Az a fránya szex

Sokat gondolkoztam azon, hogy írjak-e erről a dologról is, de mivel ez a blog végső soron egy napló saját magamnak, amit megosztok azokkal az emberekkel, akiket szeretek és akikben megbízom, ezért végül úgy döntöttem, leírom ezt a (nem is olyan kicsi) problémát. Sokan már úgyis tudjátok, miről van szó. Azért előre szólok, hogy akik nem akarnak ilyen szinten belemélyedni az életembe, azok most hagyják ki ezt a bejegyzést.
Szóval a szex. Nagyon-nagyon régen kezdődött, sőt, mióta az eszemet tudom, ez van. Fáj a szex. Mindig. Minden egyes alkalommal. Nem számít, mennyire nedvesedek be magamtól vagy hány vödör sikosítót kenünk rám. Fáj. 10 éve fáj.
Időszakosan váltogatják egymást azok az időszakok, amikor belenyugszom ebbe, és amikor próbálok tenni valamit. Csak hát elég nehéz 29 évesen belenyugodni abba, hogy azért még van legalább 20 évem, amit így kell leélnem. Eleinte rengeteget jártam nőgyógyászhoz (valójában Pécs nőgyógyászainak nagy részét láttam már), de valójában senki sem talált semmit. Jobb híján mindig felírtak valami kúpot vagy kenőcsöt. Aztán találtam egy dokit, aki elkezdett foglalkozni a dologgal. Volt egy kisebb műtétem (a szűzhártyán ejtettek egy kisebb bemetszést, mert arra gondolt, hátha nem szakadt át rendesen, és az a probléma), majd amikor az sem segített, Lidocaine-t fecskendezett a bundám alá a hüvelyem külső falánál. Na, az volt az egyetlen alkalom, amikor megtudtam, hogy milyennek kellene lennie a jó szexnek. Csak hát a Lidocaine hatása pár óra múlva elmúlt... Mint ahogy a doki is; rám jellemző módon ugyanis meghalt.
Utána pár év "nem törődöm vele, nekem ez jutott és kész" hozzáállás jött, csak hát nehéz kívánni olyan dolgot, ami fáj az embernek. Anti nagyon megértő, de hát érthető módon ez igen nagy probléma a kapcsolatunkban. Ő nem akar nekem fájdalmat okozni, én meg azt nem akarom, hogy a fájdalom miatt ne szexeljünk (persze csak miatta). Szóval patthelyzet.
Aztán az Orsi születése után jóban lettem valakivel, akit nem hagyott nyugodni a dolog, és utána nézett az interneten, hogy mi lehet ez (egyébként én is mindent az interneten nézek, a mai napig nem értem, erre miért nem kerestem rá), és talált egy betegséget, melyre teljesen ráillenek a tüneteim, és az a neve, hogy vulvodynia. Felbuzdulva ezen elmentünk a legújabb nőgyógyászhoz, akinél az Orsi is született, és elmondtam neki a kálváriámat, panaszaimat, mindent. És ő rögtön rávágta, hogy ez vulvodynia (mielőtt én említettem volna neki!). Ő volt az második, aki érdemben foglalkozott vele és konkrét dolgot mondott. Aztán amikor megvizsgált, azt is mondta, hogy van egy kis vaginizmusom is. (Na ennek utána néztem már, és ez talán még jobban illik rám, bár nem a nagyon komoly változata) Azt javasolta, hogy keressünk egy szexuálpszichológust, mert ennek a hátterét kell kideríteni, hogy mitől alakult ki, illetve keressek még egy intim tornával foglalkozó személyt. És írt fel Lidocaine kenőcsöt, hogy mielőtt szexelünk, ezzel kenjük be a puncimat. Sajnos dokikat nem tudott ajánlani, és hát nem is álltunk, állunk úgy anyagilag, hogy megengedhessünk egy magán pszichológust (nem bízom abban, hogy sima rendelésen ezzel érdemben foglalkoznának), így szakemberrel azóta sem sikerült beszélni. De a Lidocaine-t szorgalmasan alkalmazzuk.
Csakhát... elég lohasztó, hogy bekenünk engem, aztán negyed órát malmozunk, amire elkezd hatni. Arról nem is beszélve, hogy én csak fekhetek közben, mert különben kifolyik. És ha előre felé folyik, akkor érthető módon azt a bizonyos testrészemet is érzésteleníti, aminek az ingerlésétől nekem jó lehet a szex. Szóval olyankor ugyan nem fáj, de nem is jó. És ha ezeken túl is lépünk (ami egyébként elég nehéz, nekem is, meg az Antinak is), akkor is ott van a feljemben: ez csak ideiglenes megoldás. Nem hiszem, hogy hosszú távon jót tesz, ha hetente 2x (jobb esetben) bekenjük a hüvelyemet Lidocaine-nal. Sőt, azt sem tudom, nem okozhat-e ez problémát, ha majd szeretnénk még egy babát. De mondom, nagyon lohasztóan is hat. Már ott tartunk az Antival, hogy a szeretkezés nyűg, sokszor neki sem állunk. És még csak 29 éves vagyok!
Persze ha a lelki hátterét nézzük a dolognak, akkor azért lehet sejteni, hogy mi áll a háttérben. A legelső alkalom nem volt valami felemelő érzés. Igazából nem is akartam. Azért feküdtem le annak idején az első barátommal, Attilával, hogy ne veszítsem el, pedig igazából mást sem akartam, mint megszabadulni tőle. Tudom, érthetetlenül hangzik, nehéz is elmagyarázni. Nagyon nagy problémáim vannak a kötődéssel. Szinte mániákusan ragaszkodom valakihez, akit szerethetek és aki szeret, csak hogy ne legyek egyedül. És ez abban az időszakban volt a csúcsponton. Két nappal előtte közöltem vele, hogy nem igazán szeretem (ami igaz volt), de aztán olyan szinten lettem rosszul attól, hogy egyedül maradok, hogy inkább lefeküdtem vele, csak hogy bebizonyítsam, hogy mégis szeretem (ami nem volt igaz). Tudom, hülye voltam. De hát tudjuk, hogy súlyos problémáim vannak szeretet, kötődés, konfliktuskezelés terén.
Az Antival persze folyamatosan próbáljuk helyrerakni ezt a dolgot, de hát elég nehéz. Most épp azt határoztuk el (illetve egy fogadásnak lett a végeredménye), hogy egy héten keresztül minden nap szexelünk, tegnap volt az első. Gondoltam, most ne Lidocaine-nal, próbáljuk meg anélkül. Hát, mit ne mondjak, nem volt egy felemelő élmény. Korábban vett már az Anti kis "kiegészítőket", hogy feldobjuk a szexuális életünket, csak hát igazából nem feldobni kellene. Néha annyira kívánom én is a szexet! Szeretnék önfeledten szeretkezni vele, kipróbálni új helyzeteket, vagy csak hirtelen leteperni... De a következő gondolatom az, hogy fájni fog, és akkor máris elmegy a kedvem az egésztől. Elég elkeserítő. Eléggé magam alatt is vagyok ez miatt.
Nem tudom, mi a megoldás. Illetve dehogynem. Komolyan foglalkozni kellene vele, keresni szakembert. Rááldozni azt a pénzt, időt és energiát, mert azért nem mindegy, hogy életem hátralevő részét hogy élem le. Arról nem is beszélve, hogy mi lesz, ha az Orsival kell majd a szexről beszélni. Hogy tudom majd őszintén, meggyőzően és főként hitelesen azt mondani neki, hogy a megfelelő partnerrel ez csodálatos élmény, ha én ezt sosem éltem át? Lassan abba kellene hagyni a probléma szőnyeg alá söprését.

Vigyázni kell, mit mondunk

Újabban az Orsi gyakran csinálja azt, hogy lefekszik a hasára (néha a párnát is berakja maga alá), a kezeit a nunája tájékára helyezi, majd elkezd mozogni, mint ahogy a papáék fiú kutyája toszta a kabátot, amikor kanos volt, csak lassabban. Szóval tisztára, mintha - tudom, hülyén hangzik, de - önkielégítene. Bár nem tudom, hogy így peluson keresztül érezhet-e valamit, és azért csinálja, vagy csak úgy... Na mindegy, nem is ez a lényeg. Amikor utoljára ezt csinálta, odaszóltam neki: "Mi van Orsi, masztizol?" Mire ő elkezdte ismételgetni: "Orsi masztizik, Orsi masztizik". Remélem azért társaságban ez nem fog eszébe jutni :)

A százlábú esete

Tegnap lefekvés előtt még ki akartam menni WC-re. Anti ekkorra már bevetődött az ágyba. A WC a hálószobánkkal szemben van, felette van egy kis lámpa, aminek a búrája falra erősíthető, félkör alakú (remélem tudjátok, mire gondolok). Szóval indulok WC-re, amidőn is azt látom, hogy a búra fölött kikandikál egy olyan undorító, gyorsan futó, százlábú bogárnak a farka. Na, rögtön mentem a szobába, hogy az Anti azonnal keljen fel és ölje meg. Azt tudni kell, hogy ilyenkor elég nehéz már kiimádkozni őt az ágyból, főleg bogarak miatt (de azért általában sikerül). Nagy nehezen felkelt, de persze a lámpa elég magasan van, az ajtó fölött. Vittem egy széket az Antinak, meg egy papucsot (gyilkos eszköz gyanánt). Én meg beálltam a hálószoba ajtajába, onnan figyeltem az eseményeket. És ekkor már nevetnem kellett. Mert én már láttam, amit az Anti csak néhány másodperc múlva vett észre: a százlábúm valójában egy falba szerelt vezetékdoboz kupakjának a széle által vetett árnyék volt!!! LOL! Rég nevettünk ilyen jót, majdnem be is pisiltem :) De hogy legközelebb felkel-e az Anti, ha pókot látok, abban már nem vagyok biztos :)

Első személyes találkozás anyámékkal

Szombaton történt. Ugyanis megint náluk volt az Orsi. Úgy indult az egész, hogy pénteken megkértem az Antit, hívja fel apámat, mivel névnapja van. Én nem akartam beszélni velük, sms-t küldeni parasztság lett volna, így Anti telefonált. Volt egy kis bájcsevej, majd letették a telefont. Kb. 10 percre rá apa felhívta az Antit, hogy szombaton nem vinné-e be az Orsit hozzájuk. Úgy volt, hogy Antinak Tolnára kell mennie majd (épp ügyelt), és én azt terveztem, hogy akkor Orsival meglátogatjuk Dorka barátnőmet (+ az Antát), de hát végül is ez még nem volt teljesen lebeszélve, így azt mondtuk, mehet a gyerek. Így legalább én el tudtam menni az Antival autózni, és ez már nagyon régen történt meg utoljára. Pedig régebben, amíg nem volt az Orsi, mennyit mentem vele! Hétvégén szinte mindig, ha hívták valahová, de nagyon sokszor hétköznap is.
Szóval szombat reggel felpakoltuk magunkat meg az Orsit, és elindultunk. Előző nap beszéltünk arról az Antival, hogy lehet, hogy egy köszönőviszonyt, semleges "milyen jó az idő" témákkal lehet, hogy azért fenntarthatnék velük, már csak az Orsi miatt is. És gondoltam rá, hogy hát jó, akkor amikor viszi az Anti az Orsit, felmegyek én is, de végül nem tudtam megtenni. Inkább az utca végén álldogáltam több, mint fél órát. Szánalmas, nem? De egyrészt teljesen be voltam tojva a találkozástól (ne kérdezzétek, miért), másrészt meg arra gondoltam: Már megint én tegyem meg az első lépést?! Így nem mentem fel.
Antival viszont nagyon jól éreztük magunkat. Annyira furcsa volt, hogy nyugodtan megtehetem, hogy elmenjek vele. Hogy nincs más dolgom. Hogy nem nyomaszt, hogy írhatnám a szakdolgozatomat inkább. Persze, otthon mindig lenne mit pakolni, de évek óta nem lebegett a fejem felett az a láthatatlan bárd, és ez nagyon felszabadító érzés volt!
Este anyámék hozták haza az Orsit. Persze az Anti pont fenn volt az emeleten, így egyedül kellett fogadnom őket. A szívem a torkomban dobogott, a gyomrom görcsbe rándult. Most hívjam be őket? Aztán megláttam anyám sértődött pofáját, és ez eldöntötte a kérdést. Köszönni is alig akart. Úgyhogy bevezettem a gyereket kapun belülre, átvettem apámtól a gyerekülést, majd elköszöntem. Mindezt a kapu előtt. Hülyén jött ki, bunkó is voltam, de anyám arca mindent elárult. Úgyhogy marad a "kerüljük egymást" felállás.
Hozzátartozik a történethez, hogy kb 1 hete összefutottunk velük a Tescoban. Illetve csak majdnem. Hármasban vásároltunk, mikor az Anti hirtelen megfordította a kocsit, és elindult visszafele. Nem is értettem, hogy miért. Aztán közölte, hogy anyámék kb. 10 méterre voltak előttünk. Tanakodtunk, hogy mi legyen, de nekem nem volt kedvem mindent kipakolni és visszajönni, egyébként is, milyen nevetséges lenne már az. Mondjuk ami utána jött, az még nevetségesebb volt. Ott kommandóztunk a sorok között, hogy kerüljük el őket, bár elhatároztam, hogy ha beléjük futunk, akkor azért nyilván köszönök nekik. Szóval egész jól elkerültük őket, egészen a hagyma pultig. Anyám az Antitól 5 lépésre válogatta a hagymákat, apám is ott állt mellette. Én persze kicsit arrébb az Orsival voltam nagyon elfoglalva, és az Anti is bőszen válogatott, de nem tudom elhinni, hogy ne láttak volna meg minket. Tuti láttak. Csak épp ők sem akartak társalogni.

Apa, mit csinálsz?

"Kiveszem anya szeméből a körmödet"

Hát ennyi. No comment.

Aludni akarok!

Nagyon-nagyon rossz éjszakám volt tegnap. Pedig egész jól indult. Meglepő módon, amikor 3/4 10-kor elindultam lefeküdni, teljesen nyugodt voltam, egyáltalán nem féltem. Gondoltam, na, ma végre alszok egy jót. Elmentem fogat mosni, amikor is a küszöb mellett, egy résben egy undormányos pókot pillantottam meg. Mondtam már, hogy arachnofóbiám van? Iszonyatosan félek a pókoktól, ez meg különösen csúf volt: nagy test, vastag lábak. Lecsapni nem lehetett (egyébként sem biztos, hogy mertem volna. Mindig szólok az Antinak, ha itthon van. Persze ha egyedül vagyok, muszáj megoldani, mielőtt még esetleg az ágyamban látom viszont a delikvenst, de mindig nagy kínok között teszem meg). Szóval fogtam a hajlakkomat, és egy nagy adagot fújtam rá (mert természetesen rovarirtó nincs itthon). Természetesen bemászott a küszöb alá, így nem tudtam, hogy volt-e hatása a támadásnak. De reménykedtem.
Elmentem lefeküdni, és még mindig viszonylag nyugodt voltam. Olvastam egy kicsit, ezt mindig kell elalvás előtt, enélkül sosem tudok elaludni, majd amikor már kezdtem elálmosodni, letettem a könyvet és lekapcsoltam a villanyt. És innentől indult a kálváriám.
1. felvonás: Amint lekapcsoltam a villanyt, hangokat véltem hallani az emeletről, mintha mászkálna valaki. De meg tudtam győzni magam, hogy csak képzelődöm. De ekkor pisilnem kellett, úgyhogy kimentem.
2. felvonás: Pisi után természetesen felébredtem. Újra olvasni kellett, majd egy órát fenn voltam. De aztán nagyon elálmosodtam, gondoltam egy újabb pisi, és most már tényleg alszom.
3. felvonás: Indulok ki a WC-re, és az előszoba plafonján egy fucking nagy pók mászik!!! A hideg kilelt. Most mi lesz??? Az ott nem maradhat, főleg, hogy mozgásban volt. El persze nem értem, de egyébként sem csaptam volna le a falon, mert egyrészt foltos lenne a fal, másrészt még a tudat is borzaszt, hogy a papucsom talpát egy pók érte. Szóval gyorsan elfutottam a seprűért, hogy valahogy a földre juttatom a szörnyeteget, és majd ott lecsapom; hoztam papírzsepit is, hogy ne közvetlenül a papucsommal lépjek majd rá. Mire visszaértem, a pók már csüngött (nem is tudtam, hogy ezek az általam "rohampóknak" titulált pókok képesek hálót csinálni!). Nagy nehezen a seprűvel leszedtem, legalább is úgy tűnt, mert sem a falon, sem a földön nem találtam. Mivel a seprűt gyorsan a földhöz nyomogattam, azt hittem, hogy a pók megdöglött. De hiába csapkodtam a seprűt a földhöz, a tetem nem került elő. Márpedig nekem bizonyosság kellett, hogy az ellenség meghalt. Már épp készültem közelebbről szemügyre venni az eszközt, amikor egyszer csak kirohant a pók! Iszonyat gyorsan! Alig tudtam rádobni a pzs-t, és rátaposni! De végre én győztem. Ám még visszavolt a tetem eltávolítása. Annyit mondhatok, rengeteg papírtörlő kellett hozzá.
Az affér után visszamásztam az ágyamba, de hát persze már mindenhol pókot láttam. Végül győzött az álmosság, és elszenderedtem. Amikor is jött a
4. felvonás: Orsi felsírt, de teljesen hirtelen és iszonyatosan rémülten. Én persze szívrohammal ébredtem fel, azt sem tudtam, hol vagyok, de futottam be hozzá. Ez 1/2 1 felé volt. Sikerült nagy nehezen megnyugtatnom és visszaaltatnom, de innnentől már esély sem volt rá, hogy normálisan aludjak. Olyan 3-ig olvastam, és 1/4 7-kor felébredtem, úgyhogy megint marha kipihent vagyok. És csak holnap este ér haza az Anti. Remélem nem alszom el Orsi mellett napközben.

Mákos tészta

Tegnap mákos tésztát főztem (na jó, ez azért túlzás) ebédre. Én imádom, Orsi még szűz e téren (is). Felaprítottam neki a tésztát kisebb darabokra, és már akkor odaállítottam magam mellé, amikor szórtam rá a mákot, és többször elismételtem, hogy mákos tészta lesz az ebéd. Látszólag nem volt semmi probléma. Szépen beült az etetőszékbe. Eléraktam a tányérját, mire közölte velem: "Nem jó! Koszos". És drága barátaim, nem tudtam meggyőzni a saját lányomat, hogy a tészta nem koszos, csak mákos. Nem volt hajlandó megenni, csak hajtogatta, hogy "koszos, koszos", még megkóstolni sem volt hajlandó. Azt eddig is tudtuk, hogy tisztaságmániás, de nem gondoltam, hogy ez ebben a formában is megnyilvánul :)

Kettesben

Na nem romantikusan, Antival, hanem kettesben Orsival. 5 napig. Anti ugyanis hétfő óta Pesten van tanfolyáson, anyósék pedig Mohácsra mentek le. Igazából jól érezzük magunkat Orsival, bár egy kicsit furcsa, hogy egész nap csak mi vagyunk. Illetve hát a "közvetlen rokonságból" vagyunk kettesben, mert próbálok minden napra szervezni valami kis programot, sorra látogatjuk az ismerősöket, itthon pedig csináljuk, amit kell, illetve nagyokat játszunk.
De meg kell mondjam, nehéz is egyben. Nem irigylem azokat az anyukákat, akiknek ezt huzamosabb ideig kell csinálniuk valamilyen okból. Nagyon elfáradok nap végére. Ma például már reggel hatkor felébredt az Orsi, és bár hétig még az ágyban tudtam tartani, még az is nagyon korai kelésnek. Ráadásul a legújabb szokása, hogy ebéd után maximum 1,5 órát alszik! Pedig most én is tudnék aludni jókat délután, mert végre senki sem matat az emeleten, ami engem eléggé akadályoz az alvásban, de amire eljutnék oda, hogy elalszom, addigra felébred a gyerkőc.
És ez annak a fényében elkeserítő, hogy éjszaka alig alszom. Íme a nagy beismerés: gyáva nyúl vagyok! Annyira be vagyok fosva esténként, hogy egyszerűen nem tudok elaludni! Még a jó kis Sedacur Forte altatómmal sem, ami egyébként mindig használ, és tök nyugodtan alszom tőle. Igazából van egy nagy kés is az ágy alatt (tessék csak nyugodtan röhögni), bár nem tudom, merném-e használni, ha kellene. Lényegében nem tudnám megmondani, pontosan mitől is félek ilyenkor. Szerintem a sok hülye horrorfilm meg thriller hatása ez. Ilyenkor nem merek a tükrökbe belenézni, és az ablakra is utálok rátekinteni. Persze az, hogy behúzzam a sötétítőfüggönyt mindig akkor jut már csak eszembe, amikor már sötét van, és nem merek az ablak közelébe menni. És hát valószínűleg az álmaim (?) sem segítenek. Legalább is remélem, hogy csak álmok. Rengetegszer ébredek arra, hogy valaki van a hálószobánkban, esetleg az ágynál áll, vagy éppen közelít hozzá. Hihetetlenül rémisztő dolog ilyenekre ébredni ám! Persze valószínűleg csak álmodom ezeket, de még régebben, amikor az Anti videóra akarta venni, hogy mit csinálunk éjszaka (nem home-video, hanem a forgolódások, pisilni járás, stb), mondtam, hogy talán mégsem kéne. Mert mi van, ha kiderül, hogy nem csak álmodom ezeket a dolgokat, hanem a videofelvételen is látható? Akkor aztán azt hiszem egyikünk sem alszik többet :) Anti végiggondolta, és azt mondta, lehet, hogy igazam van. Na de visszatérve: amikor ez történik, akkor általában iszonyat gyorsan hozzábújok az Antihoz (ha őt kérdezitek, akkor ráugrom; nem egyszer okoztam már neki szívrohamot az ilyen éjjeli akcióimmal), de mivel most nincs mellettem, nem akarok ilyenre ébredni. Úgyhogy lehet, hogy ezért nem is tudok elaludni sem.
Még két éjszakát kell átvészelnem valahogy, aztán hazajön férjuram. Megpróbálom túlélni valahogy. Ha nem írnék többet, tudjátok, mi történt.

Nyaralás

Pénteken jöttünk meg a nyaralásból, ami szerintem nagyon jó volt. Igazi családos, csak mi hárman. Egy szépséghibája volt csak, az időjárás, na de mindent csak szép sorban.

Szóval augusztus 1-től 8-ig foglaltam szállást Siófokon (vasárnaptól vasárnapig). 7000Ft volt hármunkra, szóval egész jó áron találtam, bár a Bazárban volt, így semmit nem tudtunk róla, csak amit a mammer a telefonban elmondott: Amerikai konyhás nappali, teljesen felszerelt konyha, 2 szoba, fürdő, Wc, kocsibeálló, terasz. Jól hangzik, nem? Csak azt felejtették el leírni, hogy a takarítás nem jellemző. Odaértünk, és tiszta retro volt az egész, ami önmagában még nem is lenne baj. A bútorok, elrendezés old-style, de ez nem zavart volna. Hanem! Tiszta dzsuva volt minden, még az asztalon is morzsa volt! Szóval takarítással kezdtük. A teljesen felszerelt konyhába pedig nem voltak egyforma evőeszközök meg edények, látszott, hogy mindent odabaszkodtak, ami nekik már nem kellett - az edények alján állt az ezeréves odaégett zsírréteg, a késre még rá volt írva, hogy CCCP. Gáztűzhely volt, amihez nem volt semmiféle tűzcsiholó eszköz.
A második meglepetés akkor ért minket, amikor este a szomszédok elkezdtek mocorogni. Ugyanis a házrészünk egybe volt építve egy nagyobbal. Valamikor a kettő egy ház lehetett, mert felfedeztünk egy boltíves, semmire sem használható, bepolcozott "szekrényt", amiről kiderült, hogy egy boltíves bejáró volt a másik részhez, csak "befalazták". Na mármost, a befalazást valószínűleg ultravékony gipszkartonnal tették meg, aminek következtében minden, de minden áthallatszott: pakolás, WC lehúzás, mosogatás, fingás, és még amit el lehet képzelni. Az első szomszédok viszonylag hamar lecsöndesedtek, mert ott is volt két kis gyerek, de 2 napra rá jött egy ukrán bagázs, 2 felnőtt és 4 kamasz. Nos, ők nap közben nem sok vizet zavartak, egyáltalán nem voltak otthon, viszont este olyan 11 felé értek mindig haza, nagy hangzavarral. Illetve ez nem is igaz, nem ők voltak hangosak, mert nem kiabáltak, viszont csapkodták az ajtókat, bútorokat huzogattak (?), pakolásztak, és mindezt teljesen tisztán lehetett hallani. Szerencsére Orsi az első éjszakát leszámítva úgy aludt, mint akit fejbevertek (ezt szerencsére az apjától örökölte), de én nem tudtam. A harmadik éjszaka hajnali fél egykor kipattantam az ágyból, felöltöztem és átdzsasztáztam hozzájuk: "Hello. We have a little baby!!! And you are SO loud! Could you be...?" És használt! Na nem némultak el, de lényegesen csökkent a zajszint. És az Anti azt mondta, büszke rám, mert azt hitte, megint csak magamban fogok dühöngeni, és igencsak megleptem azzal, hogy átmentem.
Ezt és az időjárást leszámítva feledhetetlen volt az együtt töltött idő. Fürödni sajnos nem sokat tudtunk, csak hétfő délután, kedd délelőtt és szerda délután, mert elég fostalicska idő volt. De az Orsi tiszta vizipók! Nagyon élvezte a Balatont, és "úszni" kellett vele! Ráfektettük a kezünkre, és ő a lábával kapálózott. Haláli volt! A parton pedig megtanult németül is: miután körülbelül az ötödik kukoricaárus is elhaladt, lányunk megszólalt: "Meis, bitte!" Majd, hogy fokozza: "Tessék meis bittét enni!"
Szerdán délelőtt úgy határoztunk, hogy elmegyünk a veszprémi állatkertbe. Nagyon jó döntés volt, Orsinak nagyon tetszett. Főleg az elején volt még nagyon aktív, nagyokat sikongatott egy-két állat láttán. Aztán persze kicsit lohadt a lelkesedése, meg vinni is sokat kellett kézben, de ez nem is csoda, hiszen összesen négy órát töltöttünk ott.
Amit még nagyon élvezett az Orsi, az az volt, hogy végre az apjával lehetett. Folyton kereste a társaságát, és az Anti is nagyon jól vette az akadályt. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy Orsi nagyon kiegyensúlyozott, apja szerint "happygolyó" volt, minimálisat hisztizett csak. Szerintem nagyon egymásra hangolódtak, végre az Anti is élvezte, hogy hárman vagyunk. Az Orsi meg rákapott arra, hogy ha nem találta az Antit, mert mondjuk WC-n volt, akkor elkezdett kiabálni neki: "Apa!" és ha nem kapott választ: "Anti". Mondjuk ez nem annyira tetszett apának :)
Elkezdtük azt is, hogy együtt, hármasban eszünk. Eddig mindig megetettük az Orsit, majd lefektettük, de mivel már egész ügyesen kanalazik egyedül, ezért vele ettünk mi is.
Ja, és még egy dolog: a 101 kiskutyát kb. 20x láttuk, Orsi mindig azt akarta nézni.
Összefoglalva nagyon jól éreztük magunkat, csak a rossz idő miatt másfél nappal előbb hazajöttünk. De így legalább ez a másfél nap nem rontja el az előző 5 nap emlékét.

Mi történt szombaton?

Lényegében semmi. Anti felvitte Orsit anyámékhoz, és ott is tudta hagyni. Először persze nem volt hajlandó hozzájuk közeledni, amikor el akarták venni az Antitól, akkor körülbelül a feje tetején kötött ki a gyerek, annyira tiltakozott, de aztán hamar megszokta a helyzetet, és előjöttek az emlékek. Tudta, hol kell keresni a játékait, sőt, azt is tudta, mi hiányzik a dobozból. Úgyhogy végül az Anti nyugodt szívvel hagyta ott Törpit.
Amikor hazahozták, mi már nem voltunk itthon. Anti báék fogadták Orsit anyámékkal, akik Anti bá elmondása alapján "teljesen normálisak" voltak. Hát igen, a látszatra mindig is nagyon adtak. Még az olyanokkal is mézesmázosak, akiket ki nem állhatnak, csak aztán a háta mögött kapja a megjegyzéseket.
Úgyhogy Törpi valószínűleg jól érezte magát, bár az esethez hozzá tartozik, hogy szerdán felhívott a mamám (ők anyámékkal laknak, csak az alsó szinten), és elkezdett panaszkodni, hogy alig látta a dédunokáját, mert anyám teljesen kisajátította magának, még azt sem akarta hagyni, hogy az Orsi puszit adjon neki. Meg hogy a szomszéd Klári néni is átjött, hogy megnézze őt, és hozott neki játékokat Amerikából, de anyám egyáltalán nem engedte oda hozzá az Orsit, meg azt mondta, hogy az a gyerek nem játszik "ilyen" játékokkal (mondjuk szerintem kevés játék van, amivel egy gyerek ne játszana el), és csak vágta a pofákat, még a Klári néni is észrevette, és azt mondta, hogy ő soha többet nem jön át, inkább a mama vigye át hozzá az Orsit, ha tudja. De hát ez anyám.