Ovi - első három nap

Hétfőn kezdtük a beszoktatást az oviba. Igen, az oviba, mert az én lányom rögtön az ovival kezdi, nem a bölcsivel :) Az van ugyanis, hogy Görcsönyben csak ovi van, és azon belül egy "minicsoport", ahová két éves kortól mehetnek a törpék. Jelenleg Orsikám a legfiatalabb, de Andris barátunk is odajár, ő nem egészen egy hónappal idősebb nálunk.
A beszoktatás kb. 2 hetet vesz igénybe. Ezen a héten én is ott vagyok végig az Orsival, mind a három nap nagyjából másfél órát töltöttünk ott. Úgy látom, tetszik neki. Most még csak barátkozik a helyzettel, a játékokkal, a gyerekekkel és az ovónénikkel. A minikre jut egy külön gondozónő, ami nagyon jó, mert Ági néninek most még csak két gyerkőcre kell figyelnie, illetve tegnap már az Andris sem jött, mert beteg, így tudott "csak" Orsizni. Nagyon aranyos, fiatal csajszi, nyugodtan bízom rá az én kis lánykámat. Első nap eleinte csak mellettem ácsorgott az Orsi, aztán elindult játékokat nézni. Én tisztes távolból figyeltem, ha nem kérte, hogy menjek vele, akkor nem mentem - végül is ez a beszoktatás lényege, nem? Volt, hogy láttam rajta, hogy keres, csak nem látja, hogy hol vagyok, akkor odafordult a dadushoz, és megkérdezte: "Hol van anya?" Kicsi szemem fénye! Nagyon furcsa így látni, hogy játszik egyedül (amit egyébként itthon nagyon ritkán csinál), illetve kedden ő is evett almát és kekszet a többiekkel, teljesen meglepődtem, ahogy odaült a kis székre az asztalhoz, és a többiekkel együtt vígan falatozott. Tegnap már jó 20 percet elvolt úgy, hogy rám sem nézett. Persze az idő nagy részét Ági néni mellett tölti, de ez olyan Orsis. Ismerve őt, én nem is attól félek igazán, hogy azért fogja rosszul érezni magát, mert hiányzom neki (persze biztos fogok - legalább is egy kicsit remélem is), hanem azért, mert Ági néni nyilván nem vele fog egész nap foglalkozni. Kiscsibe, ha hozzászokott valakihez, szinte egész nap elvan vele (nagyszülők, Peti, Erika), csak igényli azt, hogy vele játszanak, vele foglalkozzanak. Szóval neki a nagyobb kihívás talán az lesz, hogy megtanuljon egyedül, illetve a többi gyerekkel játszani. Persze mondják, hogy gyakran előfordul, hogy 1-2 hónap után esik le a gyerkőcnek, hogy ez a helyzet már mindig így lesz, tehát hogy anya reggel lepasszolja és délután megy érte, de nagyon bízom abban, hogy Orsi élvezni fogja, hiszen itthon már nagyon sokszor unatkozik. Jövő héten kedden kezdjük azt, hogy ott is hagyom kis időre (majd egyre többre), és utána való héten fog ott is aludni először.
Az én feladatom az, hogy összeszedjem Orsi ovis cuccait, és hogy katicabogarat varrjak jelként a holmijaira. Jó lenne nekiállni már, mert nem egy katicát kell alkotnom, kell a zsákra, törölközőkre, ágyneműre... de hát aki ismer tudja, mennyire nehéz nekiállnom ilyen macerás dolgoknak. Na de talán majd ma.

Guinness Rekord

Hát kérem szépen, elmondhatom magamról, hogy "Guinness Rekorder hastáncosnő" vagyok :) Tegnap este a Széchenyi téren volt az "egy időben legtöbben hastáncolók" rekordkísérelete, ahol is több, mint 800 ember táncolt egyszerre. Nagyszerű élmény volt, örülök, hogy végül úgy döntöttünk, hogy elmegyünk mi is. Igaz, csak négyen voltunk, ebből hárman álltunk fel a lépcsőre, hogy látsszunk is, de így is izgalmas volt. Azon gondolkodom, lassan ideje lenne megírni a hastáncos önéletrajzomat is, mert lassan elfelejtem, hogy hol is léptem eddig fel, olyan szépen szaporodik a lista.

Szülinapos

Vasárnap tartottuk az Orsi szülinapját. Délutánra volt tervezve, és úgy, hogy az egész család itt lesz, mint tavaly, de hát persze nem jött össze. Marika mama alig tud járni, annyira fáj a lába, a Petiék pedig nagyon betegek voltak (főleg a Peti), szóval az ő távollétük igazolt volt. Anyámék meg persze apu meccse miatt nem tudtak jönni, ezért délelőtt jöttek ki. Persze, jó dolog a felelősségtudat, meg ő az edző, de amióta én őt ismerem, még egyetlen meccsről sem hiányzott. Nem hiszem el, hogy ő nem jelenthet beteget évente egyszer! Na mindegy, tudjuk, milyen, még a Petit sem akarta elengedni, pedig ők eredetileg délután jöttek volna, persze a betegség miatt az ő látogatásuk halasztódik.
Ajándék terén persze jellemző, amit csináltak. Hoztak egy olyan szettet, amiben három féle játék van: egymásra rakható "poharak" macifejjel, zsiráfos fejű szétszedhető építő, alul logikai bedobó, és még egy egymásba illeszthető "kockakukac". És anyám közli: "Tudom, hogy ilyenje már van az Orsinak, de egyszerűen nem tudtam mit venni neki! Egy órát álltam a Régióban, de nem találtam olyat, ami ne lenne már neki" Hát komolyan, az agyam eldobom! Azért elég nehéz elhinni, már csak ha jobban belegondol is valaki hogy egy játékboltban ne találjon olyat, ami még nincs a gyereknek! Na mindegy, ezek anyámék. Kapott még építőjátékot (megjegyzem szintén van már neki két fajta - ez a harmadik) és két mesekönyvet. Na, erről ennyit.
Hogy milyen volt a hangulat? A szokásos, ami nagyobb veszekedések után lenni szokott: Csináljunk úgy mintha mi sem történt volna. Annyira utálom magam, hogy belemegyek ilyenbe! Na persze csak az Orsi miatt, ha ő nem lenne, még mindig nem beszélnék velük, na de ne ilyen példát mutassunk a gyereknek ugyebár.
Délután így végül is nem voltunk sokat: Böbe mama, Anti papa, Gréti, Margit dédi mama, Jani dédi papa, Erika, és persze anya és apa. Tőlünk már korábban megkapta az ajándékát, mert így is játékdömping volt: Mamáéktól kapott babakonyhát - nagyon tuti, rengeteg kiegészítővel, és az Erika is adott neki még hozzá való játék gyümölcsöket, tányérokat. Erikától még pluszba kapott mágnestáblát mágnesekkel is. Dédiéktől zsírkréta, gyurma, aszfaltkréta, papucs, vizes kifestő volt az ajándék (én vettem meg). A babakonyhával csak az az egy probléma van, hogy mamáék állították össze, és hát ilyenkor a díszítő matricák is mellékelve vannak. És ezeket elég flegmán sikerült felragasztani, tiszta gyűrött, sőt, van, ahol le is lóg a konyháról. Persze nem szólhatunk egy szót sem, ők mondták, hogy rakjuk össze mi, amíg ők Mohácson vannak, na de mégis. Az első nem sikerült ragasztás után azért lehetett volna szólni, ahelyett, hogy az összes többit is felragasztjuk szarul, de mindegy.
Már régen elhatároztam, hogy Orsinak egy katicás tortát fogok csinálni. Sokat szenvedtem, már hetekkel előtte, hogy hogyan, milyen formában, illetve milyen bevonóval csináljam meg. Végül ez lett belőle:

Szerintem egész jól sikerült, ahhoz képest, hogy mekkora cukrász vagyok. Sok segítséget kaptam Móni barátnémtól, ő adta az ételfestékes ötletet, és a szemnek, szarvnak, szájnak szolgáló marcipánt is tőle kaptam. Nem azért, de elég büszke vagyok magamra. Finomnak nem volt mondjuk annyira finom, de azért ehető volt. Vajas krém van benne, meg a külseje is az, és ezért egy kicsit az íze túl "vajas" (ki gondolná), de azért jól néz ki, nem?
Egyébként arra gondoltam, hogy jövőre már nem tartunk ilyen nagy családi banzájt, elég macerás megszervezni, mindenkinek van valami hasfájása, ennek ekkor nem jó, annak akkor nem jó... Mi majd szépen megköszöntjük a szülinapján, a többiek meg rendezik, ahogy tudják és gondolják.

Csillagok

Orsi szobájának a plafonjára csillagok vannak ragasztva (csak hogy jó magyaros legyek:) ), amik a sötétben világítanak. Egyik este, lefekvéshez készülődve megkérte az apját, hogy emelje fel, hogy meg tudja fogni a csillagokat. Megsimizte, majd mentünk aludni. Másnap én főztem, Orsi kivételesen szépen, egyedül játszott a szobájában. Egyszer csak kijött, és határozottan felemelte a kisszékét és bevitte a szobájába. Na, gondoltam, megnézem, ebből mi lesz. A széket beállította szoba közepére, és felállt rá. Nem értettem, ezzel mit akar, hiszen ott nem volt semmi, én azt hittem, a szekrényről akar levenni valamit. Így megkérdeztem: "Mit csinálsz, Orsika?". Mire a válasz: "Megfogom a csillagokat!". Mondanom sem kell, azonnal ott teremtem és szétpuszilgattam :) Hogy tud egy két éves ennyire édes lenni?!?!?!

Magam alatt vagyok

Nem kaptam meg az állást, amiben nagyon bíztam. Pedig még protekcióm is volt valamennyi. Egy víztechnikával foglalkozó cégről volt szó, múlt hét szerdán voltam interjún, és mint kiderült, az igazgató a nagybátyám testvére. Mondjuk az interjún nem kivételeztek velem - ezt persze nem is vártam el. Nem is került szóba a rokonság - ezt sem vártam el. De azt azért elvártam volna, hogy esetleg adjanak egy esélyt, főleg, ha tényleg szóltak az érdekemben. Nagyon jó lett volna a munkaidő, a fizetés és a munkakörülmények is. De hát ez már valaki másra vár. Az is igaz, hogy nem remekeltem az interjún. Alig hogy beértem, már fordítani is kellett magyarról angolra írásban egy szöveget, ami kicsit jogi jellegű volt. Szótár nélkül. Nekiálltam, bár voltak vele gondjaim, ám az is igaz, hogy csak a szókinccsel. Aztán az interjú végén tolmácsolni kellett, hát nem vagyok valami büszke a teljesítményemre. Egyszerűen még nem jönnek a számra az angol szavak. Nyilván nem a mondat összerakásával van a gond, hanem a szókincsemmel. Ez alatt az itthon töltött két év alatt a produktív szókincsem eléggé lecsökkent. És hát persze elmondtam, hogy ennél én sokkal jobb vagyok, csak vissza kell rázódni... De nyilván ez nem volt elég hihető. Persze hát ők is pénzből élnek, és ilyen az élet. Ha nem bizonyítasz már az első alkalommal, nem kapsz második lehetőséget. Csak hát ez most nagyon rosszul érintett. Igazából teljesen magam alatt vagyok. És hát jön vissza az önbizalomhiány... Azért nem is jelentkezek nyelviskolákba, mert annyira béna vagyok, nem akarom leégetni magam. Elvégeztem egy egyetemet angol szakon, és tiszta béna vagyok, alig tudok angolul. Tudom, hogy ez túlzás, mert írott szöveget, filmet simán megértek, nem is az angolról magyarral fordítással, tolmácsolással van a gond. Hanem vissza. Nem jutnak eszembe szavak! Nagyon-nagyon utálom most magam!
Próbálok arra koncentrálni, amit előre kigondoltam: hogy majd akkor kapom meg a tuti állást, amikor már az Orsit nyugodtan beszoktattam a bölcsibe, és a sors akarja így, mert lényegében iszonyatos nagy bűntudatot okozott volna, ha úgy kell elkezdenem dolgozni, hogy az Orsit még nem szoktattam be a bölcsibe, ne adj' Isten más, pl. após szoktatja be helyettem... Szóval ennek így kellett lennie. Így nem kell idegeskednem, nem kell aggódnom, mert jelenleg nincs benn több helyen az önéletrajzom, szóval most már biztos, hogy lesz időm nyugodtan hozzászoktatni Törpit a bölcsihez. De azért rohadt rossz érzés.

Orsi legújabb beszólásai

Tegnap vásárolni voltunk Orsival a Müllerben. Jöttünk-mentünk, amikor is felfedezett babajátékokat, tudjátok, azokat a csörgő, plüssös, tükrös, puha labdákat. Azonnal leült eléjük, elkezdte nézegetni, simogatni, puszilgatni őket. Aztán egyszer csak rám néz, és azt mondja: "Nagyon édesek!" Azt hittem, megszakadok a nevetéstől. Aztán sikerült még rátennie egy lapáttal: Miután már 10 perce nézegette ezeket a cuccokat, mondtam neki, hogy "Gyere, menjünk, ki kell fizetni, amit vettünk" - persze vagy 15x el kellet mondani, de még akkor sem mozdult. Viszont már unhatta a zaklatásomat, mert odafordult hozzám, és közölte: "Menj nyugodtan, anya!"
Végre rájöttünk arra is, hogy honnan van a "szerintem"-ezés. Mert hogy mostanában mindenre ezt mondja: "Szerintem meleg a kakaó", "Szerintem megyünk játszani", stb. Egyébként haláli :) Nos, tegnap ment a Micimackó, és abban halljuk, hogy Mackó szerintemezik. Szóval megvan a forrás. Mert hogy újabban Orsi rákattant a mesenézésre. Szinte egész nap be van kapcsolva a tv, és mennek a Disney mesék. Illetve hát 3: Hófehérke, 101 Kiskutya és a Micimackó (és folytatásai). Egyrészt bűntudatom van, hogy a gyerek egész nap ott ül a tv előtt, másrészt pedig jó érzés, hogy van időm levegőt venni, házimunkát megcsinálni, esetleg gépezni úgy, hogy közben nem nyaggat folyamatosan. És hát azzal nyugtatom magam, hogy másfél hét múlva kezdődik a bölcsi-ovi, szóval akkortól már nem lesz tévézés.

Tesókérdés, alvás, szülői értekezlet, szülinap

Hát, csak a címben szereplő dolgokról akarok írni, szóval nem hiszem, hogy túl rövid bejegyzés lesz :) Na de menjük sorban:
1. Tesókérdés
Egyik este olvastam a Zsebi füzetet, és valahogy olyan rossz érzés tört rám. Főleg, hogy Noémi barátosném is nemsokára szül, és van még egy barátom, aki szintén babát vár. Valahogy most jön ki rajtam, hogy mi is volt az Orsival. Nem az, hogy szegény az intenzíven feküdt három hétig, mert mivel semmi baja nem lett, viszonylag hamar túltettem magam az egészen. Hanem az, hogy mivel két hónappal előbb érkezett, a legizgalmasabb része maradt ki a terhességemnek: az igazi babavárás, babakelengye összeállítása, szoba kialakítása... és hát a szülés. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy hatalmas trauma ért azzal, hogy császárral szültem és nem rendesen, de így utólag már sajnálom. És az is rossz, hogy nem voltam mellette a legfontosabb időszakban. És hát a szoptatás is... szóval iszonyatos hiányérzetem van. Főleg, hogy az volt életem legszebb időszaka, amikor Orsival terhes voltam. És én ezt a csodát még egyszer át akarom élni! Újra kisbabát akarok tartani a kezemben! Persze tudom, hogy most még nem lehet, hiszen anyagilag a teljes összeomlás szélén állunk, és Orsi mellett most még nem is bírnék egy másik lurkóval. De 35 éves koromig nekem kell még egy gyerek! Szóval az ominózus Zsebibaba füzet után odamentem az Antihoz, odabújtam, és egy-két dolgot elmondtam, de igazából csak a rossz érzéseket. Erre tipikusan Antis választ kaptam: "Erről most inkább ne beszéljünk, mert ha ő most elkezd nekem válaszolni, akkor én még rosszabbul fogom magam érezni". Hát, már ettől a mondattól rosszul éreztem magam. Tudom, hogy még az Orsival is nehezen birkózik meg, tudom, hogy időt kell neki hagynom, de azt is tudom, hogy a gyerekvárás egy olyan csodálatos érzés, hogy ezt nem fogom kihagyni az életemből. Annyi mindent kihagytam már, azt érzem, elrepül mellettem az élet, az életem sem úgy alakult, ahogy én azt elképzeltem magamnak, és nem mondom, hogy mindez miatta van, de van része benne neki is bőven. Szóval rossz szájízzel mentem lefeküdni. Erre másnap a bababörzén látom, hogy babaörzőt nézeget. Kérdezem, hogy ezt most minek. Mert használjuk az Orsinál a légzésfigyelős-babaörzőt most is. Hát hogy nem a 40.000 Ft-os örzőt kellene tönkretennünk a használattal, mert az jó lesz majd a következő gyereknek. Mondom neki, hogy ez némiképp ellent mond az előző napi megnyilvánulásával, amire az volt a válasz, hogy igaz, hogy most nem akar egy újabb gyereket, de lehet, hogy fél év múlva, vagy két év múlva már másként fog gondolkozni, szóval ezért tartja úgy, hogy fölösleges erről beszélni. Én is tudom, hogy fölösleges erről beszélni, főleg vele, mert csak felidegesíti a téma, de hát én szinte csak vele találkozom, hát kivel beszéljem meg?! Tudom, így, veletek, a hálón keresztül. Meg is próbálok ezentúl erre szorítkozni.
2. Alvás
Igazság szerint teljesen összefolynak számomra az éjszakák, már nem is tudom, hogy mikor hányszor megyek be az Orsihoz. Néminemű reményre ad okot, hogy már két éjszaka egymás után nem kelt fel az éjszaka közepén, csak olyan 10 körül, de akkor még ébren voltunk. Tegnapelőtt ugyan 3x is felsírt, de abbahagyta, így nem kellett bemenni hozzá. Szóval felcsillant a remény, hogy a dolgok visszaállnak az eredeti kerékvágásba.
3. Szülői értekezlet
Tegnap voltam. Nagyon fura érzés volt! Még emlékszem, hogy nem is olyan nagyon rég az én szülői értekezletemre jártak! Most meg már nekem kellett mennem, bár az Orsi csak szept. 27-én kezdi az ovit. Egyből be is irattam angolra, meg kézműves szakkörre. Aztán megtaláltuk az első ütközési pontot gyereknevelési kérdésben az Antival. Ez pedig a hittan. Ott volt egy pap is a szülőin, aki hetente egyszer jár majd a gyerekekhez, persze csak akiket beiratnak. És hát ez nem is hittan, inkább csak játékos beszélgetés. Én úgy gondoltam, menjen az Orsi is, ismerkedjen a témával. Mi ugyan abszolút ateisták vagyunk mind a ketten, de attól én még toleráns vagyok a vallásosok iránt, és ha nem is hiszünk ebben az egészben, úgy gondolom, ez az alapműveltség része is. Anti szerint meg baromság az egész. És majd eldönti, hogy mit akar, ha nagyobb lesz. Alapvetően én is így gondolom (mármint hogy eldönti, ha nagyobb lesz), de attól még szerintem nem árt, ha megtudja, kik azok a fekete ruhás emberek :)
4. Szülinap
26-án vasárnap tartjuk az Orsi szülinapját nagy családi összeröffenés kíséretében. Katicás tortát terveztem csinálni (reméljük sikerül is). Mivel meghívtuk az összes közeli rokont, gondoltam azért illene anyáméknak is szólni, hiszen mégiscsak a nagyszülei az Orsinak, és ez a nap nem rólam szól, hanem a kislányról. Így vasárnap, mintha a fogamat húznák, felhívtam apámat. Egész normálisan elbeszélgettünk, bár közölte, hogy vasárnap délután meccse van, így biztos nem tudnak eljönni, de hívjam fel anyámat, beszéljük meg, hogy akkor mikor köszöntik meg az Orsit. Így tettük le a telefont. Hát mit gondolt?! Hogy majd én fogom még anyámat is felhívni, hogy mikor méltóztatnak felköszönteni az egyetlen unokájukat, ha már a "hivatalos" időpont nem jó nekik?! Teljesen megint belelovaltam magam a dologba. Hétfőn erre hívott apa, hogy akkor majd ők vasárnap délelőtt jönnek ki. Jöjjenek. Mondjuk sütit nem fognak kapni, mert nem fogom a tortát megbontani, amikor délután lesz az igazi ünneplés. Meg egyébként is, délután itt leszünk majdnem tizen, nekem azért készülnöm kellene délelőtt, de hát nekik akkor kell jönni. Egyáltalán nem gondolkodnak megint. És abban igaza van az Antinak, hogy nem igaz, hogy egy meccset nem tud lemondani. Jó, hogy ő az edző, de ő is lehet beteg, vagy ilyesmi. És hát nem gyerekekről van szó, el lehetne intézni, ha igazán akarná. Na mindegy. Minden esetre remélem nem gondolja azt, hogy itt majd nagy családi összeborulás lesz, mert arra várhatnak. Udvarias, semmitmondó csevegéssel készülök, azt ennyi. Orsi miatt jó lenne tartani valami kulturált kapcsolatot, erre törekedni fogok, de kivonom magam a családi játszmákból. Úgyhogy lehet, hogy csalódni fognak.