Van munkám

Az történt, amit éreztem: megkaptam a Rovitexes melót. Igaz, hétfő helyett kedden hívtak fel, de enyém az állás. Nem akarom újra részletezni a pro és kontrákat, igent mondtam, főleg miután a fizetést is megmondták, ami pécsi viszonylatban nem rossz. Aztán majd meglátjuk, hogy fogom bírni. Biztos, hogy az elején jó párszor ki fogok borulni, és lesz bőgés dögivel. Hiszen vissza kell szoknom abba, hogy dolgozom, meg kell szoknom, hogy 8-17 óráig ülök egy helyben, meg kell szoknom, hogy alig látom a lányom, és azt is, hogy amit eddig munka nélkül csináltam (gyereknevelés, takarítás, főzés, mosás, stb), azt most mind munka mellett kell elvégeznem. Muszáj lesz persze most az Antit is jobban belevonni a dolgokba, bár rá nem lehet panaszom, ha kértem, eddig is mindig segített (nyilván jobban esne, ha kérés nélkül jutnának eszébe dolgok, na de pasi, szóval szerintem már ez is óriási dolog tőle). Após meg majd örülhet, mert végre nyüzsöghet rendesen. Hiszen ő lesz az, aki a beteg Törpét ápolni fogja, én tuti nem vehetek ki szabikat az elején (ami egyébként már most baromi rossz érzéssel tölt el). Tudom, hogy csak segíteni akar, amikor mondja, hogy majd ő hozza-viszi a gyereket a bölcsibe, meg itthon jól ellesznek, ha beteg, de engem idegesít. Roppant módon. Az én gyerekem, én akarom bölcsibe vinni! Haza meg hozza az apja! Persze a munkájából kifolyólag Anti biztos egy csomószor nem tudja majd elhozni a bölcsiből, és rájuk leszünk utalva, de majd beszélek vele, hogy próbáljuk meg mi felnevelni a gyerekünket. Szóval már most tele vagyok aggodalommal.
És van rá még egy okom: Orsi már megint beteg. Hétfőn még volt bölcsibe, ott is aludt (mondjuk azt a fél órát túlzás alvásnak nevezni), de kedden már az orvosnál voltunk, és pénteken megyünk vissza kontrollra. De még mindig elég csúnyán köhög (csütörtök van), és én jövő szerdán kezdem a munkát. Direkt kértem így, mert úgy gondoltam, hogy hétfőn, kedden még tudom vinni-hozni, de nem vagyok biztos benne, hogy a doki elengedi hétfőn. És mivel még be sem szokott rendesen, ezért jó lett volna, ha legalább két napot még együtt tudunk végig csinálni.
Jó lenne, ha nem lenne beteges. Persze tudom, hogy ha közösségbe kerül a gyerek, akkor összeszed minden szart és állandóan beteg, mi meg ráadásul ebben az őszi betegségszezonban kezdtük el a beszokást, de akkor is. Minden egyes nap, amikor após viszi majd az orvoshoz, meg marad vele itthon, amikor beteg, szívszakadás lesz számomra. És persze nő majd az ellenszenv após iránt. Nem tehetek róla, de ez lesz, ismerem magam. Pedig ő csak segíteni fog, nem is keveset.