Az a fránya szex

Sokat gondolkoztam azon, hogy írjak-e erről a dologról is, de mivel ez a blog végső soron egy napló saját magamnak, amit megosztok azokkal az emberekkel, akiket szeretek és akikben megbízom, ezért végül úgy döntöttem, leírom ezt a (nem is olyan kicsi) problémát. Sokan már úgyis tudjátok, miről van szó. Azért előre szólok, hogy akik nem akarnak ilyen szinten belemélyedni az életembe, azok most hagyják ki ezt a bejegyzést.
Szóval a szex. Nagyon-nagyon régen kezdődött, sőt, mióta az eszemet tudom, ez van. Fáj a szex. Mindig. Minden egyes alkalommal. Nem számít, mennyire nedvesedek be magamtól vagy hány vödör sikosítót kenünk rám. Fáj. 10 éve fáj.
Időszakosan váltogatják egymást azok az időszakok, amikor belenyugszom ebbe, és amikor próbálok tenni valamit. Csak hát elég nehéz 29 évesen belenyugodni abba, hogy azért még van legalább 20 évem, amit így kell leélnem. Eleinte rengeteget jártam nőgyógyászhoz (valójában Pécs nőgyógyászainak nagy részét láttam már), de valójában senki sem talált semmit. Jobb híján mindig felírtak valami kúpot vagy kenőcsöt. Aztán találtam egy dokit, aki elkezdett foglalkozni a dologgal. Volt egy kisebb műtétem (a szűzhártyán ejtettek egy kisebb bemetszést, mert arra gondolt, hátha nem szakadt át rendesen, és az a probléma), majd amikor az sem segített, Lidocaine-t fecskendezett a bundám alá a hüvelyem külső falánál. Na, az volt az egyetlen alkalom, amikor megtudtam, hogy milyennek kellene lennie a jó szexnek. Csak hát a Lidocaine hatása pár óra múlva elmúlt... Mint ahogy a doki is; rám jellemző módon ugyanis meghalt.
Utána pár év "nem törődöm vele, nekem ez jutott és kész" hozzáállás jött, csak hát nehéz kívánni olyan dolgot, ami fáj az embernek. Anti nagyon megértő, de hát érthető módon ez igen nagy probléma a kapcsolatunkban. Ő nem akar nekem fájdalmat okozni, én meg azt nem akarom, hogy a fájdalom miatt ne szexeljünk (persze csak miatta). Szóval patthelyzet.
Aztán az Orsi születése után jóban lettem valakivel, akit nem hagyott nyugodni a dolog, és utána nézett az interneten, hogy mi lehet ez (egyébként én is mindent az interneten nézek, a mai napig nem értem, erre miért nem kerestem rá), és talált egy betegséget, melyre teljesen ráillenek a tüneteim, és az a neve, hogy vulvodynia. Felbuzdulva ezen elmentünk a legújabb nőgyógyászhoz, akinél az Orsi is született, és elmondtam neki a kálváriámat, panaszaimat, mindent. És ő rögtön rávágta, hogy ez vulvodynia (mielőtt én említettem volna neki!). Ő volt az második, aki érdemben foglalkozott vele és konkrét dolgot mondott. Aztán amikor megvizsgált, azt is mondta, hogy van egy kis vaginizmusom is. (Na ennek utána néztem már, és ez talán még jobban illik rám, bár nem a nagyon komoly változata) Azt javasolta, hogy keressünk egy szexuálpszichológust, mert ennek a hátterét kell kideríteni, hogy mitől alakult ki, illetve keressek még egy intim tornával foglalkozó személyt. És írt fel Lidocaine kenőcsöt, hogy mielőtt szexelünk, ezzel kenjük be a puncimat. Sajnos dokikat nem tudott ajánlani, és hát nem is álltunk, állunk úgy anyagilag, hogy megengedhessünk egy magán pszichológust (nem bízom abban, hogy sima rendelésen ezzel érdemben foglalkoznának), így szakemberrel azóta sem sikerült beszélni. De a Lidocaine-t szorgalmasan alkalmazzuk.
Csakhát... elég lohasztó, hogy bekenünk engem, aztán negyed órát malmozunk, amire elkezd hatni. Arról nem is beszélve, hogy én csak fekhetek közben, mert különben kifolyik. És ha előre felé folyik, akkor érthető módon azt a bizonyos testrészemet is érzésteleníti, aminek az ingerlésétől nekem jó lehet a szex. Szóval olyankor ugyan nem fáj, de nem is jó. És ha ezeken túl is lépünk (ami egyébként elég nehéz, nekem is, meg az Antinak is), akkor is ott van a feljemben: ez csak ideiglenes megoldás. Nem hiszem, hogy hosszú távon jót tesz, ha hetente 2x (jobb esetben) bekenjük a hüvelyemet Lidocaine-nal. Sőt, azt sem tudom, nem okozhat-e ez problémát, ha majd szeretnénk még egy babát. De mondom, nagyon lohasztóan is hat. Már ott tartunk az Antival, hogy a szeretkezés nyűg, sokszor neki sem állunk. És még csak 29 éves vagyok!
Persze ha a lelki hátterét nézzük a dolognak, akkor azért lehet sejteni, hogy mi áll a háttérben. A legelső alkalom nem volt valami felemelő érzés. Igazából nem is akartam. Azért feküdtem le annak idején az első barátommal, Attilával, hogy ne veszítsem el, pedig igazából mást sem akartam, mint megszabadulni tőle. Tudom, érthetetlenül hangzik, nehéz is elmagyarázni. Nagyon nagy problémáim vannak a kötődéssel. Szinte mániákusan ragaszkodom valakihez, akit szerethetek és aki szeret, csak hogy ne legyek egyedül. És ez abban az időszakban volt a csúcsponton. Két nappal előtte közöltem vele, hogy nem igazán szeretem (ami igaz volt), de aztán olyan szinten lettem rosszul attól, hogy egyedül maradok, hogy inkább lefeküdtem vele, csak hogy bebizonyítsam, hogy mégis szeretem (ami nem volt igaz). Tudom, hülye voltam. De hát tudjuk, hogy súlyos problémáim vannak szeretet, kötődés, konfliktuskezelés terén.
Az Antival persze folyamatosan próbáljuk helyrerakni ezt a dolgot, de hát elég nehéz. Most épp azt határoztuk el (illetve egy fogadásnak lett a végeredménye), hogy egy héten keresztül minden nap szexelünk, tegnap volt az első. Gondoltam, most ne Lidocaine-nal, próbáljuk meg anélkül. Hát, mit ne mondjak, nem volt egy felemelő élmény. Korábban vett már az Anti kis "kiegészítőket", hogy feldobjuk a szexuális életünket, csak hát igazából nem feldobni kellene. Néha annyira kívánom én is a szexet! Szeretnék önfeledten szeretkezni vele, kipróbálni új helyzeteket, vagy csak hirtelen leteperni... De a következő gondolatom az, hogy fájni fog, és akkor máris elmegy a kedvem az egésztől. Elég elkeserítő. Eléggé magam alatt is vagyok ez miatt.
Nem tudom, mi a megoldás. Illetve dehogynem. Komolyan foglalkozni kellene vele, keresni szakembert. Rááldozni azt a pénzt, időt és energiát, mert azért nem mindegy, hogy életem hátralevő részét hogy élem le. Arról nem is beszélve, hogy mi lesz, ha az Orsival kell majd a szexről beszélni. Hogy tudom majd őszintén, meggyőzően és főként hitelesen azt mondani neki, hogy a megfelelő partnerrel ez csodálatos élmény, ha én ezt sosem éltem át? Lassan abba kellene hagyni a probléma szőnyeg alá söprését.

Vigyázni kell, mit mondunk

Újabban az Orsi gyakran csinálja azt, hogy lefekszik a hasára (néha a párnát is berakja maga alá), a kezeit a nunája tájékára helyezi, majd elkezd mozogni, mint ahogy a papáék fiú kutyája toszta a kabátot, amikor kanos volt, csak lassabban. Szóval tisztára, mintha - tudom, hülyén hangzik, de - önkielégítene. Bár nem tudom, hogy így peluson keresztül érezhet-e valamit, és azért csinálja, vagy csak úgy... Na mindegy, nem is ez a lényeg. Amikor utoljára ezt csinálta, odaszóltam neki: "Mi van Orsi, masztizol?" Mire ő elkezdte ismételgetni: "Orsi masztizik, Orsi masztizik". Remélem azért társaságban ez nem fog eszébe jutni :)

A százlábú esete

Tegnap lefekvés előtt még ki akartam menni WC-re. Anti ekkorra már bevetődött az ágyba. A WC a hálószobánkkal szemben van, felette van egy kis lámpa, aminek a búrája falra erősíthető, félkör alakú (remélem tudjátok, mire gondolok). Szóval indulok WC-re, amidőn is azt látom, hogy a búra fölött kikandikál egy olyan undorító, gyorsan futó, százlábú bogárnak a farka. Na, rögtön mentem a szobába, hogy az Anti azonnal keljen fel és ölje meg. Azt tudni kell, hogy ilyenkor elég nehéz már kiimádkozni őt az ágyból, főleg bogarak miatt (de azért általában sikerül). Nagy nehezen felkelt, de persze a lámpa elég magasan van, az ajtó fölött. Vittem egy széket az Antinak, meg egy papucsot (gyilkos eszköz gyanánt). Én meg beálltam a hálószoba ajtajába, onnan figyeltem az eseményeket. És ekkor már nevetnem kellett. Mert én már láttam, amit az Anti csak néhány másodperc múlva vett észre: a százlábúm valójában egy falba szerelt vezetékdoboz kupakjának a széle által vetett árnyék volt!!! LOL! Rég nevettünk ilyen jót, majdnem be is pisiltem :) De hogy legközelebb felkel-e az Anti, ha pókot látok, abban már nem vagyok biztos :)

Első személyes találkozás anyámékkal

Szombaton történt. Ugyanis megint náluk volt az Orsi. Úgy indult az egész, hogy pénteken megkértem az Antit, hívja fel apámat, mivel névnapja van. Én nem akartam beszélni velük, sms-t küldeni parasztság lett volna, így Anti telefonált. Volt egy kis bájcsevej, majd letették a telefont. Kb. 10 percre rá apa felhívta az Antit, hogy szombaton nem vinné-e be az Orsit hozzájuk. Úgy volt, hogy Antinak Tolnára kell mennie majd (épp ügyelt), és én azt terveztem, hogy akkor Orsival meglátogatjuk Dorka barátnőmet (+ az Antát), de hát végül is ez még nem volt teljesen lebeszélve, így azt mondtuk, mehet a gyerek. Így legalább én el tudtam menni az Antival autózni, és ez már nagyon régen történt meg utoljára. Pedig régebben, amíg nem volt az Orsi, mennyit mentem vele! Hétvégén szinte mindig, ha hívták valahová, de nagyon sokszor hétköznap is.
Szóval szombat reggel felpakoltuk magunkat meg az Orsit, és elindultunk. Előző nap beszéltünk arról az Antival, hogy lehet, hogy egy köszönőviszonyt, semleges "milyen jó az idő" témákkal lehet, hogy azért fenntarthatnék velük, már csak az Orsi miatt is. És gondoltam rá, hogy hát jó, akkor amikor viszi az Anti az Orsit, felmegyek én is, de végül nem tudtam megtenni. Inkább az utca végén álldogáltam több, mint fél órát. Szánalmas, nem? De egyrészt teljesen be voltam tojva a találkozástól (ne kérdezzétek, miért), másrészt meg arra gondoltam: Már megint én tegyem meg az első lépést?! Így nem mentem fel.
Antival viszont nagyon jól éreztük magunkat. Annyira furcsa volt, hogy nyugodtan megtehetem, hogy elmenjek vele. Hogy nincs más dolgom. Hogy nem nyomaszt, hogy írhatnám a szakdolgozatomat inkább. Persze, otthon mindig lenne mit pakolni, de évek óta nem lebegett a fejem felett az a láthatatlan bárd, és ez nagyon felszabadító érzés volt!
Este anyámék hozták haza az Orsit. Persze az Anti pont fenn volt az emeleten, így egyedül kellett fogadnom őket. A szívem a torkomban dobogott, a gyomrom görcsbe rándult. Most hívjam be őket? Aztán megláttam anyám sértődött pofáját, és ez eldöntötte a kérdést. Köszönni is alig akart. Úgyhogy bevezettem a gyereket kapun belülre, átvettem apámtól a gyerekülést, majd elköszöntem. Mindezt a kapu előtt. Hülyén jött ki, bunkó is voltam, de anyám arca mindent elárult. Úgyhogy marad a "kerüljük egymást" felállás.
Hozzátartozik a történethez, hogy kb 1 hete összefutottunk velük a Tescoban. Illetve csak majdnem. Hármasban vásároltunk, mikor az Anti hirtelen megfordította a kocsit, és elindult visszafele. Nem is értettem, hogy miért. Aztán közölte, hogy anyámék kb. 10 méterre voltak előttünk. Tanakodtunk, hogy mi legyen, de nekem nem volt kedvem mindent kipakolni és visszajönni, egyébként is, milyen nevetséges lenne már az. Mondjuk ami utána jött, az még nevetségesebb volt. Ott kommandóztunk a sorok között, hogy kerüljük el őket, bár elhatároztam, hogy ha beléjük futunk, akkor azért nyilván köszönök nekik. Szóval egész jól elkerültük őket, egészen a hagyma pultig. Anyám az Antitól 5 lépésre válogatta a hagymákat, apám is ott állt mellette. Én persze kicsit arrébb az Orsival voltam nagyon elfoglalva, és az Anti is bőszen válogatott, de nem tudom elhinni, hogy ne láttak volna meg minket. Tuti láttak. Csak épp ők sem akartak társalogni.

Apa, mit csinálsz?

"Kiveszem anya szeméből a körmödet"

Hát ennyi. No comment.

Aludni akarok!

Nagyon-nagyon rossz éjszakám volt tegnap. Pedig egész jól indult. Meglepő módon, amikor 3/4 10-kor elindultam lefeküdni, teljesen nyugodt voltam, egyáltalán nem féltem. Gondoltam, na, ma végre alszok egy jót. Elmentem fogat mosni, amikor is a küszöb mellett, egy résben egy undormányos pókot pillantottam meg. Mondtam már, hogy arachnofóbiám van? Iszonyatosan félek a pókoktól, ez meg különösen csúf volt: nagy test, vastag lábak. Lecsapni nem lehetett (egyébként sem biztos, hogy mertem volna. Mindig szólok az Antinak, ha itthon van. Persze ha egyedül vagyok, muszáj megoldani, mielőtt még esetleg az ágyamban látom viszont a delikvenst, de mindig nagy kínok között teszem meg). Szóval fogtam a hajlakkomat, és egy nagy adagot fújtam rá (mert természetesen rovarirtó nincs itthon). Természetesen bemászott a küszöb alá, így nem tudtam, hogy volt-e hatása a támadásnak. De reménykedtem.
Elmentem lefeküdni, és még mindig viszonylag nyugodt voltam. Olvastam egy kicsit, ezt mindig kell elalvás előtt, enélkül sosem tudok elaludni, majd amikor már kezdtem elálmosodni, letettem a könyvet és lekapcsoltam a villanyt. És innentől indult a kálváriám.
1. felvonás: Amint lekapcsoltam a villanyt, hangokat véltem hallani az emeletről, mintha mászkálna valaki. De meg tudtam győzni magam, hogy csak képzelődöm. De ekkor pisilnem kellett, úgyhogy kimentem.
2. felvonás: Pisi után természetesen felébredtem. Újra olvasni kellett, majd egy órát fenn voltam. De aztán nagyon elálmosodtam, gondoltam egy újabb pisi, és most már tényleg alszom.
3. felvonás: Indulok ki a WC-re, és az előszoba plafonján egy fucking nagy pók mászik!!! A hideg kilelt. Most mi lesz??? Az ott nem maradhat, főleg, hogy mozgásban volt. El persze nem értem, de egyébként sem csaptam volna le a falon, mert egyrészt foltos lenne a fal, másrészt még a tudat is borzaszt, hogy a papucsom talpát egy pók érte. Szóval gyorsan elfutottam a seprűért, hogy valahogy a földre juttatom a szörnyeteget, és majd ott lecsapom; hoztam papírzsepit is, hogy ne közvetlenül a papucsommal lépjek majd rá. Mire visszaértem, a pók már csüngött (nem is tudtam, hogy ezek az általam "rohampóknak" titulált pókok képesek hálót csinálni!). Nagy nehezen a seprűvel leszedtem, legalább is úgy tűnt, mert sem a falon, sem a földön nem találtam. Mivel a seprűt gyorsan a földhöz nyomogattam, azt hittem, hogy a pók megdöglött. De hiába csapkodtam a seprűt a földhöz, a tetem nem került elő. Márpedig nekem bizonyosság kellett, hogy az ellenség meghalt. Már épp készültem közelebbről szemügyre venni az eszközt, amikor egyszer csak kirohant a pók! Iszonyat gyorsan! Alig tudtam rádobni a pzs-t, és rátaposni! De végre én győztem. Ám még visszavolt a tetem eltávolítása. Annyit mondhatok, rengeteg papírtörlő kellett hozzá.
Az affér után visszamásztam az ágyamba, de hát persze már mindenhol pókot láttam. Végül győzött az álmosság, és elszenderedtem. Amikor is jött a
4. felvonás: Orsi felsírt, de teljesen hirtelen és iszonyatosan rémülten. Én persze szívrohammal ébredtem fel, azt sem tudtam, hol vagyok, de futottam be hozzá. Ez 1/2 1 felé volt. Sikerült nagy nehezen megnyugtatnom és visszaaltatnom, de innnentől már esély sem volt rá, hogy normálisan aludjak. Olyan 3-ig olvastam, és 1/4 7-kor felébredtem, úgyhogy megint marha kipihent vagyok. És csak holnap este ér haza az Anti. Remélem nem alszom el Orsi mellett napközben.

Mákos tészta

Tegnap mákos tésztát főztem (na jó, ez azért túlzás) ebédre. Én imádom, Orsi még szűz e téren (is). Felaprítottam neki a tésztát kisebb darabokra, és már akkor odaállítottam magam mellé, amikor szórtam rá a mákot, és többször elismételtem, hogy mákos tészta lesz az ebéd. Látszólag nem volt semmi probléma. Szépen beült az etetőszékbe. Eléraktam a tányérját, mire közölte velem: "Nem jó! Koszos". És drága barátaim, nem tudtam meggyőzni a saját lányomat, hogy a tészta nem koszos, csak mákos. Nem volt hajlandó megenni, csak hajtogatta, hogy "koszos, koszos", még megkóstolni sem volt hajlandó. Azt eddig is tudtuk, hogy tisztaságmániás, de nem gondoltam, hogy ez ebben a formában is megnyilvánul :)