Miért nem lehet nekem bajom?!?!

Na most elég volt anyósból! Tegnap eléggé magam alatt voltam a munka miatt, megint rámtört (jogosan) a "béna vagyok, nem értek ehhez" érzés, tisztára kikészültem. Bőgve jöttem haza, alig láttam az utat a kocsiban. Leparkolok a ház előtt, és látom, hogy az emeleten teljes sötétség, nálunk meg ég a villany. Após-anyós már megint nálunk van. Egyszerűen elegem van abból, hogy szinte nem tudok úgy hazajönni munkából, hogy valamelyik (főleg após), esetenként mindkettő ne legyen lenn nálunk! Szeretnék a kis családomhoz hazaérkezni, csak őket látni egy átmelózott nap után, nem pedig állandóan anyósékkal jópofizni. Amellett persze, hogy elismerem, rettentő sokat segítenek, most is megint másfél hétig itthon van az Orsi, és egy szó nélkül vigyáz rá após egész nap. Csak épp utána felmehetne. Hiszen én 1//2 6-6 között szoktam hazaesni, és még olyankor is legtöbbször itt van! Egyébként is utálom, hogy ennyire függök-függünk tőlük, és még hazaérkezés után is (amikor általában nincs túl jó kedvem) velük kell kezdeni az "otthonlétet"!
Szóval tegnap hazaértem - mint említettem bőgve - anyós-após-Orsi-Anti nagyszobában (meg hátul a számítógépnél). Bekiabáltam, hogy sziasztok, Orsi kiszaladt hozzám, majd visszaszaladt (ez meg a másik; ha ők itt vannak én le se vagyok szarva, gondolhatnák, hogy jó lenne ezt a másfél órát a lányommal tölteni, nem azt nézni, hogy ők milyen jól elvannak vele), majd bementem a hálóba, lefeküdtem az ágyba és folytattam az önsajnálatot meg a bőgést. Egy idő után az Antinak feltűnt, hogy bár hazaértem nem mentem be, így utánam jött. Majd kiment, és finoman felterelte a szüleit.
Kb. 2 perc múlva telefonál le az anyja bőgve, hogy ő mégsem megy az Antival reggel Kaposvárra (mert úgy volt, hogy igen), mert hogy nekem valami bajom van velük, mert még csak be se köszöntem, be se mentem hozzájuk (ami nem igaz, mert bekiabáltam; egyébként meg nem látom az összefüggést, mivel én nem mentem volna velük, na mindegy). Erre mondja az Anti, hogy nem velük van bajom, hanem egy kicsit kibuktam a munka miatt, és hogy most beszélek vele - és átadta a telefont! Minek?!?!?!?!? Hallgathattam az anyját, hogy ha valami baj van a munkahelyen, akkor azt mondjam el nekik is, mert rájuk is tartozik, és így meg rosszra gondolnak. NEM, NEM TARTOZIK MINDEN RÁJUK!!!! ÉRTSÉK MÁR MEG!!! Attól, hogy itt laknak, nem tartozik minden rájuk is! Nem hozzájuk mentem feleségül, hanem az Antihoz! Már annyira bánom, hogy kiköltöztek! Nincs semmi intimitás! Ha Orsi felsír éjjel, hallják, ha mi egy picit összekapunk az Antival hallják (mert itt vannak), Orsival hétköznap alig tudok együtt lenni (mert nap végén is itt vannak), és még sorolhatnám. És különben is! Egyszerűen nem hiszem el, hogy egyszer nem lehet nekem bajom! Csak nekem! Hogy mindig másokra kell tekintettel lenni! Ő persze megteheti, hogy amikor "depressziós" meg "teljesen kivan", akkor hazajön a munkából, felmegy és egész délutánra befekszik az ágyba és nem szól senkihez. Én nem tehetem meg, mert ha hazajövök a munkából itt vannak!
Most komolyan nagyon kivagyok! Egyébként tényleg aranyosak, jóindulatúak, de most ezzel kicsit kezd túlcsordulni a pohár!!!

Munka, munka, munka

Azt hiszem, túl részletesen még nem írtam az új munkámról, hát gondoltam, most bepótolom - Orsi alszik, Anti valahol Szekszárd felé jár, így van egy kis időm.
Bár nem hiszem, hogy nem tudnátok, de egy lakástextillel foglalkozó cégnél lettem beszerzési asszisztens. Immár lassan három hónapja. A munkával kapcsolatos érzéseim kb naponta változnak, a siker- illetve kudarcélmények arányán alapulva. Alapvetően tetszene is a munka, már ami a beszerzés részét illeti, egy gond van csupán, hogy arra van a legkevesebb időm. Viszont ez miatt kapom a legnagyobb lebaszarintásokat. Lényegében hozzám tartozik kb 20 beszállító (zömével európaiak), és tőlük kell rendelnem - főleg függönyt - az árufogyás figyelembe vételével. Ebbe viszonylag hamar bele is lehet tanulni, csakhogy e mellett megnyertem a számlákat is. Na és az nagy szopás. Bejön az áru, majd a számla is hozzá. Vagy az áruval, vagy valamikor utána postán, dhl-lel, galamb által, stb. Ezt fel kell vinnem a cég által használt rendszerbe. Majd a számla mögé kell tennem minden olyan papírt, ami az ügylethez tartozik, úgy mint szállítólevél/CMR (ezzel van a legtöbb gondom - ugyanis nem mindig kapom meg, ha meg visszáruról van szó, akkor ne is álmodjak ilyenekről), vámhatározat, vámbefizetést igazoló papír, fuvar- és vámolási számla (ez meg mindig később jön meg). A legnagyobb probléma az egésszel, hogy a papírok nem egyszerre érkeznek, így egy csomó utánajárással, bíbelődéssel jár, hogy mindent egyberakjak. És a pénzügyi vezető, aki felé az egész pakkot továbbítanom kell minden hónap nyolcadikáig, egy igazi hárpia. Feláll a hátamon a szőr is, ha bejön az irodánkba, mert gondolom, hogy megint engem jött cseszegetni. Mikor odamentem, biztosított, hogy mindenben segít, nyugodtan kérdezzek -ehhez képest ha kérdezek, sírontúli hangon értetlenkedik, hogy mi a problémám, és hallom a hangján, hogy tiszta hülyének néz - és ilyenkor sajnos így is érzem magam. Miatta már kétszer bőgtem a klotyón, nagyon gáz az egész. Tudom, hogy nekem is fel kell pörögnöm, csak még egyszerűen nem találtam meg azt a rendszert, amivel ezt az egészet felgyorsíthatnám. Én mondjuk érzem, hogy hónapról hónapra jobban megy a dolog, de hát ezt más nem láthatja. Ja, és a legjobb az egészben, hogy a csajszi, akitől átvettem az egészet, (Á.) más pozícióba került, és az elején "sosem volt ideje" velem foglalkozni, és egy csomót szívok miatta. És utólag csöpögtet információkat, pl. két ünnep között közölte, hogy a költségszámlák összegét a gépen le kell osztani a termékekre is. És mivel nekem ezt elfelejtette mondani, ezért ez október óta nincs megcsinálva - és ki tudja, előtte csinálta-e valaki. Szóval ilyenkor leginkább pofán vágnám, de persze tudjuk, mennyire nem tudok konfrontálódni... és sajnos ez itt nagy hátrány, és meg is kell tanulnom, mert különben egy kis alamuszi hülyének fog nézni mindenki.
Eddig hárman voltunk a beszerzésen, V. már 2 éve, ő a "főbeszerző", nagyon tudja, mit csinál, csak ő is állandóan el van havazva (vagy legalább is úgy tesz), szóval nem egyszerű bepréselődni egy-egy kérdéssel az idejébe, de egyébként nagyon segítőkész. P. az egyetemen csoporttársam volt, kb. 2 hónappal előttem került oda, és nagyon sokat segített nekem az elején, csakhogy 1 hete felmondott, és már csak egy hétig vagyunk. És hát nagyon úgy néz ki, hogy minden feladata az én nyakamba fog szakadni. Úgyhogy már most fosok rendesen.
Tényleg az a legnagyobb problémám, hogy annyi dolgom van, hogy kapkodok összevissza, és semmit sem fejezek be rendesen. És ezért aki kívülről nézi, nem lát mást, mint egy hatalmas káoszt az asztalomon (állandóan be vagyok borítva papírokkal), és akármit kérdeznek, azt mondom: Majd szólok, ha kész - nem azt, hogy már kész van.
És hát a másik hatalmas probléma, hogy most már több, mint egy hónapja beteg vagyok. Orsi hazahozza az oviból, én meg folyamatosan elkapom. Vagy, ami még valószínűbb, hogy ki sem gyógyulok igazából belőle. Persze nyilván az sem segít, hogy radiátorok híján reggelente 9 fok van az irodában, amit kb 1 óra alatt tud olyan 18-19 fokra felmelegíteni a két olajradiátor. December 13-i héten egy hétig nagyon szarul voltam, de persze nem tudtam itthon maradni, mert év végi zárás miatt minden decemberi számlát gépre kellett vinnem péntekig - amit persze kedden közöltek velem. Utána volt a karácsonyos hét, ott egy hétig kb úgy-ahogy jól lettem, aztán újra megbetegedtem, megint elég rendesen, a szilvesztert úgy szenvedtem végig barátainknál - tényleg nagyon-nagyon szarul voltam, de persze megint csak nem tudtam eljönni valami fontos feladat miatt - amikor meg már eltudtam volna, addigra nagyjából meggyógyultam. Most pedig péntekre megint szarul lettem, de most elmentem a dokihoz, aki azt mondta, hogy jó lenne 5 napot egyhuzamban itthon tölteni. Hát nem tudom. Mindenesetre pénteken nem mentem be, és hétfőn sem fogok, aztán meglátom a keddet. Igazából nagyon köhögök, és tudom, hogy nekem ki kell az ilyen betegségeket feküdnöm/pihennem, különben sosem gyógyulok meg rendesen. Szóval most még egy kicsit itthon vagyok, de akkor meg persze a pénz miatt eszem magam. Persze tudom, nem megoldás, ha teljesen lerúgom a szervezetem, mert annak előbb-utóbb meglesz a böjtje.
Összefoglalva, egyelőre maradok :) Nincs kedvem új munkahely után nézni, és bár nehéz meg sok, de alapvetően tetszene. Persze vannak problémák, de hol nincsenek? Egy dolog aggaszt csak: nehogy kirúgjanak! Mert akkor nem tudom, mi lesz velünk. Most egy kicsit azért jobban vagyunk anyagilag, hogy én is dolgozom, de nem tudom, mikor tudunk egyenesbe jönni. Talán úgy 5-10 év múlva :) De erről majd egy következő bejegyzésben.