Próbálkozunk

Múlt hét végére kritikusra fordult a kapcsolatunk az Antival. Az egész egy apróságon bukott ki, vasárnap. Már hét közben közölte az Anti, hogy a hétvégén ő autót akar szerelni, illetve az apjának segít a Gréti szobáját csinálni. Elfogadtam (tényleg!), csak annyit kértem, hogy vasárnap jöjjön el velünk az Erikához, mert születésnapja volt és fel akartuk köszönteni, illetve ő is fel akarta köszönteni az Antit a névnapja alkalmából. Azt beszéltem meg az Erikával (és ezt az Anti is tudta), hogy ha az Orsi felébred a délutáni szunyából (olyan 1/2 3-3 felé), akkor összeszedjük magunkat és indulunk, 3-4 között nála leszünk. Anti egész nap autót szerelt, délután is, amikor Orsi felébred 3/4 3-kor, kimentem, hogy szóljak. Azt mondta fél óra múlva kész van. Fél négykor kimentünk újra, hogy "halló, már 1/2 4 van", de még mindig az autó alatt feküdt. 4 óra előtt 5 perccel fogtam a gyereket és elindultam. Akkor szedelődzködött befelé, és még neki állt feljebb, hogy most akkor mi elindulunk! Pedig még csak befelé pakolt, aztán még fürödni is akart, stb... lett volna 1/2 5/5, mire odaértünk volna Erikához. És ami a legszarabbul esett, az az, amit mondott: "Majd ha legközelebb miatttad késünk valahonnan, akkor azt is felírjuk!" - hát azt hiszem egy kézen meg lehet számolni, hogy a 11 év alatt, amióta együtt vagyunk, hányszor késtünk miattam valahonnan is... Na de hogy hányszor késtünk, na azt már nem lehet olyan könnyen kiszámolni... és hát így kizárásos alapon ezek a késések őmiatta voltak. Szóval nem pont ezt kellett volna a fejemhez vágni. Meg hogy az Erikának nem mindegy, hogy mikor megyünk? Hát nem! Én nem akarok mások idejével játszani, utálom azt is, ha az enyémmel játszanak. Persze, különösebb dolga nem volt, de nyilván ha tudja hogy 3 óra helyett 5-re érünk oda, akkor ő is el tudja tölteni tartalmasan az időt.
Szóval elmentünk ketten az Orsival, én persze végigbőgtem az utat, az Orsi meg persze rögtön azzal nyitott az Erikánál: "Anya meg apa veszekedtek, és anya sírt az autóban". Úgyhogy egy-két dolgot elmondtam neki, mondtam, hogy utánajártam már albérleteknek meg ilyenek, amire ő mondta, hogy nem kellene albérletbe menni, nála lakhatnánk. Igazából nem is az albérlettel lenne a nagyobb gond - szerintem a fizetésemből, ha szűkösen is, de ki tudnánk jönni az Orsival - hanem az Orsi felügyeletével. Azt, hogy ki menne érte, még csak-csak megoldható lenne, de ha beteg lenne, az már sokkal nehezebben - de már ezen is gondolkoztam.
Hazamentünk, Anti úgy viselkedett lényegében, mintha semmi sem történt volna. Este elmentem lefeküdni (egyedül), de persze nem tudtam aludni. Aztán végül fogtam magam és kijöttem a nagyszobába az Antihoz, és elmondtam neki, hogy milyen szarul érzem magam az utóbbi hónapokban miatta is, az anyjáék miatt is, és hogy próbáljunk meg ezen változtatni, vagy akkor mondjuk ki hogy kész, vége, ennyi volt. Úgy tűnt, hogy megértette a dolgot, bár persze olyan "Antisan" fogta fel és értelmezte, meg az sem esett túl jól, amikor kijelentette, hogy egyedül én képtelen lennék az Orsival ketten élni. Erre azért közöltem vele, hogy higgye el, elég komolyan utánajártam már a dolgoknak (ne érezze már magát olyan fene nagy biztonságban), és különben sem azt mondtam hogy egyedül menne, hanem azt, hogy nélkülük menne. Ezen azért egy kicsit fennakadt, láttam, bár nem mondott semmit...
A vége az lett, hogy akkor most első körben megpróbálunk jobban odafigyelni egymásra. Ez most egy hete tart, és tényleg működik, kérdés, hogy mi lesz egy hónap múlva... hát majd meglátjuk. De ti majd tudni fogtok róla...