Együtt alvás

Tulajdonképpen először arról akartam írni, hogy az Orsi bárányhimlős lett (most erről csak annyit: sok pötty, néhány elvakart, anyám szokás szerint adta magát, én meg még nem is voltam, úgyhogy még várom a kiütéseket), de aztán a tegnap este megváltoztatta ez irányú terveimet.
Az utóbbi időben Orsi újra nem alszik valami jól, szinte minden este felébred (általában többször is), és az utóbbi hetekben mindig az a vége az "inni, pisilni, kakilni, zsepit adni, orrot fújni, betakarni, kitakarni" vesszőfutásnak, hogy át akar jönni közénk. Ez nálunk nem volt szokás, tulajdonképpen régebben el sem tudott aludni a mi ágyunkban, még ha beteg volt is, akkor is mindig a saját ágyában aludt. Nem tudom, mi változott meg - illetve persze azt tudom, hogy a gyerekek ilyen téren folyamatosan változnak, meg most jön a "félek a sötétben" időszak is, de már szinte minden este velünk akar aludni. Ami nem is lenne gond, ha:
1. tényleg aludna, és nem magyarázna és maradna ébren, ezáltal ébren tartva minket is
2. amikor alszik, egy helyben aludna, és nem rugdalózna, csapkodna, okozna 8 napon túl gyógyuló sérüléseket mindkettőnknek
3. üldözné ki ezáltal rendszeresen vagy az Antit, vagy engem a nagyszobába
Este elalszik a saját ágyában, ilyenkor még megérti, hogy mi még "pakolunk", nem fekszünk le, de aztán 11 és 2 között valamikor csak rájön az átjöhetnék - amit persze egy legalább fél órás bevezető műsor előz meg. Egy dolgot tudni kell rólam: ha aludni és reggelizni nem hagynak nyugodtan, akkor nagyon-nagyon (de tényleg nagyon!) nyűgös tudok lenni.
Már kipróbáltunk mindent: alvóállatka, ég a "kisangyal", hogy ne legyen teljesen sötét a szobájában, ajtót résnyire nyitva hagytuk, illetve most beígértük, hogy kap egy saját kislámpát. De semmi sem használt. Úgyhogy Antival eldöntöttük tegnap előtt, hogy a sarkunkra állunk, és visszaszokunk a "mindenki alszik a maga ágyában" szabályra. Tegnap este egész jól ment, Anti egész jól megbeszélte az Orsival, hogy nagyon fáradt, nem férünk el hárman az ágyban, stb stb.... Na de a ma éjjel valami kriminális volt. 1 óra felé kezdődött. Eleinte az Anti ment be hozzá (talán 3x), aztán elkezdett anyázni. Átmentem, mire közölte, hogy ő átjön, vagy kijön, de egy biztos: nem alszik. Próbáltam szép szóval meggyőzni - persze teljesen sikertelenül. (Abban maradtunk az Antival, hogy nem kiabálunk vele, hanem erőteljes hangon, magabiztosan győzködjük). Jó, mondtam neki, de én megyek aludni. De ő nem, ő ki akar jönni. Erre fogtam, kivittem a konyhába, és égve hagytam neki az előszoba villanyt
- Tessék, kinn maradhatsz, de anya megy aludni.
20 percet töltött az egy szem kis lámpánál az ajtónk előtt, teljes csöndben. Ekkor kimentem, megkérdeztem, hogy akkor vissza megy-e lefeküdni.
- Nem, én veletek alszom.
Na, ekkor lekapcsoltam az előszobában is a villanyt, de ő még mindig ott álldogált. Először sírt egy kicsit, majd megint csönd lett. Olyan 5-10 perc után közölte, hogy akkor ő visszamegy a szobájába aludni. Felkeltem, adtam neki inni, zsepit, pisiltünk.... szóval megint kicsit gyanús volt a dolog, de aztán lefeküdt, én meg mondtam neki, hogy milyen okos kislány, hogy végre lefeküdt a saját ágyába. Na, kb 3 percig volt okos kislány, amíg visszaértem az ágyamba, és elhelyezkedtem (már 2 óra volt). Most az jött, hogy ő ad puszit. Átszóltam neki a falon keresztül, hogy én ugyan fel nem kelek, és aludjon már - persze ekkor már nem sikerült tartani a "nem kiabálunk vele" elvet, főleg, amikor kijött megint a szobájából. Felkeltem, és iszonyatosan ordítozva visszaraktam az ágyába - bevallom, nem vagyok büszke magamra, komolyan, mint egy fába szorult féreg üvöltöttem, de egyszerűen teljesen elveszítettem a türelmemet. Persze ő meg sírt és tiltakozott. Nagyon-nagyon szégyellem, de legszívesebben jól elfenekeltem volna, de inkább kijöttem a konyhába, nehogy megüssem - nem akarom verni, de néha nagyon nehéz megállni. Most lehet, hogy sokan elhűltök, hogy ilyen gondolataim vannak, és én is szörnyen érzem magam e miatt, de néha egyszerűen alig bírom az ilyen éjszakai cirkuszokat elviselni. És persze iszonyat bűntudatom van, hogy milyen anya is vagyok én... De hát sajnos ez is én vagyok. Szóval ott hagytam a szobájában bömbölve. Ekkor ment át az Anti hozzá, iszonyatosan üvöltött vele (egyébként nagyon érdekes az ember; ilyenkor legszívesebben odamennék, hogy ne ordítson vele, miközben két perccel korábban még én kiabáltam a gyerekkel legalább ugyanilyen hangerővel). Aztán egyszer csak csönd lett, azt láttam a monitoron, hogy a gyerek fekszik az ágyban, és szép lassan elalszik.
Persze én már annyira ideges voltam, hogy nem tudtam elaludni, és vonultam át a nagyszobába tévézni hajnali fél háromkor.
A csatát persze megnyertük, és tudom, ha végül mégis átengedtük volna magunkhoz, akkor kész, vége lett volna a tekintélyünknek, és esélyünk se lett volna visszavinni a saját ágyába legközelebb. Abban reménykedek, hogy még max 1-2 ilyen este várható, és akkor minden visszaáll a normális kerékvágásba.
De ha van valakinek jó ötlete, hogy mit kellene csinálnunk, akkor szívesen várom azokat, mert a helyzet már tényleg tarthatatlan.

Semmi esélyem

Semmi esélyem anyósékkal szemben. Egyszerűen az Orsi semmibe vesz, ha ők is itt vannak. Az elmúlt három hétben ugye az Orsi itthon volt a műtét miatt, de nekem délután sem jutott belőle szinte semmi. Illetve ez nem igaz: megetethettem és lefektethettem. Annyira vágyom rá, hogy vele legyek, de egyszerűen hozzá sem férek. Ha ott a mama vagy a papa, akkor mintha nem is léteznék. Ma is: hazaértem munka után (kivételesen időben), gondoltam fürdünk egyet a medencében. De persze egész délután a mamával fürdött, így már nem lett volna valami nagy meglepetés. Na de mindegy, azért mégis. Persze mama lenn volt, én még a medencébe sem rakhattam bele! Bejöttem, mert nem bírom nézni, hogy ott vagyok, én, az anyja, de nem is kellek neki. Nincs is rám szüksége, de nem is igényli, hogy velem legyen.
Az Anti meg csak kiabálni, veszekedni képes velem, hogy miért nem megyek ki, mert akkor legalább látna, meg néha szólna hozzám (amit nem tesz; konkrétan rám se néz); így meg biztos ez lesz később is. Ahelyett, hogy netán eszébe jutna, hogy az apjáékat leépítse. Miért nem lehet megkérni őket, hogy ha hazaérek, akkor menjenek fel? Miért nem lehetek csak én vele egy órát legalább? Az udvarra sem tudunk kimenni, mert állandóan ott vannak! Látja rajtam, hogy milyen szarul vagyok, de kurvára nem érdekli.
Egyre többet gondolok arra, hogy ki kellene vegyek egy albérletet Pécsen, egyedül, az Orsival. Nagyon úgy néz ki, hogy a mi kettőnk kapcsolatának befellegzett, legalább a gyerekemmel valót meg kellene valahogy menteni. Nagyon nehéz lenne, és segítség nélkül megoldhatatlan, de én már ezt így nem bírom tovább. Antival élünk egymás mellett, mint két idegen, állandóan csak megbántjuk egymást (ő legalábbis engem szinte naponta, van, hogy még csak válaszra sem méltat), szinte semmi testi kapcsolat nincs köztünk.
Meddig küzdjek még? Csak én? Meddig érdemes?
NAGYON SZARUL VAGYOK!!!!

Az orrmandula műtét

Azt mindannyian tudjátok, hogy Orsi állandóan beteg volt. Igazából mióta elkezdte az ovit, azaz 8 hónapja az átlagunk 1 hét ovi, 2 hét itthonlét. A leghosszabb idő, amit egy huzamban járt, az 2 hét 2 nap volt. Persze tudjuk, hogy a beszoktatás betegeskedéssel jár, na de ez szerintem, szerintünk már túlzás. És mindig ugyanaz a forgatókönyv. Egészségesen hétfőn elvittük oviba, csütörtök táján elkezdett folyni az orra, majd vasárnap körül jött a köhögés. Azért még következő hétfőn bevittük, mert lázas sosem volt, de általában már kedden, vagy legkésőbb szerdán szóltak, hogy a gyereket ne vigyük, mert annyira köhög.
És hát ez ugye 2 okból is nagyon rossz volt. Egyrészről biztosan nagyon leterhelte a kicsi szervezetét ez az állandó taknyosság és köhögés. A dokink nem antibiotikum párti, így szerencsére nem sokszor kapott azt, de azért az orrcseppet, köptetőt - nem túlzok - szinte heti rendszerességgel használtuk.
És aztán persze ott volt a dolog rám gyakorolt lelki hatása is. Mert persze kivel volt itthon a gyerek ilyenkor: papával. És olyan jól összemelegedtek (meg persze délután már mama is volt), hogy amikor én végre hazaértem munkából, akkor leginkább levegőnek voltam nézve a gyerek által.
A körzeti dokink már pedzegette egy ideje, hogy szerinte ki kellene venni az orrmanduláját az Orsinak (és hát ezt másoktól is hallottuk már, hogy utána szinte "varázsütésre" javultak a dolgok), de amikor fülgyulladás miatt a fülészeten voltunk (mert persze ilyenünk is volt), akkor a doktornő azt mondta, hogy még ráérünk vele, annyira nincs megnagyobbodva. Ezután elvittük a rendes fül-orr-gégére egy dokihoz, aki szintén azt mondta, hogy ha nyáron is folytatódik ez a betegeskedés, akkor ősszel menjünk vissza. Ez áprilisban volt, a gyerek két napra rá beteg lett. Ekkor a dokink azt mondta, hogy menjünk el magánrendelésre egy dokihoz, mert neki az a tapasztalata, hogy az utóbbi időben még azokat sem műtik, akiknél igazán indokolt lenne.
Így elmentünk K. dokihoz, aki megnézte (ráadásul azt mondta, hogy az Orsinak a füle sem "szelel" rendesen, amit szintén okozhat az orrmandula), és érdekese módon rögtön kaptunk időpontot műtétre (10.000 Ft-ért), 2 és fél hétre rá. Na de persze jött a nagy kihívás, hogy akkor teljesen egészségesnek kell lenni. Így csak egy hétig engedtük Orsit oviba, utána inkább itthon tartottuk, noha (kivételesen) semmi baja sem volt.
Szerdán kellett menjünk vizsgálatokra, kórlapírásra, csütörtökön olt a műtét.. Anti is, én is kivettünk 3 nap szabit. Szerdán azzal kezdődött, hogy nekem egy csomó papírt alá kellett írnom (beleegyezem ebbe meg abba), majd jött a vérvétel, illetve a vizsgálat, hogy altatható-e Törpi. Na, a vérvétel nagyon durva volt. Szegény Orsinak nem találtak vénát, kétszer megbökték a kis könyökhajlatát, majd vagy háromszor a csuklójánál, de nem találtak semmit. Orsikám nagyon hősiesen tűrte, hüppögött csak, de nem rugdalózott, nem csapkodott, csak feküdt okosan. Ezután hívtak egy másik dokit, aki még vagy háromszor próbálkozott, mire sikerült vért venni a kis szivemtől.
És a doki, hogy Beer anyukára is ráhozza a frászt, közölte, hogy hall egy kis szívzörejt. Így át kellett mennünk a kardiológiára is; EKG, szívultrahang... szerencsére semmit sem találtak, azt mondták, hogy ez egy ártalmatlan, jóindulatú szívzörej, mely a gyerekek nagy részénél megvan, majd valószínűleg kinövi. Így 3 óra múlva távozhattunk is. Igazából Orsit látszólag nem viselte meg ez az egész, vérvétel után fél órával már rohangászott, mintha mi se történt volna. Délután "jutalomként" elmentünk vele az állatkertbe, hogy felejtsen egy kicsit, de mondom, igazán nem is volt mit felejtsen.
Aztán jött a műtét napja. Negyed nyolcra kellett mennünk. Kaptunk egy rácsos ágyat egy hétágyas kórteremben. Átöltöztünk pizsibe, Orsi még jó bulinak is találta az egészet. Kapott 2 szirupot, amik nyugtató-bódító hatásúak voltak. Elég mókás volt az elején, olyan volt, mint egy két és fél éves részeg. Alig bírt beszélni, és bár amíg a másik kiscsajt teljesen kiütötte a "cucc" és nyugodtan feküdt, a mi örökmozgó kislányunk még így "betépve" is ugrált az ágyon, meg vigyorgott nagyokat, szóval kihívás volt, hogy ne törje össze magát. Orsi előtt még bevittek a műtőbe egy valamivel idősebb kislányt, viszont a szirupot egyszerre kapták meg. És amire a kislányt visszahozták, az Orsiból szerintünk már távozott a hatása - legalább is egy része. Pont elkezdett hisztizni, hogy márpedig ő ki akar szállni az ágyból, közben visszahozták a kislányt, aki nagyon sírt, mire az Orsi is elkezdett, és így vitték be a műtőbe. Na, AZ egy nagyon szar pillanat volt, bőgtem is egy nagyot utána.
Maga a műtét kb fél-háromnegyed órát tartott, és valamennyire ébren volt, amikor visszahozták. Sírt nagyon, de semmi sem volt jó neki. Orsi egyébként is ilyen. Ha hisztizik, vagy valami baja van, nagyon ritka, hogy jön bújni, inkább lerendezi egyedül a dolgot, sőt, még vissza is utasít minket. Most is ez volt, sírt nagyon, de nem hagyta, hogy felvegyük, be akart menni az ágyba, aztán ki, aztán megint be, majd pisilni... semmi sem volt jó. Egy jó félórát végigszenvettünk így, majd végül nagy nehezen magamhoz tudtam venni, és aludt rajtam egy jó órát, majd felébredt, apához akart menni, és ott is pihent még egy fél órát.
Ezután nyugodtabban ébredt fel, de nagyon kómás volt szegény. Déltől lehetett (volna) innia, de ahogy felült, hányt egy nagyot. Fél óra múlva, az ivás következő kísérleténél szintén boázott egyet. Egy fél óra múlva újra megkíséreltük, akkor úgy tűnt, minden rendben van, ivogatta a hideg vizet. Aztán egyszer csak az egészet visszahányta - de ez már szinte csak víz volt. Valószínűleg túl gyorsan ivott sokat (már az altatás utánhoz viszonyítva). Kapott egy Dedalon kúpot, majd elölről kezdtük az egészet. Szegény nagyon szomjas volt, állandóan ivott volna, de csak 1-1 kortyot szabadott 5-10 percenként. Nem is adtam többet, mert féltem, ha újra hány, akkor benn tartják éjszakára.
Olyan fél hat felé jött be az operáló doki, megnézte, majd elengedett minket. Pécsen kellett maradnunk, így anyámékhoz mentünk fel. Ekkor már viszonylag jól volt, labdázott, játszott, engem meg a frász kerülgetett, hogy a nagy ugrálásban mikor kezd el vérezni a sebe. Hamar ágyba kerültünk, Anti a földön aludt, én az Orsival az ágyban. Kicsit izgultam, hogy hogy fog így aludni, mert amióta megszületett még egyszer sem(!) aludtunk együtt, de aztán nem volt semmi gáz. Kicsit éberebben aludt, és sokszor kért inni, de tudott ő is, és mi is pihenni egy kicsit. Másnap reggel már felé indultunk is haza. Azóta jól van, csak az a rossz, hogy fújnia nem szabad az orrát, illetve nagyon az ugrálást sem kellene erőltetni. Na de tiltsa meg valaki ezt egy örökmozgónak, ha az már jól érzi magát :)
Nagyon remélem, hogy ez a sok szenvedés megérte, és tényleg kevesebbet lesz beteg a kiscicám. Mindenképp jó, hogy most volt a műtét, mert talán így később nem fog rá emlékezni (Anti szerint már most sem igazán emlékszik rá).
Nagyon-nagyon büszke vagyok a lányomra. Igazi kis hős volt, nagyon jól tűrte a dolgokat, sokkal jobban, mint a másik kislány, aki pedig még idősebb is volt. És büszke vagyok a férjemre is, mert végig mellettem/mellettünk állt, és foglalkozott Orsival. Tényleg, nem csak úgy csinált. Láttam a kórteremben 2 apukát, akik a közelébe sem értek az Antinak, sokat nőtt most a szememben, mert tényleg törődött az Orsival, csak azt nézte, hogy neki jó legyen. És nagyon jó volt ezt látni.

Már megint betegség

És már megint depresszió, rosszkedv, önvád és vádaskodás miatta részemről.
Tegnap éjjel (vagyis inkább ma hajnalban - hajnali kettőkor indultunk) újra ügyeleten voltunk - kivételesen nem az Orsival, és nem, nem is velem, hanem az Antival. Már tegnap egész nap fájt a szeme, éjjelre meg már nagyon, és úgy bedagadt neki, hogy egyáltalán nem látszott a golyója. Persze nem akart bemenni, mert hogy majd reggel, meg most ne ébresszük fel az apjáékat, de a sarkamra álltam, telefonáltam, és 10 perc múlva már indultunk is. Diagnózis: kötőhártya gyulladás (nem pedig könnycsatorna elzáródás, amit Dr Beer Antal az internet segítségével megállapított :) )
Reggelre az Orsi szeme is elkezdett váladékozni, folyton piszkálta, na és újra előjött a köhögés-orrfolyás. Úgyhogy fél hétkor újra útra keltünk a szemészet ügyeletre, csak most a paciens az Orsi volt. Volt 9, mire ágyba tudtuk tenni, addigra már nagyon nyűgös volt, folyt az orra, állandóan a szemét dörzsölte... Úgyhogy úgy döntöttünk, hogy megint nem megy oviba. A szemcseppet egyébként is 4x kellene neki csöpögtetni, amit az oviban nem tennének meg, de így, hogy még beteg is.... meleg volt a kis teste, bár még hőemelkedést sem mutatott a lázmérő.
Már vagy ezerszer leírtam ebben a blogban is, de valami hihetetlen szar érzés, hogy beteg a gyerekem, és egyszerűen nem tehetem meg, hogy itthon maradok vele, vagy legalább az orvoshoz én viszem el. Pont akkor nem vagyok mellette, amikor a legnagyobb szüksége lenne rám. Azt sem tudom, hogy Anti bá hogy fogja neki a szemcseppet beadni, mert már este is nagy hiszti volt miatta, de muszáj. És hát Anti bá nagyon könnyen feladja, az orrcseppet is, amit naponta 5x kellett volna adni neki, volt, hogy egyszer sem adta be, mert hogy Orsi nem hagyta. Pedig nekünk simán lefeküdt és okosan még a fejét is hátradöntötte. És különben is, mi az, hogy nem hagyja?! A beteg gyereknek be kell adni az orvosságot, szemcseppet, orrcseppet, stb. Persze nem egyszerű, nem tudom, én hogy oldanám meg, de valahogy csak megoldanám, mert muszáj! Hiszen mi vagyunk a felnőttek, és ebben nem szabad engedni neki.
Most Anti is beteg már, nem csak a szeme, hanem ami nekem is szokott lenni - orrfolyás, torokfájás, fejfájás, rossz közérzet... Sajnálom, tényleg, a szeme is tök csúnya. De valahogy velem senki sem törődött, amikor több, mint egy hónapig beteg voltam, pedig igazán jól esett volna, hogyha legalább egy hétvégi napon azt mondja, hogy pihenjek végre, majd ő mindent megcsinál. De nem. Na mindegy.
Lényeg, hogy Orsi újra beteg, újra itthon marad, újra apóssal, és én újra kurva szarul érzem magam.

Első napok az új munkahelyen

Igazából úgy gondoltam, hogy majd az első nap után (szerdán) rögtön írok, nem vasárnap, hogy frissen számolhassak be az új élményekről, benyomásokról, de még nem igazán sikerült utolérnem magam, és hát sűrűn is alakult a hétvége. Nem úgy, ahogy elterveztük. De kezdem az elejéről.
Szóval szerdán reggel gyereket bevágtam a kocsiba, elszáguldottunk az oviba - mert szerencsére (akkor még úgy gondoltam) mehetett hétfőtől - aztán irány az új munkahely (Orsi egyébként egész héten nagyon okosan viselkedett, egyszer sem sírt, amikor otthagytam, és bennt is nagyon okos állítólag - szerda óta pedig apa hozza haza). Nekem tökjó helyen van a Rovitex, 20 perc alatt nagyon kényelmesen beérek, és parkolni is lehet. Asztalt még nem kaptam (még pénteken sem volt, ott nyomorgok egy srác mellett, aki szintén angol szakos volt, úgyhogy szegről-végről ismerjük egymást), meg túl sok felvilágosítást sem arra vonatkozólag, hogy mit fogok csinálni. A három nap alatt egy csomó dologról elmondták, hogy ezt, meg ezt, meg ezt is te fogod majd csinálni, csak épp azt nem mutatták meg, hogyan kell ezeket csinálni. Első napon már jött egy beszállító, akinek én leszek majd az új kontaktja állítólag, le kellett mennem bemutatkozni neki, ami teljesen rendben is van. Második napon azonban tök egyedül kellett "tárgyalnom" egy magyar cérnabeszállítóval, mert a csaj, aki eddig tartotta velük a kapcsolatot, épp Pesten volt. Hát, gondolhatjátok, nagy tárgyalás volt. Konkrétan hozzá sem tudtam szólni a dolgokhoz, csak okosan néztem ki a fejemből. Persze még azt sem mondták el, hogy hogyan-miként kellene majd intéznem a megrendeléseket feléjük, de hát majd csak eszébe jut valakinek. A "főbeszerzős" csajszi kb. minden nap elmondta, hogy ma délután már lesz egy kis időm rád, és átbeszéljük a feladatokat, de ez egyik nap sem történt meg. Amit eddig csináltam, az a számlák rögzítése a rendszerükben, meg a dokumentáció összeállítása. De hogy ebben mekkora káosz van! Amire megértettem, hogy milyen papírokat hova kell tűzni, eltartott egy kis ideig, de csak az miatt, mert ezek össze-vissza pakolják a papírokat! Állítólag mindenki nagyon elfoglalt és nincs ideje semmire, ezért van ez, de halomban hevernek a papírok, és csodálkoznak, ha a pénzügy cseszegeti őket. Szóval ezt a részét kezdem már picit átlátni, és nem is baj, hogy az én feladatom lesz, mert talán rendet tudok majd teremteni a káoszban - ha csak nem okozok még nagyobb káoszt :)
A három nap alatt csak egyszer bőgtem itthon, a második nap után, ami nagy szó, mert általában az első után szoktam. Igazából szerintem egy dolog hozta ki, bejött a nagyfőnök a nap végén, mindenkihez odament, így hozzám is. Kérdezte, hogy mit csinálok. Mondtam, hogy az Éva megmutatta a számlarögzítést meg miegymást. Erre ő: "És akkor holnap már beszerzel?" Anti szerint viccből kérdezte, bár elég komolynak hangzott, és le is hangolt. Ahhoz talán valakinek fel kellene homályosítani, hogy mit kéne beszerezzek és kitől, meg mennyiért, na de szerencsére "főbeszerzős Aranka" lekezelte a helyzetet.
Szóval remélhetőleg alakulnak majd a dolgok, mert valószínűleg tetszene, bár nagyon oda kell majd figyelnem, mert hajlamos vagyok a figyelmetlenségekre, és ez itt nagy gikszereket tud okozni, ami egyenes út a kirúgáshoz...

És ami nem munka: Orsi. Már csütörtök este észrevettük, hogy fura pöttyök vannak a testén, de nem igazán tulajdonítottunk neki nagy jelentőséget, mert azt gondoltuk, csak az izzadástól van, mert az oviban nagyon felöltöztetik. Aztán péntek estére ezek a pöttyök elterjedtek, majd fürdés után tiszta vörös meg pöttyös lett foltokban a kis teste, a térdén pedig jó 3 körömnyi hatalmas, szunyogcsípés szerű duzzanat alakult ki. Adtunk neki egy fél Calcimuscot, és irány az ügyelet. Egy arab doki volt benn, megvizsgálta, és mondta, hogy valószínűleg ételallergia lehet, de hát nem tudtam megmondani, hogy miket evett, mert ugye bölcsiben volt. Calcimusc, meg Fenistil cseppek, ezt mondta, meg azt, ha belázasodna, akkor újra vigyük be, mert akkor lehet valami más. Na másnapra, szombat estére belázasodott. Lefekvés előtt 37,6 volt a hője, de azzal még nem akartuk bevinni, így az X-faktor után bementem, felébresztettem, és megmértem a lázáz, ami már 38,1 volt. És nagyon ijesztően elkezdett köhögni, köhögések között pedig alig kapott levegőt. Kocsiba be, újra ügyelet. Orsi végigköhögte az utat, én meg jó szokásom szerint kezdtem pánikba esni. Egy nagyon aranyos doktornő volt. Kiderült, Orsinak gégegyulladása van. Azonnal injekciót kapott, és fél órát kinn kellett ülnünk vele a hideg levegőn. Ahogy én kivettem, azon gondolkodott a doktornő, hogy benn tartsa-e az Orsit a kórházban, mert hát ez a dolog tud veszélyes is lenni (bedagad a torka (gégéje) és nem kap rendesen levegőt). Szerencsére a szuri és a levegőzés jót tett, Orsi jobban lett, így hazajöhettünk.
Mint kiderült, több dolog is összejátszott. Egyrészt ez a gégegyulladás 2 és 4 éves kor között elég gyakori. Másrészt Orsi igazán ki sem gyógyult az előző betegségéből (írtam is az előző bejegyzésben, hogy még köhög), egész héten folyt az orra és köhécselt. Ez mondjuk lehet attól is, hogy a körzeti gyerekorvosunk egy hét szünet után ugyanazt az antibiotikumot írta fel neki (amire a bacik vagy vírusok nyilván kezdtek rezisztenssé válni). Az ügyeletes doktornő szerint most nem is kell neki antibiotikum. Kell viszont neki legalább két hét itthon, hogy tejesen kigyógyuljon mindenből, és kellene neki egy jó hónapos probiotikum kúra, hogy a kis immunrendszerét rendbe tegye. Továbbá a szobája hideg legyen (optimális a 19-20 fok alvásra - nálunk ez kb 23 fok, de azért tartottunk ennyit, mert az Orsi nem takarózik be és nehogy megfázzon), és hidegpárásítás is szükséges. Lecsekkoltuk, a gyerekszoba ideális páratartalma 60-70%, Orsinál van 27%. Szóval beindítottuk a párásító gépet, amit még Pécsen vettük, és most járatjuk ezerrel.
Egyébként szörnyű érzés, hogy nem tudok az Orsival itthon maradni, de nyilván ha három nap munka után eljönnék két hét táppénzre nem lenne hova visszamenni dolgozni. De akkor is. Főleg, hogy apóssal lesz itthon kettesben a Törpi. A második hétre valószínűleg anyós kiiratja magát táppénzre, de nem szeretem, ha ennyit velük van. Egyrészt össze-vissza etetik mindenféle szarral, másrészt ilyenkor az Orsi nagyon elutasító velem. Nem jön oda hozzám, ha megjövök, sőt, ha én odamegyek, ellök magától. És ez nagyon rossz érzés. De hát túl kell éljem valahogy, mert különben a teljes anyagi összeomlás fog bekövetkezni. Szóval dolgoznom kell, és tartani magam. Az utóbbi lesz a nehezebb.

Bölcsi - második felvonás; próbanap

Azzal kezdeném, hogy Orsi 4 nap bölcsi-ovi után egy hetet itthon töltött, betegen. Velem együtt. Mert hogy én is elkaptam tőle. Ezen a héten kedden mehettünk újra, és arra számítottam, hogy elölről kell kezdeni az egészet. De nem. Sőt, kedden már ott is hagytam majdnem egy órára, szerdán két és félre, csütörtökön és pénteken (ma) pedig már ott is ebédelt. Jövő héten már ott is fog aludni. Ági néni azt mondta, hogy még 10 ilyen gyereket kíván magának, mint az Orsi. Igaz, hogy szerdán és ma úgy jöttem el, hogy sírt, de állítólag két perc után megnyugszik, és utána egész nap szépen eljátszik. Sokat van körülötte, meg ül az ölében, szóval már megszerette őt is, vagy legalább is elkezdett kötődni.
Tudom, hogy ez jó az Orsinak, mert már nagyon unatkozott itthon. Kell az is, hogy gyerekek között legyen. De azt az érzést, amikor otthagyod a síró gyereket a bölcsibe... hát azt nem kívánom senkinek. Emellé jön még a bűntudat, hogy a kétéves gyereket ilyeneknek teszem ki... Szerintem engem jobban megvisel ez az egész, mint az Orsit. Mindig is tudtam, hogy kötődés-problémáim vannak, ez az Attilával és az Antival való kapcsolatomon gyönyörűen megmutatkozott, de az évek múlásával jelentősen javult. De most újra előjött, az ovi kapcsán.
Amihez még egy dolog hozzájárult. Ez pedig a munka. Behívtak ugyanis a Rovitexhez próbanapra, tegnap voltam. Két delikvens maradt, ebből én vagyok az egyik. És azóta egészen rossz passzban vagyok. Mert egyrészről nagyon pozitív a benyomásom: amellett persze, hogy ijesztő megint új helyen dolgozni, új emberek közé beilleszkedni, a munka tetszene (már amit eddig láttam belőle); egyrészt kihívás lenne, másrészt hatalmas fejlődés is ahhoz képest, amit eddig csináltam. Nem is beszélve arról, hogy referenciának sem utolsó. A másik oldalon viszont ott van a munkaidő: nyolctól ötig. Ami azt jelenti, hogy fél hatra érnék legkorábban haza. És itt most nem arról van szó, hogy nincs, aki addig az Orsival legyen, mert majd az Anti szépen hazahozza az oviból (szerintem még jót is fog tenni a kapcsolatuknak), vagy ha ő sem ér időben haza, akkor apósék. Csak épp eddig 24 órában együtt voltunk Törpivel, most meg jutna belőle 1 óra reggel és 2 este. És ezt nagyon nehéz megemészteni. Anti soha nem is fogja megérteni. De annyira szar, hogy a rohadt pénz miatt ilyen helyzetbe kerültünk! Mert ha nem vállalom el, akkor persze tuti, hogy nem mostanában kapok másik állást. Az eddigi tapasztalatokból kiindulva viszont ha elvállalom, egy héten belül két helyről is visszajeleznek, hogy mehetek. Azt meg nem akarom csinálni, amit az Anti mond, hogy próbaidő alatt felmondjak, ha kapok jobb ajánlatot. Úgyhogy most minden a fizetésen áll vagy bukik. Mert arról még sajnos nem beszéltünk. Hétfőn hívnak vissza, úgyhogy addig megpróbálom nem túlspilázni a dolgot - bár a fentiekből gondolom kiderült, hogy ez nemigen megy. Ha jó pénzt ajánlanak, elvállalom, ha keveset, akkor nem. Mindenképpen fogok kérni 1-2 nap gondolkodási időt, aztán meglátjuk, mi lesz.

Ovi - első három nap

Hétfőn kezdtük a beszoktatást az oviba. Igen, az oviba, mert az én lányom rögtön az ovival kezdi, nem a bölcsivel :) Az van ugyanis, hogy Görcsönyben csak ovi van, és azon belül egy "minicsoport", ahová két éves kortól mehetnek a törpék. Jelenleg Orsikám a legfiatalabb, de Andris barátunk is odajár, ő nem egészen egy hónappal idősebb nálunk.
A beszoktatás kb. 2 hetet vesz igénybe. Ezen a héten én is ott vagyok végig az Orsival, mind a három nap nagyjából másfél órát töltöttünk ott. Úgy látom, tetszik neki. Most még csak barátkozik a helyzettel, a játékokkal, a gyerekekkel és az ovónénikkel. A minikre jut egy külön gondozónő, ami nagyon jó, mert Ági néninek most még csak két gyerkőcre kell figyelnie, illetve tegnap már az Andris sem jött, mert beteg, így tudott "csak" Orsizni. Nagyon aranyos, fiatal csajszi, nyugodtan bízom rá az én kis lánykámat. Első nap eleinte csak mellettem ácsorgott az Orsi, aztán elindult játékokat nézni. Én tisztes távolból figyeltem, ha nem kérte, hogy menjek vele, akkor nem mentem - végül is ez a beszoktatás lényege, nem? Volt, hogy láttam rajta, hogy keres, csak nem látja, hogy hol vagyok, akkor odafordult a dadushoz, és megkérdezte: "Hol van anya?" Kicsi szemem fénye! Nagyon furcsa így látni, hogy játszik egyedül (amit egyébként itthon nagyon ritkán csinál), illetve kedden ő is evett almát és kekszet a többiekkel, teljesen meglepődtem, ahogy odaült a kis székre az asztalhoz, és a többiekkel együtt vígan falatozott. Tegnap már jó 20 percet elvolt úgy, hogy rám sem nézett. Persze az idő nagy részét Ági néni mellett tölti, de ez olyan Orsis. Ismerve őt, én nem is attól félek igazán, hogy azért fogja rosszul érezni magát, mert hiányzom neki (persze biztos fogok - legalább is egy kicsit remélem is), hanem azért, mert Ági néni nyilván nem vele fog egész nap foglalkozni. Kiscsibe, ha hozzászokott valakihez, szinte egész nap elvan vele (nagyszülők, Peti, Erika), csak igényli azt, hogy vele játszanak, vele foglalkozzanak. Szóval neki a nagyobb kihívás talán az lesz, hogy megtanuljon egyedül, illetve a többi gyerekkel játszani. Persze mondják, hogy gyakran előfordul, hogy 1-2 hónap után esik le a gyerkőcnek, hogy ez a helyzet már mindig így lesz, tehát hogy anya reggel lepasszolja és délután megy érte, de nagyon bízom abban, hogy Orsi élvezni fogja, hiszen itthon már nagyon sokszor unatkozik. Jövő héten kedden kezdjük azt, hogy ott is hagyom kis időre (majd egyre többre), és utána való héten fog ott is aludni először.
Az én feladatom az, hogy összeszedjem Orsi ovis cuccait, és hogy katicabogarat varrjak jelként a holmijaira. Jó lenne nekiállni már, mert nem egy katicát kell alkotnom, kell a zsákra, törölközőkre, ágyneműre... de hát aki ismer tudja, mennyire nehéz nekiállnom ilyen macerás dolgoknak. Na de talán majd ma.

Szülinapos

Vasárnap tartottuk az Orsi szülinapját. Délutánra volt tervezve, és úgy, hogy az egész család itt lesz, mint tavaly, de hát persze nem jött össze. Marika mama alig tud járni, annyira fáj a lába, a Petiék pedig nagyon betegek voltak (főleg a Peti), szóval az ő távollétük igazolt volt. Anyámék meg persze apu meccse miatt nem tudtak jönni, ezért délelőtt jöttek ki. Persze, jó dolog a felelősségtudat, meg ő az edző, de amióta én őt ismerem, még egyetlen meccsről sem hiányzott. Nem hiszem el, hogy ő nem jelenthet beteget évente egyszer! Na mindegy, tudjuk, milyen, még a Petit sem akarta elengedni, pedig ők eredetileg délután jöttek volna, persze a betegség miatt az ő látogatásuk halasztódik.
Ajándék terén persze jellemző, amit csináltak. Hoztak egy olyan szettet, amiben három féle játék van: egymásra rakható "poharak" macifejjel, zsiráfos fejű szétszedhető építő, alul logikai bedobó, és még egy egymásba illeszthető "kockakukac". És anyám közli: "Tudom, hogy ilyenje már van az Orsinak, de egyszerűen nem tudtam mit venni neki! Egy órát álltam a Régióban, de nem találtam olyat, ami ne lenne már neki" Hát komolyan, az agyam eldobom! Azért elég nehéz elhinni, már csak ha jobban belegondol is valaki hogy egy játékboltban ne találjon olyat, ami még nincs a gyereknek! Na mindegy, ezek anyámék. Kapott még építőjátékot (megjegyzem szintén van már neki két fajta - ez a harmadik) és két mesekönyvet. Na, erről ennyit.
Hogy milyen volt a hangulat? A szokásos, ami nagyobb veszekedések után lenni szokott: Csináljunk úgy mintha mi sem történt volna. Annyira utálom magam, hogy belemegyek ilyenbe! Na persze csak az Orsi miatt, ha ő nem lenne, még mindig nem beszélnék velük, na de ne ilyen példát mutassunk a gyereknek ugyebár.
Délután így végül is nem voltunk sokat: Böbe mama, Anti papa, Gréti, Margit dédi mama, Jani dédi papa, Erika, és persze anya és apa. Tőlünk már korábban megkapta az ajándékát, mert így is játékdömping volt: Mamáéktól kapott babakonyhát - nagyon tuti, rengeteg kiegészítővel, és az Erika is adott neki még hozzá való játék gyümölcsöket, tányérokat. Erikától még pluszba kapott mágnestáblát mágnesekkel is. Dédiéktől zsírkréta, gyurma, aszfaltkréta, papucs, vizes kifestő volt az ajándék (én vettem meg). A babakonyhával csak az az egy probléma van, hogy mamáék állították össze, és hát ilyenkor a díszítő matricák is mellékelve vannak. És ezeket elég flegmán sikerült felragasztani, tiszta gyűrött, sőt, van, ahol le is lóg a konyháról. Persze nem szólhatunk egy szót sem, ők mondták, hogy rakjuk össze mi, amíg ők Mohácson vannak, na de mégis. Az első nem sikerült ragasztás után azért lehetett volna szólni, ahelyett, hogy az összes többit is felragasztjuk szarul, de mindegy.
Már régen elhatároztam, hogy Orsinak egy katicás tortát fogok csinálni. Sokat szenvedtem, már hetekkel előtte, hogy hogyan, milyen formában, illetve milyen bevonóval csináljam meg. Végül ez lett belőle:

Szerintem egész jól sikerült, ahhoz képest, hogy mekkora cukrász vagyok. Sok segítséget kaptam Móni barátnémtól, ő adta az ételfestékes ötletet, és a szemnek, szarvnak, szájnak szolgáló marcipánt is tőle kaptam. Nem azért, de elég büszke vagyok magamra. Finomnak nem volt mondjuk annyira finom, de azért ehető volt. Vajas krém van benne, meg a külseje is az, és ezért egy kicsit az íze túl "vajas" (ki gondolná), de azért jól néz ki, nem?
Egyébként arra gondoltam, hogy jövőre már nem tartunk ilyen nagy családi banzájt, elég macerás megszervezni, mindenkinek van valami hasfájása, ennek ekkor nem jó, annak akkor nem jó... Mi majd szépen megköszöntjük a szülinapján, a többiek meg rendezik, ahogy tudják és gondolják.

Csillagok

Orsi szobájának a plafonjára csillagok vannak ragasztva (csak hogy jó magyaros legyek:) ), amik a sötétben világítanak. Egyik este, lefekvéshez készülődve megkérte az apját, hogy emelje fel, hogy meg tudja fogni a csillagokat. Megsimizte, majd mentünk aludni. Másnap én főztem, Orsi kivételesen szépen, egyedül játszott a szobájában. Egyszer csak kijött, és határozottan felemelte a kisszékét és bevitte a szobájába. Na, gondoltam, megnézem, ebből mi lesz. A széket beállította szoba közepére, és felállt rá. Nem értettem, ezzel mit akar, hiszen ott nem volt semmi, én azt hittem, a szekrényről akar levenni valamit. Így megkérdeztem: "Mit csinálsz, Orsika?". Mire a válasz: "Megfogom a csillagokat!". Mondanom sem kell, azonnal ott teremtem és szétpuszilgattam :) Hogy tud egy két éves ennyire édes lenni?!?!?!

Tesókérdés, alvás, szülői értekezlet, szülinap

Hát, csak a címben szereplő dolgokról akarok írni, szóval nem hiszem, hogy túl rövid bejegyzés lesz :) Na de menjük sorban:
1. Tesókérdés
Egyik este olvastam a Zsebi füzetet, és valahogy olyan rossz érzés tört rám. Főleg, hogy Noémi barátosném is nemsokára szül, és van még egy barátom, aki szintén babát vár. Valahogy most jön ki rajtam, hogy mi is volt az Orsival. Nem az, hogy szegény az intenzíven feküdt három hétig, mert mivel semmi baja nem lett, viszonylag hamar túltettem magam az egészen. Hanem az, hogy mivel két hónappal előbb érkezett, a legizgalmasabb része maradt ki a terhességemnek: az igazi babavárás, babakelengye összeállítása, szoba kialakítása... és hát a szülés. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy hatalmas trauma ért azzal, hogy császárral szültem és nem rendesen, de így utólag már sajnálom. És az is rossz, hogy nem voltam mellette a legfontosabb időszakban. És hát a szoptatás is... szóval iszonyatos hiányérzetem van. Főleg, hogy az volt életem legszebb időszaka, amikor Orsival terhes voltam. És én ezt a csodát még egyszer át akarom élni! Újra kisbabát akarok tartani a kezemben! Persze tudom, hogy most még nem lehet, hiszen anyagilag a teljes összeomlás szélén állunk, és Orsi mellett most még nem is bírnék egy másik lurkóval. De 35 éves koromig nekem kell még egy gyerek! Szóval az ominózus Zsebibaba füzet után odamentem az Antihoz, odabújtam, és egy-két dolgot elmondtam, de igazából csak a rossz érzéseket. Erre tipikusan Antis választ kaptam: "Erről most inkább ne beszéljünk, mert ha ő most elkezd nekem válaszolni, akkor én még rosszabbul fogom magam érezni". Hát, már ettől a mondattól rosszul éreztem magam. Tudom, hogy még az Orsival is nehezen birkózik meg, tudom, hogy időt kell neki hagynom, de azt is tudom, hogy a gyerekvárás egy olyan csodálatos érzés, hogy ezt nem fogom kihagyni az életemből. Annyi mindent kihagytam már, azt érzem, elrepül mellettem az élet, az életem sem úgy alakult, ahogy én azt elképzeltem magamnak, és nem mondom, hogy mindez miatta van, de van része benne neki is bőven. Szóval rossz szájízzel mentem lefeküdni. Erre másnap a bababörzén látom, hogy babaörzőt nézeget. Kérdezem, hogy ezt most minek. Mert használjuk az Orsinál a légzésfigyelős-babaörzőt most is. Hát hogy nem a 40.000 Ft-os örzőt kellene tönkretennünk a használattal, mert az jó lesz majd a következő gyereknek. Mondom neki, hogy ez némiképp ellent mond az előző napi megnyilvánulásával, amire az volt a válasz, hogy igaz, hogy most nem akar egy újabb gyereket, de lehet, hogy fél év múlva, vagy két év múlva már másként fog gondolkozni, szóval ezért tartja úgy, hogy fölösleges erről beszélni. Én is tudom, hogy fölösleges erről beszélni, főleg vele, mert csak felidegesíti a téma, de hát én szinte csak vele találkozom, hát kivel beszéljem meg?! Tudom, így, veletek, a hálón keresztül. Meg is próbálok ezentúl erre szorítkozni.
2. Alvás
Igazság szerint teljesen összefolynak számomra az éjszakák, már nem is tudom, hogy mikor hányszor megyek be az Orsihoz. Néminemű reményre ad okot, hogy már két éjszaka egymás után nem kelt fel az éjszaka közepén, csak olyan 10 körül, de akkor még ébren voltunk. Tegnapelőtt ugyan 3x is felsírt, de abbahagyta, így nem kellett bemenni hozzá. Szóval felcsillant a remény, hogy a dolgok visszaállnak az eredeti kerékvágásba.
3. Szülői értekezlet
Tegnap voltam. Nagyon fura érzés volt! Még emlékszem, hogy nem is olyan nagyon rég az én szülői értekezletemre jártak! Most meg már nekem kellett mennem, bár az Orsi csak szept. 27-én kezdi az ovit. Egyből be is irattam angolra, meg kézműves szakkörre. Aztán megtaláltuk az első ütközési pontot gyereknevelési kérdésben az Antival. Ez pedig a hittan. Ott volt egy pap is a szülőin, aki hetente egyszer jár majd a gyerekekhez, persze csak akiket beiratnak. És hát ez nem is hittan, inkább csak játékos beszélgetés. Én úgy gondoltam, menjen az Orsi is, ismerkedjen a témával. Mi ugyan abszolút ateisták vagyunk mind a ketten, de attól én még toleráns vagyok a vallásosok iránt, és ha nem is hiszünk ebben az egészben, úgy gondolom, ez az alapműveltség része is. Anti szerint meg baromság az egész. És majd eldönti, hogy mit akar, ha nagyobb lesz. Alapvetően én is így gondolom (mármint hogy eldönti, ha nagyobb lesz), de attól még szerintem nem árt, ha megtudja, kik azok a fekete ruhás emberek :)
4. Szülinap
26-án vasárnap tartjuk az Orsi szülinapját nagy családi összeröffenés kíséretében. Katicás tortát terveztem csinálni (reméljük sikerül is). Mivel meghívtuk az összes közeli rokont, gondoltam azért illene anyáméknak is szólni, hiszen mégiscsak a nagyszülei az Orsinak, és ez a nap nem rólam szól, hanem a kislányról. Így vasárnap, mintha a fogamat húznák, felhívtam apámat. Egész normálisan elbeszélgettünk, bár közölte, hogy vasárnap délután meccse van, így biztos nem tudnak eljönni, de hívjam fel anyámat, beszéljük meg, hogy akkor mikor köszöntik meg az Orsit. Így tettük le a telefont. Hát mit gondolt?! Hogy majd én fogom még anyámat is felhívni, hogy mikor méltóztatnak felköszönteni az egyetlen unokájukat, ha már a "hivatalos" időpont nem jó nekik?! Teljesen megint belelovaltam magam a dologba. Hétfőn erre hívott apa, hogy akkor majd ők vasárnap délelőtt jönnek ki. Jöjjenek. Mondjuk sütit nem fognak kapni, mert nem fogom a tortát megbontani, amikor délután lesz az igazi ünneplés. Meg egyébként is, délután itt leszünk majdnem tizen, nekem azért készülnöm kellene délelőtt, de hát nekik akkor kell jönni. Egyáltalán nem gondolkodnak megint. És abban igaza van az Antinak, hogy nem igaz, hogy egy meccset nem tud lemondani. Jó, hogy ő az edző, de ő is lehet beteg, vagy ilyesmi. És hát nem gyerekekről van szó, el lehetne intézni, ha igazán akarná. Na mindegy. Minden esetre remélem nem gondolja azt, hogy itt majd nagy családi összeborulás lesz, mert arra várhatnak. Udvarias, semmitmondó csevegéssel készülök, azt ennyi. Orsi miatt jó lenne tartani valami kulturált kapcsolatot, erre törekedni fogok, de kivonom magam a családi játszmákból. Úgyhogy lehet, hogy csalódni fognak.

Vigyázni kell, mit mondunk

Újabban az Orsi gyakran csinálja azt, hogy lefekszik a hasára (néha a párnát is berakja maga alá), a kezeit a nunája tájékára helyezi, majd elkezd mozogni, mint ahogy a papáék fiú kutyája toszta a kabátot, amikor kanos volt, csak lassabban. Szóval tisztára, mintha - tudom, hülyén hangzik, de - önkielégítene. Bár nem tudom, hogy így peluson keresztül érezhet-e valamit, és azért csinálja, vagy csak úgy... Na mindegy, nem is ez a lényeg. Amikor utoljára ezt csinálta, odaszóltam neki: "Mi van Orsi, masztizol?" Mire ő elkezdte ismételgetni: "Orsi masztizik, Orsi masztizik". Remélem azért társaságban ez nem fog eszébe jutni :)

Mákos tészta

Tegnap mákos tésztát főztem (na jó, ez azért túlzás) ebédre. Én imádom, Orsi még szűz e téren (is). Felaprítottam neki a tésztát kisebb darabokra, és már akkor odaállítottam magam mellé, amikor szórtam rá a mákot, és többször elismételtem, hogy mákos tészta lesz az ebéd. Látszólag nem volt semmi probléma. Szépen beült az etetőszékbe. Eléraktam a tányérját, mire közölte velem: "Nem jó! Koszos". És drága barátaim, nem tudtam meggyőzni a saját lányomat, hogy a tészta nem koszos, csak mákos. Nem volt hajlandó megenni, csak hajtogatta, hogy "koszos, koszos", még megkóstolni sem volt hajlandó. Azt eddig is tudtuk, hogy tisztaságmániás, de nem gondoltam, hogy ez ebben a formában is megnyilvánul :)

Kettesben

Na nem romantikusan, Antival, hanem kettesben Orsival. 5 napig. Anti ugyanis hétfő óta Pesten van tanfolyáson, anyósék pedig Mohácsra mentek le. Igazából jól érezzük magunkat Orsival, bár egy kicsit furcsa, hogy egész nap csak mi vagyunk. Illetve hát a "közvetlen rokonságból" vagyunk kettesben, mert próbálok minden napra szervezni valami kis programot, sorra látogatjuk az ismerősöket, itthon pedig csináljuk, amit kell, illetve nagyokat játszunk.
De meg kell mondjam, nehéz is egyben. Nem irigylem azokat az anyukákat, akiknek ezt huzamosabb ideig kell csinálniuk valamilyen okból. Nagyon elfáradok nap végére. Ma például már reggel hatkor felébredt az Orsi, és bár hétig még az ágyban tudtam tartani, még az is nagyon korai kelésnek. Ráadásul a legújabb szokása, hogy ebéd után maximum 1,5 órát alszik! Pedig most én is tudnék aludni jókat délután, mert végre senki sem matat az emeleten, ami engem eléggé akadályoz az alvásban, de amire eljutnék oda, hogy elalszom, addigra felébred a gyerkőc.
És ez annak a fényében elkeserítő, hogy éjszaka alig alszom. Íme a nagy beismerés: gyáva nyúl vagyok! Annyira be vagyok fosva esténként, hogy egyszerűen nem tudok elaludni! Még a jó kis Sedacur Forte altatómmal sem, ami egyébként mindig használ, és tök nyugodtan alszom tőle. Igazából van egy nagy kés is az ágy alatt (tessék csak nyugodtan röhögni), bár nem tudom, merném-e használni, ha kellene. Lényegében nem tudnám megmondani, pontosan mitől is félek ilyenkor. Szerintem a sok hülye horrorfilm meg thriller hatása ez. Ilyenkor nem merek a tükrökbe belenézni, és az ablakra is utálok rátekinteni. Persze az, hogy behúzzam a sötétítőfüggönyt mindig akkor jut már csak eszembe, amikor már sötét van, és nem merek az ablak közelébe menni. És hát valószínűleg az álmaim (?) sem segítenek. Legalább is remélem, hogy csak álmok. Rengetegszer ébredek arra, hogy valaki van a hálószobánkban, esetleg az ágynál áll, vagy éppen közelít hozzá. Hihetetlenül rémisztő dolog ilyenekre ébredni ám! Persze valószínűleg csak álmodom ezeket, de még régebben, amikor az Anti videóra akarta venni, hogy mit csinálunk éjszaka (nem home-video, hanem a forgolódások, pisilni járás, stb), mondtam, hogy talán mégsem kéne. Mert mi van, ha kiderül, hogy nem csak álmodom ezeket a dolgokat, hanem a videofelvételen is látható? Akkor aztán azt hiszem egyikünk sem alszik többet :) Anti végiggondolta, és azt mondta, lehet, hogy igazam van. Na de visszatérve: amikor ez történik, akkor általában iszonyat gyorsan hozzábújok az Antihoz (ha őt kérdezitek, akkor ráugrom; nem egyszer okoztam már neki szívrohamot az ilyen éjjeli akcióimmal), de mivel most nincs mellettem, nem akarok ilyenre ébredni. Úgyhogy lehet, hogy ezért nem is tudok elaludni sem.
Még két éjszakát kell átvészelnem valahogy, aztán hazajön férjuram. Megpróbálom túlélni valahogy. Ha nem írnék többet, tudjátok, mi történt.

Nyaralás

Pénteken jöttünk meg a nyaralásból, ami szerintem nagyon jó volt. Igazi családos, csak mi hárman. Egy szépséghibája volt csak, az időjárás, na de mindent csak szép sorban.

Szóval augusztus 1-től 8-ig foglaltam szállást Siófokon (vasárnaptól vasárnapig). 7000Ft volt hármunkra, szóval egész jó áron találtam, bár a Bazárban volt, így semmit nem tudtunk róla, csak amit a mammer a telefonban elmondott: Amerikai konyhás nappali, teljesen felszerelt konyha, 2 szoba, fürdő, Wc, kocsibeálló, terasz. Jól hangzik, nem? Csak azt felejtették el leírni, hogy a takarítás nem jellemző. Odaértünk, és tiszta retro volt az egész, ami önmagában még nem is lenne baj. A bútorok, elrendezés old-style, de ez nem zavart volna. Hanem! Tiszta dzsuva volt minden, még az asztalon is morzsa volt! Szóval takarítással kezdtük. A teljesen felszerelt konyhába pedig nem voltak egyforma evőeszközök meg edények, látszott, hogy mindent odabaszkodtak, ami nekik már nem kellett - az edények alján állt az ezeréves odaégett zsírréteg, a késre még rá volt írva, hogy CCCP. Gáztűzhely volt, amihez nem volt semmiféle tűzcsiholó eszköz.
A második meglepetés akkor ért minket, amikor este a szomszédok elkezdtek mocorogni. Ugyanis a házrészünk egybe volt építve egy nagyobbal. Valamikor a kettő egy ház lehetett, mert felfedeztünk egy boltíves, semmire sem használható, bepolcozott "szekrényt", amiről kiderült, hogy egy boltíves bejáró volt a másik részhez, csak "befalazták". Na mármost, a befalazást valószínűleg ultravékony gipszkartonnal tették meg, aminek következtében minden, de minden áthallatszott: pakolás, WC lehúzás, mosogatás, fingás, és még amit el lehet képzelni. Az első szomszédok viszonylag hamar lecsöndesedtek, mert ott is volt két kis gyerek, de 2 napra rá jött egy ukrán bagázs, 2 felnőtt és 4 kamasz. Nos, ők nap közben nem sok vizet zavartak, egyáltalán nem voltak otthon, viszont este olyan 11 felé értek mindig haza, nagy hangzavarral. Illetve ez nem is igaz, nem ők voltak hangosak, mert nem kiabáltak, viszont csapkodták az ajtókat, bútorokat huzogattak (?), pakolásztak, és mindezt teljesen tisztán lehetett hallani. Szerencsére Orsi az első éjszakát leszámítva úgy aludt, mint akit fejbevertek (ezt szerencsére az apjától örökölte), de én nem tudtam. A harmadik éjszaka hajnali fél egykor kipattantam az ágyból, felöltöztem és átdzsasztáztam hozzájuk: "Hello. We have a little baby!!! And you are SO loud! Could you be...?" És használt! Na nem némultak el, de lényegesen csökkent a zajszint. És az Anti azt mondta, büszke rám, mert azt hitte, megint csak magamban fogok dühöngeni, és igencsak megleptem azzal, hogy átmentem.
Ezt és az időjárást leszámítva feledhetetlen volt az együtt töltött idő. Fürödni sajnos nem sokat tudtunk, csak hétfő délután, kedd délelőtt és szerda délután, mert elég fostalicska idő volt. De az Orsi tiszta vizipók! Nagyon élvezte a Balatont, és "úszni" kellett vele! Ráfektettük a kezünkre, és ő a lábával kapálózott. Haláli volt! A parton pedig megtanult németül is: miután körülbelül az ötödik kukoricaárus is elhaladt, lányunk megszólalt: "Meis, bitte!" Majd, hogy fokozza: "Tessék meis bittét enni!"
Szerdán délelőtt úgy határoztunk, hogy elmegyünk a veszprémi állatkertbe. Nagyon jó döntés volt, Orsinak nagyon tetszett. Főleg az elején volt még nagyon aktív, nagyokat sikongatott egy-két állat láttán. Aztán persze kicsit lohadt a lelkesedése, meg vinni is sokat kellett kézben, de ez nem is csoda, hiszen összesen négy órát töltöttünk ott.
Amit még nagyon élvezett az Orsi, az az volt, hogy végre az apjával lehetett. Folyton kereste a társaságát, és az Anti is nagyon jól vette az akadályt. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy Orsi nagyon kiegyensúlyozott, apja szerint "happygolyó" volt, minimálisat hisztizett csak. Szerintem nagyon egymásra hangolódtak, végre az Anti is élvezte, hogy hárman vagyunk. Az Orsi meg rákapott arra, hogy ha nem találta az Antit, mert mondjuk WC-n volt, akkor elkezdett kiabálni neki: "Apa!" és ha nem kapott választ: "Anti". Mondjuk ez nem annyira tetszett apának :)
Elkezdtük azt is, hogy együtt, hármasban eszünk. Eddig mindig megetettük az Orsit, majd lefektettük, de mivel már egész ügyesen kanalazik egyedül, ezért vele ettünk mi is.
Ja, és még egy dolog: a 101 kiskutyát kb. 20x láttuk, Orsi mindig azt akarta nézni.
Összefoglalva nagyon jól éreztük magunkat, csak a rossz idő miatt másfél nappal előbb hazajöttünk. De így legalább ez a másfél nap nem rontja el az előző 5 nap emlékét.

Mi történt szombaton?

Lényegében semmi. Anti felvitte Orsit anyámékhoz, és ott is tudta hagyni. Először persze nem volt hajlandó hozzájuk közeledni, amikor el akarták venni az Antitól, akkor körülbelül a feje tetején kötött ki a gyerek, annyira tiltakozott, de aztán hamar megszokta a helyzetet, és előjöttek az emlékek. Tudta, hol kell keresni a játékait, sőt, azt is tudta, mi hiányzik a dobozból. Úgyhogy végül az Anti nyugodt szívvel hagyta ott Törpit.
Amikor hazahozták, mi már nem voltunk itthon. Anti báék fogadták Orsit anyámékkal, akik Anti bá elmondása alapján "teljesen normálisak" voltak. Hát igen, a látszatra mindig is nagyon adtak. Még az olyanokkal is mézesmázosak, akiket ki nem állhatnak, csak aztán a háta mögött kapja a megjegyzéseket.
Úgyhogy Törpi valószínűleg jól érezte magát, bár az esethez hozzá tartozik, hogy szerdán felhívott a mamám (ők anyámékkal laknak, csak az alsó szinten), és elkezdett panaszkodni, hogy alig látta a dédunokáját, mert anyám teljesen kisajátította magának, még azt sem akarta hagyni, hogy az Orsi puszit adjon neki. Meg hogy a szomszéd Klári néni is átjött, hogy megnézze őt, és hozott neki játékokat Amerikából, de anyám egyáltalán nem engedte oda hozzá az Orsit, meg azt mondta, hogy az a gyerek nem játszik "ilyen" játékokkal (mondjuk szerintem kevés játék van, amivel egy gyerek ne játszana el), és csak vágta a pofákat, még a Klári néni is észrevette, és azt mondta, hogy ő soha többet nem jön át, inkább a mama vigye át hozzá az Orsit, ha tudja. De hát ez anyám.

Szombat a nagyszülőknél

Tegnap óta elég rossz hangulatom van. Apám ugyanis felhívta az Antit, hogy fel tudná-e vinni hozzájuk az Orsit szombaton. Mivel azt beszéltük, hogy az Orsit nyilván nem tiltjuk el a nagyszüleitől, ezért beleegyeztünk, hogy ott tölti a szombatot. Csak hát ugye mi aznap megyünk Dunaszekcsőre délután fellépni, ott leszünk este 10-ig, így nekik kell hazahozniuk majd. Nem tudom, mit fognak szólni, ha hazaérve Orsi majd rohan a "mamához", és a nyakába ugrik, őket leszarva. Illetve dehogyisnem tudom.
Persze nem ez miatt aggódom, csak nem szeretném, ha az Orsinak rossz lenne. Persze az Anti nem szívbajos, ha a törpi fél óra-óra alatt nem barátkozik meg velük, hanem csak az apján lóg és elkezd sírni, amikor ő eljönne, akkor simán elhozza tőlük. Egyébként nem is tudom, mit várnak, így két hónap után. Ennyi kellett ugyanis nekik, hogy elkezdjen hiányozni az unokájuk. Csakhogy az Orsinak ez nagyon sok idő, nem tudom, mit fog szólni. Korábban volt, hogy egy hét után felmentünk, és egyszerűen le nem szállt a nyakamból, egyszerűen nem volt hajlandó odamenni anyámhoz. Apuhoz, "Pista papához" még csak-csak, de anyámhoz nem. Persze a gyerekek hihetetlenül őszinték és emellett érzékenyek, megérzi, hogy anyám milyen agresszív meg feszült, jó hogy nem megy ilyen emberhez.
Szóval most eléggé magam alatt vagyok. De majd megkérem a Petit, hogy figyeljen oda, őt többször látta mostanában az Orsi, ma is kijön hozzánk, vele talán jobban ellesz. Meg hát így lesz egy "kémem" is, aki tud majd jelenteni.

Always Ultra, második felvonás

Csak erős idegzetűeknek :)

Ez az egész betétes megoldás teljesen jó és kivitelezhető ötletnek tűnt, egészen ma délelőttig, amikor is Orsi egy hatalmas adag kakát gyártott a nem éppen erre a célra tervezett Always Ultrába. Hát, nem kívánom senkinek a látványt :) Meg az utána következőket :) Először is leoperálni gyerekről a szaros betétet, bugyit és gatyát, aminek következtében az egész gyerek lába szára kakás lett, aztán zuhanyozás a kádban, majd bugyi betétestől egy zacskóba, zacskó a kukába, végül szaros padló felsikálása. Röviden ennyi. Más megoldást kell találnunk.

Orsi és az Always Ultra

Orsin kb. 2 hete csúnya kiütések vannak. Eleinte "csak" a nyaka alatt elől és hátul volt, aztán szép lassan a popsiján is. Illetve nem is annyira a popsiján, mint a keresztcsontja környékén. Voltunk doktornéninél, mondta, hogy ezek melegkiütések, azt is megmondta, hogy mivel kezeljük. A nyaka környékéről szépen el is tűntek, de a feneke egyre rondább lett. Pénteken újra voltunk orvosnál, azt mondta, menjünk el a bőrgyógyászatra. De ez tuti a meleg miatt van, és hogy a pelusban nem szellőzik a popsi, és a "speciális klíma" megteszi hatását. Igaz ugyan, hogy ha kimegyünk az udvarra, akkor leveszem a törpiről a pelust, de ebben a hőségben nem igazán vagyunk kinn. És mivel a lakásban van padlószőnyeg és szövetes ülőgarnitúra, ezért itt nem merem levenni róla. Na de férjemnek támadt egy remek ötlete: adjunk a gyerekre betétet :) Először felvont szemöldökkel néztem rá, hogy ez már megint milyen idea. De aztán végiggondoltuk, és kipróbáltuk, és még a pici bugyijába is bele lehet ragasztani anya szárnyas betétjét, úgyhogy most nem egészen kétéves lányunk betétben rohangál a lakásban :) És már most látható az eredmény, pedig csak tegnap délután kezdtük el ezt a módszert. Szépen száradnak a kiütések, úgyhogy így fogjuk folytatni tovább.

Hiszti

Meg kell mondjam, nagyon nehezen és rosszul is viselem, amikor az Orsi hisztizik. Márpedig gyakran hisztizik, különösen mostanság. Napközben még túlélem, elviselem, és viszonylag jól le is tudom kezelni, bár van, hogy kijövök a sodromból, és rákiabálok. Utána persze jön a bűntudat, meg az "olyan vagyok, mint anyám" érzés. Mondjuk ez azért ritka (mármint a rákiabálás), csak akkor van, amikor már több mint egy órája nyafog, ordít, és nem hagyja, hogy csináljam, amit kell. Mert a hiszti legfőbb forrása, hogy nem az történik, amit ő szeretne, és legfőképp nem azonnal. Azt hiszem, eléggé el lett kényeztetve, de leginkább anyósék által. Ha ők vannak vele, mindig mindent azonnal megkap, 100 %-os figyelemben van része, csak vele játszanak egész nap. Nekem meg azért van itthon más dolgom is: főzés, takarítás, stb. És ez nem szokott tetszeni a kisasszonynak. Persze változó; van, hogy nagyon szépen eljátszik egyedül, vagy mesét néz, vagy a konyhában leül a kisasztalához és ott rajzol, esetleg nekem segít, de nagyon sokszor inkább üvölt, hogy vele foglalkozzam. És ez nehéz.
De ami még ennél is rosszabb, az az, ami tegnap este és ma reggel is volt. Hála Istennek, Orsival alvás terén nagyon ritkán voltak gondok, már három hónaposan átaludta az éjszakát, és nagyon simán le is tudtam tenni mindig aludni: mese, puszi, "jó éjszakát", és már nyomta is a szunyát. Persze azért előfordul néha, hogy valami gubanc van, de talán pont azért, mert az ritka, nagyon rosszul viselem. Tegnap este például beraktam az ágyba, kijöttem, erre elkezdett iszonyatosan sírni. Visszamentem, nagy nehezen megnyugtattam, visszatettem a kiságyba, de mondta, hogy üljek le a szőnyegre. Majd fél órát ott ültem, simogattam a hátát, énekeltem, de aztán felálltam és kijöttem Ő még nem aludt, eredmény: újabb bőgés. Nem mentem be azonnal hozzá, hagytam vagy 5 percig, de nem csitult semmit. Újra bementem, megnyugtattam, megtettük, amit kért (inni, köszönni apának, kinézni az ablakon, zenét bekapcsolni - minden tipikus gyereki elterelő hadművelet), aztán ágyba be. Anya ki, Orsi újra üvölt. Anti mondta, hogy hozzuk ki, mert fölösleges hogy így bőgjön, inkább szellőztessünk jól ki nála (tényleg nagyon meleg volt 30 fok!), úgysem lesz semmi baja, ha egyszer fenn marad este tízig mondjuk. Csak én épp attól félek, hogy ha egyszer az lesz, amit ő akar, eléri hisztivel, akkor igen nehéz lesz normális körülmények között újra lefektetni. Mert hogy Orsi folyamatosan ki akart jönni a szobájából, de nem engedtem. Na de a vége mégis az lett, hogy kijött. Mi megvacsiztunk (ez már este kilenc volt), ő meg jött-ment, játszott. Végül olyan fél tizenegy felé sikerült ágyba rakni. Egyszer akkor is bepróbálkozott, de akkor erélyesen rászóltam, hogy mostmár pedig tente van, és akkor elaludt.
Gondoltuk a késői lefekvés miatt talán késői kelés is lesz. Hát nem: fél hét előtt már felsírt (egyébként tegnap is akkor kelt fel). Anti áthozta hozzánk, de ott ő már nem alszik, hanem játszik, ez kell, az kell, menjünk ki, hozzuk be azt (persze nem önállóan, hanem nekem mondja, és ha nem teszem meg, akkor meg már kezdi is a hisztit). Magamnál sem voltam az előző este után, ő már ott ugrált és hisztizett. Azért olyan 7.10-ig húztuk, aztán felkeltünk. Akkor meg a kajáért állt neki hisztizni, és ez szörnyű. A végtelenségig ismételgeti a kaja nevét, meg hogy "Orsika eszik", egészen addig, amíg meg nem kapja. Persze az hosszú idő, mert a kakaót meg kell csinálni, fel kell vágni a sajtot, felvágottat, paradicsomot... Ő meg csak mondja, mondja, követelőzik. Én persze mindeközben nem is tudok enni. Ma el is tört nálam a mécses, de elmentem a szobába, hogy az Anti ne lássa. Lehet, hogy mániákus vagyok, de nálam a reggeli egy "szent" dolog. Mindig az Orsi előtt szoktam enni, megiszom a szokásos teámat, és ilyenkor van időm magamra. Most meg nem. És a legrosszabb, hogy hiába van itthon az Anti hétvégén, eszébe sem jutott, hogy esetleg ő etesse meg, vagy legalább vágja fel neki a cuccokat. Nagyon rossz, ha nekem a megszokott rendszerem felborul, tiszta szarul érzem ilyenkor magam. Főleg, hogy az Anti még rosszabbul viseli a hisztit, mint én, és inkább hecceli az Orsit, amitől ő még jobban hisztizik. Meg tudom, hogy ő dolgozik hét közben, és például tegnap is én keltem fel egyedül az Orsihoz, és hagytuk aludni, akkor sem tudtam megreggelizni normálisan, mert az Orsival kellett és akkor az róla szól. De az Antinak soha eszébe nem jutna, hogy esetleg ő kel fel a gyerekhez reggel, és engem hagynak egy fél órát még lustizni. És ez elég rossz érzés. A "hisztis Orsival" mindig egyedül maradok, mert az Anti csak felidegesedik tőle, és kiabál a gyerekkel. Pedig ilyenkor kellene leginkább a segítség, mert nekem is nagyon nehéz lekezelnem a dolgot.

Orsi dolgok

Hihetelen, hogy nemrég soroltam fel azokat a szavakat, amiket Orsi mond, és most meg már egész mondatokban beszél! Leginkább kommentálja, hogy mi történik ("Anya pucol krumplit", "Orsika kapaszkodik", Orsika épít magasat", "Orsika kidob morzsát", "Orsi virslit eszik"), vagy pedig felszólít minket bizonyos dolgokra ("Apa! Lecsap zümit - és hozza is a légycsapót", "Anya! Pisi! - vagyis pisilnie kell", "Apa! Felveszi macit"). Vagy, ami a legjobb, egyszerűen kijelenti, hogy "Anya béna". Próbálom tanítani arra, hogy "Anya diplomás béna", de még nem igazán jártam sikerrel :)
Aztán mondókákat is mond: "Hinta-palinta, hintázik az Orsika"; "Bú, bú, bú, Boci szomorú", "Kés ,villa, olló Orsika kezébe nem való", vagy én elkezdem mondani a Digi-Dagi-Daganat címűt, és ő a sorok végén levő szót kiabálja mindig bele. Hihetetlenül édes egyébként, ahogy beszél, ráadásul folyamatosan jár a szája :)
Tegnap újra használtuk a nagymedencét. De most sikerült rávenni, hogy vegye fel az új karúszóját, amit eddig nem lehetett ráimádkozni. Persze most is zsarolni kellett (Csak akkor mehetsz be a nagymedencébe, ha felveszed a halacskásat), de amint beért a vízbe, rögtön megértette, hogy mire jó. Nagyon tetszett neki, ahogy lebegett a vízen, köztem és apa között lavírozva. Még az is tetszik neki, ha véletlenül kicsit elmerül :) Akkorákat tud kacagni!
Múlt héten benéztünk a leendő minicsoportunkba is, Görcsönyben van, az ovi része. Találkoztunk a gondozó nénivel, nagyon aranyos, kis fiatal bige, de elég szimpi. És a többi ovónéni is aranyos elsőre. Orsi teljesen meglepett, mert az első 5 perc után, amit a nyakamban töltött, leszállt, és elkezdett játszani. A nagyobb gyerekek persze körülülték, de nem nagyon zavarta. Aztán kb. 10 perc után határozottan felkelt, és kiment az ajtón, közölve, hogy "Anya! Gyere" és akkor menni kellett. A gondozók teljesen el voltak ájulva, hogy milyen szépen beszél már a gyerek, némely három évest is lekőröz, anyai szívem pedig büszkén dobogott eközben. Nagyon örültek annak is, hogy végre egy igazi kislány érkezik közéjük. Mondjuk nem tudom, egy-két hónap után is ugyanígy gondolják-e majd :) Amikor az Orsit mindig itatni kell majd, meg etetni, mert ő nem hajlandó egyedül, bár tud, illetve amikor lépten-nyomon a nyakukban lesz és azért hisztizik, hogy játszanak :)

Drága nagyszülei egészen pontosan május 23-án látták utoljára az unokájukat. És még csak nem is érdeklődtek utána. Jó, persze én nem venném fel a telefont (az is igaz,mondjuk hogy anyám utolsó hívása után, amiről be is számoltam, egyszer sem kerestek), de Antival tudnának beszélni. De nem akarnak. Abban azonban biztos vagyok, hogy mindenkinek előadják: Én eltiltom őket az unokájuktól. Ennyire ismerem már őket.