Teljes kilátástalanság

Az utolsókat rúgjuk anyagilag. Tényleg. Több, mint 200.000 Ft-ot kifizetünk hitelekre egy hónapban, és ma, amikor a gázszámlát néztük teljesen nyilvánvaló lett, hogy nem tudjuk kifizetni a jövő hónaptól azt az összeget, ami ahhoz kellene, hogy ne legyen százezres elszámolónk februárban. Ebben a hónapban még ki kellene fizetnünk a 36.000 Ft-os kocsirészletet, és összesen van 22.000 Ft-unk. Jövő hónapban már nem kapom a GYES-t sem, ami még mínusz 26.000 Ft-ot jelent.
Utálok így élni! Utálom, hogy elmentünk megünnepelni a házassági évfordulónkat egy vacsival, és most csak az van a fejemben, hogy ha hallgatok magamra és nem megyünk, akkor most lenne még kb 8000 Ft-unk. Utálom, hogy a gyerekemet használt ruhába öltöztetem. Utálom, hogy nincs mit felhúzzak, mert alig van ruhám (konkrétan nadrágom nincs is, már az egyetlen itthoni melegítőgatyám is szakad szét). Utálom, hogy a hastánchoz szükséges legyezőfátyolra sincs pénzem. Utálom, hogy nem tudom, miből veszek Karácsonyi ajándékot. És legjobban azt utálom, hogy az Anti dacosan és flegmán kijelenti, hogy mit KELLENE csinálni, de közben nem tesz semmit, pedig ő hozott ilyen helyzetbe minket.

Együtt alvás

Tulajdonképpen először arról akartam írni, hogy az Orsi bárányhimlős lett (most erről csak annyit: sok pötty, néhány elvakart, anyám szokás szerint adta magát, én meg még nem is voltam, úgyhogy még várom a kiütéseket), de aztán a tegnap este megváltoztatta ez irányú terveimet.
Az utóbbi időben Orsi újra nem alszik valami jól, szinte minden este felébred (általában többször is), és az utóbbi hetekben mindig az a vége az "inni, pisilni, kakilni, zsepit adni, orrot fújni, betakarni, kitakarni" vesszőfutásnak, hogy át akar jönni közénk. Ez nálunk nem volt szokás, tulajdonképpen régebben el sem tudott aludni a mi ágyunkban, még ha beteg volt is, akkor is mindig a saját ágyában aludt. Nem tudom, mi változott meg - illetve persze azt tudom, hogy a gyerekek ilyen téren folyamatosan változnak, meg most jön a "félek a sötétben" időszak is, de már szinte minden este velünk akar aludni. Ami nem is lenne gond, ha:
1. tényleg aludna, és nem magyarázna és maradna ébren, ezáltal ébren tartva minket is
2. amikor alszik, egy helyben aludna, és nem rugdalózna, csapkodna, okozna 8 napon túl gyógyuló sérüléseket mindkettőnknek
3. üldözné ki ezáltal rendszeresen vagy az Antit, vagy engem a nagyszobába
Este elalszik a saját ágyában, ilyenkor még megérti, hogy mi még "pakolunk", nem fekszünk le, de aztán 11 és 2 között valamikor csak rájön az átjöhetnék - amit persze egy legalább fél órás bevezető műsor előz meg. Egy dolgot tudni kell rólam: ha aludni és reggelizni nem hagynak nyugodtan, akkor nagyon-nagyon (de tényleg nagyon!) nyűgös tudok lenni.
Már kipróbáltunk mindent: alvóállatka, ég a "kisangyal", hogy ne legyen teljesen sötét a szobájában, ajtót résnyire nyitva hagytuk, illetve most beígértük, hogy kap egy saját kislámpát. De semmi sem használt. Úgyhogy Antival eldöntöttük tegnap előtt, hogy a sarkunkra állunk, és visszaszokunk a "mindenki alszik a maga ágyában" szabályra. Tegnap este egész jól ment, Anti egész jól megbeszélte az Orsival, hogy nagyon fáradt, nem férünk el hárman az ágyban, stb stb.... Na de a ma éjjel valami kriminális volt. 1 óra felé kezdődött. Eleinte az Anti ment be hozzá (talán 3x), aztán elkezdett anyázni. Átmentem, mire közölte, hogy ő átjön, vagy kijön, de egy biztos: nem alszik. Próbáltam szép szóval meggyőzni - persze teljesen sikertelenül. (Abban maradtunk az Antival, hogy nem kiabálunk vele, hanem erőteljes hangon, magabiztosan győzködjük). Jó, mondtam neki, de én megyek aludni. De ő nem, ő ki akar jönni. Erre fogtam, kivittem a konyhába, és égve hagytam neki az előszoba villanyt
- Tessék, kinn maradhatsz, de anya megy aludni.
20 percet töltött az egy szem kis lámpánál az ajtónk előtt, teljes csöndben. Ekkor kimentem, megkérdeztem, hogy akkor vissza megy-e lefeküdni.
- Nem, én veletek alszom.
Na, ekkor lekapcsoltam az előszobában is a villanyt, de ő még mindig ott álldogált. Először sírt egy kicsit, majd megint csönd lett. Olyan 5-10 perc után közölte, hogy akkor ő visszamegy a szobájába aludni. Felkeltem, adtam neki inni, zsepit, pisiltünk.... szóval megint kicsit gyanús volt a dolog, de aztán lefeküdt, én meg mondtam neki, hogy milyen okos kislány, hogy végre lefeküdt a saját ágyába. Na, kb 3 percig volt okos kislány, amíg visszaértem az ágyamba, és elhelyezkedtem (már 2 óra volt). Most az jött, hogy ő ad puszit. Átszóltam neki a falon keresztül, hogy én ugyan fel nem kelek, és aludjon már - persze ekkor már nem sikerült tartani a "nem kiabálunk vele" elvet, főleg, amikor kijött megint a szobájából. Felkeltem, és iszonyatosan ordítozva visszaraktam az ágyába - bevallom, nem vagyok büszke magamra, komolyan, mint egy fába szorult féreg üvöltöttem, de egyszerűen teljesen elveszítettem a türelmemet. Persze ő meg sírt és tiltakozott. Nagyon-nagyon szégyellem, de legszívesebben jól elfenekeltem volna, de inkább kijöttem a konyhába, nehogy megüssem - nem akarom verni, de néha nagyon nehéz megállni. Most lehet, hogy sokan elhűltök, hogy ilyen gondolataim vannak, és én is szörnyen érzem magam e miatt, de néha egyszerűen alig bírom az ilyen éjszakai cirkuszokat elviselni. És persze iszonyat bűntudatom van, hogy milyen anya is vagyok én... De hát sajnos ez is én vagyok. Szóval ott hagytam a szobájában bömbölve. Ekkor ment át az Anti hozzá, iszonyatosan üvöltött vele (egyébként nagyon érdekes az ember; ilyenkor legszívesebben odamennék, hogy ne ordítson vele, miközben két perccel korábban még én kiabáltam a gyerekkel legalább ugyanilyen hangerővel). Aztán egyszer csak csönd lett, azt láttam a monitoron, hogy a gyerek fekszik az ágyban, és szép lassan elalszik.
Persze én már annyira ideges voltam, hogy nem tudtam elaludni, és vonultam át a nagyszobába tévézni hajnali fél háromkor.
A csatát persze megnyertük, és tudom, ha végül mégis átengedtük volna magunkhoz, akkor kész, vége lett volna a tekintélyünknek, és esélyünk se lett volna visszavinni a saját ágyába legközelebb. Abban reménykedek, hogy még max 1-2 ilyen este várható, és akkor minden visszaáll a normális kerékvágásba.
De ha van valakinek jó ötlete, hogy mit kellene csinálnunk, akkor szívesen várom azokat, mert a helyzet már tényleg tarthatatlan.

Próbálkozunk

Múlt hét végére kritikusra fordult a kapcsolatunk az Antival. Az egész egy apróságon bukott ki, vasárnap. Már hét közben közölte az Anti, hogy a hétvégén ő autót akar szerelni, illetve az apjának segít a Gréti szobáját csinálni. Elfogadtam (tényleg!), csak annyit kértem, hogy vasárnap jöjjön el velünk az Erikához, mert születésnapja volt és fel akartuk köszönteni, illetve ő is fel akarta köszönteni az Antit a névnapja alkalmából. Azt beszéltem meg az Erikával (és ezt az Anti is tudta), hogy ha az Orsi felébred a délutáni szunyából (olyan 1/2 3-3 felé), akkor összeszedjük magunkat és indulunk, 3-4 között nála leszünk. Anti egész nap autót szerelt, délután is, amikor Orsi felébred 3/4 3-kor, kimentem, hogy szóljak. Azt mondta fél óra múlva kész van. Fél négykor kimentünk újra, hogy "halló, már 1/2 4 van", de még mindig az autó alatt feküdt. 4 óra előtt 5 perccel fogtam a gyereket és elindultam. Akkor szedelődzködött befelé, és még neki állt feljebb, hogy most akkor mi elindulunk! Pedig még csak befelé pakolt, aztán még fürödni is akart, stb... lett volna 1/2 5/5, mire odaértünk volna Erikához. És ami a legszarabbul esett, az az, amit mondott: "Majd ha legközelebb miatttad késünk valahonnan, akkor azt is felírjuk!" - hát azt hiszem egy kézen meg lehet számolni, hogy a 11 év alatt, amióta együtt vagyunk, hányszor késtünk miattam valahonnan is... Na de hogy hányszor késtünk, na azt már nem lehet olyan könnyen kiszámolni... és hát így kizárásos alapon ezek a késések őmiatta voltak. Szóval nem pont ezt kellett volna a fejemhez vágni. Meg hogy az Erikának nem mindegy, hogy mikor megyünk? Hát nem! Én nem akarok mások idejével játszani, utálom azt is, ha az enyémmel játszanak. Persze, különösebb dolga nem volt, de nyilván ha tudja hogy 3 óra helyett 5-re érünk oda, akkor ő is el tudja tölteni tartalmasan az időt.
Szóval elmentünk ketten az Orsival, én persze végigbőgtem az utat, az Orsi meg persze rögtön azzal nyitott az Erikánál: "Anya meg apa veszekedtek, és anya sírt az autóban". Úgyhogy egy-két dolgot elmondtam neki, mondtam, hogy utánajártam már albérleteknek meg ilyenek, amire ő mondta, hogy nem kellene albérletbe menni, nála lakhatnánk. Igazából nem is az albérlettel lenne a nagyobb gond - szerintem a fizetésemből, ha szűkösen is, de ki tudnánk jönni az Orsival - hanem az Orsi felügyeletével. Azt, hogy ki menne érte, még csak-csak megoldható lenne, de ha beteg lenne, az már sokkal nehezebben - de már ezen is gondolkoztam.
Hazamentünk, Anti úgy viselkedett lényegében, mintha semmi sem történt volna. Este elmentem lefeküdni (egyedül), de persze nem tudtam aludni. Aztán végül fogtam magam és kijöttem a nagyszobába az Antihoz, és elmondtam neki, hogy milyen szarul érzem magam az utóbbi hónapokban miatta is, az anyjáék miatt is, és hogy próbáljunk meg ezen változtatni, vagy akkor mondjuk ki hogy kész, vége, ennyi volt. Úgy tűnt, hogy megértette a dolgot, bár persze olyan "Antisan" fogta fel és értelmezte, meg az sem esett túl jól, amikor kijelentette, hogy egyedül én képtelen lennék az Orsival ketten élni. Erre azért közöltem vele, hogy higgye el, elég komolyan utánajártam már a dolgoknak (ne érezze már magát olyan fene nagy biztonságban), és különben sem azt mondtam hogy egyedül menne, hanem azt, hogy nélkülük menne. Ezen azért egy kicsit fennakadt, láttam, bár nem mondott semmit...
A vége az lett, hogy akkor most első körben megpróbálunk jobban odafigyelni egymásra. Ez most egy hete tart, és tényleg működik, kérdés, hogy mi lesz egy hónap múlva... hát majd meglátjuk. De ti majd tudni fogtok róla...

Semmi esélyem

Semmi esélyem anyósékkal szemben. Egyszerűen az Orsi semmibe vesz, ha ők is itt vannak. Az elmúlt három hétben ugye az Orsi itthon volt a műtét miatt, de nekem délután sem jutott belőle szinte semmi. Illetve ez nem igaz: megetethettem és lefektethettem. Annyira vágyom rá, hogy vele legyek, de egyszerűen hozzá sem férek. Ha ott a mama vagy a papa, akkor mintha nem is léteznék. Ma is: hazaértem munka után (kivételesen időben), gondoltam fürdünk egyet a medencében. De persze egész délután a mamával fürdött, így már nem lett volna valami nagy meglepetés. Na de mindegy, azért mégis. Persze mama lenn volt, én még a medencébe sem rakhattam bele! Bejöttem, mert nem bírom nézni, hogy ott vagyok, én, az anyja, de nem is kellek neki. Nincs is rám szüksége, de nem is igényli, hogy velem legyen.
Az Anti meg csak kiabálni, veszekedni képes velem, hogy miért nem megyek ki, mert akkor legalább látna, meg néha szólna hozzám (amit nem tesz; konkrétan rám se néz); így meg biztos ez lesz később is. Ahelyett, hogy netán eszébe jutna, hogy az apjáékat leépítse. Miért nem lehet megkérni őket, hogy ha hazaérek, akkor menjenek fel? Miért nem lehetek csak én vele egy órát legalább? Az udvarra sem tudunk kimenni, mert állandóan ott vannak! Látja rajtam, hogy milyen szarul vagyok, de kurvára nem érdekli.
Egyre többet gondolok arra, hogy ki kellene vegyek egy albérletet Pécsen, egyedül, az Orsival. Nagyon úgy néz ki, hogy a mi kettőnk kapcsolatának befellegzett, legalább a gyerekemmel valót meg kellene valahogy menteni. Nagyon nehéz lenne, és segítség nélkül megoldhatatlan, de én már ezt így nem bírom tovább. Antival élünk egymás mellett, mint két idegen, állandóan csak megbántjuk egymást (ő legalábbis engem szinte naponta, van, hogy még csak válaszra sem méltat), szinte semmi testi kapcsolat nincs köztünk.
Meddig küzdjek még? Csak én? Meddig érdemes?
NAGYON SZARUL VAGYOK!!!!

Az orrmandula műtét

Azt mindannyian tudjátok, hogy Orsi állandóan beteg volt. Igazából mióta elkezdte az ovit, azaz 8 hónapja az átlagunk 1 hét ovi, 2 hét itthonlét. A leghosszabb idő, amit egy huzamban járt, az 2 hét 2 nap volt. Persze tudjuk, hogy a beszoktatás betegeskedéssel jár, na de ez szerintem, szerintünk már túlzás. És mindig ugyanaz a forgatókönyv. Egészségesen hétfőn elvittük oviba, csütörtök táján elkezdett folyni az orra, majd vasárnap körül jött a köhögés. Azért még következő hétfőn bevittük, mert lázas sosem volt, de általában már kedden, vagy legkésőbb szerdán szóltak, hogy a gyereket ne vigyük, mert annyira köhög.
És hát ez ugye 2 okból is nagyon rossz volt. Egyrészről biztosan nagyon leterhelte a kicsi szervezetét ez az állandó taknyosság és köhögés. A dokink nem antibiotikum párti, így szerencsére nem sokszor kapott azt, de azért az orrcseppet, köptetőt - nem túlzok - szinte heti rendszerességgel használtuk.
És aztán persze ott volt a dolog rám gyakorolt lelki hatása is. Mert persze kivel volt itthon a gyerek ilyenkor: papával. És olyan jól összemelegedtek (meg persze délután már mama is volt), hogy amikor én végre hazaértem munkából, akkor leginkább levegőnek voltam nézve a gyerek által.
A körzeti dokink már pedzegette egy ideje, hogy szerinte ki kellene venni az orrmanduláját az Orsinak (és hát ezt másoktól is hallottuk már, hogy utána szinte "varázsütésre" javultak a dolgok), de amikor fülgyulladás miatt a fülészeten voltunk (mert persze ilyenünk is volt), akkor a doktornő azt mondta, hogy még ráérünk vele, annyira nincs megnagyobbodva. Ezután elvittük a rendes fül-orr-gégére egy dokihoz, aki szintén azt mondta, hogy ha nyáron is folytatódik ez a betegeskedés, akkor ősszel menjünk vissza. Ez áprilisban volt, a gyerek két napra rá beteg lett. Ekkor a dokink azt mondta, hogy menjünk el magánrendelésre egy dokihoz, mert neki az a tapasztalata, hogy az utóbbi időben még azokat sem műtik, akiknél igazán indokolt lenne.
Így elmentünk K. dokihoz, aki megnézte (ráadásul azt mondta, hogy az Orsinak a füle sem "szelel" rendesen, amit szintén okozhat az orrmandula), és érdekese módon rögtön kaptunk időpontot műtétre (10.000 Ft-ért), 2 és fél hétre rá. Na de persze jött a nagy kihívás, hogy akkor teljesen egészségesnek kell lenni. Így csak egy hétig engedtük Orsit oviba, utána inkább itthon tartottuk, noha (kivételesen) semmi baja sem volt.
Szerdán kellett menjünk vizsgálatokra, kórlapírásra, csütörtökön olt a műtét.. Anti is, én is kivettünk 3 nap szabit. Szerdán azzal kezdődött, hogy nekem egy csomó papírt alá kellett írnom (beleegyezem ebbe meg abba), majd jött a vérvétel, illetve a vizsgálat, hogy altatható-e Törpi. Na, a vérvétel nagyon durva volt. Szegény Orsinak nem találtak vénát, kétszer megbökték a kis könyökhajlatát, majd vagy háromszor a csuklójánál, de nem találtak semmit. Orsikám nagyon hősiesen tűrte, hüppögött csak, de nem rugdalózott, nem csapkodott, csak feküdt okosan. Ezután hívtak egy másik dokit, aki még vagy háromszor próbálkozott, mire sikerült vért venni a kis szivemtől.
És a doki, hogy Beer anyukára is ráhozza a frászt, közölte, hogy hall egy kis szívzörejt. Így át kellett mennünk a kardiológiára is; EKG, szívultrahang... szerencsére semmit sem találtak, azt mondták, hogy ez egy ártalmatlan, jóindulatú szívzörej, mely a gyerekek nagy részénél megvan, majd valószínűleg kinövi. Így 3 óra múlva távozhattunk is. Igazából Orsit látszólag nem viselte meg ez az egész, vérvétel után fél órával már rohangászott, mintha mi se történt volna. Délután "jutalomként" elmentünk vele az állatkertbe, hogy felejtsen egy kicsit, de mondom, igazán nem is volt mit felejtsen.
Aztán jött a műtét napja. Negyed nyolcra kellett mennünk. Kaptunk egy rácsos ágyat egy hétágyas kórteremben. Átöltöztünk pizsibe, Orsi még jó bulinak is találta az egészet. Kapott 2 szirupot, amik nyugtató-bódító hatásúak voltak. Elég mókás volt az elején, olyan volt, mint egy két és fél éves részeg. Alig bírt beszélni, és bár amíg a másik kiscsajt teljesen kiütötte a "cucc" és nyugodtan feküdt, a mi örökmozgó kislányunk még így "betépve" is ugrált az ágyon, meg vigyorgott nagyokat, szóval kihívás volt, hogy ne törje össze magát. Orsi előtt még bevittek a műtőbe egy valamivel idősebb kislányt, viszont a szirupot egyszerre kapták meg. És amire a kislányt visszahozták, az Orsiból szerintünk már távozott a hatása - legalább is egy része. Pont elkezdett hisztizni, hogy márpedig ő ki akar szállni az ágyból, közben visszahozták a kislányt, aki nagyon sírt, mire az Orsi is elkezdett, és így vitték be a műtőbe. Na, AZ egy nagyon szar pillanat volt, bőgtem is egy nagyot utána.
Maga a műtét kb fél-háromnegyed órát tartott, és valamennyire ébren volt, amikor visszahozták. Sírt nagyon, de semmi sem volt jó neki. Orsi egyébként is ilyen. Ha hisztizik, vagy valami baja van, nagyon ritka, hogy jön bújni, inkább lerendezi egyedül a dolgot, sőt, még vissza is utasít minket. Most is ez volt, sírt nagyon, de nem hagyta, hogy felvegyük, be akart menni az ágyba, aztán ki, aztán megint be, majd pisilni... semmi sem volt jó. Egy jó félórát végigszenvettünk így, majd végül nagy nehezen magamhoz tudtam venni, és aludt rajtam egy jó órát, majd felébredt, apához akart menni, és ott is pihent még egy fél órát.
Ezután nyugodtabban ébredt fel, de nagyon kómás volt szegény. Déltől lehetett (volna) innia, de ahogy felült, hányt egy nagyot. Fél óra múlva, az ivás következő kísérleténél szintén boázott egyet. Egy fél óra múlva újra megkíséreltük, akkor úgy tűnt, minden rendben van, ivogatta a hideg vizet. Aztán egyszer csak az egészet visszahányta - de ez már szinte csak víz volt. Valószínűleg túl gyorsan ivott sokat (már az altatás utánhoz viszonyítva). Kapott egy Dedalon kúpot, majd elölről kezdtük az egészet. Szegény nagyon szomjas volt, állandóan ivott volna, de csak 1-1 kortyot szabadott 5-10 percenként. Nem is adtam többet, mert féltem, ha újra hány, akkor benn tartják éjszakára.
Olyan fél hat felé jött be az operáló doki, megnézte, majd elengedett minket. Pécsen kellett maradnunk, így anyámékhoz mentünk fel. Ekkor már viszonylag jól volt, labdázott, játszott, engem meg a frász kerülgetett, hogy a nagy ugrálásban mikor kezd el vérezni a sebe. Hamar ágyba kerültünk, Anti a földön aludt, én az Orsival az ágyban. Kicsit izgultam, hogy hogy fog így aludni, mert amióta megszületett még egyszer sem(!) aludtunk együtt, de aztán nem volt semmi gáz. Kicsit éberebben aludt, és sokszor kért inni, de tudott ő is, és mi is pihenni egy kicsit. Másnap reggel már felé indultunk is haza. Azóta jól van, csak az a rossz, hogy fújnia nem szabad az orrát, illetve nagyon az ugrálást sem kellene erőltetni. Na de tiltsa meg valaki ezt egy örökmozgónak, ha az már jól érzi magát :)
Nagyon remélem, hogy ez a sok szenvedés megérte, és tényleg kevesebbet lesz beteg a kiscicám. Mindenképp jó, hogy most volt a műtét, mert talán így később nem fog rá emlékezni (Anti szerint már most sem igazán emlékszik rá).
Nagyon-nagyon büszke vagyok a lányomra. Igazi kis hős volt, nagyon jól tűrte a dolgokat, sokkal jobban, mint a másik kislány, aki pedig még idősebb is volt. És büszke vagyok a férjemre is, mert végig mellettem/mellettünk állt, és foglalkozott Orsival. Tényleg, nem csak úgy csinált. Láttam a kórteremben 2 apukát, akik a közelébe sem értek az Antinak, sokat nőtt most a szememben, mert tényleg törődött az Orsival, csak azt nézte, hogy neki jó legyen. És nagyon jó volt ezt látni.

A zaklató

Zaklatóm van. Nagyon durva, és elég idegesítő. Főleg hogy nő az illető :) Na de kezdjük az elejétől:
Napok óta sms üzeneteket kapok egy mammertól, aki úgy gondolja, hogy élettársának vagyok a prostituáltja. Legelőször kb. 2 hónapja jelentkezett, amikor is egy magántelefonszámról hívást kaptam. Az illető hölgy nem mutatkozott be, csak közölte, hogy szálljak le a Nándiról. Amikor közöltem, hogy nem ismerek semmilyen Nándit, azt válaszolta: "Nem, csak a konzumkurvája, erről a számról hívta" - és letette a telefont.
A dolgot természetesen ennyiben hagytam, gondoltam, félreütötte a telefonszámot.
Január 19-án kaptam egy sms-t, a következő üzenettel: "Szióka, küldj időpontot, mikor mehetek hozzád. Nándi" -itt már telefonszám is volt, nyilván, mivel sms-t nem lehet rejtett számról küldeni. Próbáltam felhívni, hogy szóljak, rossz számra küldi az sms-t, de nem vették fel a telefont.
Nem is törődtem a dologgal egészen február 19-ig, amikor is újabb sms érkezett a következő üzenettel:
"Csak kefélésre kellettetek! EDIT, ANDREA, ERA, IRÉN, MARGIT! A szívem választottja kinek levélbe is meg irtam évek óta őt szeretem és ez évben FELESÉGÜL VESZEM! az nemmás Mint ARI! Megmondtam ARI nak, hogy a csongrádin összeszedett Kúrvák!EDIT ANDREA, IRÉN, MARGIT és a Béketelepi ERA NEKEM semmit nem jelentenej!!!"
Itt már nagyon kezdett idegesíteni a dolog, és próbáltam többször is hívni a számot, amit nem vettek fel. Ezért hétfőn visszaírtam egy smst, hogy egy kisgyermekes pécsi anyuka vagyok, és már többször kaptam erről a számról kurvázó hívást és sms-t, és a következőnél feljelentést teszek a rendőrségen - gondoltam, rájönnek, hogy elírták a számot. De nem. Február 22-én válasz érkezett:
"Milyen Pécsi kisgyermekes anyuka vagy? Milyen dumát akarsz levágni? Jól tudom kivagy szegeden! Akihez járt kefélni az élettársam pénzért, még azt is elmesélte milyen fazonra vagytok vágva te ís mega 30 3139539 telefonon müködött ribijei felirta menyi pénzt költött rátok! Lvan huzatvaNÁNDOROM RÉSZLETES Híváslistája, másfél év óta minden hómapban, elég mozgalmas életet tanusitottatok, NÁNDI is azt mondja könnyü kereset nektek! ez ís és a 30 303 as másik telefonját a Csongrádin a kiserdönél tizesbe régi ribije volt az adta körbd. Nagyon gyorpan felejtsétek el Nándit! Mert öt éve élettársak vagyunk nincs már a Csongrádin, összeköltöztünk, és fenyegethetsz feljelentéssel Nándi aztmondta én vigyembe a részletezö Hiváslistákat és tegyem meg a lépéseket, ő bejön velem a Rendörségre és minent el mond, a kuncsaft körükböl!"
Többször próbáltam hívni a nőt, mert ez már nagyon felidegesített, de a telefont persze nem vette fel, mindig kinyomta. Én annyiban hagytam volna a dolgot, de következő reggel újabb sms érkezett 7 órakor:
"Akárki vagy tudom hogy Szegeden vagy azt is hogy ki vagy!ate telefonszámod öt éve tartó élettársam telefon hivás lista részletező számlánszerepelsz! December 17én12óra23perckor bevalotta Nándi, hogy megcsörgetett ha túd elmegy hozzád, de mivelengem szeret nemment kefélni veled én még talán többet is tudok neki nyujtang. Elmesélte hogy mennyi pénzt szórt el és milyen erőcakos vagy! Végleg nem kellesz Nándimnak! De én viszem holmap a Rendörségre a lekért részletező számlát Nándim mondta, hogy huzassam le. HÁNY családnál kavarsz? aPÉCSI DUMA NEM KELL, Kereskedelembe dolgoztam mint boltvezetö ttudom a dörgést majd a Rendörség utánad néz! Nándimnak te már nem kellesz kopjál le hiányzik a pénze? Szép karácsonyúnk volt!"
Gondoltam egy utolsó sms-t még pazarlok rájuk, melyben azt írtam, hogy már én kérem, sőt könyörgöm, hogy menjen el a rendőrségre, ugyan kicsit ciki lesz, de talán nekik elhiszi az igazságot. Bár amilyen paranoiás, nem biztos. (az óta én nem írtam nekik, hívni sem próbáltam őket, szerettem volna már lezárni ezt a valahol nevetséges dolgot).
07.22-kor újabb sms érkezett:
"ANDREA ÉS EDIT 30 3139539! Töröljetek ki a szekx kuncsaft körötökből! Nem tartok tovább rátok igényt!!! NÁNDI!!!"
Majd 09.09-kor újabb:
"PARANOIÁS? Énnekem több iskolám van, mind neked, EDIT barátnödnek, Eszter barátnötöknek ki a kurva körbe leadta a Nándi telefon számát, Nándi elmesélte milyen fazonra van vágva a picsátok, amibe a János meg a Város jó pénzét veri a farkát, december 19 én vasárnap este egyébbként ott volt Nándi és a civilruhás nyomozó fiam, ESZTER házába Nándi fel csöngetett hozzá,magyon idegesen bele szólt a kaputelefonba Nánid vagyok kinek körbe adtad a telefonszámom, mesélte a fiam, tök idegesen le orditott én nem ismerlek! Menj innen, mondta Nándi 10éve már megkeféltem ezt is!Jó lessz ha vigyáztok! Nehogy egy éjszakai raziánál kelledjen a kemény farkakról le ugrálnotok! Egyébbként 50éves tagyok és Nánid szerint külömbül nézekki mint Ti!
Aztán 13.08-kor és 17.28-kor újra elküldte az "Akárki vagy..." kezdetű sms-ét.

Az üzeneteket természetesen szó- és betű szerint idéztem, mely jól mutatja az illető szellemi képességeit és műveltségét. Talán nem is kellett vele foglalkoznom, de felháborító, hogy ilyen üzeneteket küldözget valaki, és nem képes felfogni, hogy rossz embernek! Így feljelentettem a rendőrségen zaklatásért. Már kaptam is visszajelzést, hogy elindították a nyomozást. Azóta egyébként egy újabb számról is kaptam néhány napig sms-t (egy korábbi szövegével-lehet, hogy a mammernak elfogyott a mondanivalója).

Az Andrea név szerepel az üzenetekben, gondolkodtam, hogy ez csak véletlen egybeesés lehet-e. Aztán eszembe jutott, hogy kb. 1 hónapja volt egy furcsa hívásom egy ismeretlen számról. Egy nő keresett, és meg akarta tudni, hogy ki vagyok, mert hogy ez a szám szerepel a híváslistáján. Mondtam, hogy előbb talán ő mondja meg, kicsoda, mert nem tudom, kivel beszélek. Mondott egy nevet (sajnos már nem emlékszem rá), mondta, hogy nem ismerős a neve. Engem Beer Andreának hívnak. Hol lakom? Mondtam, hogy Pécsen. Nem a Csongrádin? Mondtam, hogy azt sem tudom, az hol van, mire mondta, hogy Szegeden. Aztán letettem a telefont, mivel nem jutottunk semmire. Így utólag már összeáll a kép, valószínűleg akkor is ez a nő hívott.

Kíváncsi vagyok, megtalálják-e, és mi lesz a következménye a dolognak. Nyilván bocsánatkérést nem várhatok tőle, de ha annyit fenyegetőzött a Rendőrséggel, hát találkozzon is velük. Azért megnézném az arcát, amikor bekopognak hozzájuk. Nagyon remélem, hogy a 2 megadott telefonszám alapján ők megtalálják. A mobiltársaságnak biztos ki kell adnia a telefonszámot a rendőrségnek.

Most mondjátok meg! Hát milyen emberek vannak?!?!

Már megint betegség

És már megint depresszió, rosszkedv, önvád és vádaskodás miatta részemről.
Tegnap éjjel (vagyis inkább ma hajnalban - hajnali kettőkor indultunk) újra ügyeleten voltunk - kivételesen nem az Orsival, és nem, nem is velem, hanem az Antival. Már tegnap egész nap fájt a szeme, éjjelre meg már nagyon, és úgy bedagadt neki, hogy egyáltalán nem látszott a golyója. Persze nem akart bemenni, mert hogy majd reggel, meg most ne ébresszük fel az apjáékat, de a sarkamra álltam, telefonáltam, és 10 perc múlva már indultunk is. Diagnózis: kötőhártya gyulladás (nem pedig könnycsatorna elzáródás, amit Dr Beer Antal az internet segítségével megállapított :) )
Reggelre az Orsi szeme is elkezdett váladékozni, folyton piszkálta, na és újra előjött a köhögés-orrfolyás. Úgyhogy fél hétkor újra útra keltünk a szemészet ügyeletre, csak most a paciens az Orsi volt. Volt 9, mire ágyba tudtuk tenni, addigra már nagyon nyűgös volt, folyt az orra, állandóan a szemét dörzsölte... Úgyhogy úgy döntöttünk, hogy megint nem megy oviba. A szemcseppet egyébként is 4x kellene neki csöpögtetni, amit az oviban nem tennének meg, de így, hogy még beteg is.... meleg volt a kis teste, bár még hőemelkedést sem mutatott a lázmérő.
Már vagy ezerszer leírtam ebben a blogban is, de valami hihetetlen szar érzés, hogy beteg a gyerekem, és egyszerűen nem tehetem meg, hogy itthon maradok vele, vagy legalább az orvoshoz én viszem el. Pont akkor nem vagyok mellette, amikor a legnagyobb szüksége lenne rám. Azt sem tudom, hogy Anti bá hogy fogja neki a szemcseppet beadni, mert már este is nagy hiszti volt miatta, de muszáj. És hát Anti bá nagyon könnyen feladja, az orrcseppet is, amit naponta 5x kellett volna adni neki, volt, hogy egyszer sem adta be, mert hogy Orsi nem hagyta. Pedig nekünk simán lefeküdt és okosan még a fejét is hátradöntötte. És különben is, mi az, hogy nem hagyja?! A beteg gyereknek be kell adni az orvosságot, szemcseppet, orrcseppet, stb. Persze nem egyszerű, nem tudom, én hogy oldanám meg, de valahogy csak megoldanám, mert muszáj! Hiszen mi vagyunk a felnőttek, és ebben nem szabad engedni neki.
Most Anti is beteg már, nem csak a szeme, hanem ami nekem is szokott lenni - orrfolyás, torokfájás, fejfájás, rossz közérzet... Sajnálom, tényleg, a szeme is tök csúnya. De valahogy velem senki sem törődött, amikor több, mint egy hónapig beteg voltam, pedig igazán jól esett volna, hogyha legalább egy hétvégi napon azt mondja, hogy pihenjek végre, majd ő mindent megcsinál. De nem. Na mindegy.
Lényeg, hogy Orsi újra beteg, újra itthon marad, újra apóssal, és én újra kurva szarul érzem magam.

Miért nem lehet nekem bajom?!?!

Na most elég volt anyósból! Tegnap eléggé magam alatt voltam a munka miatt, megint rámtört (jogosan) a "béna vagyok, nem értek ehhez" érzés, tisztára kikészültem. Bőgve jöttem haza, alig láttam az utat a kocsiban. Leparkolok a ház előtt, és látom, hogy az emeleten teljes sötétség, nálunk meg ég a villany. Após-anyós már megint nálunk van. Egyszerűen elegem van abból, hogy szinte nem tudok úgy hazajönni munkából, hogy valamelyik (főleg após), esetenként mindkettő ne legyen lenn nálunk! Szeretnék a kis családomhoz hazaérkezni, csak őket látni egy átmelózott nap után, nem pedig állandóan anyósékkal jópofizni. Amellett persze, hogy elismerem, rettentő sokat segítenek, most is megint másfél hétig itthon van az Orsi, és egy szó nélkül vigyáz rá após egész nap. Csak épp utána felmehetne. Hiszen én 1//2 6-6 között szoktam hazaesni, és még olyankor is legtöbbször itt van! Egyébként is utálom, hogy ennyire függök-függünk tőlük, és még hazaérkezés után is (amikor általában nincs túl jó kedvem) velük kell kezdeni az "otthonlétet"!
Szóval tegnap hazaértem - mint említettem bőgve - anyós-após-Orsi-Anti nagyszobában (meg hátul a számítógépnél). Bekiabáltam, hogy sziasztok, Orsi kiszaladt hozzám, majd visszaszaladt (ez meg a másik; ha ők itt vannak én le se vagyok szarva, gondolhatnák, hogy jó lenne ezt a másfél órát a lányommal tölteni, nem azt nézni, hogy ők milyen jól elvannak vele), majd bementem a hálóba, lefeküdtem az ágyba és folytattam az önsajnálatot meg a bőgést. Egy idő után az Antinak feltűnt, hogy bár hazaértem nem mentem be, így utánam jött. Majd kiment, és finoman felterelte a szüleit.
Kb. 2 perc múlva telefonál le az anyja bőgve, hogy ő mégsem megy az Antival reggel Kaposvárra (mert úgy volt, hogy igen), mert hogy nekem valami bajom van velük, mert még csak be se köszöntem, be se mentem hozzájuk (ami nem igaz, mert bekiabáltam; egyébként meg nem látom az összefüggést, mivel én nem mentem volna velük, na mindegy). Erre mondja az Anti, hogy nem velük van bajom, hanem egy kicsit kibuktam a munka miatt, és hogy most beszélek vele - és átadta a telefont! Minek?!?!?!?!? Hallgathattam az anyját, hogy ha valami baj van a munkahelyen, akkor azt mondjam el nekik is, mert rájuk is tartozik, és így meg rosszra gondolnak. NEM, NEM TARTOZIK MINDEN RÁJUK!!!! ÉRTSÉK MÁR MEG!!! Attól, hogy itt laknak, nem tartozik minden rájuk is! Nem hozzájuk mentem feleségül, hanem az Antihoz! Már annyira bánom, hogy kiköltöztek! Nincs semmi intimitás! Ha Orsi felsír éjjel, hallják, ha mi egy picit összekapunk az Antival hallják (mert itt vannak), Orsival hétköznap alig tudok együtt lenni (mert nap végén is itt vannak), és még sorolhatnám. És különben is! Egyszerűen nem hiszem el, hogy egyszer nem lehet nekem bajom! Csak nekem! Hogy mindig másokra kell tekintettel lenni! Ő persze megteheti, hogy amikor "depressziós" meg "teljesen kivan", akkor hazajön a munkából, felmegy és egész délutánra befekszik az ágyba és nem szól senkihez. Én nem tehetem meg, mert ha hazajövök a munkából itt vannak!
Most komolyan nagyon kivagyok! Egyébként tényleg aranyosak, jóindulatúak, de most ezzel kicsit kezd túlcsordulni a pohár!!!

Munka, munka, munka

Azt hiszem, túl részletesen még nem írtam az új munkámról, hát gondoltam, most bepótolom - Orsi alszik, Anti valahol Szekszárd felé jár, így van egy kis időm.
Bár nem hiszem, hogy nem tudnátok, de egy lakástextillel foglalkozó cégnél lettem beszerzési asszisztens. Immár lassan három hónapja. A munkával kapcsolatos érzéseim kb naponta változnak, a siker- illetve kudarcélmények arányán alapulva. Alapvetően tetszene is a munka, már ami a beszerzés részét illeti, egy gond van csupán, hogy arra van a legkevesebb időm. Viszont ez miatt kapom a legnagyobb lebaszarintásokat. Lényegében hozzám tartozik kb 20 beszállító (zömével európaiak), és tőlük kell rendelnem - főleg függönyt - az árufogyás figyelembe vételével. Ebbe viszonylag hamar bele is lehet tanulni, csakhogy e mellett megnyertem a számlákat is. Na és az nagy szopás. Bejön az áru, majd a számla is hozzá. Vagy az áruval, vagy valamikor utána postán, dhl-lel, galamb által, stb. Ezt fel kell vinnem a cég által használt rendszerbe. Majd a számla mögé kell tennem minden olyan papírt, ami az ügylethez tartozik, úgy mint szállítólevél/CMR (ezzel van a legtöbb gondom - ugyanis nem mindig kapom meg, ha meg visszáruról van szó, akkor ne is álmodjak ilyenekről), vámhatározat, vámbefizetést igazoló papír, fuvar- és vámolási számla (ez meg mindig később jön meg). A legnagyobb probléma az egésszel, hogy a papírok nem egyszerre érkeznek, így egy csomó utánajárással, bíbelődéssel jár, hogy mindent egyberakjak. És a pénzügyi vezető, aki felé az egész pakkot továbbítanom kell minden hónap nyolcadikáig, egy igazi hárpia. Feláll a hátamon a szőr is, ha bejön az irodánkba, mert gondolom, hogy megint engem jött cseszegetni. Mikor odamentem, biztosított, hogy mindenben segít, nyugodtan kérdezzek -ehhez képest ha kérdezek, sírontúli hangon értetlenkedik, hogy mi a problémám, és hallom a hangján, hogy tiszta hülyének néz - és ilyenkor sajnos így is érzem magam. Miatta már kétszer bőgtem a klotyón, nagyon gáz az egész. Tudom, hogy nekem is fel kell pörögnöm, csak még egyszerűen nem találtam meg azt a rendszert, amivel ezt az egészet felgyorsíthatnám. Én mondjuk érzem, hogy hónapról hónapra jobban megy a dolog, de hát ezt más nem láthatja. Ja, és a legjobb az egészben, hogy a csajszi, akitől átvettem az egészet, (Á.) más pozícióba került, és az elején "sosem volt ideje" velem foglalkozni, és egy csomót szívok miatta. És utólag csöpögtet információkat, pl. két ünnep között közölte, hogy a költségszámlák összegét a gépen le kell osztani a termékekre is. És mivel nekem ezt elfelejtette mondani, ezért ez október óta nincs megcsinálva - és ki tudja, előtte csinálta-e valaki. Szóval ilyenkor leginkább pofán vágnám, de persze tudjuk, mennyire nem tudok konfrontálódni... és sajnos ez itt nagy hátrány, és meg is kell tanulnom, mert különben egy kis alamuszi hülyének fog nézni mindenki.
Eddig hárman voltunk a beszerzésen, V. már 2 éve, ő a "főbeszerző", nagyon tudja, mit csinál, csak ő is állandóan el van havazva (vagy legalább is úgy tesz), szóval nem egyszerű bepréselődni egy-egy kérdéssel az idejébe, de egyébként nagyon segítőkész. P. az egyetemen csoporttársam volt, kb. 2 hónappal előttem került oda, és nagyon sokat segített nekem az elején, csakhogy 1 hete felmondott, és már csak egy hétig vagyunk. És hát nagyon úgy néz ki, hogy minden feladata az én nyakamba fog szakadni. Úgyhogy már most fosok rendesen.
Tényleg az a legnagyobb problémám, hogy annyi dolgom van, hogy kapkodok összevissza, és semmit sem fejezek be rendesen. És ezért aki kívülről nézi, nem lát mást, mint egy hatalmas káoszt az asztalomon (állandóan be vagyok borítva papírokkal), és akármit kérdeznek, azt mondom: Majd szólok, ha kész - nem azt, hogy már kész van.
És hát a másik hatalmas probléma, hogy most már több, mint egy hónapja beteg vagyok. Orsi hazahozza az oviból, én meg folyamatosan elkapom. Vagy, ami még valószínűbb, hogy ki sem gyógyulok igazából belőle. Persze nyilván az sem segít, hogy radiátorok híján reggelente 9 fok van az irodában, amit kb 1 óra alatt tud olyan 18-19 fokra felmelegíteni a két olajradiátor. December 13-i héten egy hétig nagyon szarul voltam, de persze nem tudtam itthon maradni, mert év végi zárás miatt minden decemberi számlát gépre kellett vinnem péntekig - amit persze kedden közöltek velem. Utána volt a karácsonyos hét, ott egy hétig kb úgy-ahogy jól lettem, aztán újra megbetegedtem, megint elég rendesen, a szilvesztert úgy szenvedtem végig barátainknál - tényleg nagyon-nagyon szarul voltam, de persze megint csak nem tudtam eljönni valami fontos feladat miatt - amikor meg már eltudtam volna, addigra nagyjából meggyógyultam. Most pedig péntekre megint szarul lettem, de most elmentem a dokihoz, aki azt mondta, hogy jó lenne 5 napot egyhuzamban itthon tölteni. Hát nem tudom. Mindenesetre pénteken nem mentem be, és hétfőn sem fogok, aztán meglátom a keddet. Igazából nagyon köhögök, és tudom, hogy nekem ki kell az ilyen betegségeket feküdnöm/pihennem, különben sosem gyógyulok meg rendesen. Szóval most még egy kicsit itthon vagyok, de akkor meg persze a pénz miatt eszem magam. Persze tudom, nem megoldás, ha teljesen lerúgom a szervezetem, mert annak előbb-utóbb meglesz a böjtje.
Összefoglalva, egyelőre maradok :) Nincs kedvem új munkahely után nézni, és bár nehéz meg sok, de alapvetően tetszene. Persze vannak problémák, de hol nincsenek? Egy dolog aggaszt csak: nehogy kirúgjanak! Mert akkor nem tudom, mi lesz velünk. Most egy kicsit azért jobban vagyunk anyagilag, hogy én is dolgozom, de nem tudom, mikor tudunk egyenesbe jönni. Talán úgy 5-10 év múlva :) De erről majd egy következő bejegyzésben.

Depresszió

Azt hiszem, kezdek depis lenni. És ezt nem csak úgy mondom, nem csak úgy általánosságban használom. Nagyon rossz passzban vagyok. Napok óta folyamatos bőghetnékem van, és nem tudok ellene tenni. Persze most minden összejött.
A munka oltári nehéz. Sokáig benn kell lenni - a hivatalos munkaidő 8-5-ig, de elég ritka, hogy 5-kor felállok és eljövök. Aztán ott az a sok új ember. Vissza kell szokni abba is, hogy újra dolgozom, hogy folyamatosan oda kell figyelni valamire. És maga a feladat is... oltári bénának érzem magam, szerintem hamarosan ki fognak rúgni. Úgy érzem, nagyon lassú vagyok, és egyszerűen nem tudok ennyi mindent fejben tartani. Beszerző vagyok, és az új leosztás szerint kb 15 beszállító tartozik hozzám, akiknek az árukészletéért teljes mértékben én vagyok a felelős - egy hónap után, úgy, hogy igazából nem volt betanítás. És itt a beszerző dönti el, hogy mikor, miből mennyit rendel. Ilyet én még sosem csináltam, arról nem is beszélve, hogy a felelős döntések önálló meghozatala sosem tartozott az erősségeim közé. Már várják az eredményeket, amiket nem tudok felmutatni. Mindenkinek rohadt sok munkája van, nem tud nekem segíteni. És a beszerzés mellett megkaptam még a számlákat is, ami már önmagában marha nagy meló, legalábbis nekem. Be kell vinni őket a gépbe, és az egy ügylethez tartozó összes dokumentumot, számlát, iratot egy kupacba rendezni - ezek természetesen nem egyszerre kerülnek hozzám, úgyhogy úgy kell összepuzzlézni őket - vagy még nem jöttem rá, hogy lehet jobban csinálni.
Munka után hazajövök, és van kb. 1 órám a gyerekemből. Ami eleinte lényegében sokkal jobb volt, mert csak egymással foglalkoztunk, Orsi jó kedélyű volt. Mostanság viszont elég hisztis, és a nap végén egyszerűen nincs türelmem a saját gyerekemhez ilyenkor, ami persze iszonyú lelkiismeret-furdaláshoz és éjszakai bőgéshez vezet. Anti egy szó nélkül mindent megtesz, hogy segítsen, mosogatógépet pakol folyamatosan ki-be, takarít, még főz is néha, és leköti Orsit, és én nem tudok neki cserébe semmit sem adni. Egyszerűen nincs erőm. Orsit letesszük 8 órakor, én leülök, és az energiaszintem kb. 20%-ra esik le. Még felkelni is alig van erőm. És persze úgy tűnik, mintha tévét néznék, pedig valójában csak bámulok ki a fejemből, és 9-kor legtöbbször már alszom. És ha az Anti csak egy kicsi kis (teljesen jogos) megjegyzést is tesz (pl. a levest alatt azért lezárhattam volna a gázt), akkor felkapom a vizet és tök bunkón szólok vissza neki.
Jó lenne már valahogy kikeveredni ebből a mélypontból, csak nem tudom mikor és hogyan fog sikerülni. Főleg úgy, hogy iszonyatosan frusztrál az is, hogy Orsi szinte folyamatosan itthon van apóssal, mert beteg. Már írtam azt hiszem apóssal kapcsolatos érzéseimről. Ami mostanában hihetetlen módon idegesít, az az, hogy mindig megjegyzést tesz az Orsi hisztijére, és ő akarja megoldani. Legutoljára szombaton jöttünk haza Erikától, és a kocsiból kiszállva Orsi elkezdett hisztizni (mondjuk már egész nap ilyen volt, amitől eleve tök ideg voltam már). Após persze pont az udvaron "dolgozott" (bár ennyi idő alatt egy várost fel lehet építeni, nem egy emeleti szintet, de ez más tészta, de mindenképp megér majd egy külön bejegyzést), és oda kellett jönnie hozzánk (mindig jönni kell, ha hazaérünk, vagy indulunk valahová -ÁÁÁÁÁÁ). "Orsika egész nap ilyen?" "Mi a baja Orsikának?" Kezemben a hatezer szatyor, a földön a hisztiző gyerek, ő meg nekiáll bájcsevegni. Na de amikor közölte: "Majd én beviszem Orsikát", na az kiverte a biztosítékot. Mondtam neki, hogy majd én beviszem, nem a legszebb hangsúllyal. Végre értett a szóból, és elhúzott. De nem ez az első, hogy az Orsi hisztizik és ott van, és nem hagy minket egyedül. Olyan, mintha szerinte nem tudnám megoldani a helyzetet. (Ami sokszor tényleg úgy van, de arra ugrok, ha valaki azt képzeli, jobban ismeri a gyerekemet, mint én. Ha nem húzom fel magam, nagyon könnyen lekezelem az Orsi hisztijét, csak mostanában, mint említettem, nagyon feszült vagyok). Ja, és a másik: amikor reggelente megjegyzi: "Hallottuk este Orsika fenn volt. Mi baja volt?" Az este, az hajnali kettő. Oké, hogy hallják, oké, hogy érdekli, DE NE KÉRDEZZE MEG ÁLLANDÓAN!!! Ha nem laknánk így együtt, ezekről nem is tudnának, miért nem lehet úgy csinálni, mintha nem hallanának semmit?!?! Már önmagában az is elég idegesítő, hogy a gyerek hajnali kettőkor közli, hogy ő nem álmos és nem alszik, és fél óráig tart meggyőzni, hogy igenis aludni kell, és ha erre még valaki reggelente emlékeztet is, az roppant idegesítő.
Azt hittem, ha elkezdek dolgozni, majd jobb lesz a helyzet, mert majd szinte alig találkozunk, de persze mivel az Orsi többet van otthon vele mint az oviban, ezért minden egyes reggel vele kezdődik a napom - ami már önmagában egy élmény. Erre még rájön a munkahelyi, naponta átlagban 15x rámtörő érzés, hogy ez nekem nem fog menni mert egy idióta hülye vagyok, majd este hatkor a hisztis Orsi, majd én, aki kiabál a gyerekkel, végül az Anti egy félmondta, hogy már megint csak ülök és tévézek - az egész eredménye pedig az, hogy rohadtul rosszul érzem magam a bőrömben.
Arról meg ne is beszéljünk, hogy milyen érzés egy anyának, ha nem lehet otthon a beteg gyerekével. És más viszi orvoshoz.
Kicsit csapongtam, ezért elnézést mindenkitől, aki olvassa, de ez van. Így érzem magam, és azt is kb. 3 napja tervezem, hogy leülök és ezt mind leírom.

Anya, feleség, dolgozó nő

Nincs mit szépíteni a dolgon, nem megy a három együtt. Maximum kettő, de inkább másfél. És ez szörnyű. Munkából nagyon ritka, hogy eljöhetek 5-kor, inkább fél hat, bár a héten háromszor is hét óra előtt estem haza. Szinte semmi időm nem maradt az Orsira. Röpke negyedóra, félóra játék, aztán már ment is vacsizni, fürödni és aludni. Ez hihetetlenül rossz érzés! Egy anya, aki nem látja a gyerekét. Csütörtökön és pénteken szerencsére időben haza értem, és tudtam vele lenni jó másfél órát, aminek nagyon örültem, de ez is olyan kevés! Igaz, ez minőségi együttlét, ha értitek, mire gondolok. Mert ilyenkor tényleg csak vele foglalkozom, együtt játszunk, mesét olvasunk. És az is igaz, hogy úgy látom, amióta dolgozom, sokat javult az Anti és az Orsi kapcsolata. Hiszen sokat vannak kettesben (főleg ahhoz képest, amennyit előtte voltak), és olyan jól elvannak! Anti azt mondja, hogy alig hisztizik az Orsi, és amikor jövök haza, akkor is sokszor látom, hogy játszanak, birkóznak, nevetnek együtt, szóval ebből a szempontból jót tett, hogy elkezdtem dolgozni.
Na de a mi kapcsolatunk az Antival igen megsínylette a dolgot, és tegnapelőtt este volt is egy nagyon rossz esténk. Nem tehetek róla, de estére én már hullafáradt vagyok. A napközbeni fáradságérzetem elmúlt, mert a munkahelyen állandó pörgés van, viszont amint letesszük az Orsit aludni este, az energiaszintem olyan 20%-ra csökken le. Már hétfő óta tervezem a vasalást, és még mindig nincs kész! Egyszerűen arra nincs erőm, hogy felkeljek a kanapéról! Van, hogy már kilenckor lefekszem. Közben meg az Antira rájött a "szerethetnék", ami tök jó, mert elmondta, hogy hiányzik az, hogy együtt legyünk, összebújjunk, beszélgessünk. Csakhogy én még ehhez is fáradt vagyok! Pedig tényleg jó lenne, de egyszerűen nincs hozzá erőm. És tegnapelőtt estére megbeszéltünk egy "randit" itthonra. Csak épp mire letettük az Orsit, megvacsoráztunk, megfürödtem, megfürdött, már 10 óra lett (igazság szerint én el is aludtam a kanapén, amíg azt vártam, hogy végezzen a fürdéssel). Bejött, és elkezdett simogatni, én meg végig csak arra gondoltam, hogy essünk már túl rajta, és menjünk lefeküdni. Abszolút semmi kedvem nem volt a szexhez, sőt, inkább még rosszul is esett az érintés, de nem akartam mondani, gondoltam túlélem a dolgot, főleg, hogy elég régen voltunk együtt utoljára. Aztán hasra fordultam, hogy majd úgy csináljuk, és kérdezte az Anti, hogy miért nem simizem magam közben (mert általában így szokott történni). Mondtam, hogy most inkább nem, de attól még nyugodtan csinálhatjuk. Erre ő rávágta, hogy hát így neki sem jó. Meg azt mondta: "Na, majd legközelebb!" és felugrott és kiment a fürdőbe. Én meg elmentem lefeküdni és bőgni egy sort. Utána egy csomót gondolkoztam azon, hogy lehet egyszerűbb lett volna színlelni, de az sem jó megoldás, és igazából megvallva még ahhoz is fáradt voltam. Persze az Antinak talán nem lett volna rossz érzés, csak hát akkor nemigen tudtam erre gondolni.
És hát az is hozzá tartozik a dologhoz, hogy sokszor az Antinak sem "jön össze" a dolog úgy, hogy együtt vagyunk. És tudom, hogy ez is miattam van. Csak ugye engem mindig bekenünk előtte Lidocaine-nal, közben meg nem is vagyunk együtt, mert nem sikerül, és mindig arra gondolok, hogy nyilván ez azért nem túl szerencsés, hogy hetente egyszer-kétszer belidocaine-ozunk engem, főleg úgy, hogy még értelme, eredménye sincs. És szinte mindig ez van, ha bekenünk, akkor nem jön össze. Néha mondom az Antinak, hogy ne kenjünk, de azt meg ő nem akarja, mert akkor meg nekem fáj a dolog. Nincs jó megoldás.
Szóval a lényeg az, hogy elég rossz esténk volt, tudom, az Antinak is, és tudom azt is, hogy én vagyok az oka. De két és fél év után kezdtem el dolgozni, és igencsak megváltozott közben minden, kis türelemre lenne még szükségem, hogy akklimatizálódjak. Mondom ezt úgy, hogy lényegében tényleg egy szavam sem lehet az Antira, mert sokat segít, sokkal többet, mint eddig, egyrészt Orsi dolgokban, másrészt pedig a háztartásban is. Nem tudom. Lehet, hogy nekem kellene egy kicsit jobban megerőltetnem magam. Csak még egyelőre nem megy.

Iwiw

Le lettem cseszerintve. Anti által. Ebéd közben megjegyezte, hogy mindig azt mondja az anyjáéknak, hogy ne kérdezgessenek állandóan, hogy hogy vagyok meg az Orsi hogy van, erre kiírom az iwire, hogy ügyeleten voltunk, meg ilyenek (akik ezt a blogot olvassák, azok pontosan tudják, hogy mit írtam ki, nem volt benne semmi olyan info, amit apósék ne tudtak volna, talán csak az, hogy szarul érzem magam az egész helyzet miatt, de ezt meg nem velük fogom megosztani). És hogy a Totó meg a Csöre (anyós testvére meg felesége) kérdezték hogy mi van az Orsival, mert olvasták az iwiwen, hogy beteg... És az Anti kifakadt, hogy ő két irányból kapja a dolgokat, mert egyrészt én panaszkodom neki, hogy anyósék (főleg persze após) így meg úgy, ő meg most onnan visszakapja az egészet. És hogy minek irogatok ki mindent az iwiwre, hagyjam ezt abba, vagy csináljak egy olyan profilt, ahol csak azok vannak, akikkel tényleg tudatni akarok dolgokat. Valahol megértem őt is, DE: 1. most már jó, hogy nem az iwiwemet is másokhoz mérten fogom használni! Megjegyzem kitöröltem a Csörééket az ismerősök közül, így nem látják a hozzászólásaimat. 2. Jó, hogy rohadtul idegesít, amikor már két hónapja nem alszunk, mert minden egyes éjszaka Orsi kétszer, háromszor felkel, és após MINDEN EGYES REGGEL megkérdezi, hogy aludt Orsika!!! Főleg úgy, hogy néha hozzáteszi: "Hallottam megint felkelt éjjel az Orsika" Mert hogy azért felhallatszanak dolgok. Aztán minden egyes munkainterjú után megkérdezte: "Na, sikerült?" Nem tudom, hol él, azt hiszi, hogy rögtön közlik, ha felvesznek valahova?!?! Ja, és amikor elkezdtem dolgozni, első nap megkérdezte: "Na, milyen volt az első nap?" Második nap megkérdezte: "Na, milyen volt a második nap?" Remélem még 5 hónap múlva is minden egyes nap meg fogja kérdezni!! Fú, most megint annyira felhúztam magam!!! És ezt csak néhány dolog. Após egyre inkább elviselhetetlen számomra. Nem tagadva a tényt, hogy iszonyat nagy segítség, hogy Orsira ennyit vigyáznak, már lassan eljutok odáig, hogy megbánom, hogy összeköltöztünk velük. Tudom, hogy mindent csak jóindulatból, szeretetből csinálnak, de hát mint tudjuk: "The road to hell is paved with good intention."
És persze már ezerszer megfogadtam, hogy nem fogok az Antinak panaszkodni rájuk, de hát csak nem tudom megállni. Persze most azért majd változik a helyzet, hiszen eddig másfél évig Orsival és apóssal hármasban voltunk egész nap (persze nem egész nap, de direktbe, naponta többször kaptam a hülyeségeit), most, hogy elkezdtem dolgozni, szinte nem is leszek velük négyszemközt. Amit nem is bánok. És hát megpróbálom az idegesítő dolgokat inkább ide leírni, mint hogy az Antit terheljem vele. Mert mondom, őt is meg tudom érteni.

Első napok az új munkahelyen

Igazából úgy gondoltam, hogy majd az első nap után (szerdán) rögtön írok, nem vasárnap, hogy frissen számolhassak be az új élményekről, benyomásokról, de még nem igazán sikerült utolérnem magam, és hát sűrűn is alakult a hétvége. Nem úgy, ahogy elterveztük. De kezdem az elejéről.
Szóval szerdán reggel gyereket bevágtam a kocsiba, elszáguldottunk az oviba - mert szerencsére (akkor még úgy gondoltam) mehetett hétfőtől - aztán irány az új munkahely (Orsi egyébként egész héten nagyon okosan viselkedett, egyszer sem sírt, amikor otthagytam, és bennt is nagyon okos állítólag - szerda óta pedig apa hozza haza). Nekem tökjó helyen van a Rovitex, 20 perc alatt nagyon kényelmesen beérek, és parkolni is lehet. Asztalt még nem kaptam (még pénteken sem volt, ott nyomorgok egy srác mellett, aki szintén angol szakos volt, úgyhogy szegről-végről ismerjük egymást), meg túl sok felvilágosítást sem arra vonatkozólag, hogy mit fogok csinálni. A három nap alatt egy csomó dologról elmondták, hogy ezt, meg ezt, meg ezt is te fogod majd csinálni, csak épp azt nem mutatták meg, hogyan kell ezeket csinálni. Első napon már jött egy beszállító, akinek én leszek majd az új kontaktja állítólag, le kellett mennem bemutatkozni neki, ami teljesen rendben is van. Második napon azonban tök egyedül kellett "tárgyalnom" egy magyar cérnabeszállítóval, mert a csaj, aki eddig tartotta velük a kapcsolatot, épp Pesten volt. Hát, gondolhatjátok, nagy tárgyalás volt. Konkrétan hozzá sem tudtam szólni a dolgokhoz, csak okosan néztem ki a fejemből. Persze még azt sem mondták el, hogy hogyan-miként kellene majd intéznem a megrendeléseket feléjük, de hát majd csak eszébe jut valakinek. A "főbeszerzős" csajszi kb. minden nap elmondta, hogy ma délután már lesz egy kis időm rád, és átbeszéljük a feladatokat, de ez egyik nap sem történt meg. Amit eddig csináltam, az a számlák rögzítése a rendszerükben, meg a dokumentáció összeállítása. De hogy ebben mekkora káosz van! Amire megértettem, hogy milyen papírokat hova kell tűzni, eltartott egy kis ideig, de csak az miatt, mert ezek össze-vissza pakolják a papírokat! Állítólag mindenki nagyon elfoglalt és nincs ideje semmire, ezért van ez, de halomban hevernek a papírok, és csodálkoznak, ha a pénzügy cseszegeti őket. Szóval ezt a részét kezdem már picit átlátni, és nem is baj, hogy az én feladatom lesz, mert talán rendet tudok majd teremteni a káoszban - ha csak nem okozok még nagyobb káoszt :)
A három nap alatt csak egyszer bőgtem itthon, a második nap után, ami nagy szó, mert általában az első után szoktam. Igazából szerintem egy dolog hozta ki, bejött a nagyfőnök a nap végén, mindenkihez odament, így hozzám is. Kérdezte, hogy mit csinálok. Mondtam, hogy az Éva megmutatta a számlarögzítést meg miegymást. Erre ő: "És akkor holnap már beszerzel?" Anti szerint viccből kérdezte, bár elég komolynak hangzott, és le is hangolt. Ahhoz talán valakinek fel kellene homályosítani, hogy mit kéne beszerezzek és kitől, meg mennyiért, na de szerencsére "főbeszerzős Aranka" lekezelte a helyzetet.
Szóval remélhetőleg alakulnak majd a dolgok, mert valószínűleg tetszene, bár nagyon oda kell majd figyelnem, mert hajlamos vagyok a figyelmetlenségekre, és ez itt nagy gikszereket tud okozni, ami egyenes út a kirúgáshoz...

És ami nem munka: Orsi. Már csütörtök este észrevettük, hogy fura pöttyök vannak a testén, de nem igazán tulajdonítottunk neki nagy jelentőséget, mert azt gondoltuk, csak az izzadástól van, mert az oviban nagyon felöltöztetik. Aztán péntek estére ezek a pöttyök elterjedtek, majd fürdés után tiszta vörös meg pöttyös lett foltokban a kis teste, a térdén pedig jó 3 körömnyi hatalmas, szunyogcsípés szerű duzzanat alakult ki. Adtunk neki egy fél Calcimuscot, és irány az ügyelet. Egy arab doki volt benn, megvizsgálta, és mondta, hogy valószínűleg ételallergia lehet, de hát nem tudtam megmondani, hogy miket evett, mert ugye bölcsiben volt. Calcimusc, meg Fenistil cseppek, ezt mondta, meg azt, ha belázasodna, akkor újra vigyük be, mert akkor lehet valami más. Na másnapra, szombat estére belázasodott. Lefekvés előtt 37,6 volt a hője, de azzal még nem akartuk bevinni, így az X-faktor után bementem, felébresztettem, és megmértem a lázáz, ami már 38,1 volt. És nagyon ijesztően elkezdett köhögni, köhögések között pedig alig kapott levegőt. Kocsiba be, újra ügyelet. Orsi végigköhögte az utat, én meg jó szokásom szerint kezdtem pánikba esni. Egy nagyon aranyos doktornő volt. Kiderült, Orsinak gégegyulladása van. Azonnal injekciót kapott, és fél órát kinn kellett ülnünk vele a hideg levegőn. Ahogy én kivettem, azon gondolkodott a doktornő, hogy benn tartsa-e az Orsit a kórházban, mert hát ez a dolog tud veszélyes is lenni (bedagad a torka (gégéje) és nem kap rendesen levegőt). Szerencsére a szuri és a levegőzés jót tett, Orsi jobban lett, így hazajöhettünk.
Mint kiderült, több dolog is összejátszott. Egyrészt ez a gégegyulladás 2 és 4 éves kor között elég gyakori. Másrészt Orsi igazán ki sem gyógyult az előző betegségéből (írtam is az előző bejegyzésben, hogy még köhög), egész héten folyt az orra és köhécselt. Ez mondjuk lehet attól is, hogy a körzeti gyerekorvosunk egy hét szünet után ugyanazt az antibiotikumot írta fel neki (amire a bacik vagy vírusok nyilván kezdtek rezisztenssé válni). Az ügyeletes doktornő szerint most nem is kell neki antibiotikum. Kell viszont neki legalább két hét itthon, hogy tejesen kigyógyuljon mindenből, és kellene neki egy jó hónapos probiotikum kúra, hogy a kis immunrendszerét rendbe tegye. Továbbá a szobája hideg legyen (optimális a 19-20 fok alvásra - nálunk ez kb 23 fok, de azért tartottunk ennyit, mert az Orsi nem takarózik be és nehogy megfázzon), és hidegpárásítás is szükséges. Lecsekkoltuk, a gyerekszoba ideális páratartalma 60-70%, Orsinál van 27%. Szóval beindítottuk a párásító gépet, amit még Pécsen vettük, és most járatjuk ezerrel.
Egyébként szörnyű érzés, hogy nem tudok az Orsival itthon maradni, de nyilván ha három nap munka után eljönnék két hét táppénzre nem lenne hova visszamenni dolgozni. De akkor is. Főleg, hogy apóssal lesz itthon kettesben a Törpi. A második hétre valószínűleg anyós kiiratja magát táppénzre, de nem szeretem, ha ennyit velük van. Egyrészt össze-vissza etetik mindenféle szarral, másrészt ilyenkor az Orsi nagyon elutasító velem. Nem jön oda hozzám, ha megjövök, sőt, ha én odamegyek, ellök magától. És ez nagyon rossz érzés. De hát túl kell éljem valahogy, mert különben a teljes anyagi összeomlás fog bekövetkezni. Szóval dolgoznom kell, és tartani magam. Az utóbbi lesz a nehezebb.

Van munkám

Az történt, amit éreztem: megkaptam a Rovitexes melót. Igaz, hétfő helyett kedden hívtak fel, de enyém az állás. Nem akarom újra részletezni a pro és kontrákat, igent mondtam, főleg miután a fizetést is megmondták, ami pécsi viszonylatban nem rossz. Aztán majd meglátjuk, hogy fogom bírni. Biztos, hogy az elején jó párszor ki fogok borulni, és lesz bőgés dögivel. Hiszen vissza kell szoknom abba, hogy dolgozom, meg kell szoknom, hogy 8-17 óráig ülök egy helyben, meg kell szoknom, hogy alig látom a lányom, és azt is, hogy amit eddig munka nélkül csináltam (gyereknevelés, takarítás, főzés, mosás, stb), azt most mind munka mellett kell elvégeznem. Muszáj lesz persze most az Antit is jobban belevonni a dolgokba, bár rá nem lehet panaszom, ha kértem, eddig is mindig segített (nyilván jobban esne, ha kérés nélkül jutnának eszébe dolgok, na de pasi, szóval szerintem már ez is óriási dolog tőle). Após meg majd örülhet, mert végre nyüzsöghet rendesen. Hiszen ő lesz az, aki a beteg Törpét ápolni fogja, én tuti nem vehetek ki szabikat az elején (ami egyébként már most baromi rossz érzéssel tölt el). Tudom, hogy csak segíteni akar, amikor mondja, hogy majd ő hozza-viszi a gyereket a bölcsibe, meg itthon jól ellesznek, ha beteg, de engem idegesít. Roppant módon. Az én gyerekem, én akarom bölcsibe vinni! Haza meg hozza az apja! Persze a munkájából kifolyólag Anti biztos egy csomószor nem tudja majd elhozni a bölcsiből, és rájuk leszünk utalva, de majd beszélek vele, hogy próbáljuk meg mi felnevelni a gyerekünket. Szóval már most tele vagyok aggodalommal.
És van rá még egy okom: Orsi már megint beteg. Hétfőn még volt bölcsibe, ott is aludt (mondjuk azt a fél órát túlzás alvásnak nevezni), de kedden már az orvosnál voltunk, és pénteken megyünk vissza kontrollra. De még mindig elég csúnyán köhög (csütörtök van), és én jövő szerdán kezdem a munkát. Direkt kértem így, mert úgy gondoltam, hogy hétfőn, kedden még tudom vinni-hozni, de nem vagyok biztos benne, hogy a doki elengedi hétfőn. És mivel még be sem szokott rendesen, ezért jó lett volna, ha legalább két napot még együtt tudunk végig csinálni.
Jó lenne, ha nem lenne beteges. Persze tudom, hogy ha közösségbe kerül a gyerek, akkor összeszed minden szart és állandóan beteg, mi meg ráadásul ebben az őszi betegségszezonban kezdtük el a beszokást, de akkor is. Minden egyes nap, amikor após viszi majd az orvoshoz, meg marad vele itthon, amikor beteg, szívszakadás lesz számomra. És persze nő majd az ellenszenv após iránt. Nem tehetek róla, de ez lesz, ismerem magam. Pedig ő csak segíteni fog, nem is keveset.

Bölcsi - második felvonás; próbanap

Azzal kezdeném, hogy Orsi 4 nap bölcsi-ovi után egy hetet itthon töltött, betegen. Velem együtt. Mert hogy én is elkaptam tőle. Ezen a héten kedden mehettünk újra, és arra számítottam, hogy elölről kell kezdeni az egészet. De nem. Sőt, kedden már ott is hagytam majdnem egy órára, szerdán két és félre, csütörtökön és pénteken (ma) pedig már ott is ebédelt. Jövő héten már ott is fog aludni. Ági néni azt mondta, hogy még 10 ilyen gyereket kíván magának, mint az Orsi. Igaz, hogy szerdán és ma úgy jöttem el, hogy sírt, de állítólag két perc után megnyugszik, és utána egész nap szépen eljátszik. Sokat van körülötte, meg ül az ölében, szóval már megszerette őt is, vagy legalább is elkezdett kötődni.
Tudom, hogy ez jó az Orsinak, mert már nagyon unatkozott itthon. Kell az is, hogy gyerekek között legyen. De azt az érzést, amikor otthagyod a síró gyereket a bölcsibe... hát azt nem kívánom senkinek. Emellé jön még a bűntudat, hogy a kétéves gyereket ilyeneknek teszem ki... Szerintem engem jobban megvisel ez az egész, mint az Orsit. Mindig is tudtam, hogy kötődés-problémáim vannak, ez az Attilával és az Antival való kapcsolatomon gyönyörűen megmutatkozott, de az évek múlásával jelentősen javult. De most újra előjött, az ovi kapcsán.
Amihez még egy dolog hozzájárult. Ez pedig a munka. Behívtak ugyanis a Rovitexhez próbanapra, tegnap voltam. Két delikvens maradt, ebből én vagyok az egyik. És azóta egészen rossz passzban vagyok. Mert egyrészről nagyon pozitív a benyomásom: amellett persze, hogy ijesztő megint új helyen dolgozni, új emberek közé beilleszkedni, a munka tetszene (már amit eddig láttam belőle); egyrészt kihívás lenne, másrészt hatalmas fejlődés is ahhoz képest, amit eddig csináltam. Nem is beszélve arról, hogy referenciának sem utolsó. A másik oldalon viszont ott van a munkaidő: nyolctól ötig. Ami azt jelenti, hogy fél hatra érnék legkorábban haza. És itt most nem arról van szó, hogy nincs, aki addig az Orsival legyen, mert majd az Anti szépen hazahozza az oviból (szerintem még jót is fog tenni a kapcsolatuknak), vagy ha ő sem ér időben haza, akkor apósék. Csak épp eddig 24 órában együtt voltunk Törpivel, most meg jutna belőle 1 óra reggel és 2 este. És ezt nagyon nehéz megemészteni. Anti soha nem is fogja megérteni. De annyira szar, hogy a rohadt pénz miatt ilyen helyzetbe kerültünk! Mert ha nem vállalom el, akkor persze tuti, hogy nem mostanában kapok másik állást. Az eddigi tapasztalatokból kiindulva viszont ha elvállalom, egy héten belül két helyről is visszajeleznek, hogy mehetek. Azt meg nem akarom csinálni, amit az Anti mond, hogy próbaidő alatt felmondjak, ha kapok jobb ajánlatot. Úgyhogy most minden a fizetésen áll vagy bukik. Mert arról még sajnos nem beszéltünk. Hétfőn hívnak vissza, úgyhogy addig megpróbálom nem túlspilázni a dolgot - bár a fentiekből gondolom kiderült, hogy ez nemigen megy. Ha jó pénzt ajánlanak, elvállalom, ha keveset, akkor nem. Mindenképpen fogok kérni 1-2 nap gondolkodási időt, aztán meglátjuk, mi lesz.

A fotel

Tegnap kicsit felkaptam a vizet az Antira, bár nem igazán mutattam. Beszéltük ugyanis, hogy Orsi szobájában megszüntetjük a pelenkázó komódot, mert már csak nagyon ritkán hagyja, hogy azon pelenkázzuk vagy öltöztessük, és hogy esetleg a "szoptatós fotelemet" is kivinnénk a nagyszobába, így több hely maradna a játékainak. Erre közölte az Anti, hogy ő meg szeretne egy olyan fotelt, amilyen az apjáéknak van. Ez lényegében hasonlít arra, ami a Jóbarátokban a Joeynak és a Chandlernek volt, hogy a fotel támlája hátradönthető és egy lábtámasz részt van hozzá, ami kinyílik, amikor hátradöntöd a fotelt. Az apjáék ezt a görcsönyi turiban vették, és már meg is beszélte vele, hogy hétfőn az apja lemegy, és megnézi, hogy van-e. Annyira ideges lettem! Nem a fotelt sajnálom tőle, de basszus, nincs pénzünk arra, hogy az összes csekket kifizessük, és most vegyünk fotelt!!! Hihetetlenek! De az apjával egyetemben! Én nem veszek flittereket meg gyöngyöket, hogy új hastáncos szerkóm legyen, pedig ingyen meg is csinálnák nekem, de vegyünk fotelt! Egyszerűen nincs ilyenekre pénzünk!!! Már csekkekkel is el vagyunk maradva! Nem is egyel! Arról nem is beszélve, hogy most lesz a harmadik házassági évfordulónk 13-án, és még csak egy redvás vacsira sem tudunk elmenni! Annyira rossz, hogy nincs lóvénk! De ha csak extra dolgokra nem lenne, de már a számlákat sem tudjuk rendesen fizetni. Erre az Antitól meg annyi a válasz: Majd szerzünk pénzt. DE HOGYAN????!!!!

Ovi - első három nap

Hétfőn kezdtük a beszoktatást az oviba. Igen, az oviba, mert az én lányom rögtön az ovival kezdi, nem a bölcsivel :) Az van ugyanis, hogy Görcsönyben csak ovi van, és azon belül egy "minicsoport", ahová két éves kortól mehetnek a törpék. Jelenleg Orsikám a legfiatalabb, de Andris barátunk is odajár, ő nem egészen egy hónappal idősebb nálunk.
A beszoktatás kb. 2 hetet vesz igénybe. Ezen a héten én is ott vagyok végig az Orsival, mind a három nap nagyjából másfél órát töltöttünk ott. Úgy látom, tetszik neki. Most még csak barátkozik a helyzettel, a játékokkal, a gyerekekkel és az ovónénikkel. A minikre jut egy külön gondozónő, ami nagyon jó, mert Ági néninek most még csak két gyerkőcre kell figyelnie, illetve tegnap már az Andris sem jött, mert beteg, így tudott "csak" Orsizni. Nagyon aranyos, fiatal csajszi, nyugodtan bízom rá az én kis lánykámat. Első nap eleinte csak mellettem ácsorgott az Orsi, aztán elindult játékokat nézni. Én tisztes távolból figyeltem, ha nem kérte, hogy menjek vele, akkor nem mentem - végül is ez a beszoktatás lényege, nem? Volt, hogy láttam rajta, hogy keres, csak nem látja, hogy hol vagyok, akkor odafordult a dadushoz, és megkérdezte: "Hol van anya?" Kicsi szemem fénye! Nagyon furcsa így látni, hogy játszik egyedül (amit egyébként itthon nagyon ritkán csinál), illetve kedden ő is evett almát és kekszet a többiekkel, teljesen meglepődtem, ahogy odaült a kis székre az asztalhoz, és a többiekkel együtt vígan falatozott. Tegnap már jó 20 percet elvolt úgy, hogy rám sem nézett. Persze az idő nagy részét Ági néni mellett tölti, de ez olyan Orsis. Ismerve őt, én nem is attól félek igazán, hogy azért fogja rosszul érezni magát, mert hiányzom neki (persze biztos fogok - legalább is egy kicsit remélem is), hanem azért, mert Ági néni nyilván nem vele fog egész nap foglalkozni. Kiscsibe, ha hozzászokott valakihez, szinte egész nap elvan vele (nagyszülők, Peti, Erika), csak igényli azt, hogy vele játszanak, vele foglalkozzanak. Szóval neki a nagyobb kihívás talán az lesz, hogy megtanuljon egyedül, illetve a többi gyerekkel játszani. Persze mondják, hogy gyakran előfordul, hogy 1-2 hónap után esik le a gyerkőcnek, hogy ez a helyzet már mindig így lesz, tehát hogy anya reggel lepasszolja és délután megy érte, de nagyon bízom abban, hogy Orsi élvezni fogja, hiszen itthon már nagyon sokszor unatkozik. Jövő héten kedden kezdjük azt, hogy ott is hagyom kis időre (majd egyre többre), és utána való héten fog ott is aludni először.
Az én feladatom az, hogy összeszedjem Orsi ovis cuccait, és hogy katicabogarat varrjak jelként a holmijaira. Jó lenne nekiállni már, mert nem egy katicát kell alkotnom, kell a zsákra, törölközőkre, ágyneműre... de hát aki ismer tudja, mennyire nehéz nekiállnom ilyen macerás dolgoknak. Na de talán majd ma.

Guinness Rekord

Hát kérem szépen, elmondhatom magamról, hogy "Guinness Rekorder hastáncosnő" vagyok :) Tegnap este a Széchenyi téren volt az "egy időben legtöbben hastáncolók" rekordkísérelete, ahol is több, mint 800 ember táncolt egyszerre. Nagyszerű élmény volt, örülök, hogy végül úgy döntöttünk, hogy elmegyünk mi is. Igaz, csak négyen voltunk, ebből hárman álltunk fel a lépcsőre, hogy látsszunk is, de így is izgalmas volt. Azon gondolkodom, lassan ideje lenne megírni a hastáncos önéletrajzomat is, mert lassan elfelejtem, hogy hol is léptem eddig fel, olyan szépen szaporodik a lista.

Szülinapos

Vasárnap tartottuk az Orsi szülinapját. Délutánra volt tervezve, és úgy, hogy az egész család itt lesz, mint tavaly, de hát persze nem jött össze. Marika mama alig tud járni, annyira fáj a lába, a Petiék pedig nagyon betegek voltak (főleg a Peti), szóval az ő távollétük igazolt volt. Anyámék meg persze apu meccse miatt nem tudtak jönni, ezért délelőtt jöttek ki. Persze, jó dolog a felelősségtudat, meg ő az edző, de amióta én őt ismerem, még egyetlen meccsről sem hiányzott. Nem hiszem el, hogy ő nem jelenthet beteget évente egyszer! Na mindegy, tudjuk, milyen, még a Petit sem akarta elengedni, pedig ők eredetileg délután jöttek volna, persze a betegség miatt az ő látogatásuk halasztódik.
Ajándék terén persze jellemző, amit csináltak. Hoztak egy olyan szettet, amiben három féle játék van: egymásra rakható "poharak" macifejjel, zsiráfos fejű szétszedhető építő, alul logikai bedobó, és még egy egymásba illeszthető "kockakukac". És anyám közli: "Tudom, hogy ilyenje már van az Orsinak, de egyszerűen nem tudtam mit venni neki! Egy órát álltam a Régióban, de nem találtam olyat, ami ne lenne már neki" Hát komolyan, az agyam eldobom! Azért elég nehéz elhinni, már csak ha jobban belegondol is valaki hogy egy játékboltban ne találjon olyat, ami még nincs a gyereknek! Na mindegy, ezek anyámék. Kapott még építőjátékot (megjegyzem szintén van már neki két fajta - ez a harmadik) és két mesekönyvet. Na, erről ennyit.
Hogy milyen volt a hangulat? A szokásos, ami nagyobb veszekedések után lenni szokott: Csináljunk úgy mintha mi sem történt volna. Annyira utálom magam, hogy belemegyek ilyenbe! Na persze csak az Orsi miatt, ha ő nem lenne, még mindig nem beszélnék velük, na de ne ilyen példát mutassunk a gyereknek ugyebár.
Délután így végül is nem voltunk sokat: Böbe mama, Anti papa, Gréti, Margit dédi mama, Jani dédi papa, Erika, és persze anya és apa. Tőlünk már korábban megkapta az ajándékát, mert így is játékdömping volt: Mamáéktól kapott babakonyhát - nagyon tuti, rengeteg kiegészítővel, és az Erika is adott neki még hozzá való játék gyümölcsöket, tányérokat. Erikától még pluszba kapott mágnestáblát mágnesekkel is. Dédiéktől zsírkréta, gyurma, aszfaltkréta, papucs, vizes kifestő volt az ajándék (én vettem meg). A babakonyhával csak az az egy probléma van, hogy mamáék állították össze, és hát ilyenkor a díszítő matricák is mellékelve vannak. És ezeket elég flegmán sikerült felragasztani, tiszta gyűrött, sőt, van, ahol le is lóg a konyháról. Persze nem szólhatunk egy szót sem, ők mondták, hogy rakjuk össze mi, amíg ők Mohácson vannak, na de mégis. Az első nem sikerült ragasztás után azért lehetett volna szólni, ahelyett, hogy az összes többit is felragasztjuk szarul, de mindegy.
Már régen elhatároztam, hogy Orsinak egy katicás tortát fogok csinálni. Sokat szenvedtem, már hetekkel előtte, hogy hogyan, milyen formában, illetve milyen bevonóval csináljam meg. Végül ez lett belőle:

Szerintem egész jól sikerült, ahhoz képest, hogy mekkora cukrász vagyok. Sok segítséget kaptam Móni barátnémtól, ő adta az ételfestékes ötletet, és a szemnek, szarvnak, szájnak szolgáló marcipánt is tőle kaptam. Nem azért, de elég büszke vagyok magamra. Finomnak nem volt mondjuk annyira finom, de azért ehető volt. Vajas krém van benne, meg a külseje is az, és ezért egy kicsit az íze túl "vajas" (ki gondolná), de azért jól néz ki, nem?
Egyébként arra gondoltam, hogy jövőre már nem tartunk ilyen nagy családi banzájt, elég macerás megszervezni, mindenkinek van valami hasfájása, ennek ekkor nem jó, annak akkor nem jó... Mi majd szépen megköszöntjük a szülinapján, a többiek meg rendezik, ahogy tudják és gondolják.

Csillagok

Orsi szobájának a plafonjára csillagok vannak ragasztva (csak hogy jó magyaros legyek:) ), amik a sötétben világítanak. Egyik este, lefekvéshez készülődve megkérte az apját, hogy emelje fel, hogy meg tudja fogni a csillagokat. Megsimizte, majd mentünk aludni. Másnap én főztem, Orsi kivételesen szépen, egyedül játszott a szobájában. Egyszer csak kijött, és határozottan felemelte a kisszékét és bevitte a szobájába. Na, gondoltam, megnézem, ebből mi lesz. A széket beállította szoba közepére, és felállt rá. Nem értettem, ezzel mit akar, hiszen ott nem volt semmi, én azt hittem, a szekrényről akar levenni valamit. Így megkérdeztem: "Mit csinálsz, Orsika?". Mire a válasz: "Megfogom a csillagokat!". Mondanom sem kell, azonnal ott teremtem és szétpuszilgattam :) Hogy tud egy két éves ennyire édes lenni?!?!?!