Első napok az új munkahelyen

Igazából úgy gondoltam, hogy majd az első nap után (szerdán) rögtön írok, nem vasárnap, hogy frissen számolhassak be az új élményekről, benyomásokról, de még nem igazán sikerült utolérnem magam, és hát sűrűn is alakult a hétvége. Nem úgy, ahogy elterveztük. De kezdem az elejéről.
Szóval szerdán reggel gyereket bevágtam a kocsiba, elszáguldottunk az oviba - mert szerencsére (akkor még úgy gondoltam) mehetett hétfőtől - aztán irány az új munkahely (Orsi egyébként egész héten nagyon okosan viselkedett, egyszer sem sírt, amikor otthagytam, és bennt is nagyon okos állítólag - szerda óta pedig apa hozza haza). Nekem tökjó helyen van a Rovitex, 20 perc alatt nagyon kényelmesen beérek, és parkolni is lehet. Asztalt még nem kaptam (még pénteken sem volt, ott nyomorgok egy srác mellett, aki szintén angol szakos volt, úgyhogy szegről-végről ismerjük egymást), meg túl sok felvilágosítást sem arra vonatkozólag, hogy mit fogok csinálni. A három nap alatt egy csomó dologról elmondták, hogy ezt, meg ezt, meg ezt is te fogod majd csinálni, csak épp azt nem mutatták meg, hogyan kell ezeket csinálni. Első napon már jött egy beszállító, akinek én leszek majd az új kontaktja állítólag, le kellett mennem bemutatkozni neki, ami teljesen rendben is van. Második napon azonban tök egyedül kellett "tárgyalnom" egy magyar cérnabeszállítóval, mert a csaj, aki eddig tartotta velük a kapcsolatot, épp Pesten volt. Hát, gondolhatjátok, nagy tárgyalás volt. Konkrétan hozzá sem tudtam szólni a dolgokhoz, csak okosan néztem ki a fejemből. Persze még azt sem mondták el, hogy hogyan-miként kellene majd intéznem a megrendeléseket feléjük, de hát majd csak eszébe jut valakinek. A "főbeszerzős" csajszi kb. minden nap elmondta, hogy ma délután már lesz egy kis időm rád, és átbeszéljük a feladatokat, de ez egyik nap sem történt meg. Amit eddig csináltam, az a számlák rögzítése a rendszerükben, meg a dokumentáció összeállítása. De hogy ebben mekkora káosz van! Amire megértettem, hogy milyen papírokat hova kell tűzni, eltartott egy kis ideig, de csak az miatt, mert ezek össze-vissza pakolják a papírokat! Állítólag mindenki nagyon elfoglalt és nincs ideje semmire, ezért van ez, de halomban hevernek a papírok, és csodálkoznak, ha a pénzügy cseszegeti őket. Szóval ezt a részét kezdem már picit átlátni, és nem is baj, hogy az én feladatom lesz, mert talán rendet tudok majd teremteni a káoszban - ha csak nem okozok még nagyobb káoszt :)
A három nap alatt csak egyszer bőgtem itthon, a második nap után, ami nagy szó, mert általában az első után szoktam. Igazából szerintem egy dolog hozta ki, bejött a nagyfőnök a nap végén, mindenkihez odament, így hozzám is. Kérdezte, hogy mit csinálok. Mondtam, hogy az Éva megmutatta a számlarögzítést meg miegymást. Erre ő: "És akkor holnap már beszerzel?" Anti szerint viccből kérdezte, bár elég komolynak hangzott, és le is hangolt. Ahhoz talán valakinek fel kellene homályosítani, hogy mit kéne beszerezzek és kitől, meg mennyiért, na de szerencsére "főbeszerzős Aranka" lekezelte a helyzetet.
Szóval remélhetőleg alakulnak majd a dolgok, mert valószínűleg tetszene, bár nagyon oda kell majd figyelnem, mert hajlamos vagyok a figyelmetlenségekre, és ez itt nagy gikszereket tud okozni, ami egyenes út a kirúgáshoz...

És ami nem munka: Orsi. Már csütörtök este észrevettük, hogy fura pöttyök vannak a testén, de nem igazán tulajdonítottunk neki nagy jelentőséget, mert azt gondoltuk, csak az izzadástól van, mert az oviban nagyon felöltöztetik. Aztán péntek estére ezek a pöttyök elterjedtek, majd fürdés után tiszta vörös meg pöttyös lett foltokban a kis teste, a térdén pedig jó 3 körömnyi hatalmas, szunyogcsípés szerű duzzanat alakult ki. Adtunk neki egy fél Calcimuscot, és irány az ügyelet. Egy arab doki volt benn, megvizsgálta, és mondta, hogy valószínűleg ételallergia lehet, de hát nem tudtam megmondani, hogy miket evett, mert ugye bölcsiben volt. Calcimusc, meg Fenistil cseppek, ezt mondta, meg azt, ha belázasodna, akkor újra vigyük be, mert akkor lehet valami más. Na másnapra, szombat estére belázasodott. Lefekvés előtt 37,6 volt a hője, de azzal még nem akartuk bevinni, így az X-faktor után bementem, felébresztettem, és megmértem a lázáz, ami már 38,1 volt. És nagyon ijesztően elkezdett köhögni, köhögések között pedig alig kapott levegőt. Kocsiba be, újra ügyelet. Orsi végigköhögte az utat, én meg jó szokásom szerint kezdtem pánikba esni. Egy nagyon aranyos doktornő volt. Kiderült, Orsinak gégegyulladása van. Azonnal injekciót kapott, és fél órát kinn kellett ülnünk vele a hideg levegőn. Ahogy én kivettem, azon gondolkodott a doktornő, hogy benn tartsa-e az Orsit a kórházban, mert hát ez a dolog tud veszélyes is lenni (bedagad a torka (gégéje) és nem kap rendesen levegőt). Szerencsére a szuri és a levegőzés jót tett, Orsi jobban lett, így hazajöhettünk.
Mint kiderült, több dolog is összejátszott. Egyrészt ez a gégegyulladás 2 és 4 éves kor között elég gyakori. Másrészt Orsi igazán ki sem gyógyult az előző betegségéből (írtam is az előző bejegyzésben, hogy még köhög), egész héten folyt az orra és köhécselt. Ez mondjuk lehet attól is, hogy a körzeti gyerekorvosunk egy hét szünet után ugyanazt az antibiotikumot írta fel neki (amire a bacik vagy vírusok nyilván kezdtek rezisztenssé válni). Az ügyeletes doktornő szerint most nem is kell neki antibiotikum. Kell viszont neki legalább két hét itthon, hogy tejesen kigyógyuljon mindenből, és kellene neki egy jó hónapos probiotikum kúra, hogy a kis immunrendszerét rendbe tegye. Továbbá a szobája hideg legyen (optimális a 19-20 fok alvásra - nálunk ez kb 23 fok, de azért tartottunk ennyit, mert az Orsi nem takarózik be és nehogy megfázzon), és hidegpárásítás is szükséges. Lecsekkoltuk, a gyerekszoba ideális páratartalma 60-70%, Orsinál van 27%. Szóval beindítottuk a párásító gépet, amit még Pécsen vettük, és most járatjuk ezerrel.
Egyébként szörnyű érzés, hogy nem tudok az Orsival itthon maradni, de nyilván ha három nap munka után eljönnék két hét táppénzre nem lenne hova visszamenni dolgozni. De akkor is. Főleg, hogy apóssal lesz itthon kettesben a Törpi. A második hétre valószínűleg anyós kiiratja magát táppénzre, de nem szeretem, ha ennyit velük van. Egyrészt össze-vissza etetik mindenféle szarral, másrészt ilyenkor az Orsi nagyon elutasító velem. Nem jön oda hozzám, ha megjövök, sőt, ha én odamegyek, ellök magától. És ez nagyon rossz érzés. De hát túl kell éljem valahogy, mert különben a teljes anyagi összeomlás fog bekövetkezni. Szóval dolgoznom kell, és tartani magam. Az utóbbi lesz a nehezebb.

Van munkám

Az történt, amit éreztem: megkaptam a Rovitexes melót. Igaz, hétfő helyett kedden hívtak fel, de enyém az állás. Nem akarom újra részletezni a pro és kontrákat, igent mondtam, főleg miután a fizetést is megmondták, ami pécsi viszonylatban nem rossz. Aztán majd meglátjuk, hogy fogom bírni. Biztos, hogy az elején jó párszor ki fogok borulni, és lesz bőgés dögivel. Hiszen vissza kell szoknom abba, hogy dolgozom, meg kell szoknom, hogy 8-17 óráig ülök egy helyben, meg kell szoknom, hogy alig látom a lányom, és azt is, hogy amit eddig munka nélkül csináltam (gyereknevelés, takarítás, főzés, mosás, stb), azt most mind munka mellett kell elvégeznem. Muszáj lesz persze most az Antit is jobban belevonni a dolgokba, bár rá nem lehet panaszom, ha kértem, eddig is mindig segített (nyilván jobban esne, ha kérés nélkül jutnának eszébe dolgok, na de pasi, szóval szerintem már ez is óriási dolog tőle). Após meg majd örülhet, mert végre nyüzsöghet rendesen. Hiszen ő lesz az, aki a beteg Törpét ápolni fogja, én tuti nem vehetek ki szabikat az elején (ami egyébként már most baromi rossz érzéssel tölt el). Tudom, hogy csak segíteni akar, amikor mondja, hogy majd ő hozza-viszi a gyereket a bölcsibe, meg itthon jól ellesznek, ha beteg, de engem idegesít. Roppant módon. Az én gyerekem, én akarom bölcsibe vinni! Haza meg hozza az apja! Persze a munkájából kifolyólag Anti biztos egy csomószor nem tudja majd elhozni a bölcsiből, és rájuk leszünk utalva, de majd beszélek vele, hogy próbáljuk meg mi felnevelni a gyerekünket. Szóval már most tele vagyok aggodalommal.
És van rá még egy okom: Orsi már megint beteg. Hétfőn még volt bölcsibe, ott is aludt (mondjuk azt a fél órát túlzás alvásnak nevezni), de kedden már az orvosnál voltunk, és pénteken megyünk vissza kontrollra. De még mindig elég csúnyán köhög (csütörtök van), és én jövő szerdán kezdem a munkát. Direkt kértem így, mert úgy gondoltam, hogy hétfőn, kedden még tudom vinni-hozni, de nem vagyok biztos benne, hogy a doki elengedi hétfőn. És mivel még be sem szokott rendesen, ezért jó lett volna, ha legalább két napot még együtt tudunk végig csinálni.
Jó lenne, ha nem lenne beteges. Persze tudom, hogy ha közösségbe kerül a gyerek, akkor összeszed minden szart és állandóan beteg, mi meg ráadásul ebben az őszi betegségszezonban kezdtük el a beszokást, de akkor is. Minden egyes nap, amikor após viszi majd az orvoshoz, meg marad vele itthon, amikor beteg, szívszakadás lesz számomra. És persze nő majd az ellenszenv após iránt. Nem tehetek róla, de ez lesz, ismerem magam. Pedig ő csak segíteni fog, nem is keveset.

Bölcsi - második felvonás; próbanap

Azzal kezdeném, hogy Orsi 4 nap bölcsi-ovi után egy hetet itthon töltött, betegen. Velem együtt. Mert hogy én is elkaptam tőle. Ezen a héten kedden mehettünk újra, és arra számítottam, hogy elölről kell kezdeni az egészet. De nem. Sőt, kedden már ott is hagytam majdnem egy órára, szerdán két és félre, csütörtökön és pénteken (ma) pedig már ott is ebédelt. Jövő héten már ott is fog aludni. Ági néni azt mondta, hogy még 10 ilyen gyereket kíván magának, mint az Orsi. Igaz, hogy szerdán és ma úgy jöttem el, hogy sírt, de állítólag két perc után megnyugszik, és utána egész nap szépen eljátszik. Sokat van körülötte, meg ül az ölében, szóval már megszerette őt is, vagy legalább is elkezdett kötődni.
Tudom, hogy ez jó az Orsinak, mert már nagyon unatkozott itthon. Kell az is, hogy gyerekek között legyen. De azt az érzést, amikor otthagyod a síró gyereket a bölcsibe... hát azt nem kívánom senkinek. Emellé jön még a bűntudat, hogy a kétéves gyereket ilyeneknek teszem ki... Szerintem engem jobban megvisel ez az egész, mint az Orsit. Mindig is tudtam, hogy kötődés-problémáim vannak, ez az Attilával és az Antival való kapcsolatomon gyönyörűen megmutatkozott, de az évek múlásával jelentősen javult. De most újra előjött, az ovi kapcsán.
Amihez még egy dolog hozzájárult. Ez pedig a munka. Behívtak ugyanis a Rovitexhez próbanapra, tegnap voltam. Két delikvens maradt, ebből én vagyok az egyik. És azóta egészen rossz passzban vagyok. Mert egyrészről nagyon pozitív a benyomásom: amellett persze, hogy ijesztő megint új helyen dolgozni, új emberek közé beilleszkedni, a munka tetszene (már amit eddig láttam belőle); egyrészt kihívás lenne, másrészt hatalmas fejlődés is ahhoz képest, amit eddig csináltam. Nem is beszélve arról, hogy referenciának sem utolsó. A másik oldalon viszont ott van a munkaidő: nyolctól ötig. Ami azt jelenti, hogy fél hatra érnék legkorábban haza. És itt most nem arról van szó, hogy nincs, aki addig az Orsival legyen, mert majd az Anti szépen hazahozza az oviból (szerintem még jót is fog tenni a kapcsolatuknak), vagy ha ő sem ér időben haza, akkor apósék. Csak épp eddig 24 órában együtt voltunk Törpivel, most meg jutna belőle 1 óra reggel és 2 este. És ezt nagyon nehéz megemészteni. Anti soha nem is fogja megérteni. De annyira szar, hogy a rohadt pénz miatt ilyen helyzetbe kerültünk! Mert ha nem vállalom el, akkor persze tuti, hogy nem mostanában kapok másik állást. Az eddigi tapasztalatokból kiindulva viszont ha elvállalom, egy héten belül két helyről is visszajeleznek, hogy mehetek. Azt meg nem akarom csinálni, amit az Anti mond, hogy próbaidő alatt felmondjak, ha kapok jobb ajánlatot. Úgyhogy most minden a fizetésen áll vagy bukik. Mert arról még sajnos nem beszéltünk. Hétfőn hívnak vissza, úgyhogy addig megpróbálom nem túlspilázni a dolgot - bár a fentiekből gondolom kiderült, hogy ez nemigen megy. Ha jó pénzt ajánlanak, elvállalom, ha keveset, akkor nem. Mindenképpen fogok kérni 1-2 nap gondolkodási időt, aztán meglátjuk, mi lesz.

A fotel

Tegnap kicsit felkaptam a vizet az Antira, bár nem igazán mutattam. Beszéltük ugyanis, hogy Orsi szobájában megszüntetjük a pelenkázó komódot, mert már csak nagyon ritkán hagyja, hogy azon pelenkázzuk vagy öltöztessük, és hogy esetleg a "szoptatós fotelemet" is kivinnénk a nagyszobába, így több hely maradna a játékainak. Erre közölte az Anti, hogy ő meg szeretne egy olyan fotelt, amilyen az apjáéknak van. Ez lényegében hasonlít arra, ami a Jóbarátokban a Joeynak és a Chandlernek volt, hogy a fotel támlája hátradönthető és egy lábtámasz részt van hozzá, ami kinyílik, amikor hátradöntöd a fotelt. Az apjáék ezt a görcsönyi turiban vették, és már meg is beszélte vele, hogy hétfőn az apja lemegy, és megnézi, hogy van-e. Annyira ideges lettem! Nem a fotelt sajnálom tőle, de basszus, nincs pénzünk arra, hogy az összes csekket kifizessük, és most vegyünk fotelt!!! Hihetetlenek! De az apjával egyetemben! Én nem veszek flittereket meg gyöngyöket, hogy új hastáncos szerkóm legyen, pedig ingyen meg is csinálnák nekem, de vegyünk fotelt! Egyszerűen nincs ilyenekre pénzünk!!! Már csekkekkel is el vagyunk maradva! Nem is egyel! Arról nem is beszélve, hogy most lesz a harmadik házassági évfordulónk 13-án, és még csak egy redvás vacsira sem tudunk elmenni! Annyira rossz, hogy nincs lóvénk! De ha csak extra dolgokra nem lenne, de már a számlákat sem tudjuk rendesen fizetni. Erre az Antitól meg annyi a válasz: Majd szerzünk pénzt. DE HOGYAN????!!!!

Ovi - első három nap

Hétfőn kezdtük a beszoktatást az oviba. Igen, az oviba, mert az én lányom rögtön az ovival kezdi, nem a bölcsivel :) Az van ugyanis, hogy Görcsönyben csak ovi van, és azon belül egy "minicsoport", ahová két éves kortól mehetnek a törpék. Jelenleg Orsikám a legfiatalabb, de Andris barátunk is odajár, ő nem egészen egy hónappal idősebb nálunk.
A beszoktatás kb. 2 hetet vesz igénybe. Ezen a héten én is ott vagyok végig az Orsival, mind a három nap nagyjából másfél órát töltöttünk ott. Úgy látom, tetszik neki. Most még csak barátkozik a helyzettel, a játékokkal, a gyerekekkel és az ovónénikkel. A minikre jut egy külön gondozónő, ami nagyon jó, mert Ági néninek most még csak két gyerkőcre kell figyelnie, illetve tegnap már az Andris sem jött, mert beteg, így tudott "csak" Orsizni. Nagyon aranyos, fiatal csajszi, nyugodtan bízom rá az én kis lánykámat. Első nap eleinte csak mellettem ácsorgott az Orsi, aztán elindult játékokat nézni. Én tisztes távolból figyeltem, ha nem kérte, hogy menjek vele, akkor nem mentem - végül is ez a beszoktatás lényege, nem? Volt, hogy láttam rajta, hogy keres, csak nem látja, hogy hol vagyok, akkor odafordult a dadushoz, és megkérdezte: "Hol van anya?" Kicsi szemem fénye! Nagyon furcsa így látni, hogy játszik egyedül (amit egyébként itthon nagyon ritkán csinál), illetve kedden ő is evett almát és kekszet a többiekkel, teljesen meglepődtem, ahogy odaült a kis székre az asztalhoz, és a többiekkel együtt vígan falatozott. Tegnap már jó 20 percet elvolt úgy, hogy rám sem nézett. Persze az idő nagy részét Ági néni mellett tölti, de ez olyan Orsis. Ismerve őt, én nem is attól félek igazán, hogy azért fogja rosszul érezni magát, mert hiányzom neki (persze biztos fogok - legalább is egy kicsit remélem is), hanem azért, mert Ági néni nyilván nem vele fog egész nap foglalkozni. Kiscsibe, ha hozzászokott valakihez, szinte egész nap elvan vele (nagyszülők, Peti, Erika), csak igényli azt, hogy vele játszanak, vele foglalkozzanak. Szóval neki a nagyobb kihívás talán az lesz, hogy megtanuljon egyedül, illetve a többi gyerekkel játszani. Persze mondják, hogy gyakran előfordul, hogy 1-2 hónap után esik le a gyerkőcnek, hogy ez a helyzet már mindig így lesz, tehát hogy anya reggel lepasszolja és délután megy érte, de nagyon bízom abban, hogy Orsi élvezni fogja, hiszen itthon már nagyon sokszor unatkozik. Jövő héten kedden kezdjük azt, hogy ott is hagyom kis időre (majd egyre többre), és utána való héten fog ott is aludni először.
Az én feladatom az, hogy összeszedjem Orsi ovis cuccait, és hogy katicabogarat varrjak jelként a holmijaira. Jó lenne nekiállni már, mert nem egy katicát kell alkotnom, kell a zsákra, törölközőkre, ágyneműre... de hát aki ismer tudja, mennyire nehéz nekiállnom ilyen macerás dolgoknak. Na de talán majd ma.

Guinness Rekord

Hát kérem szépen, elmondhatom magamról, hogy "Guinness Rekorder hastáncosnő" vagyok :) Tegnap este a Széchenyi téren volt az "egy időben legtöbben hastáncolók" rekordkísérelete, ahol is több, mint 800 ember táncolt egyszerre. Nagyszerű élmény volt, örülök, hogy végül úgy döntöttünk, hogy elmegyünk mi is. Igaz, csak négyen voltunk, ebből hárman álltunk fel a lépcsőre, hogy látsszunk is, de így is izgalmas volt. Azon gondolkodom, lassan ideje lenne megírni a hastáncos önéletrajzomat is, mert lassan elfelejtem, hogy hol is léptem eddig fel, olyan szépen szaporodik a lista.

Szülinapos

Vasárnap tartottuk az Orsi szülinapját. Délutánra volt tervezve, és úgy, hogy az egész család itt lesz, mint tavaly, de hát persze nem jött össze. Marika mama alig tud járni, annyira fáj a lába, a Petiék pedig nagyon betegek voltak (főleg a Peti), szóval az ő távollétük igazolt volt. Anyámék meg persze apu meccse miatt nem tudtak jönni, ezért délelőtt jöttek ki. Persze, jó dolog a felelősségtudat, meg ő az edző, de amióta én őt ismerem, még egyetlen meccsről sem hiányzott. Nem hiszem el, hogy ő nem jelenthet beteget évente egyszer! Na mindegy, tudjuk, milyen, még a Petit sem akarta elengedni, pedig ők eredetileg délután jöttek volna, persze a betegség miatt az ő látogatásuk halasztódik.
Ajándék terén persze jellemző, amit csináltak. Hoztak egy olyan szettet, amiben három féle játék van: egymásra rakható "poharak" macifejjel, zsiráfos fejű szétszedhető építő, alul logikai bedobó, és még egy egymásba illeszthető "kockakukac". És anyám közli: "Tudom, hogy ilyenje már van az Orsinak, de egyszerűen nem tudtam mit venni neki! Egy órát álltam a Régióban, de nem találtam olyat, ami ne lenne már neki" Hát komolyan, az agyam eldobom! Azért elég nehéz elhinni, már csak ha jobban belegondol is valaki hogy egy játékboltban ne találjon olyat, ami még nincs a gyereknek! Na mindegy, ezek anyámék. Kapott még építőjátékot (megjegyzem szintén van már neki két fajta - ez a harmadik) és két mesekönyvet. Na, erről ennyit.
Hogy milyen volt a hangulat? A szokásos, ami nagyobb veszekedések után lenni szokott: Csináljunk úgy mintha mi sem történt volna. Annyira utálom magam, hogy belemegyek ilyenbe! Na persze csak az Orsi miatt, ha ő nem lenne, még mindig nem beszélnék velük, na de ne ilyen példát mutassunk a gyereknek ugyebár.
Délután így végül is nem voltunk sokat: Böbe mama, Anti papa, Gréti, Margit dédi mama, Jani dédi papa, Erika, és persze anya és apa. Tőlünk már korábban megkapta az ajándékát, mert így is játékdömping volt: Mamáéktól kapott babakonyhát - nagyon tuti, rengeteg kiegészítővel, és az Erika is adott neki még hozzá való játék gyümölcsöket, tányérokat. Erikától még pluszba kapott mágnestáblát mágnesekkel is. Dédiéktől zsírkréta, gyurma, aszfaltkréta, papucs, vizes kifestő volt az ajándék (én vettem meg). A babakonyhával csak az az egy probléma van, hogy mamáék állították össze, és hát ilyenkor a díszítő matricák is mellékelve vannak. És ezeket elég flegmán sikerült felragasztani, tiszta gyűrött, sőt, van, ahol le is lóg a konyháról. Persze nem szólhatunk egy szót sem, ők mondták, hogy rakjuk össze mi, amíg ők Mohácson vannak, na de mégis. Az első nem sikerült ragasztás után azért lehetett volna szólni, ahelyett, hogy az összes többit is felragasztjuk szarul, de mindegy.
Már régen elhatároztam, hogy Orsinak egy katicás tortát fogok csinálni. Sokat szenvedtem, már hetekkel előtte, hogy hogyan, milyen formában, illetve milyen bevonóval csináljam meg. Végül ez lett belőle:

Szerintem egész jól sikerült, ahhoz képest, hogy mekkora cukrász vagyok. Sok segítséget kaptam Móni barátnémtól, ő adta az ételfestékes ötletet, és a szemnek, szarvnak, szájnak szolgáló marcipánt is tőle kaptam. Nem azért, de elég büszke vagyok magamra. Finomnak nem volt mondjuk annyira finom, de azért ehető volt. Vajas krém van benne, meg a külseje is az, és ezért egy kicsit az íze túl "vajas" (ki gondolná), de azért jól néz ki, nem?
Egyébként arra gondoltam, hogy jövőre már nem tartunk ilyen nagy családi banzájt, elég macerás megszervezni, mindenkinek van valami hasfájása, ennek ekkor nem jó, annak akkor nem jó... Mi majd szépen megköszöntjük a szülinapján, a többiek meg rendezik, ahogy tudják és gondolják.