Együtt alvás

Tulajdonképpen először arról akartam írni, hogy az Orsi bárányhimlős lett (most erről csak annyit: sok pötty, néhány elvakart, anyám szokás szerint adta magát, én meg még nem is voltam, úgyhogy még várom a kiütéseket), de aztán a tegnap este megváltoztatta ez irányú terveimet.
Az utóbbi időben Orsi újra nem alszik valami jól, szinte minden este felébred (általában többször is), és az utóbbi hetekben mindig az a vége az "inni, pisilni, kakilni, zsepit adni, orrot fújni, betakarni, kitakarni" vesszőfutásnak, hogy át akar jönni közénk. Ez nálunk nem volt szokás, tulajdonképpen régebben el sem tudott aludni a mi ágyunkban, még ha beteg volt is, akkor is mindig a saját ágyában aludt. Nem tudom, mi változott meg - illetve persze azt tudom, hogy a gyerekek ilyen téren folyamatosan változnak, meg most jön a "félek a sötétben" időszak is, de már szinte minden este velünk akar aludni. Ami nem is lenne gond, ha:
1. tényleg aludna, és nem magyarázna és maradna ébren, ezáltal ébren tartva minket is
2. amikor alszik, egy helyben aludna, és nem rugdalózna, csapkodna, okozna 8 napon túl gyógyuló sérüléseket mindkettőnknek
3. üldözné ki ezáltal rendszeresen vagy az Antit, vagy engem a nagyszobába
Este elalszik a saját ágyában, ilyenkor még megérti, hogy mi még "pakolunk", nem fekszünk le, de aztán 11 és 2 között valamikor csak rájön az átjöhetnék - amit persze egy legalább fél órás bevezető műsor előz meg. Egy dolgot tudni kell rólam: ha aludni és reggelizni nem hagynak nyugodtan, akkor nagyon-nagyon (de tényleg nagyon!) nyűgös tudok lenni.
Már kipróbáltunk mindent: alvóállatka, ég a "kisangyal", hogy ne legyen teljesen sötét a szobájában, ajtót résnyire nyitva hagytuk, illetve most beígértük, hogy kap egy saját kislámpát. De semmi sem használt. Úgyhogy Antival eldöntöttük tegnap előtt, hogy a sarkunkra állunk, és visszaszokunk a "mindenki alszik a maga ágyában" szabályra. Tegnap este egész jól ment, Anti egész jól megbeszélte az Orsival, hogy nagyon fáradt, nem férünk el hárman az ágyban, stb stb.... Na de a ma éjjel valami kriminális volt. 1 óra felé kezdődött. Eleinte az Anti ment be hozzá (talán 3x), aztán elkezdett anyázni. Átmentem, mire közölte, hogy ő átjön, vagy kijön, de egy biztos: nem alszik. Próbáltam szép szóval meggyőzni - persze teljesen sikertelenül. (Abban maradtunk az Antival, hogy nem kiabálunk vele, hanem erőteljes hangon, magabiztosan győzködjük). Jó, mondtam neki, de én megyek aludni. De ő nem, ő ki akar jönni. Erre fogtam, kivittem a konyhába, és égve hagytam neki az előszoba villanyt
- Tessék, kinn maradhatsz, de anya megy aludni.
20 percet töltött az egy szem kis lámpánál az ajtónk előtt, teljes csöndben. Ekkor kimentem, megkérdeztem, hogy akkor vissza megy-e lefeküdni.
- Nem, én veletek alszom.
Na, ekkor lekapcsoltam az előszobában is a villanyt, de ő még mindig ott álldogált. Először sírt egy kicsit, majd megint csönd lett. Olyan 5-10 perc után közölte, hogy akkor ő visszamegy a szobájába aludni. Felkeltem, adtam neki inni, zsepit, pisiltünk.... szóval megint kicsit gyanús volt a dolog, de aztán lefeküdt, én meg mondtam neki, hogy milyen okos kislány, hogy végre lefeküdt a saját ágyába. Na, kb 3 percig volt okos kislány, amíg visszaértem az ágyamba, és elhelyezkedtem (már 2 óra volt). Most az jött, hogy ő ad puszit. Átszóltam neki a falon keresztül, hogy én ugyan fel nem kelek, és aludjon már - persze ekkor már nem sikerült tartani a "nem kiabálunk vele" elvet, főleg, amikor kijött megint a szobájából. Felkeltem, és iszonyatosan ordítozva visszaraktam az ágyába - bevallom, nem vagyok büszke magamra, komolyan, mint egy fába szorult féreg üvöltöttem, de egyszerűen teljesen elveszítettem a türelmemet. Persze ő meg sírt és tiltakozott. Nagyon-nagyon szégyellem, de legszívesebben jól elfenekeltem volna, de inkább kijöttem a konyhába, nehogy megüssem - nem akarom verni, de néha nagyon nehéz megállni. Most lehet, hogy sokan elhűltök, hogy ilyen gondolataim vannak, és én is szörnyen érzem magam e miatt, de néha egyszerűen alig bírom az ilyen éjszakai cirkuszokat elviselni. És persze iszonyat bűntudatom van, hogy milyen anya is vagyok én... De hát sajnos ez is én vagyok. Szóval ott hagytam a szobájában bömbölve. Ekkor ment át az Anti hozzá, iszonyatosan üvöltött vele (egyébként nagyon érdekes az ember; ilyenkor legszívesebben odamennék, hogy ne ordítson vele, miközben két perccel korábban még én kiabáltam a gyerekkel legalább ugyanilyen hangerővel). Aztán egyszer csak csönd lett, azt láttam a monitoron, hogy a gyerek fekszik az ágyban, és szép lassan elalszik.
Persze én már annyira ideges voltam, hogy nem tudtam elaludni, és vonultam át a nagyszobába tévézni hajnali fél háromkor.
A csatát persze megnyertük, és tudom, ha végül mégis átengedtük volna magunkhoz, akkor kész, vége lett volna a tekintélyünknek, és esélyünk se lett volna visszavinni a saját ágyába legközelebb. Abban reménykedek, hogy még max 1-2 ilyen este várható, és akkor minden visszaáll a normális kerékvágásba.
De ha van valakinek jó ötlete, hogy mit kellene csinálnunk, akkor szívesen várom azokat, mert a helyzet már tényleg tarthatatlan.

Próbálkozunk

Múlt hét végére kritikusra fordult a kapcsolatunk az Antival. Az egész egy apróságon bukott ki, vasárnap. Már hét közben közölte az Anti, hogy a hétvégén ő autót akar szerelni, illetve az apjának segít a Gréti szobáját csinálni. Elfogadtam (tényleg!), csak annyit kértem, hogy vasárnap jöjjön el velünk az Erikához, mert születésnapja volt és fel akartuk köszönteni, illetve ő is fel akarta köszönteni az Antit a névnapja alkalmából. Azt beszéltem meg az Erikával (és ezt az Anti is tudta), hogy ha az Orsi felébred a délutáni szunyából (olyan 1/2 3-3 felé), akkor összeszedjük magunkat és indulunk, 3-4 között nála leszünk. Anti egész nap autót szerelt, délután is, amikor Orsi felébred 3/4 3-kor, kimentem, hogy szóljak. Azt mondta fél óra múlva kész van. Fél négykor kimentünk újra, hogy "halló, már 1/2 4 van", de még mindig az autó alatt feküdt. 4 óra előtt 5 perccel fogtam a gyereket és elindultam. Akkor szedelődzködött befelé, és még neki állt feljebb, hogy most akkor mi elindulunk! Pedig még csak befelé pakolt, aztán még fürödni is akart, stb... lett volna 1/2 5/5, mire odaértünk volna Erikához. És ami a legszarabbul esett, az az, amit mondott: "Majd ha legközelebb miatttad késünk valahonnan, akkor azt is felírjuk!" - hát azt hiszem egy kézen meg lehet számolni, hogy a 11 év alatt, amióta együtt vagyunk, hányszor késtünk miattam valahonnan is... Na de hogy hányszor késtünk, na azt már nem lehet olyan könnyen kiszámolni... és hát így kizárásos alapon ezek a késések őmiatta voltak. Szóval nem pont ezt kellett volna a fejemhez vágni. Meg hogy az Erikának nem mindegy, hogy mikor megyünk? Hát nem! Én nem akarok mások idejével játszani, utálom azt is, ha az enyémmel játszanak. Persze, különösebb dolga nem volt, de nyilván ha tudja hogy 3 óra helyett 5-re érünk oda, akkor ő is el tudja tölteni tartalmasan az időt.
Szóval elmentünk ketten az Orsival, én persze végigbőgtem az utat, az Orsi meg persze rögtön azzal nyitott az Erikánál: "Anya meg apa veszekedtek, és anya sírt az autóban". Úgyhogy egy-két dolgot elmondtam neki, mondtam, hogy utánajártam már albérleteknek meg ilyenek, amire ő mondta, hogy nem kellene albérletbe menni, nála lakhatnánk. Igazából nem is az albérlettel lenne a nagyobb gond - szerintem a fizetésemből, ha szűkösen is, de ki tudnánk jönni az Orsival - hanem az Orsi felügyeletével. Azt, hogy ki menne érte, még csak-csak megoldható lenne, de ha beteg lenne, az már sokkal nehezebben - de már ezen is gondolkoztam.
Hazamentünk, Anti úgy viselkedett lényegében, mintha semmi sem történt volna. Este elmentem lefeküdni (egyedül), de persze nem tudtam aludni. Aztán végül fogtam magam és kijöttem a nagyszobába az Antihoz, és elmondtam neki, hogy milyen szarul érzem magam az utóbbi hónapokban miatta is, az anyjáék miatt is, és hogy próbáljunk meg ezen változtatni, vagy akkor mondjuk ki hogy kész, vége, ennyi volt. Úgy tűnt, hogy megértette a dolgot, bár persze olyan "Antisan" fogta fel és értelmezte, meg az sem esett túl jól, amikor kijelentette, hogy egyedül én képtelen lennék az Orsival ketten élni. Erre azért közöltem vele, hogy higgye el, elég komolyan utánajártam már a dolgoknak (ne érezze már magát olyan fene nagy biztonságban), és különben sem azt mondtam hogy egyedül menne, hanem azt, hogy nélkülük menne. Ezen azért egy kicsit fennakadt, láttam, bár nem mondott semmit...
A vége az lett, hogy akkor most első körben megpróbálunk jobban odafigyelni egymásra. Ez most egy hete tart, és tényleg működik, kérdés, hogy mi lesz egy hónap múlva... hát majd meglátjuk. De ti majd tudni fogtok róla...

Semmi esélyem

Semmi esélyem anyósékkal szemben. Egyszerűen az Orsi semmibe vesz, ha ők is itt vannak. Az elmúlt három hétben ugye az Orsi itthon volt a műtét miatt, de nekem délután sem jutott belőle szinte semmi. Illetve ez nem igaz: megetethettem és lefektethettem. Annyira vágyom rá, hogy vele legyek, de egyszerűen hozzá sem férek. Ha ott a mama vagy a papa, akkor mintha nem is léteznék. Ma is: hazaértem munka után (kivételesen időben), gondoltam fürdünk egyet a medencében. De persze egész délután a mamával fürdött, így már nem lett volna valami nagy meglepetés. Na de mindegy, azért mégis. Persze mama lenn volt, én még a medencébe sem rakhattam bele! Bejöttem, mert nem bírom nézni, hogy ott vagyok, én, az anyja, de nem is kellek neki. Nincs is rám szüksége, de nem is igényli, hogy velem legyen.
Az Anti meg csak kiabálni, veszekedni képes velem, hogy miért nem megyek ki, mert akkor legalább látna, meg néha szólna hozzám (amit nem tesz; konkrétan rám se néz); így meg biztos ez lesz később is. Ahelyett, hogy netán eszébe jutna, hogy az apjáékat leépítse. Miért nem lehet megkérni őket, hogy ha hazaérek, akkor menjenek fel? Miért nem lehetek csak én vele egy órát legalább? Az udvarra sem tudunk kimenni, mert állandóan ott vannak! Látja rajtam, hogy milyen szarul vagyok, de kurvára nem érdekli.
Egyre többet gondolok arra, hogy ki kellene vegyek egy albérletet Pécsen, egyedül, az Orsival. Nagyon úgy néz ki, hogy a mi kettőnk kapcsolatának befellegzett, legalább a gyerekemmel valót meg kellene valahogy menteni. Nagyon nehéz lenne, és segítség nélkül megoldhatatlan, de én már ezt így nem bírom tovább. Antival élünk egymás mellett, mint két idegen, állandóan csak megbántjuk egymást (ő legalábbis engem szinte naponta, van, hogy még csak válaszra sem méltat), szinte semmi testi kapcsolat nincs köztünk.
Meddig küzdjek még? Csak én? Meddig érdemes?
NAGYON SZARUL VAGYOK!!!!

Az orrmandula műtét

Azt mindannyian tudjátok, hogy Orsi állandóan beteg volt. Igazából mióta elkezdte az ovit, azaz 8 hónapja az átlagunk 1 hét ovi, 2 hét itthonlét. A leghosszabb idő, amit egy huzamban járt, az 2 hét 2 nap volt. Persze tudjuk, hogy a beszoktatás betegeskedéssel jár, na de ez szerintem, szerintünk már túlzás. És mindig ugyanaz a forgatókönyv. Egészségesen hétfőn elvittük oviba, csütörtök táján elkezdett folyni az orra, majd vasárnap körül jött a köhögés. Azért még következő hétfőn bevittük, mert lázas sosem volt, de általában már kedden, vagy legkésőbb szerdán szóltak, hogy a gyereket ne vigyük, mert annyira köhög.
És hát ez ugye 2 okból is nagyon rossz volt. Egyrészről biztosan nagyon leterhelte a kicsi szervezetét ez az állandó taknyosság és köhögés. A dokink nem antibiotikum párti, így szerencsére nem sokszor kapott azt, de azért az orrcseppet, köptetőt - nem túlzok - szinte heti rendszerességgel használtuk.
És aztán persze ott volt a dolog rám gyakorolt lelki hatása is. Mert persze kivel volt itthon a gyerek ilyenkor: papával. És olyan jól összemelegedtek (meg persze délután már mama is volt), hogy amikor én végre hazaértem munkából, akkor leginkább levegőnek voltam nézve a gyerek által.
A körzeti dokink már pedzegette egy ideje, hogy szerinte ki kellene venni az orrmanduláját az Orsinak (és hát ezt másoktól is hallottuk már, hogy utána szinte "varázsütésre" javultak a dolgok), de amikor fülgyulladás miatt a fülészeten voltunk (mert persze ilyenünk is volt), akkor a doktornő azt mondta, hogy még ráérünk vele, annyira nincs megnagyobbodva. Ezután elvittük a rendes fül-orr-gégére egy dokihoz, aki szintén azt mondta, hogy ha nyáron is folytatódik ez a betegeskedés, akkor ősszel menjünk vissza. Ez áprilisban volt, a gyerek két napra rá beteg lett. Ekkor a dokink azt mondta, hogy menjünk el magánrendelésre egy dokihoz, mert neki az a tapasztalata, hogy az utóbbi időben még azokat sem műtik, akiknél igazán indokolt lenne.
Így elmentünk K. dokihoz, aki megnézte (ráadásul azt mondta, hogy az Orsinak a füle sem "szelel" rendesen, amit szintén okozhat az orrmandula), és érdekese módon rögtön kaptunk időpontot műtétre (10.000 Ft-ért), 2 és fél hétre rá. Na de persze jött a nagy kihívás, hogy akkor teljesen egészségesnek kell lenni. Így csak egy hétig engedtük Orsit oviba, utána inkább itthon tartottuk, noha (kivételesen) semmi baja sem volt.
Szerdán kellett menjünk vizsgálatokra, kórlapírásra, csütörtökön olt a műtét.. Anti is, én is kivettünk 3 nap szabit. Szerdán azzal kezdődött, hogy nekem egy csomó papírt alá kellett írnom (beleegyezem ebbe meg abba), majd jött a vérvétel, illetve a vizsgálat, hogy altatható-e Törpi. Na, a vérvétel nagyon durva volt. Szegény Orsinak nem találtak vénát, kétszer megbökték a kis könyökhajlatát, majd vagy háromszor a csuklójánál, de nem találtak semmit. Orsikám nagyon hősiesen tűrte, hüppögött csak, de nem rugdalózott, nem csapkodott, csak feküdt okosan. Ezután hívtak egy másik dokit, aki még vagy háromszor próbálkozott, mire sikerült vért venni a kis szivemtől.
És a doki, hogy Beer anyukára is ráhozza a frászt, közölte, hogy hall egy kis szívzörejt. Így át kellett mennünk a kardiológiára is; EKG, szívultrahang... szerencsére semmit sem találtak, azt mondták, hogy ez egy ártalmatlan, jóindulatú szívzörej, mely a gyerekek nagy részénél megvan, majd valószínűleg kinövi. Így 3 óra múlva távozhattunk is. Igazából Orsit látszólag nem viselte meg ez az egész, vérvétel után fél órával már rohangászott, mintha mi se történt volna. Délután "jutalomként" elmentünk vele az állatkertbe, hogy felejtsen egy kicsit, de mondom, igazán nem is volt mit felejtsen.
Aztán jött a műtét napja. Negyed nyolcra kellett mennünk. Kaptunk egy rácsos ágyat egy hétágyas kórteremben. Átöltöztünk pizsibe, Orsi még jó bulinak is találta az egészet. Kapott 2 szirupot, amik nyugtató-bódító hatásúak voltak. Elég mókás volt az elején, olyan volt, mint egy két és fél éves részeg. Alig bírt beszélni, és bár amíg a másik kiscsajt teljesen kiütötte a "cucc" és nyugodtan feküdt, a mi örökmozgó kislányunk még így "betépve" is ugrált az ágyon, meg vigyorgott nagyokat, szóval kihívás volt, hogy ne törje össze magát. Orsi előtt még bevittek a műtőbe egy valamivel idősebb kislányt, viszont a szirupot egyszerre kapták meg. És amire a kislányt visszahozták, az Orsiból szerintünk már távozott a hatása - legalább is egy része. Pont elkezdett hisztizni, hogy márpedig ő ki akar szállni az ágyból, közben visszahozták a kislányt, aki nagyon sírt, mire az Orsi is elkezdett, és így vitték be a műtőbe. Na, AZ egy nagyon szar pillanat volt, bőgtem is egy nagyot utána.
Maga a műtét kb fél-háromnegyed órát tartott, és valamennyire ébren volt, amikor visszahozták. Sírt nagyon, de semmi sem volt jó neki. Orsi egyébként is ilyen. Ha hisztizik, vagy valami baja van, nagyon ritka, hogy jön bújni, inkább lerendezi egyedül a dolgot, sőt, még vissza is utasít minket. Most is ez volt, sírt nagyon, de nem hagyta, hogy felvegyük, be akart menni az ágyba, aztán ki, aztán megint be, majd pisilni... semmi sem volt jó. Egy jó félórát végigszenvettünk így, majd végül nagy nehezen magamhoz tudtam venni, és aludt rajtam egy jó órát, majd felébredt, apához akart menni, és ott is pihent még egy fél órát.
Ezután nyugodtabban ébredt fel, de nagyon kómás volt szegény. Déltől lehetett (volna) innia, de ahogy felült, hányt egy nagyot. Fél óra múlva, az ivás következő kísérleténél szintén boázott egyet. Egy fél óra múlva újra megkíséreltük, akkor úgy tűnt, minden rendben van, ivogatta a hideg vizet. Aztán egyszer csak az egészet visszahányta - de ez már szinte csak víz volt. Valószínűleg túl gyorsan ivott sokat (már az altatás utánhoz viszonyítva). Kapott egy Dedalon kúpot, majd elölről kezdtük az egészet. Szegény nagyon szomjas volt, állandóan ivott volna, de csak 1-1 kortyot szabadott 5-10 percenként. Nem is adtam többet, mert féltem, ha újra hány, akkor benn tartják éjszakára.
Olyan fél hat felé jött be az operáló doki, megnézte, majd elengedett minket. Pécsen kellett maradnunk, így anyámékhoz mentünk fel. Ekkor már viszonylag jól volt, labdázott, játszott, engem meg a frász kerülgetett, hogy a nagy ugrálásban mikor kezd el vérezni a sebe. Hamar ágyba kerültünk, Anti a földön aludt, én az Orsival az ágyban. Kicsit izgultam, hogy hogy fog így aludni, mert amióta megszületett még egyszer sem(!) aludtunk együtt, de aztán nem volt semmi gáz. Kicsit éberebben aludt, és sokszor kért inni, de tudott ő is, és mi is pihenni egy kicsit. Másnap reggel már felé indultunk is haza. Azóta jól van, csak az a rossz, hogy fújnia nem szabad az orrát, illetve nagyon az ugrálást sem kellene erőltetni. Na de tiltsa meg valaki ezt egy örökmozgónak, ha az már jól érzi magát :)
Nagyon remélem, hogy ez a sok szenvedés megérte, és tényleg kevesebbet lesz beteg a kiscicám. Mindenképp jó, hogy most volt a műtét, mert talán így később nem fog rá emlékezni (Anti szerint már most sem igazán emlékszik rá).
Nagyon-nagyon büszke vagyok a lányomra. Igazi kis hős volt, nagyon jól tűrte a dolgokat, sokkal jobban, mint a másik kislány, aki pedig még idősebb is volt. És büszke vagyok a férjemre is, mert végig mellettem/mellettünk állt, és foglalkozott Orsival. Tényleg, nem csak úgy csinált. Láttam a kórteremben 2 apukát, akik a közelébe sem értek az Antinak, sokat nőtt most a szememben, mert tényleg törődött az Orsival, csak azt nézte, hogy neki jó legyen. És nagyon jó volt ezt látni.

A zaklató

Zaklatóm van. Nagyon durva, és elég idegesítő. Főleg hogy nő az illető :) Na de kezdjük az elejétől:
Napok óta sms üzeneteket kapok egy mammertól, aki úgy gondolja, hogy élettársának vagyok a prostituáltja. Legelőször kb. 2 hónapja jelentkezett, amikor is egy magántelefonszámról hívást kaptam. Az illető hölgy nem mutatkozott be, csak közölte, hogy szálljak le a Nándiról. Amikor közöltem, hogy nem ismerek semmilyen Nándit, azt válaszolta: "Nem, csak a konzumkurvája, erről a számról hívta" - és letette a telefont.
A dolgot természetesen ennyiben hagytam, gondoltam, félreütötte a telefonszámot.
Január 19-án kaptam egy sms-t, a következő üzenettel: "Szióka, küldj időpontot, mikor mehetek hozzád. Nándi" -itt már telefonszám is volt, nyilván, mivel sms-t nem lehet rejtett számról küldeni. Próbáltam felhívni, hogy szóljak, rossz számra küldi az sms-t, de nem vették fel a telefont.
Nem is törődtem a dologgal egészen február 19-ig, amikor is újabb sms érkezett a következő üzenettel:
"Csak kefélésre kellettetek! EDIT, ANDREA, ERA, IRÉN, MARGIT! A szívem választottja kinek levélbe is meg irtam évek óta őt szeretem és ez évben FELESÉGÜL VESZEM! az nemmás Mint ARI! Megmondtam ARI nak, hogy a csongrádin összeszedett Kúrvák!EDIT ANDREA, IRÉN, MARGIT és a Béketelepi ERA NEKEM semmit nem jelentenej!!!"
Itt már nagyon kezdett idegesíteni a dolog, és próbáltam többször is hívni a számot, amit nem vettek fel. Ezért hétfőn visszaírtam egy smst, hogy egy kisgyermekes pécsi anyuka vagyok, és már többször kaptam erről a számról kurvázó hívást és sms-t, és a következőnél feljelentést teszek a rendőrségen - gondoltam, rájönnek, hogy elírták a számot. De nem. Február 22-én válasz érkezett:
"Milyen Pécsi kisgyermekes anyuka vagy? Milyen dumát akarsz levágni? Jól tudom kivagy szegeden! Akihez járt kefélni az élettársam pénzért, még azt is elmesélte milyen fazonra vagytok vágva te ís mega 30 3139539 telefonon müködött ribijei felirta menyi pénzt költött rátok! Lvan huzatvaNÁNDOROM RÉSZLETES Híváslistája, másfél év óta minden hómapban, elég mozgalmas életet tanusitottatok, NÁNDI is azt mondja könnyü kereset nektek! ez ís és a 30 303 as másik telefonját a Csongrádin a kiserdönél tizesbe régi ribije volt az adta körbd. Nagyon gyorpan felejtsétek el Nándit! Mert öt éve élettársak vagyunk nincs már a Csongrádin, összeköltöztünk, és fenyegethetsz feljelentéssel Nándi aztmondta én vigyembe a részletezö Hiváslistákat és tegyem meg a lépéseket, ő bejön velem a Rendörségre és minent el mond, a kuncsaft körükböl!"
Többször próbáltam hívni a nőt, mert ez már nagyon felidegesített, de a telefont persze nem vette fel, mindig kinyomta. Én annyiban hagytam volna a dolgot, de következő reggel újabb sms érkezett 7 órakor:
"Akárki vagy tudom hogy Szegeden vagy azt is hogy ki vagy!ate telefonszámod öt éve tartó élettársam telefon hivás lista részletező számlánszerepelsz! December 17én12óra23perckor bevalotta Nándi, hogy megcsörgetett ha túd elmegy hozzád, de mivelengem szeret nemment kefélni veled én még talán többet is tudok neki nyujtang. Elmesélte hogy mennyi pénzt szórt el és milyen erőcakos vagy! Végleg nem kellesz Nándimnak! De én viszem holmap a Rendörségre a lekért részletező számlát Nándim mondta, hogy huzassam le. HÁNY családnál kavarsz? aPÉCSI DUMA NEM KELL, Kereskedelembe dolgoztam mint boltvezetö ttudom a dörgést majd a Rendörség utánad néz! Nándimnak te már nem kellesz kopjál le hiányzik a pénze? Szép karácsonyúnk volt!"
Gondoltam egy utolsó sms-t még pazarlok rájuk, melyben azt írtam, hogy már én kérem, sőt könyörgöm, hogy menjen el a rendőrségre, ugyan kicsit ciki lesz, de talán nekik elhiszi az igazságot. Bár amilyen paranoiás, nem biztos. (az óta én nem írtam nekik, hívni sem próbáltam őket, szerettem volna már lezárni ezt a valahol nevetséges dolgot).
07.22-kor újabb sms érkezett:
"ANDREA ÉS EDIT 30 3139539! Töröljetek ki a szekx kuncsaft körötökből! Nem tartok tovább rátok igényt!!! NÁNDI!!!"
Majd 09.09-kor újabb:
"PARANOIÁS? Énnekem több iskolám van, mind neked, EDIT barátnödnek, Eszter barátnötöknek ki a kurva körbe leadta a Nándi telefon számát, Nándi elmesélte milyen fazonra van vágva a picsátok, amibe a János meg a Város jó pénzét veri a farkát, december 19 én vasárnap este egyébbként ott volt Nándi és a civilruhás nyomozó fiam, ESZTER házába Nándi fel csöngetett hozzá,magyon idegesen bele szólt a kaputelefonba Nánid vagyok kinek körbe adtad a telefonszámom, mesélte a fiam, tök idegesen le orditott én nem ismerlek! Menj innen, mondta Nándi 10éve már megkeféltem ezt is!Jó lessz ha vigyáztok! Nehogy egy éjszakai raziánál kelledjen a kemény farkakról le ugrálnotok! Egyébbként 50éves tagyok és Nánid szerint külömbül nézekki mint Ti!
Aztán 13.08-kor és 17.28-kor újra elküldte az "Akárki vagy..." kezdetű sms-ét.

Az üzeneteket természetesen szó- és betű szerint idéztem, mely jól mutatja az illető szellemi képességeit és műveltségét. Talán nem is kellett vele foglalkoznom, de felháborító, hogy ilyen üzeneteket küldözget valaki, és nem képes felfogni, hogy rossz embernek! Így feljelentettem a rendőrségen zaklatásért. Már kaptam is visszajelzést, hogy elindították a nyomozást. Azóta egyébként egy újabb számról is kaptam néhány napig sms-t (egy korábbi szövegével-lehet, hogy a mammernak elfogyott a mondanivalója).

Az Andrea név szerepel az üzenetekben, gondolkodtam, hogy ez csak véletlen egybeesés lehet-e. Aztán eszembe jutott, hogy kb. 1 hónapja volt egy furcsa hívásom egy ismeretlen számról. Egy nő keresett, és meg akarta tudni, hogy ki vagyok, mert hogy ez a szám szerepel a híváslistáján. Mondtam, hogy előbb talán ő mondja meg, kicsoda, mert nem tudom, kivel beszélek. Mondott egy nevet (sajnos már nem emlékszem rá), mondta, hogy nem ismerős a neve. Engem Beer Andreának hívnak. Hol lakom? Mondtam, hogy Pécsen. Nem a Csongrádin? Mondtam, hogy azt sem tudom, az hol van, mire mondta, hogy Szegeden. Aztán letettem a telefont, mivel nem jutottunk semmire. Így utólag már összeáll a kép, valószínűleg akkor is ez a nő hívott.

Kíváncsi vagyok, megtalálják-e, és mi lesz a következménye a dolognak. Nyilván bocsánatkérést nem várhatok tőle, de ha annyit fenyegetőzött a Rendőrséggel, hát találkozzon is velük. Azért megnézném az arcát, amikor bekopognak hozzájuk. Nagyon remélem, hogy a 2 megadott telefonszám alapján ők megtalálják. A mobiltársaságnak biztos ki kell adnia a telefonszámot a rendőrségnek.

Most mondjátok meg! Hát milyen emberek vannak?!?!

Már megint betegség

És már megint depresszió, rosszkedv, önvád és vádaskodás miatta részemről.
Tegnap éjjel (vagyis inkább ma hajnalban - hajnali kettőkor indultunk) újra ügyeleten voltunk - kivételesen nem az Orsival, és nem, nem is velem, hanem az Antival. Már tegnap egész nap fájt a szeme, éjjelre meg már nagyon, és úgy bedagadt neki, hogy egyáltalán nem látszott a golyója. Persze nem akart bemenni, mert hogy majd reggel, meg most ne ébresszük fel az apjáékat, de a sarkamra álltam, telefonáltam, és 10 perc múlva már indultunk is. Diagnózis: kötőhártya gyulladás (nem pedig könnycsatorna elzáródás, amit Dr Beer Antal az internet segítségével megállapított :) )
Reggelre az Orsi szeme is elkezdett váladékozni, folyton piszkálta, na és újra előjött a köhögés-orrfolyás. Úgyhogy fél hétkor újra útra keltünk a szemészet ügyeletre, csak most a paciens az Orsi volt. Volt 9, mire ágyba tudtuk tenni, addigra már nagyon nyűgös volt, folyt az orra, állandóan a szemét dörzsölte... Úgyhogy úgy döntöttünk, hogy megint nem megy oviba. A szemcseppet egyébként is 4x kellene neki csöpögtetni, amit az oviban nem tennének meg, de így, hogy még beteg is.... meleg volt a kis teste, bár még hőemelkedést sem mutatott a lázmérő.
Már vagy ezerszer leírtam ebben a blogban is, de valami hihetetlen szar érzés, hogy beteg a gyerekem, és egyszerűen nem tehetem meg, hogy itthon maradok vele, vagy legalább az orvoshoz én viszem el. Pont akkor nem vagyok mellette, amikor a legnagyobb szüksége lenne rám. Azt sem tudom, hogy Anti bá hogy fogja neki a szemcseppet beadni, mert már este is nagy hiszti volt miatta, de muszáj. És hát Anti bá nagyon könnyen feladja, az orrcseppet is, amit naponta 5x kellett volna adni neki, volt, hogy egyszer sem adta be, mert hogy Orsi nem hagyta. Pedig nekünk simán lefeküdt és okosan még a fejét is hátradöntötte. És különben is, mi az, hogy nem hagyja?! A beteg gyereknek be kell adni az orvosságot, szemcseppet, orrcseppet, stb. Persze nem egyszerű, nem tudom, én hogy oldanám meg, de valahogy csak megoldanám, mert muszáj! Hiszen mi vagyunk a felnőttek, és ebben nem szabad engedni neki.
Most Anti is beteg már, nem csak a szeme, hanem ami nekem is szokott lenni - orrfolyás, torokfájás, fejfájás, rossz közérzet... Sajnálom, tényleg, a szeme is tök csúnya. De valahogy velem senki sem törődött, amikor több, mint egy hónapig beteg voltam, pedig igazán jól esett volna, hogyha legalább egy hétvégi napon azt mondja, hogy pihenjek végre, majd ő mindent megcsinál. De nem. Na mindegy.
Lényeg, hogy Orsi újra beteg, újra itthon marad, újra apóssal, és én újra kurva szarul érzem magam.

Miért nem lehet nekem bajom?!?!

Na most elég volt anyósból! Tegnap eléggé magam alatt voltam a munka miatt, megint rámtört (jogosan) a "béna vagyok, nem értek ehhez" érzés, tisztára kikészültem. Bőgve jöttem haza, alig láttam az utat a kocsiban. Leparkolok a ház előtt, és látom, hogy az emeleten teljes sötétség, nálunk meg ég a villany. Após-anyós már megint nálunk van. Egyszerűen elegem van abból, hogy szinte nem tudok úgy hazajönni munkából, hogy valamelyik (főleg após), esetenként mindkettő ne legyen lenn nálunk! Szeretnék a kis családomhoz hazaérkezni, csak őket látni egy átmelózott nap után, nem pedig állandóan anyósékkal jópofizni. Amellett persze, hogy elismerem, rettentő sokat segítenek, most is megint másfél hétig itthon van az Orsi, és egy szó nélkül vigyáz rá após egész nap. Csak épp utána felmehetne. Hiszen én 1//2 6-6 között szoktam hazaesni, és még olyankor is legtöbbször itt van! Egyébként is utálom, hogy ennyire függök-függünk tőlük, és még hazaérkezés után is (amikor általában nincs túl jó kedvem) velük kell kezdeni az "otthonlétet"!
Szóval tegnap hazaértem - mint említettem bőgve - anyós-após-Orsi-Anti nagyszobában (meg hátul a számítógépnél). Bekiabáltam, hogy sziasztok, Orsi kiszaladt hozzám, majd visszaszaladt (ez meg a másik; ha ők itt vannak én le se vagyok szarva, gondolhatnák, hogy jó lenne ezt a másfél órát a lányommal tölteni, nem azt nézni, hogy ők milyen jól elvannak vele), majd bementem a hálóba, lefeküdtem az ágyba és folytattam az önsajnálatot meg a bőgést. Egy idő után az Antinak feltűnt, hogy bár hazaértem nem mentem be, így utánam jött. Majd kiment, és finoman felterelte a szüleit.
Kb. 2 perc múlva telefonál le az anyja bőgve, hogy ő mégsem megy az Antival reggel Kaposvárra (mert úgy volt, hogy igen), mert hogy nekem valami bajom van velük, mert még csak be se köszöntem, be se mentem hozzájuk (ami nem igaz, mert bekiabáltam; egyébként meg nem látom az összefüggést, mivel én nem mentem volna velük, na mindegy). Erre mondja az Anti, hogy nem velük van bajom, hanem egy kicsit kibuktam a munka miatt, és hogy most beszélek vele - és átadta a telefont! Minek?!?!?!?!? Hallgathattam az anyját, hogy ha valami baj van a munkahelyen, akkor azt mondjam el nekik is, mert rájuk is tartozik, és így meg rosszra gondolnak. NEM, NEM TARTOZIK MINDEN RÁJUK!!!! ÉRTSÉK MÁR MEG!!! Attól, hogy itt laknak, nem tartozik minden rájuk is! Nem hozzájuk mentem feleségül, hanem az Antihoz! Már annyira bánom, hogy kiköltöztek! Nincs semmi intimitás! Ha Orsi felsír éjjel, hallják, ha mi egy picit összekapunk az Antival hallják (mert itt vannak), Orsival hétköznap alig tudok együtt lenni (mert nap végén is itt vannak), és még sorolhatnám. És különben is! Egyszerűen nem hiszem el, hogy egyszer nem lehet nekem bajom! Csak nekem! Hogy mindig másokra kell tekintettel lenni! Ő persze megteheti, hogy amikor "depressziós" meg "teljesen kivan", akkor hazajön a munkából, felmegy és egész délutánra befekszik az ágyba és nem szól senkihez. Én nem tehetem meg, mert ha hazajövök a munkából itt vannak!
Most komolyan nagyon kivagyok! Egyébként tényleg aranyosak, jóindulatúak, de most ezzel kicsit kezd túlcsordulni a pohár!!!