, mi a megoldás. Illetve dehogynem. Komolyan foglalkozni kellene vele, keresni szakembert. Rááldozni azt a pénzt, időt és energiát, mert azért nem mindegy, hogy életem hátralevő részét hogy élem le. Arról nem is beszélve, hogy mi lesz, ha az Orsival kell majd a szexről beszélni. Hogy tudom majd őszintén, meggyőzően és főként hitelesen azt mondani neki, hogy a megfelelő partnerrel ez csodálatos élmény, ha én ezt sosem éltem át? Lassan abba kellene hagyni a probléma szőnyeg alá söprését.