Semmi esélyem

Semmi esélyem anyósékkal szemben. Egyszerűen az Orsi semmibe vesz, ha ők is itt vannak. Az elmúlt három hétben ugye az Orsi itthon volt a műtét miatt, de nekem délután sem jutott belőle szinte semmi. Illetve ez nem igaz: megetethettem és lefektethettem. Annyira vágyom rá, hogy vele legyek, de egyszerűen hozzá sem férek. Ha ott a mama vagy a papa, akkor mintha nem is léteznék. Ma is: hazaértem munka után (kivételesen időben), gondoltam fürdünk egyet a medencében. De persze egész délután a mamával fürdött, így már nem lett volna valami nagy meglepetés. Na de mindegy, azért mégis. Persze mama lenn volt, én még a medencébe sem rakhattam bele! Bejöttem, mert nem bírom nézni, hogy ott vagyok, én, az anyja, de nem is kellek neki. Nincs is rám szüksége, de nem is igényli, hogy velem legyen.
Az Anti meg csak kiabálni, veszekedni képes velem, hogy miért nem megyek ki, mert akkor legalább látna, meg néha szólna hozzám (amit nem tesz; konkrétan rám se néz); így meg biztos ez lesz később is. Ahelyett, hogy netán eszébe jutna, hogy az apjáékat leépítse. Miért nem lehet megkérni őket, hogy ha hazaérek, akkor menjenek fel? Miért nem lehetek csak én vele egy órát legalább? Az udvarra sem tudunk kimenni, mert állandóan ott vannak! Látja rajtam, hogy milyen szarul vagyok, de kurvára nem érdekli.
Egyre többet gondolok arra, hogy ki kellene vegyek egy albérletet Pécsen, egyedül, az Orsival. Nagyon úgy néz ki, hogy a mi kettőnk kapcsolatának befellegzett, legalább a gyerekemmel valót meg kellene valahogy menteni. Nagyon nehéz lenne, és segítség nélkül megoldhatatlan, de én már ezt így nem bírom tovább. Antival élünk egymás mellett, mint két idegen, állandóan csak megbántjuk egymást (ő legalábbis engem szinte naponta, van, hogy még csak válaszra sem méltat), szinte semmi testi kapcsolat nincs köztünk.
Meddig küzdjek még? Csak én? Meddig érdemes?
NAGYON SZARUL VAGYOK!!!!

Miért nem lehet nekem bajom?!?!

Na most elég volt anyósból! Tegnap eléggé magam alatt voltam a munka miatt, megint rámtört (jogosan) a "béna vagyok, nem értek ehhez" érzés, tisztára kikészültem. Bőgve jöttem haza, alig láttam az utat a kocsiban. Leparkolok a ház előtt, és látom, hogy az emeleten teljes sötétség, nálunk meg ég a villany. Após-anyós már megint nálunk van. Egyszerűen elegem van abból, hogy szinte nem tudok úgy hazajönni munkából, hogy valamelyik (főleg após), esetenként mindkettő ne legyen lenn nálunk! Szeretnék a kis családomhoz hazaérkezni, csak őket látni egy átmelózott nap után, nem pedig állandóan anyósékkal jópofizni. Amellett persze, hogy elismerem, rettentő sokat segítenek, most is megint másfél hétig itthon van az Orsi, és egy szó nélkül vigyáz rá após egész nap. Csak épp utána felmehetne. Hiszen én 1//2 6-6 között szoktam hazaesni, és még olyankor is legtöbbször itt van! Egyébként is utálom, hogy ennyire függök-függünk tőlük, és még hazaérkezés után is (amikor általában nincs túl jó kedvem) velük kell kezdeni az "otthonlétet"!
Szóval tegnap hazaértem - mint említettem bőgve - anyós-após-Orsi-Anti nagyszobában (meg hátul a számítógépnél). Bekiabáltam, hogy sziasztok, Orsi kiszaladt hozzám, majd visszaszaladt (ez meg a másik; ha ők itt vannak én le se vagyok szarva, gondolhatnák, hogy jó lenne ezt a másfél órát a lányommal tölteni, nem azt nézni, hogy ők milyen jól elvannak vele), majd bementem a hálóba, lefeküdtem az ágyba és folytattam az önsajnálatot meg a bőgést. Egy idő után az Antinak feltűnt, hogy bár hazaértem nem mentem be, így utánam jött. Majd kiment, és finoman felterelte a szüleit.
Kb. 2 perc múlva telefonál le az anyja bőgve, hogy ő mégsem megy az Antival reggel Kaposvárra (mert úgy volt, hogy igen), mert hogy nekem valami bajom van velük, mert még csak be se köszöntem, be se mentem hozzájuk (ami nem igaz, mert bekiabáltam; egyébként meg nem látom az összefüggést, mivel én nem mentem volna velük, na mindegy). Erre mondja az Anti, hogy nem velük van bajom, hanem egy kicsit kibuktam a munka miatt, és hogy most beszélek vele - és átadta a telefont! Minek?!?!?!?!? Hallgathattam az anyját, hogy ha valami baj van a munkahelyen, akkor azt mondjam el nekik is, mert rájuk is tartozik, és így meg rosszra gondolnak. NEM, NEM TARTOZIK MINDEN RÁJUK!!!! ÉRTSÉK MÁR MEG!!! Attól, hogy itt laknak, nem tartozik minden rájuk is! Nem hozzájuk mentem feleségül, hanem az Antihoz! Már annyira bánom, hogy kiköltöztek! Nincs semmi intimitás! Ha Orsi felsír éjjel, hallják, ha mi egy picit összekapunk az Antival hallják (mert itt vannak), Orsival hétköznap alig tudok együtt lenni (mert nap végén is itt vannak), és még sorolhatnám. És különben is! Egyszerűen nem hiszem el, hogy egyszer nem lehet nekem bajom! Csak nekem! Hogy mindig másokra kell tekintettel lenni! Ő persze megteheti, hogy amikor "depressziós" meg "teljesen kivan", akkor hazajön a munkából, felmegy és egész délutánra befekszik az ágyba és nem szól senkihez. Én nem tehetem meg, mert ha hazajövök a munkából itt vannak!
Most komolyan nagyon kivagyok! Egyébként tényleg aranyosak, jóindulatúak, de most ezzel kicsit kezd túlcsordulni a pohár!!!