Újabban az Orsi gyakran csinálja azt, hogy lefekszik a hasára (néha a párnát is berakja maga alá), a kezeit a nunája tájékára helyezi, majd elkezd mozogni, mint ahogy a papáék fiú kutyája toszta a kabátot, amikor kanos volt, csak lassabban. Szóval tisztára, mintha - tudom, hülyén hangzik, de - önkielégítene. Bár nem tudom, hogy így peluson keresztül érezhet-e valamit, és azért csinálja, vagy csak úgy... Na mindegy, nem is ez a lényeg. Amikor utoljára ezt csinálta, odaszóltam neki: "Mi van Orsi, masztizol?" Mire ő elkezdte ismételgetni: "Orsi masztizik, Orsi masztizik". Remélem azért társaságban ez nem fog eszébe jutni :)
2010. augusztus 30., hétfő
A százlábú esete
Tegnap lefekvés előtt még ki akartam menni WC-re. Anti ekkorra már bevetődött az ágyba. A WC a hálószobánkkal szemben van, felette van egy kis lámpa, aminek a búrája falra erősíthető, félkör alakú (remélem tudjátok, mire gondolok). Szóval indulok WC-re, amidőn is azt látom, hogy a búra fölött kikandikál egy olyan undorító, gyorsan futó, százlábú bogárnak a farka. Na, rögtön mentem a szobába, hogy az Anti azonnal keljen fel és ölje meg. Azt tudni kell, hogy ilyenkor elég nehéz már kiimádkozni őt az ágyból, főleg bogarak miatt (de azért általában sikerül). Nagy nehezen felkelt, de persze a lámpa elég magasan van, az ajtó fölött. Vittem egy széket az Antinak, meg egy papucsot (gyilkos eszköz gyanánt). Én meg beálltam a hálószoba ajtajába, onnan figyeltem az eseményeket. És ekkor már nevetnem kellett. Mert én már láttam, amit az Anti csak néhány másodperc múlva vett észre: a százlábúm valójában egy falba szerelt vezetékdoboz kupakjának a széle által vetett árnyék volt!!! LOL! Rég nevettünk ilyen jót, majdnem be is pisiltem :) De hogy legközelebb felkel-e az Anti, ha pókot látok, abban már nem vagyok biztos :)
2010. augusztus 22., vasárnap
Első személyes találkozás anyámékkal
Szombaton történt. Ugyanis megint náluk volt az Orsi. Úgy indult az egész, hogy pénteken megkértem az Antit, hívja fel apámat, mivel névnapja van. Én nem akartam beszélni velük, sms-t küldeni parasztság lett volna, így Anti telefonált. Volt egy kis bájcsevej, majd letették a telefont. Kb. 10 percre rá apa felhívta az Antit, hogy szombaton nem vinné-e be az Orsit hozzájuk. Úgy volt, hogy Antinak Tolnára kell mennie majd (épp ügyelt), és én azt terveztem, hogy akkor Orsival meglátogatjuk Dorka barátnőmet (+ az Antát), de hát végül is ez még nem volt teljesen lebeszélve, így azt mondtuk, mehet a gyerek. Így legalább én el tudtam menni az Antival autózni, és ez már nagyon régen történt meg utoljára. Pedig régebben, amíg nem volt az Orsi, mennyit mentem vele! Hétvégén szinte mindig, ha hívták valahová, de nagyon sokszor hétköznap is.
Szóval szombat reggel felpakoltuk magunkat meg az Orsit, és elindultunk. Előző nap beszéltünk arról az Antival, hogy lehet, hogy egy köszönőviszonyt, semleges "milyen jó az idő" témákkal lehet, hogy azért fenntarthatnék velük, már csak az Orsi miatt is. És gondoltam rá, hogy hát jó, akkor amikor viszi az Anti az Orsit, felmegyek én is, de végül nem tudtam megtenni. Inkább az utca végén álldogáltam több, mint fél órát. Szánalmas, nem? De egyrészt teljesen be voltam tojva a találkozástól (ne kérdezzétek, miért), másrészt meg arra gondoltam: Már megint én tegyem meg az első lépést?! Így nem mentem fel.
Antival viszont nagyon jól éreztük magunkat. Annyira furcsa volt, hogy nyugodtan megtehetem, hogy elmenjek vele. Hogy nincs más dolgom. Hogy nem nyomaszt, hogy írhatnám a szakdolgozatomat inkább. Persze, otthon mindig lenne mit pakolni, de évek óta nem lebegett a fejem felett az a láthatatlan bárd, és ez nagyon felszabadító érzés volt!
Este anyámék hozták haza az Orsit. Persze az Anti pont fenn volt az emeleten, így egyedül kellett fogadnom őket. A szívem a torkomban dobogott, a gyomrom görcsbe rándult. Most hívjam be őket? Aztán megláttam anyám sértődött pofáját, és ez eldöntötte a kérdést. Köszönni is alig akart. Úgyhogy bevezettem a gyereket kapun belülre, átvettem apámtól a gyerekülést, majd elköszöntem. Mindezt a kapu előtt. Hülyén jött ki, bunkó is voltam, de anyám arca mindent elárult. Úgyhogy marad a "kerüljük egymást" felállás.
Hozzátartozik a történethez, hogy kb 1 hete összefutottunk velük a Tescoban. Illetve csak majdnem. Hármasban vásároltunk, mikor az Anti hirtelen megfordította a kocsit, és elindult visszafele. Nem is értettem, hogy miért. Aztán közölte, hogy anyámék kb. 10 méterre voltak előttünk. Tanakodtunk, hogy mi legyen, de nekem nem volt kedvem mindent kipakolni és visszajönni, egyébként is, milyen nevetséges lenne már az. Mondjuk ami utána jött, az még nevetségesebb volt. Ott kommandóztunk a sorok között, hogy kerüljük el őket, bár elhatároztam, hogy ha beléjük futunk, akkor azért nyilván köszönök nekik. Szóval egész jól elkerültük őket, egészen a hagyma pultig. Anyám az Antitól 5 lépésre válogatta a hagymákat, apám is ott állt mellette. Én persze kicsit arrébb az Orsival voltam nagyon elfoglalva, és az Anti is bőszen válogatott, de nem tudom elhinni, hogy ne láttak volna meg minket. Tuti láttak. Csak épp ők sem akartak társalogni.
Szóval szombat reggel felpakoltuk magunkat meg az Orsit, és elindultunk. Előző nap beszéltünk arról az Antival, hogy lehet, hogy egy köszönőviszonyt, semleges "milyen jó az idő" témákkal lehet, hogy azért fenntarthatnék velük, már csak az Orsi miatt is. És gondoltam rá, hogy hát jó, akkor amikor viszi az Anti az Orsit, felmegyek én is, de végül nem tudtam megtenni. Inkább az utca végén álldogáltam több, mint fél órát. Szánalmas, nem? De egyrészt teljesen be voltam tojva a találkozástól (ne kérdezzétek, miért), másrészt meg arra gondoltam: Már megint én tegyem meg az első lépést?! Így nem mentem fel.
Antival viszont nagyon jól éreztük magunkat. Annyira furcsa volt, hogy nyugodtan megtehetem, hogy elmenjek vele. Hogy nincs más dolgom. Hogy nem nyomaszt, hogy írhatnám a szakdolgozatomat inkább. Persze, otthon mindig lenne mit pakolni, de évek óta nem lebegett a fejem felett az a láthatatlan bárd, és ez nagyon felszabadító érzés volt!
Este anyámék hozták haza az Orsit. Persze az Anti pont fenn volt az emeleten, így egyedül kellett fogadnom őket. A szívem a torkomban dobogott, a gyomrom görcsbe rándult. Most hívjam be őket? Aztán megláttam anyám sértődött pofáját, és ez eldöntötte a kérdést. Köszönni is alig akart. Úgyhogy bevezettem a gyereket kapun belülre, átvettem apámtól a gyerekülést, majd elköszöntem. Mindezt a kapu előtt. Hülyén jött ki, bunkó is voltam, de anyám arca mindent elárult. Úgyhogy marad a "kerüljük egymást" felállás.
Hozzátartozik a történethez, hogy kb 1 hete összefutottunk velük a Tescoban. Illetve csak majdnem. Hármasban vásároltunk, mikor az Anti hirtelen megfordította a kocsit, és elindult visszafele. Nem is értettem, hogy miért. Aztán közölte, hogy anyámék kb. 10 méterre voltak előttünk. Tanakodtunk, hogy mi legyen, de nekem nem volt kedvem mindent kipakolni és visszajönni, egyébként is, milyen nevetséges lenne már az. Mondjuk ami utána jött, az még nevetségesebb volt. Ott kommandóztunk a sorok között, hogy kerüljük el őket, bár elhatároztam, hogy ha beléjük futunk, akkor azért nyilván köszönök nekik. Szóval egész jól elkerültük őket, egészen a hagyma pultig. Anyám az Antitól 5 lépésre válogatta a hagymákat, apám is ott állt mellette. Én persze kicsit arrébb az Orsival voltam nagyon elfoglalva, és az Anti is bőszen válogatott, de nem tudom elhinni, hogy ne láttak volna meg minket. Tuti láttak. Csak épp ők sem akartak társalogni.
2010. augusztus 17., kedd
2010. augusztus 12., csütörtök
Aludni akarok!
Nagyon-nagyon rossz éjszakám volt tegnap. Pedig egész jól indult. Meglepő módon, amikor 3/4 10-kor elindultam lefeküdni, teljesen nyugodt voltam, egyáltalán nem féltem. Gondoltam, na, ma végre alszok egy jót. Elmentem fogat mosni, amikor is a küszöb mellett, egy résben egy undormányos pókot pillantottam meg. Mondtam már, hogy arachnofóbiám van? Iszonyatosan félek a pókoktól, ez meg különösen csúf volt: nagy test, vastag lábak. Lecsapni nem lehetett (egyébként sem biztos, hogy mertem volna. Mindig szólok az Antinak, ha itthon van. Persze ha egyedül vagyok, muszáj megoldani, mielőtt még esetleg az ágyamban látom viszont a delikvenst, de mindig nagy kínok között teszem meg). Szóval fogtam a hajlakkomat, és egy nagy adagot fújtam rá (mert természetesen rovarirtó nincs itthon). Természetesen bemászott a küszöb alá, így nem tudtam, hogy volt-e hatása a támadásnak. De reménykedtem.
Elmentem lefeküdni, és még mindig viszonylag nyugodt voltam. Olvastam egy kicsit, ezt mindig kell elalvás előtt, enélkül sosem tudok elaludni, majd amikor már kezdtem elálmosodni, letettem a könyvet és lekapcsoltam a villanyt. És innentől indult a kálváriám.
1. felvonás: Amint lekapcsoltam a villanyt, hangokat véltem hallani az emeletről, mintha mászkálna valaki. De meg tudtam győzni magam, hogy csak képzelődöm. De ekkor pisilnem kellett, úgyhogy kimentem.
2. felvonás: Pisi után természetesen felébredtem. Újra olvasni kellett, majd egy órát fenn voltam. De aztán nagyon elálmosodtam, gondoltam egy újabb pisi, és most már tényleg alszom.
3. felvonás: Indulok ki a WC-re, és az előszoba plafonján egy fucking nagy pók mászik!!! A hideg kilelt. Most mi lesz??? Az ott nem maradhat, főleg, hogy mozgásban volt. El persze nem értem, de egyébként sem csaptam volna le a falon, mert egyrészt foltos lenne a fal, másrészt még a tudat is borzaszt, hogy a papucsom talpát egy pók érte. Szóval gyorsan elfutottam a seprűért, hogy valahogy a földre juttatom a szörnyeteget, és majd ott lecsapom; hoztam papírzsepit is, hogy ne közvetlenül a papucsommal lépjek majd rá. Mire visszaértem, a pók már csüngött (nem is tudtam, hogy ezek az általam "rohampóknak" titulált pókok képesek hálót csinálni!). Nagy nehezen a seprűvel leszedtem, legalább is úgy tűnt, mert sem a falon, sem a földön nem találtam. Mivel a seprűt gyorsan a földhöz nyomogattam, azt hittem, hogy a pók megdöglött. De hiába csapkodtam a seprűt a földhöz, a tetem nem került elő. Márpedig nekem bizonyosság kellett, hogy az ellenség meghalt. Már épp készültem közelebbről szemügyre venni az eszközt, amikor egyszer csak kirohant a pók! Iszonyat gyorsan! Alig tudtam rádobni a pzs-t, és rátaposni! De végre én győztem. Ám még visszavolt a tetem eltávolítása. Annyit mondhatok, rengeteg papírtörlő kellett hozzá.
Az affér után visszamásztam az ágyamba, de hát persze már mindenhol pókot láttam. Végül győzött az álmosság, és elszenderedtem. Amikor is jött a
4. felvonás: Orsi felsírt, de teljesen hirtelen és iszonyatosan rémülten. Én persze szívrohammal ébredtem fel, azt sem tudtam, hol vagyok, de futottam be hozzá. Ez 1/2 1 felé volt. Sikerült nagy nehezen megnyugtatnom és visszaaltatnom, de innnentől már esély sem volt rá, hogy normálisan aludjak. Olyan 3-ig olvastam, és 1/4 7-kor felébredtem, úgyhogy megint marha kipihent vagyok. És csak holnap este ér haza az Anti. Remélem nem alszom el Orsi mellett napközben.
Elmentem lefeküdni, és még mindig viszonylag nyugodt voltam. Olvastam egy kicsit, ezt mindig kell elalvás előtt, enélkül sosem tudok elaludni, majd amikor már kezdtem elálmosodni, letettem a könyvet és lekapcsoltam a villanyt. És innentől indult a kálváriám.
1. felvonás: Amint lekapcsoltam a villanyt, hangokat véltem hallani az emeletről, mintha mászkálna valaki. De meg tudtam győzni magam, hogy csak képzelődöm. De ekkor pisilnem kellett, úgyhogy kimentem.
2. felvonás: Pisi után természetesen felébredtem. Újra olvasni kellett, majd egy órát fenn voltam. De aztán nagyon elálmosodtam, gondoltam egy újabb pisi, és most már tényleg alszom.
3. felvonás: Indulok ki a WC-re, és az előszoba plafonján egy fucking nagy pók mászik!!! A hideg kilelt. Most mi lesz??? Az ott nem maradhat, főleg, hogy mozgásban volt. El persze nem értem, de egyébként sem csaptam volna le a falon, mert egyrészt foltos lenne a fal, másrészt még a tudat is borzaszt, hogy a papucsom talpát egy pók érte. Szóval gyorsan elfutottam a seprűért, hogy valahogy a földre juttatom a szörnyeteget, és majd ott lecsapom; hoztam papírzsepit is, hogy ne közvetlenül a papucsommal lépjek majd rá. Mire visszaértem, a pók már csüngött (nem is tudtam, hogy ezek az általam "rohampóknak" titulált pókok képesek hálót csinálni!). Nagy nehezen a seprűvel leszedtem, legalább is úgy tűnt, mert sem a falon, sem a földön nem találtam. Mivel a seprűt gyorsan a földhöz nyomogattam, azt hittem, hogy a pók megdöglött. De hiába csapkodtam a seprűt a földhöz, a tetem nem került elő. Márpedig nekem bizonyosság kellett, hogy az ellenség meghalt. Már épp készültem közelebbről szemügyre venni az eszközt, amikor egyszer csak kirohant a pók! Iszonyat gyorsan! Alig tudtam rádobni a pzs-t, és rátaposni! De végre én győztem. Ám még visszavolt a tetem eltávolítása. Annyit mondhatok, rengeteg papírtörlő kellett hozzá.
Az affér után visszamásztam az ágyamba, de hát persze már mindenhol pókot láttam. Végül győzött az álmosság, és elszenderedtem. Amikor is jött a
4. felvonás: Orsi felsírt, de teljesen hirtelen és iszonyatosan rémülten. Én persze szívrohammal ébredtem fel, azt sem tudtam, hol vagyok, de futottam be hozzá. Ez 1/2 1 felé volt. Sikerült nagy nehezen megnyugtatnom és visszaaltatnom, de innnentől már esély sem volt rá, hogy normálisan aludjak. Olyan 3-ig olvastam, és 1/4 7-kor felébredtem, úgyhogy megint marha kipihent vagyok. És csak holnap este ér haza az Anti. Remélem nem alszom el Orsi mellett napközben.
2010. augusztus 11., szerda
Mákos tészta
Tegnap mákos tésztát főztem (na jó, ez azért túlzás) ebédre. Én imádom, Orsi még szűz e téren (is). Felaprítottam neki a tésztát kisebb darabokra, és már akkor odaállítottam magam mellé, amikor szórtam rá a mákot, és többször elismételtem, hogy mákos tészta lesz az ebéd. Látszólag nem volt semmi probléma. Szépen beült az etetőszékbe. Eléraktam a tányérját, mire közölte velem: "Nem jó! Koszos". És drága barátaim, nem tudtam meggyőzni a saját lányomat, hogy a tészta nem koszos, csak mákos. Nem volt hajlandó megenni, csak hajtogatta, hogy "koszos, koszos", még megkóstolni sem volt hajlandó. Azt eddig is tudtuk, hogy tisztaságmániás, de nem gondoltam, hogy ez ebben a formában is megnyilvánul :)
Kettesben
Na nem romantikusan, Antival, hanem kettesben Orsival. 5 napig. Anti ugyanis hétfő óta Pesten van tanfolyáson, anyósék pedig Mohácsra mentek le. Igazából jól érezzük magunkat Orsival, bár egy kicsit furcsa, hogy egész nap csak mi vagyunk. Illetve hát a "közvetlen rokonságból" vagyunk kettesben, mert próbálok minden napra szervezni valami kis programot, sorra látogatjuk az ismerősöket, itthon pedig csináljuk, amit kell, illetve nagyokat játszunk.
De meg kell mondjam, nehéz is egyben. Nem irigylem azokat az anyukákat, akiknek ezt huzamosabb ideig kell csinálniuk valamilyen okból. Nagyon elfáradok nap végére. Ma például már reggel hatkor felébredt az Orsi, és bár hétig még az ágyban tudtam tartani, még az is nagyon korai kelésnek. Ráadásul a legújabb szokása, hogy ebéd után maximum 1,5 órát alszik! Pedig most én is tudnék aludni jókat délután, mert végre senki sem matat az emeleten, ami engem eléggé akadályoz az alvásban, de amire eljutnék oda, hogy elalszom, addigra felébred a gyerkőc.
És ez annak a fényében elkeserítő, hogy éjszaka alig alszom. Íme a nagy beismerés: gyáva nyúl vagyok! Annyira be vagyok fosva esténként, hogy egyszerűen nem tudok elaludni! Még a jó kis Sedacur Forte altatómmal sem, ami egyébként mindig használ, és tök nyugodtan alszom tőle. Igazából van egy nagy kés is az ágy alatt (tessék csak nyugodtan röhögni), bár nem tudom, merném-e használni, ha kellene. Lényegében nem tudnám megmondani, pontosan mitől is félek ilyenkor. Szerintem a sok hülye horrorfilm meg thriller hatása ez. Ilyenkor nem merek a tükrökbe belenézni, és az ablakra is utálok rátekinteni. Persze az, hogy behúzzam a sötétítőfüggönyt mindig akkor jut már csak eszembe, amikor már sötét van, és nem merek az ablak közelébe menni. És hát valószínűleg az álmaim (?) sem segítenek. Legalább is remélem, hogy csak álmok. Rengetegszer ébredek arra, hogy valaki van a hálószobánkban, esetleg az ágynál áll, vagy éppen közelít hozzá. Hihetetlenül rémisztő dolog ilyenekre ébredni ám! Persze valószínűleg csak álmodom ezeket, de még régebben, amikor az Anti videóra akarta venni, hogy mit csinálunk éjszaka (nem home-video, hanem a forgolódások, pisilni járás, stb), mondtam, hogy talán mégsem kéne. Mert mi van, ha kiderül, hogy nem csak álmodom ezeket a dolgokat, hanem a videofelvételen is látható? Akkor aztán azt hiszem egyikünk sem alszik többet :) Anti végiggondolta, és azt mondta, lehet, hogy igazam van. Na de visszatérve: amikor ez történik, akkor általában iszonyat gyorsan hozzábújok az Antihoz (ha őt kérdezitek, akkor ráugrom; nem egyszer okoztam már neki szívrohamot az ilyen éjjeli akcióimmal), de mivel most nincs mellettem, nem akarok ilyenre ébredni. Úgyhogy lehet, hogy ezért nem is tudok elaludni sem.
Még két éjszakát kell átvészelnem valahogy, aztán hazajön férjuram. Megpróbálom túlélni valahogy. Ha nem írnék többet, tudjátok, mi történt.
De meg kell mondjam, nehéz is egyben. Nem irigylem azokat az anyukákat, akiknek ezt huzamosabb ideig kell csinálniuk valamilyen okból. Nagyon elfáradok nap végére. Ma például már reggel hatkor felébredt az Orsi, és bár hétig még az ágyban tudtam tartani, még az is nagyon korai kelésnek. Ráadásul a legújabb szokása, hogy ebéd után maximum 1,5 órát alszik! Pedig most én is tudnék aludni jókat délután, mert végre senki sem matat az emeleten, ami engem eléggé akadályoz az alvásban, de amire eljutnék oda, hogy elalszom, addigra felébred a gyerkőc.
És ez annak a fényében elkeserítő, hogy éjszaka alig alszom. Íme a nagy beismerés: gyáva nyúl vagyok! Annyira be vagyok fosva esténként, hogy egyszerűen nem tudok elaludni! Még a jó kis Sedacur Forte altatómmal sem, ami egyébként mindig használ, és tök nyugodtan alszom tőle. Igazából van egy nagy kés is az ágy alatt (tessék csak nyugodtan röhögni), bár nem tudom, merném-e használni, ha kellene. Lényegében nem tudnám megmondani, pontosan mitől is félek ilyenkor. Szerintem a sok hülye horrorfilm meg thriller hatása ez. Ilyenkor nem merek a tükrökbe belenézni, és az ablakra is utálok rátekinteni. Persze az, hogy behúzzam a sötétítőfüggönyt mindig akkor jut már csak eszembe, amikor már sötét van, és nem merek az ablak közelébe menni. És hát valószínűleg az álmaim (?) sem segítenek. Legalább is remélem, hogy csak álmok. Rengetegszer ébredek arra, hogy valaki van a hálószobánkban, esetleg az ágynál áll, vagy éppen közelít hozzá. Hihetetlenül rémisztő dolog ilyenekre ébredni ám! Persze valószínűleg csak álmodom ezeket, de még régebben, amikor az Anti videóra akarta venni, hogy mit csinálunk éjszaka (nem home-video, hanem a forgolódások, pisilni járás, stb), mondtam, hogy talán mégsem kéne. Mert mi van, ha kiderül, hogy nem csak álmodom ezeket a dolgokat, hanem a videofelvételen is látható? Akkor aztán azt hiszem egyikünk sem alszik többet :) Anti végiggondolta, és azt mondta, lehet, hogy igazam van. Na de visszatérve: amikor ez történik, akkor általában iszonyat gyorsan hozzábújok az Antihoz (ha őt kérdezitek, akkor ráugrom; nem egyszer okoztam már neki szívrohamot az ilyen éjjeli akcióimmal), de mivel most nincs mellettem, nem akarok ilyenre ébredni. Úgyhogy lehet, hogy ezért nem is tudok elaludni sem.
Még két éjszakát kell átvészelnem valahogy, aztán hazajön férjuram. Megpróbálom túlélni valahogy. Ha nem írnék többet, tudjátok, mi történt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
